Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-09-16 / 74. szám
Pest, September 16-án TÁR Isten hozzád! (Lord Byron’ ,,Fare-well”je után angolból.) Isten hozzád! ’s bár örökre Számkivetsz , Isten veled ! Nem bocsátsz meg; szám ezekre Még sem lázad ellened. Vajha nyíltan állna mellem, Hol pihent gyakran fejed, Rád ha jött szurnyalmi kellem, Melly kerüli most szemed’! Vajha minden érzeményit Keblem láttatná veled; Tudnád, szánva dúlt reményit, Kár volt azt úgy gyötrened. A’ világ ezért dicsére ’S káromon nevet talán; Sértsen bár ez álnok’ Kére Melly örvendez más baján! Büntetést ha kell viselni, Csak az egy kar ejthetett,— Melly imént tudott ölelni, — Nem gyógyulható sebet? Megcsalódol! Szenvedelmi Láng fokonként hány csak el; Egy csapás két szív’ szerelmi Lánczát nem bonthatja fel. A’ tiéd fog élni, verni — Az enyim, sebhedve bár; ’S szüntelen gondúl gyötörni: „Nem jövünk mi össze már!ce Bánat rejlik e’ szavakban, Melly keservesb mint halál, Minden hajnal árva lakban Özvegyfit ágyban talál! Majdha lelked’ vigasztalja Gyermekünk’ első szava, Véle , ah ! fülem nem hallja ! Mondassd akkor ezt: apa! ’S majdha csókod’csókkal váltja ’S a’ kicsinyke kéz szorít; Emlegessd, ki élted’ áldja , Mint őt egykor érzettd! És ha arcza emlékeztét Rá, kit most kerül szemed Szfidben aztán rengedeztet Egy hozzám még hű eret! Számtalan hibám’ ismerted, Ah nem őrült lelkemet! — Dúlt reményem, bár leverted, Téged mindiivé követ. Elhízásom véget éré; Megtöröd negédemet, Egy világgal melly fölére; — Lelkem is elhagy veled ! Késő! Minden szó hiában És hifibb még , mert enyém , De utat tört lángzatában Efim , ’s én nem fékezhetém* Isten hozzád ! — Elszakadva Minden szentebb kötelék — Szívaszalva, elhagyatva! — A’ halál mit tudna mégi? Lukács Móricz. HI. VALENTINJÁN ROMAI CSÁSZÁR, ÉS ATTILA HONGAR VEZÉR - FEJDELEM’ REJTVÉNYES LEVELEZÉSEIK. (Atilla, Etele, Etel, Hongau, Ilonn, Hunn , Hongár.) A’ máig szakadatlanul fenálló chinai roppant birodalom (mellynek kezdetkora —még a’ legmagasb chinai történet-időkön is felülszárnyal) ámbár egyik hatalmas nyitó császárja Chi - houang-ji ezelőtt 3048 esztendővel tömérdek könyvet megégettetett, mind a’mellett is (mivel mindent, valami csak lángok által hamuvá lön, elég okosak voltak a’ chinai tudósok masunnan fölelevenithetni) már 4192 év előtt uralkodott , a o nevű fejdelmekori nevezetes polgári alkotmányáról ’s a’ t. képes emlékezni iszonyú gazdag könyvtáriban. Azon érdemesebb tudományos régi munkák közt, a mellyeknek 100,000 kötetre terjedő csinos ujra-nyomtatásához fogott a’ chinai kormány ez előtt 62 évvel — csupán a’ történeti munkák mintegy 22000 kötetnyire teltek már eddig; — olly halom kincsek, millyeket egyedül az ó-világba legmesszebb felható China torlaszthat iszonyú birodalma’ közepében együvé. A’ kereskedést ’s tudományokat gazdagon gyámolító — angol-keletindiai társaság’ összeköttetése Chinával, ’s a’franczia tudós akadémiák’ szorgalma, a’ chinai nyelvet, írást, tudományokat ’s a’ t. megismerteték Európával: ezeknek köszönhetjük, különösen a’ régibb történet- ’s földirásból Magyart leginkább érdeklő hires „Hun nők’ históriájának“ idős és érett alakban tett ujjá születését. Ezek által tudhatjuk már, hogy ama’ hatalmas nép, melly a’ chinaiaknál Hong-nu, a’ romaiaknál pedig Ilunnus néven ismeretes, keleti Ázsiában, Chinának éjszaki szomszédságában, ez előtt 45 ezer esztendővel ’s akkor lakott már, mikorra csak a’ chinai történetírások emlékezhetnek. E’ hatalmas néppel versenygenek ’s háborúskodtak legtöbbet a’chinaiak, e’ nép ellen rakták birodalmuk’ szélin hegyenvölgyön áthúzott ama’ mintegy 400 mérföldnyi hosszú, 4—5 öl magas, 31 öl vastag, legalább is 2000 esztendő óta máig fenálló védfalat , jobbatlan gránitkőből (millyennel Europa még eddig nagyobb városiban csak az utczák’ fölszinét is alig képes beültetni), olly kőfalat, mellynek tetején 5—6 lovag egymás széleiben könnyen nyargalhatott, ’s mellyen 100 ölnél kisebb nagyobb távolságokban 68 ölnyi magas, vaskos — mintegy 20,000 őr- vagy védtorony emelkedők, — s ezeknek megerősítetéseül egy millió fegyveres — kevés volt! Kémitő vala azon erő, melly ellen iny iszonyú gátokat kelle rakni!? Hogy még is nem annyira ezen kőfaj, mint maga a’ birodalom — a’ hunnak’ árjának sodrát végpusztulás nélkül kiállhatta, könnyen megfogható, ha tudjuk, hogy, a’ hunn fejdelmek’ családjában benső villongások dühöngtek, ’s hogy ezek miatt végre a’ hunnok’ nagy országa kétfelé — éjszaki é s déli fejdelemségre vagy Tanju*ságra (’s tán főtanyára?) szakadt, az előtt ODÓ. *) Költészünk ezen hires elegiáját lalában dallá, nagy szivét nem értő szűkkeblű nőjétől ’s hazájától örökre elváltakor. A’ társasági bevett szokásoknak minden egyéb szabadsága mellett szolgaikig bóduló angol nép, a’ tűzindulatú és szabadelmű Byront, kit mint költőt imádott, mint embert kárhoztatá ,’s ez szellemi hazáját csak utóbb lelé föl a’ vitéz Hellaszban , kinek szabadságáért meghalván , ön apotheosisét üllte. — A’ ki tudja, milly nehéz Byront angolból magyarra, forma ’s értelem szerint híven fordítani , a’ fentebbi forditás’ hiányait nem fogja igen szigorún megróni.