Tarsadalmi Szemle – 1972.
1. szám - Pozsgay Imre: A párt és az össztársadalmi érdek
18 POZSGAY IMRE Ezért nem túlzás azt állítani, hogy nincs olyan társadalmilag fontos cél, amely a megvalósítás folyamatában ne igényelné az állandó ideológiai készenlétet, és a párttagságtól az adott ügy minél egységesebb értelmezését. Magyar nemzeti tulajdonságként tartjuk számon, hogy mindig hatalmasok tudtunk lenni az „akarásban", a „megajánlásban", de legtöbbször elerőtlenedtünk a „kivitelezésben", a realizálásban. Nem hiszem, hogy valamiféle nemzeti átok ülne rajtunk. Inkább az a sokszoros történelmi tapasztalat nyomaszt, miszerint évszázadokon át hazánkban is, a szomszéd országokban is sokszor illúziók alapján akarták mozgásba hozni a társadalmi energiákat és az így elért szerény eredmények fölötti nagy kiábrándulás ma is elevenen hat az emberek idegeiben. Ennek köszönhető, hogy amikor nagy jelentőségű társadalmi vállalkozásaink megvalósítása közben az első várt vagy nem várt akadályba ütközünk, megjelenik az ingadozás és a hozzá kapcsolódó magatartásformák. Ezek a tapasztalatok arra intenek bennünket, hogy az ügyekről, célokról, érdekekről kialakított társadalmi ítéletek az adott ügy sorsának szerves részévé válnak. Vagyis, ha akár a legjobb, a társadalom érdekét leghívebben kifejező céllal szemben sikerül a kételkedést széles körűvé tenni, akkor ettől a céltól elvonták megvalósításának legfontosabb feltételét, az ügyet vállaló emberek tömeges közreműködését. A következményekben a kételkedők teljes igazolást nyernek, hiszen leszerelő, bénítóan ható kételkedésük nem a szükségszerűen fellépő ellentmondások megoldására ösztönöz, hanem passzivitásra, önzésre. Ezen, a minden új kezdeményezés nyomán fellépő többnyire ideiglenes jelenségen a párt és meggyőző felvilágosító munkája hatására az egész társadalom képes felülemelkedni. Napjainkban ehhez a meggyőző munkához elégséges alapot adnak a gazdaságirányítási reform alapvetően pozitív következményei. Megbocsájthatatlan a célok kitűzésének és az érdekek egyeztetésének folyamatában az ideológiai elem lebecsülése. Tudom, hogy ez a kijelentés így, magyarázat nélkül, régebbi rossz tapasztalatok emlékét idézi. Ideológián azonban egyáltalán nem azt a fajta ködösítést értem, amely illuzórikus egységbe foglalt mindent, és amely megvalósultnak jelentette ki azt, aminek a megvalósulásához még a feltételek sem álltak együtt, miközben mindenki tudta, hogy a deklarált pártegységet és társadalmi egységet súlyos ellentmondások gyötrik. Az ilyenfajta ideológia és a ráépülő tömegpolitikai munka természetesen nem lehet célravezető. Több kételkedést, hitetlenséget és cinizmust szül, mint amennyit céljaink kritikusai és ellenségei együttvéve szándékosan el tudnak érni. Nem hiszem természetesen, hogy egy cél megvalósításában való kételkedést tömegméretűvé lehet egyedül azáltal tenni, hogy fellép és agitálni kezd egy maroknyi téves szemléletű ember, és nekik jobban hisznek az emberek, mint saját szemüknek. És azt sem hiszem, hogy ezzel szemben elég, ha okos ideológiát dolgozunk ki, és azt elplántáljuk a fejekben A véleményeltéréseket és nézetütközéseket nem rossz szándékok vagy tévedések motiválják, hanem különböző érdekek és a különböző érdekű szervezeteknek, vállalatoknak, termelőszövetkezeteknek azon meggyőződése, hogy ők értik és fejezik ki leghívebben a társadalmi érdeket. Az érdekeket tükröző társadalmi tudatnak az a tulajdonsága, hogy a különböző csoportok saját részérdekeiket össztársadalmi érdekként élik át. Ezért van, hogy a legkülönbözőbb érdekeket és törekvéseket kifejező csoportok a munkásosztály, a nép érdekeinek képviselőiként tüntetik fel magukat. Nincs okunk kétségbe vonni ezeknek a megnyilvánulásoknak az őszinteségét. Észre kell azonban venni problematikusságukat is. Mindenekelőtt azt, hogy egész érdekképviseleti rendszerünkben átmeneti fogyatékosságok vannak. Mint