Tarsadalmi Szemle – 1972.

1. szám - Pozsgay Imre: A párt és az össztársadalmi érdek

18 POZSGAY IMRE Ezért nem túlzás azt állítani, hogy nincs olyan társadalmilag fontos cél, amely a megvalósítás folyamatában ne igényelné az állandó ideológiai készenlétet, és a párttagságtól az adott ügy minél egységesebb értelmezését. Magyar nemzeti tulajdonságként tartjuk számon, hogy mindig hatalmasok tudtunk lenni az „akarásban", a „megajánlásban", de legtöbbször elerőtlened­tünk a „kivitelezésben", a realizálásban. Nem hiszem, hogy valamiféle nem­zeti átok ülne rajtunk. Inkább az a sokszoros történelmi tapasztalat nyomaszt, miszerint évszázadokon át hazánkban is, a szomszéd országokban is sokszor illúziók alapján akarták mozgásba hozni a társadalmi energiákat és az így elért szerény eredmények fölötti nagy kiábrándulás ma is elevenen hat az emberek idegeiben. Ennek köszönhető, hogy amikor nagy jelentőségű társadalmi vállal­kozásaink megvalósítása közben az első várt vagy nem várt akadályba ütkö­zünk, megjelenik az ingadozás és a hozzá kapcsolódó magatartásformák. Ezek a tapasztalatok arra intenek bennünket, hogy az ügyekről, célokról, ér­dekekről kialakított társadalmi ítéletek az adott ügy sorsának szerves részévé válnak. Vagyis, ha akár a legjobb, a társadalom érdekét leghívebben kifejező céllal szemben sikerül a kételkedést széles körűvé tenni, akkor ettől a céltól elvonták megvalósításának legfontosabb feltételét, az ügyet vállaló emberek tö­meges közreműködését. A következményekben a kételkedők teljes igazolást nyernek, hiszen leszerelő, bénítóan ható kételkedésük nem a szükségszerűen fel­lépő ellentmondások megoldására ösztönöz, hanem passzivitásra, önzésre. Ezen, a minden új kezdeményezés nyomán fellépő többnyire ideiglenes jelenségen a párt és meggyőző felvilágosító munkája hatására az egész társadalom képes felülemelkedni. Napjainkban ehhez a meggyőző munkához elégséges alapot ad­nak a gazdaságirányítási reform alapvetően pozitív következményei. Megbocsájthatatlan a célok kitűzésének és az érdekek egyeztetésének folya­matában az ideológiai elem lebecsülése. Tudom, hogy ez a kijelentés így, ma­gyarázat nélkül, régebbi rossz tapasztalatok emlékét idézi. Ideológián azonban egyáltalán nem azt a fajta ködösítést értem, amely illuzórikus egységbe fog­lalt mindent, és amely megvalósultnak jelentette ki azt, aminek a megvalósu­lásához még a feltételek sem álltak együtt, miközben mindenki tudta, hogy a deklarált pártegységet és társadalmi egységet súlyos ellentmondások gyötrik. Az ilyenfajta ideológia és a ráépülő tömegpolitikai munka természetesen nem lehet célravezető. Több kételkedést, hitetlenséget és cinizmust szül, mint amennyit céljaink kritikusai és ellenségei együttvéve szándékosan el tudnak érni. Nem hiszem természetesen, hogy egy cél megvalósításában való kételkedést tömegméretűvé lehet egyedül azáltal tenni, hogy fellép és agitálni kezd egy maroknyi téves szemléletű ember, és nekik jobban hisznek az emberek, mint saját szemüknek. És azt sem hiszem, hogy ezzel szemben elég, ha okos ideoló­giát dolgozunk ki, és azt elplántáljuk a fejekben A véleményeltéréseket és nézetütközéseket nem rossz szándékok vagy té­vedések motiválják, hanem különböző érdekek és a különböző érdekű szer­vezeteknek, vállalatoknak, termelőszövetkezeteknek azon meggyőződése, hogy ők értik és fejezik ki leghívebben a társadalmi érdeket. Az érdekeket tükröző társadalmi tudatnak az a tulajdonsága, hogy a különböző csoportok saját rész­érdekeiket össztársadalmi érdekként élik át. Ezért van, hogy a legkülönbözőbb érdekeket és törekvéseket kifejező csoportok a munkásosztály, a nép érdekei­nek képviselőiként tüntetik fel magukat. Nincs okunk kétségbe vonni ezeknek a megnyilvánulásoknak az őszinteségét. Észre kell azonban venni problematikusságukat is. Mindenekelőtt azt, hogy egész érdekképviseleti rendszerünkben átmeneti fogyatékosságok vannak. Mint

Next