Tartós békéért, népi demokráciáért! 1953. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-04 / 1. szám

4 Tartón békéért, népi demokráciáért! 1953. — Helyes! így szorítom majd én is őket! J. Novak rajza AZ ELMÚLT ESZTENDŐ... (Levél az Egyesült Államokból) Amikor Truman elnök december 15-én a washingtoni hivatalos ceremónia során „jégre tette” az amerikai alkotmányt és a függetlenségi deklarációt, s az e célra készített ötventonnás tűz- és bombaálló, hu­szonöt hüvelyknyi vastagságú, öttonnás aj­­tójú páncélszekrénybe rejtette ezeket az ok­mányokat, nemcsak egyszerű jelképes cse­lekedetet hajtott végre. Amikor a megsár­gult pergamen koporsóba került, a kor­mányfő vezetésével eltemették az amerikai polgári szabadságjogok és a demokratikus jogok zászlaját is. Tavaly az említett ceremóniát megelőző minden egyes nap erőszakot jelentett a bé­keharcosok, a kommunisták, a szakszerve­zeti tagok, négerek, az amerikai haladó sze­mélyiségek ellen, mindazok ellen, akiket az alkotmánynak védenie kellett volna Hoover titkosrendőrségének pimasz legé­nyei 1952 minden napján új nevekkel sza­porították azokat a vaskos dossziékat, ame­lyek immár­ 113 millió ujjlenyomatot tar­­talmaznak. Az Egyesült Államokban ta­valy rekordmagasságra szökött föl a kom­­munista pörök és a kommunistákra kimon­dott börtönbüntetések száma; ez az év Amerikában a fizetett rendőrkopók és provo­kátorok agyonmagasztalásának, a kon­centrációs­­táborok rohamos ütemű építésé­nek esztendeje volt. Az Egyesült Államok­ban tavaly égettek először könyveket. De 1952 a rendőrterror, a fasizmus tob­zódása és a politikai rendszer további fa­­seszálása ellenére az Egyesült Államok ha­ladó erői szüntelen békeharcának, a dolgo­zók jogaikért, jobb életfeltételekért vívott dicső harcainak éve is volt: a sztrájkoló munkások száma csupán az első kilenc hó­nap alatt elérte a 3.560.000 főt. Ez szintén példátlan az Egyesült Államok történeté­ben. ★ 1952 úgy köszöntött be az Egyesült Álla­mokba, hogy Floridában galád módon kiir­tották a Moore-családot. A Ku-K­ ux-Klan­­banda végzett vele, mert aktívan harcolt a négerek jogaiért. Hoover titkosrendőrsége mindeddig nem mozdult meg, hogy kinyo­mozza a tetteseket. Azóta egyetlen hónap se telt el, hogy ítélet nélkül ne gyilkoltak volna meg négereket New Yorkban, Chica­góban, Pittsburghban és az Egyesült Álla­mok más városaiban. Los Angeles rendőr­sége például december 3-án a tizenkettedik négert ölte meg tavaly. Taylor lelkipásztor egy brooklyni tilta­kozó gyűlésen szigorúan megbélyegezte a Truman-féle fajirtók négerpusztítását.. Tay­lor kijelentette: „Amerika becsületét ameri­kai állampolgárok vérével szennyezték be. Országunk szégyell a civilizált világ sze­mébe nézni”. Amint Stetson Kennedy, az ismert ameri­kai író mondja, az Egyesült Államok déli vidékén 1952-ben ugyanúgy megvolt a rab­szolgaság, mint a „Tamás bátya kunyhója” idején. Abban a dokumentumban, amelyet Kennedy az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek egyik bizottságához benyújtott, ezt ol­vassuk: „A négerek kényszermunkája és adósrabszolgasága korántsem tűnt el föl­dünkről... jelenleg több néger sínylődik a rabszolgatartók igájában, mint a polgárhá­ború előtt, amikor a négerek rabszolgák­ voltak". 1952-ben az volt az Egyesült Államok Fasizálódási folyamatának másik vonása, hogy gonosz és szervezett támadást indí­tottak az alkotmány védelmére kelt ameri­kai nép ellen. A reakciósok mindenekelőtt az Egyesült Államok kommunista pártjára irányozták a tüzet. A reakciósok pörbefog­­ták a kommunista párt vezetőit New York­ban, Pittsburghban, Baltimoreban, Los An­gelesben és másutt. E pörökben a kormány ugyanazokat a provokációs módszereket használta fel, mint annak idején a Foley­ Squaren, Eugene Dennis és elvtársai mondvacsinált pőrében A hitleri Gestapo kegyetlenkedéseire em­lékeztető módszereket alkalmaznak Steve Nelsonnal, a kommunista párt pittsburghi szervezetének vezetőjével szemben, akit a megrendezett bírósági komédiában húszévi börtönre ítéltek. De a reakciósok még ezt a kegyetlen bírósági ítéletet is keveselték Alkalmasint az a szándékuk, hogy elpusz­títsák az amerikai dolgozóknak ezt a hő­sét, mert Nelsont december elején sötétzár­kába, nyirkos cellába vitték át. A polgári szabadságjogok és a demokra­tikus jogok amerikai sírásói természetesen örültek volna, ha sikerül elevenen eltemet­niük Eugene Dennist, Steve Nelsont és kom­munista elvtársaikat, akik állhatatosan har­colnak népünk jogaiért. De a tömegek éber­sége, amely kiragadta Nelsont a nyirkos sötétzárkából, lefogja az amerikai Gestapo kezét. Hoover titkosrendőrsége 1952 folyamán szakadatlanul üldözte a harcos szakszerve­zeteket; eközben ,.ellenőrizte­' a tengerésze­ket, a rakodómunkásokat és a többi kikötő­­munkást A nyugati parton már több mint 125.000 munkás esett át ilyen ellenőrzésen; közülük 15.000 feketelistára került. 1952 végén az FBI kinyújtotta csápjait Southampton angol kikötő felé is. Itt az an­gol tengerészek politikai hangulatát ,,ku­tatja”. 1952 áprilisában az FBI — hogy­­ úgy mondjuk — kiterjesztette tevékenységi kö­rét. Hoover titkosrendőrsége meghajszolja azokat az állampolgárokat, akiknek felesége­­tevékenyen részt vesz a békeharcosok moz­galmában. Frank Crezlak például Scotts­­burgban (Indiana állam) csupán azért vesz­tette el munkáját, mert felesége megjelent a béke híveinek gyűlésén! Egy másik eset, Katherine Hyndmant, aki Garyban (Indiana állam­) lakik, két hó­nappal ezelőtt röpiratosztogatás miatt le­tartóztatták. A röpiratok az amerikai inter­venciós csapatok Koreából való kivonását sürgették. Bár a bíró, aki Hyndman ügyé­ben ítélkezett, kimondotta a vádlott ártat­lanságát. Truman kormánya nemcsak nem eresztette el ezt a békeharcost, hanem meg­indította ellene az eljárást, hogy kitiltsák az országból. Katherine Hyndman így ír a börtönből: „Akik háborognak az ellenem al­kalmazott eljárás miatt, de biztonságukat féltve nem mertek nyíltan beszélni, azok­nak kijelentem: az önök biztonsága nem biztonság, önök nincsenek biztonságban! Még szomorúbb a sorsa egy másik béke­­harcosnak Jacob Greene-nek, aki Indiana állam Depauw városában lakik. Greenet azért tartóztatták le és vetették börtönbe, mert terjesztette azt a röpiratot, amely­ kö­­zölte a Nemzetközi Demokratikus Nőszövet­­ség által a Koreában elkövetett amerikai gaztettek megvizsgálására kiküldött bizott­ság jelentésének egyes fontosabb részleteit. Greenet a börtönben két orvos­­kezelte . Az orvosok félórás, főleg politikai és vallási kérdésekkel foglalkozó vallatás után ki­mondták, hogy Greene hibbant esze, bár egyikük sem volt elmeorvos. Greenet átszál­lították a michigani rab-elmegyógyintézetbe, s hat hónapig tartották fogva. A békétől, a kommunizmustól való féle­lem soselátott hisztérikus rohamokkal gyötri a monopolistákat és lakásaikat. Jú­niusban a Louisville Curier­ Journal című lap jelentette: a „Marble Foundation” cég „százezer dollárt juttatott az országos ku­tató tanácsnak, hogy kísérletek révén álla­píta meg, váljon valamely amerikai állampolgár kommunistává válhat-e . A Los Angeles Daily News 1952 május 15-én jelentette, hogy a városban az isko­lai könyvtárakat fasiszta elemek cenzúráz­zák. Bizonyos Logan nevezetű inkvizitornő „Amerika-ellenesnek” nyilvánította a föld­rajzkönyvet, mert e szerint a Szovjetunió egyes vidékein ugyanolyan az éghajlat és ugyanolyan a termés, mint az Egyesült Államok némely vidékein. Mint a United Press hírügynökség 1952 február 12-én közölte, a­­ hitleri Németor­szág könyvégetése óta először Sapulpa-ban (Oklahoma állam) lobbant fel a máglya, amelyen elégették az úgynevezett „felfor­gató irodalmat”. Az amerikai könyvtárosok egyesülete je­lenti, hogy a reakciósok száz meg száz esetben semmisítettek meg „Amerika-elle­nesnek” minősített tankönyveket és köny­veket. A közoktatási rendszer fasizálását, amely a Feinberg-törvényben öltött testet (az elemi iskolai tanítók ellen irányuló fasiszta törvény), a következőképpen jellemezte Douglas, az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának tagja: „Ez a törvény bizonyo­san kémügynökséggé aljasítja az iskola­­rendszert... Az iskolaigazgatók kopókká, a tanítványok és a szülők pedig besúgókká válnak." 1952-ben tovább folyt az Egyesült Álla­mok hadjárata a szólásszabadság és a gondolatszabadság ellen. A Nation című lap június 28-i száma közölte, hogy Pitts­­burghban „politikailag vitás eszméket csak a legintimebb körökben mernek megpendí­teni. A nyílt vitát megbénítja a félelem”. „Chicagóban” — írta ez a folyóirat — „a rettenet némasága uralkodik.”. Los Ange­lesben — olvassuk ugyanott — „elfojtot­ták a polgári szabadságjogokat”. Mint a hitleri Németország és a Tito- Jugoszlávia tapasztalata mutatja, a fasiz­mus útja vészes haláltáborokba visz. Nem csoda­, hogy az amerikai imperialisták, akik erre az útra léptek, mint koreai gaztetteik mutatják, mindenben Hitlert utánozzák. 1952-ben többmillió dollárt irányoztak elő, hogy országukban felépítsék és felszereljék a jövő Buchenwaldjait, Auschwitzeit és Maidanekjeit. Már felépültek és készen állnak a „fel­forgató elemek” befogadására a koncentrá­ciós táborok Tulelake-ban (Kalifornia ál­lam), Florence-ban, Wickenburgban (Ari­zona állam), F' Renóban (Oklahoma ál­lam) és Avon Parkban (Florida állam). Hoover bejelentette a kongresszusnak: szervezete csak az első jelre vár, hogy el­­fogon „ötszázezer felforgatót'’. MacCarran kopói ott szaglásznak az or­szág minden zugában, s ahol megjelennek, rémület és hisztéria uralkodik. Az üldözések miatt Abraham Feller, az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik tisztviselője novemberben öngyilkos lett. Még Feller előtt a halálba menekült Lau­rence Duggan, a külügyminisztérium mun­katársa. Az ő emlékének szentelte Archi­bald MacLeish költő „Fekete nap" című köl­tői elbeszélését, amelyben ezt írja a mai Amerikáról: Isten óvja azt a hont, melyre spiclik hada ront... Isten óvja azt a népet, amelyet a spiclik tépnek. De bármilyen sötét volt is 1952 három­százhatvanöt napja, az Egyesült Államok­ban a demokratikus szabadságjogok és a személyiség szabadsága szempontjából nem mindegyik nap volt egészen fekete. A dol­gozó tömegek hősiesen harcoltak, s a sza­badságjogokról szóló törvény trumani és hooveri sírásói egyre nagyobb, s a lakosság egyre újabb rétegeit felsorakoztató ellenál­lásba­ ütköztek. Az országban terjed a sztrájkmozgalom. Chicago munkásai és har­cos szervezetei szeptemberben nagy győzel­met arattak: rákényszerítették a képviselő­ház „Amerikaellenes Tevékenységet vizsgáló Bizottságát", hogy Chicagóban szüntesse be inkvizíciós tevékenységét, s titokban, leforrázva megszökjék a városból. E harcos szakszervezetek tagjai Eisen­­howernek címzett karácsonyi levelükben kö­vetelték, hogy Eisenhower váltsa be a vá­lasztások előtt tett ígéretét: szüntesse meg a háborút Koreában. „Az amerikai nép” — írják a levélben — „torkig van a koreai há­borúval"­ Az egyesült bányászszakszervezet folyóiratának utolsó száma vezércikkben írja: „a nép minden vágya és reménye, hogy beszüntessék a koreai háborút". Az elmúlt év utolsó napjaiban, amikor Truman az utolsó simításokat végezte el az amerikai alkotmány temetése alkalmából mondott be­szédén, 280 amerikai közéleti személyiség az Egyesült Államok elnökének átnyújtott tiltakozó iratában élesen elítélte, hogy bör­tönbe zárták az Egyesült Államok kommu­nista pártjának vezetőit Truman ettől a til­takozástól úgy megrettent, mintha kí­­sértetet látott volna. „A függetlenségi dek­laráció szellemével, valamint a szabadság­nak és egyenlőségnek e deklarációban ki­nyilatkoztatott elveivel összhangban köve­teljük” — olvassuk a tiltakozásban —, „hogy adjon amnesztiát az Egyesült Álla­mok kommunista pártja bebörtönzött veze­tőinek”. Az Egyesült Államok Kommunista Pártja 1952-ben ismét nehéz, de dicső harcot vívott a monopóliumok politikájával, amely az or­szág fasizálására és új világháború előkészí­tésére irányul. A kommunista párt egyszerű tagjai és vezetői úgy harcoltak New­ York, Pittsburgh, Los Angeles és Baltimore gyá­raiban, a bányákban és a szakszervezetek­ben, a városok terein és a fasiszta bíróságo­kon, mint a békének és a népek jogainak hű védelmezői, mint a demokratikus szabad­ságjogok és a nemzeti becsület zászlóvivői. J. B. Washington, 1952 december 1933 január 4. * I. (217.) A béke és a demokrácia eszméit nem lehet börtönrács mögé rejteni! Az amerikai börtönök volt foglyainak levelei (A Lettres Francaises című francia újság nyomán) Az amerikai imperialisták minden ere­jüket latba vetik, hogy rabszíjra fűzzék, meg­tévesszék és elbutítsák a nagy amerikai né­pet. A téll és a rádió gengszterei gazdáik parancsára veszett dühvel mérgezik a töme­gek öntudatát; versengve igyekeznek, hogy hazugságaikkal behálózzák,­­demoralizálják és „ágyútöltelékké” változtassák a dolgo­zókat. A hírhedt „Amerikaellenes Tevékeny­séget Vizsgáló Bizottság” azon hogy minél jobban sűrítse a félelem légkörét, amely amúgy is nyomasz­tóan ránehezedik az amerikai népre. De az egész né­pet nem csaphatják be, nem vezethetik félre. Még a könyörtelen üldözés közepette is egyre több bátor ameri­kai haragosan tiltakozik a kormány népelle­nes cselekedetei ellen. Nemcsak a kommu­nistákban ölt testet népük értelme, becsü­lete és lelkiismerete. Az Egyesült Államok­ban sok a béke, a szabadság és a demokrá­cia olyan harcosa, akit az üldözés nemcsak nem tört meg, hanem ellenkezőleg, még fo­kozottabb harcra serkentett. A Lettres Francaises című francia hetilap nemrégiben több levelet közölt. E levelek írói a haladó amerikai értelmiség kiváló képviselői, akiket a fasiszta amerikai bíró­ság egyévi börtönre és ezer dollár pénzbír­ságra ítélt. Ezek a „bűnösök” eléggé vak­merően arra hivatkoztak, hogy az amerikai alkotmány formálisan elismeri minden ál­lampolgár jogát nézeteinek szabad kifejté­sére vagy elhallgatására, nem engedelmes­kedtek a törvénytelen „Amerikaellenes Te­vékenységet Vizsgáló Bizottságinak, s nem válaszoltak e bizottság kérdéseire. Amikor kiszabadultak a börtönből, s Hollywood, a nagyiparosok meg a pénz­mágnások jóvoltából az utcára kerültek, kényszerűségből lemondtak hivatásukról, s elvállaltak bármilyen munkát, hogy eltart­hassák családjukat. De nem alkudtak meg. Kiszabadulásuk után nyomban tevékenyen bekapcsolódtak az országuk fasizálása ellen folyó küzdelembe, s a hazafiak ezreivel váll­vetve, elszántan harcolnak a békéért és a szabadságért. Leveleikben leírják, mily elviselhetetlen körülmények közt él az értelmiség a mai Amerikában, s leleplezik a hírhedt „Amerika­ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság” szélhámos mesterkedéseit. Ezek a levelek elevenen tükrözik a tömegek szenvedélyes felháborodását az ország fasizálása ellen. „A börtönben sok mindent megtudtam" — írja Albert Maltz, számos regény, színdarab és forgatókönyv szerzője. „De mindenek­előtt megismertem az igaz eszmétől he­vített emberiség roppant erejének valódi értékét. A Wall Street mágnásai érzik, hogy a talaj kicsúszik lábuk alól, most már csak a népmozgató eszmék bezárásával kísérle­tezhetnek Ezért börtönöztek be bennünket tegnap, s ezért vannak ma börtönben más amerikaiak”. „Talán úgy képzelik a Wall Street mág­násai” — folytatja Maltz —, „hogy elégsé­ges ha erőszakkal elhallgattatnak kellő szá­mú férfit és nőt, s máris megfojthatják a béke eszméjét, a testvériségnek, az emberi­ség fölszabadításának eszméit, a szocializ­mus eszméit. Csak legnagyobb fejvesztett­­ség szülhet ilyen hiú reményt! Már rég el­múltak azok az idők, amikor az eszméket pórázon lehetett tartani. Az eszmék villám­gyorsan terjednek kontinensről kon­tinensre. Az embe­riség tömegei föl­­ébrednek, ráesz­mélnek erejükre, mert látják jövőjü­ket”. „Most, amikor ezeket a sorokat írom” — olvassuk Herbert Biberman rendező levelé­ben — „a filmgyárakból körülbelül 200 férfi- és nődolgozót dobtak ki és tettek fekete­listára. A filmiparban szakadatlanul ,Ame­­rika-ellenes tevékenysége után nyomoznak, s ezt a nyomozást most a rádió és a tele­vízió dolgozóira, az orvosokra, sőt a pap­ságra is kiterjesztik.” „A számfizettek névsora” — fűzi hozzá Samuel Ornitz író — „napról napra újabb nevekkel szaporodik. Az Amerikai Légió (fasiszta szervezet. — A szerk.) éppen teg­nap nyújtotta be filmstúdiónknak a 300 el­bocsátandó férfi- és nődolgozónk névsorát. Kérem, nagyon hangsúlyozzák: ha az em­ber ilyen listára kerül, máris elvesztette munkáját a filmnél, a rádiónál, a televízió­nál”. Lester Cole forgatókönyvíró megvetéssel leplez le „néhány csirkefogót. Ezek minden emberi méltóságukból kivetkőzve, piszkos besúgókká aljasultak, hogy megmaradhas­sanak a színházaknál és a filmgyártásban". Megbélyegzi Kazan rendezőt is A levél írója rámutat, hogy ez az alak roppant un­dorítóan hatott, „amikor hétrétgörbedve hajlongott a bizottságbeli önkényurak előtt. Pedig ezek nem félemlíthetnek meg senkit, akiben akár csak a legparányibb szikrája van az emberi méltóságnak”. John­ Howard Lawson drámaíró megsem­misítően álcázza le a hollywoodi szennyfil­­mek igazi célját. Elmondja, hogy 1950-ben, amikor az állami börtönben volt, a rabok­nak bemutatták az „övé a pokol” című fil­mét. Ez a film az égig magasztal egy hat­szoros vagy nyolcszoros gyilkost, aki egy­általán nem érez semmiféle lelkifurdalást. „Amikor kiszabadultam a börtönből” — írj­a J­awson — és megláttam, milyen filmeket készített Hollywood a koreai háborúról, las­­san kint megértettem, mi az összefüggés az erőszak öncélúságát hirdető filmek, mint például az „övé a pokol” és az amerikaiak koreai agresszióját igazolni próbáló filmek közt. Hollywood már egyetlen szóval sem hirdeti a „demokráciát”. Pontosan lemásolja a hitleristák filmjeit — végtére azok is a „kasztszellemet” és „a fehér faj felsőbb­rendűségét” magasztalták! A Koreáról szóló filmek mind egyetlen téma körül forognak. ---------------------- * a ♦ ----------------------­Ez a téma: gyilkosok „nevelése”, fiatal ka­tonák előkészítése, hozzászoktatásuk a vér­hez és az erőszakhoz, hogy „harcedzettek” legyenek. A hollywoodi filmipar termékeinek általános elemzése a pesszimizmus és a korrupció nyomasztó állapotát mutatja”. De a levelek szerzői beszámolnak arról a mindinkább kibontakozó harcról is amelyet az amerikai nép a rendszer fasizálása ellen vív; beszámolnak a nép különböző rétegei­nek kialakulóban lévő, s egyre erősödő egy­ségéről, s fölszólítják honfitársaikat, hogy indítsanak elszánt akciókat a demokratikus szabadságjogok védelmére. Herbert Biberman ezt írja: „A néger mű­vészek példátlan egységben kelnek harcra, s a négerek kibontakozó szabadságmozgal­mára támaszkodva követelik, hogy ismerjék el őket teljesértékű állampolgároknak. Kö­vetelik az egyenlőséget, s követelik azt a jogot, hogy ők is alkotó módon vehessenek részt országunk életében. A művészek, né­ger és fehér művészek korlátozás nélküli szövetsége... napjainkban valamennyiünk élet-halál kérdése. A mexikói származású dolgozó értelmi­ség, amelynek számos képviselője él Dél­­nyugat-Kaliforniában, szintén új, komoly tényezőként jelentkezik, s népe harcából merít erőt. E két erő tartós, eredményes kapcsolatának megteremtése megszüntetné mindkét ország­ gyengeségét és az egymás­tól való elszmétlődés veszélyét. Büszke vagyok rá, hogy kijelenthetem, ezt a kapcsolatot már megteremtettük, s most ennek alapján egyebek közt új filmek gyár­tását kezdjük meg Ezek a filmek beszámol­nak majd az amerikai nénfömé­ik harcáról, a néger nép nagyszerű küzdelméről: meg­mutatják az új hős és az új hősnő típusát. E filmek hősei a nemzetünk erkölcsi tiszta­ságáért, biztonságáért és békéjéért küzdők közül kerülnek ki” Lester Cole, az értelmiség soraiba befura­kodott besúgók aljasságával szembeállítja a művészek többségének bátor kiállását. „A sajtó” — írja — „nagy lármát csapott, mert el akarta hitetni, hogy az „Amerikaellenes Tevékeny­séget Vizsgáló Bizottsággal” szem­ben megszűnt minden ellenállás. Az ilyes­fajta állítás szemenszedett hazugság. A bi­zottság elé beidézett személyek óriási több­ségének becsületére válik, hogy bár a mun­kanélküliség és a börtön réme fenyegeti őket, szilárdan kitartottak meggyőződésük mellett. Tudják, hogy az az egyetlen helyes magatartás, ha bátran szembenéznek a fa­siszta provokációval, s ezért lankadatlanul harcolnak a demokratikus jogok diada­láért”. Az amerikai börtönök volt foglyainak a Lettres Francaises-ben közölt levelei vilá­gosan mutatják, hogy az Egyesült Államok­ban gyarapodnak a demokratikus erők, egyre több amerikai kel harcra a rendszer fasizálása és a háborús politika ellen, a bé­kéért és a demokratikus szabadságjogokért. POLITIKAI JEG­YZETEK 1. VIZISPICLIK Frank Oliver newyorki bíró annak idején íg­y jellemezte az American című folyóirat hasábjain az Egyesült Államokban dühöngő rendőri rémuralmat: „Mindenkihez minden parancs és általában minden ok nélkül éj­jel-nappal betörhetnek és házkutatást tart­hatnak!” Az amerikai titkosrendőrség ma már nem elégszik meg az amerikai állampolgá­rok terrorizálásával. Ez a himmleri „gyerek­játék" nem elégíti ki a világuralomra törő amerikaiakat. Elhatározták, hogy újévre sokkal csattanósabb szenzációval ejtik cso­dálatba a világot. .. Az Egyesült Államokban közvetlenül ka­rácsony előtt érvénybe lépett a McCarran- Walter törvény, vagy amint hivatalosan ne­vezik, a „bevándorlásról és az állampolgár­ság megszerzéséről szóló törvény”. E törvény szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (az FBI) spiclijei az Egyesült Államokba érkező külföldi hajók bármely tengerészét, az összes berepülő külföldi pilótákat valla­­tóra foghatják. „Az Egyesült Államok terü­letére csak azok léphetnek, akik átmentek a „hűségvizsgálaton” s megkapták az „FBI vízumot”. Az FBI ügynökei ezt a vizsgála­tot vagy az Egyesült Államok kikötőiben, vagy pedig már útközben végzik. A vízispiclik még az említett „törvény” hatálybalépése előtt, elsőként indultak mun­kába. A minap, közli az Humanité című lap, a Plymouthba érkezett „Liberté” nevű francia hajó legénységét az FBI ügynökei még útközben kíméletlenül vallatóra fog­ták. A hajó legénysége a legerélyesebben tiltakozott az amerikai titkosrendőrség fa­siszta módszerei ellen. Az egyik tengerész az egész legénység nevében kijelentette egy angol laptudósítónak: „Ez politikai szabad­ságunk megsértése!" S valóban: a külföldi állampolgárok val­latása a nemzetközi jog hallatlan megsze­gése és kiáltóan durva megsértése, a kül­földi államok nemzeti szuverenitásának sárbatiprása. Hoover mindenre kapható spiclihadának tevékenysége világszerte nagy fölháborodást keltett. „Nem törünk amerikai rendőröket a norvég hajókon” — jelentette ki Haugen, a norvég tengerészek szakszervezetének elnöke. A svéd tengeré­szek szakszervezete azzal fenyegetőzött hogy sok tengerész otthagyja majd a szol­gálatot, ha rájuk is alkalmazzák ezt a tör­vényt. Még a minden galádsághoz hozzászokott burzs­oá lapok is megbotránkoztak. Ez a politika csúnya csorbát ejt az Egyesült Ál­lamok tekintélyén, írja a Manchester Guar­dian című angol lap. A Monde című fran­cia lap jogosan kérdi, vajjon mit szólná­nak az amerikai tengerészek, ha a francia titkosrendőrség váratlanul vallatóra fogná őket, mielőtt Cherbourgban vagy Le Havre­ban partraszállnak? Ezeket a lépéseket a félelem jelének kell tekintenünk! — A lap erre a sokatmondó következtetésre jut. Tiltakoztak a nyugateurópai országok például Anglia, Franciaország, Hollandia Olaszország, Svédország, Norvégia hivata­los képviselői is. Igaz, az angol „Foreign Office” azzal okolja meg tiltakozását, hogy Angliának 350 fontsterlingjébe kerül min­den FBI-ügynök elsőosztályú ingyenjegye Ez azonban már a „Foreign Office” dolga. Mindezek a tiltakozások hatástalanul hangzottak el. Az államok nemzeti szuve­renitását továbbra is szemérmetlenül sárba­­tiporják. Az amerikai Gestapo-legények jegyzékbe foglalják a megvizsgálandó kül­földi hajókat Kérkedve hangoztatják: az új évben oly nagyarányú tervekkel foglalkoz­nak, hogy ahhoz talán „nincs is elegendő felügyelőjük”. Csakhogy e tervek összeállításakor meg­feledkeztek a nyugateurópai országok és az egész világ egysz­erű embereinek akaratá­ról — mindazokéról, akikből — kormány­­férfiakkal ellentétben — nem veszett ki a nemzeti büszkeség. S még kérdéses, Hoover úrnak egyáltalán szüksége lesz-e vízispic­likre.­ ­ MŰKÖDNEK AZ AMERIKAI „HALÁLKAMRÁK" Akik átélték a hitleri haláltáborok borzal­mait, akik hallottak valamit Majdanek és Auschwitz gázkamráiról, már ismerik az efféle megállapításokat: „Am­kor a hóhér gázt bocsátott a kam­rába, Cook szeme és szája kinyílt, feje le­­csuklott. Öt percig fulladozott, majd hányni kezdett. Mindennek vége volt. Nyitott szeme a mennyezetre meredt”. Hitleri gázkamrákról vagy talán szem­tanú vallomásáról van itt szó? Vagy a hit­leri gaztettek megvizsgálására kiküldött bi­­zottság jelentéséből való ez az idézet? Dehogy! Ez az Associated Press hírügy­nökség legújabb jelentése a kaliforniai San- Quentinben kivégzésre használt gázkamrá­ról. Az amerikai gyilkosok valóban lefőzik a hitlerista­­ hóhérokat. Az orvosi köpenyes kaliforniai gyilkosok „ilyen célra alkalmas, hosszúnyelű sztetoszkóp" segítségével meg­hallgatták a fuldokló áldozat szívverését. Így állapították meg, hogy az agónia a gázkamrában „tíz percig tart”. Erről szin­tén beszámolt az amerikai hírügynökség. A sanguentin­ gázkamra meghatározott célokat szolgál. Ez nemcsak a „legújabb” kivégzési eszköz, hanem afféle „laborató­rium” azoknak a szörnyű tömegnyilkos eszközöknek a kipróbálására, amelyeket az Egyesült Államok imperialistái újabb hábo­rújukban szándékoznak alkalmazni. Truman besorozta fegyvertárába Hitler „halálkam­­ráját" is! A hitlerista és az amerikai kannibálok elvetemült módszerei meglepően egyfélék. Ugyanaz a fasiszta terror, ugyanazok a könyvmáglyák, ugyanazok a koncentrációs táborok, ugyanazok a gázkamrák. Nem két­séges, ugyanaz lesz a végük is, mint a hit­leristáké. A sanguentini gázkamra súlyos tárgyi bizonyítékul szolgál majd a népek ítélőszéke előtt, amely felelősségre vonja az emberiség ellenségeit, a megszállott ameri­kai atomgengsztereket. renitás volt, de mégis csak szuverenitás — a holland alkotmány legalábbis megemléke­zett róla. S bár ez az alkotmány Hollandia mai vezetőkörei szerint már elavult, fele­désbe merült, s a parlamenti levéltár iratai közt porosodik, a holland kormánykörök amerikai gazdái mégis nyugtalankodtak e csekélyke szuverenitás miatt. Újév táján el­határozták, hogy egyszers mindenkorra vé­­geznek vele. A holland szuverenitás kivégzésének cere­móniája a hágai parlament alsóházában ját­szódott le. Nem hangzottak el gyászindulók, koszorúk sem voltak. Nem mondtak fellen­­gős gyászbeszédeket sem. Csak az ameri­kaiak hatvanhat jóelőre beidomított bábuja jelent meg. A képviselőház ürügyként a hol­land alkotmány módosítását tárgyalta, egyebek közt azt a javaslatot is, hogy sem­misítsék meg a parlament döntési jogát a háború és a béke kérdésében. Bár sok kép­viselő tiltakozott, s kijelentette, hogy ez tel­jesen megszünteti a parlament jelentőségét, a többség elfogadta a javaslatot. Ezentúl a parlament beleegyezése nélkül is megüzen­hetik a háborút — a „nemzetközi kötelezett­ségek értelmében”. Hollandia amerikai gazdáinak lapja, a New York Herald Tribune eléggé nyíltan megmagyarázta e szavazás jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy Hollandia ezzel „ön­ként nemzetfölötti szervezeteknek rendeli alá szuverenitását”, vagyis az amerikai im­perialistáknak, akik Hollandiát bevonták az agresszív atlanti tömbbe, s új világháborúra készülnek. A holland kormányférfiak tehát furcsa újévi „ajándékkal” lepték meg népüket. Az ország szuverenitását már amúgy is telje­sen megingatták a Marshall-tervvel, egy­típusú leigázó egyezmények, valamint Hol­landiának az Északatlanti Tömbben való részvétele. Most ezzel a szuverenitással hi­vatalosan végkép végzett az a hatvanhat amerikai báb, aki megszavazta, hogy a há­ború és a béke kérdésének eldöntését az amerikaiakra bízzák. „A holland nép büszke és művelt nép” — írta ugyancsak a New York Herald Tribune. — „Hollandia kis ország ugyan, de a hol­land nemzet sokkal bátrabban viselkedik, mint a nagyobb nemzetek ...” A holland nép azonban már régen tudja, hogy az amerikai piócák csak piócák a sok mézes-mázos beszéd ellenére. A holland nép valóban büszke és, művelt nép. Eléggé művelt, hogy megértse, merre viszik az or­szágot Hollandia mai vezetői, s eléggé büszke, hogy harcoljon nemzeti méltósá­gáért és függetlenségéért. JAN MAREK .. EGYKOR HOLLANDIÁNAK IS VOLT SZUVERÉNITÁSA... Egykor Hollandiának is volt szuveréni­­tása. Igaz, ez csak szemernyi, kurta, „repülő erődök" berregésétől megsüketített, ameri­kai tankok hernyótalpaitól letaposott szuve­ Tartós székéért,OTTY, népi demokráciáén! Politikai hetilap Kiadja a Szabadság Lapkiadóvállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, VIII., Blaha Lujza­ tér 3. Telefon: 343—100* 142—220 Terjeszti a Posta Központi Hírlapirodája, Budapest, V. József-tér, 1—3. Telefon: 180—850, vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatal. Üzemi előfizetés: 189—644, 189—653, 139—607 Egyéni elő­fizetőket a kerületi kézbesítő postahivatalok kezelik. Központi előfizetőszob­rálat: 183—022. Expedíció: 330—552. Szikra Lapnyomda.

Next