Temesvári Új Szó, 1994. április-június (6. évfolyam, 1084-1147. szám)
1994-04-01 / 1084. szám
Temesvári úSZÓ 2 Előterjesztés (Folytatás az első oldalról) Az eltelt négy évben egyetlen egy iskolánkat sem nyertük vissza, hasonlóképpen hiányoljuk egyéb ingatlanaink, illetve földjeink visszaszolgáltatását. Az állam által bitorolt ingatlanok és - lehetséges - anyagi bázis nélkül egyházaink működésképtelenek, és csupán külföldi adományokból tengetik életüket. Mindezt nem feledteti sem a deklarált - verbális - vallásszabadság, sem más, kisebb eredmények (pl. az engedélyezett iskolai vallásoktatás). Minden nehézség gyökere: a vallási törvény elfogadásának halogatása. Jelentős akadálya a továbblépésnek az is, hogy a Kultuszállamtitkárság főtisztviselőinek a jelentős része ma is a régi pártnomenklatúrából való. A változás csupán annyi, hogy a kommunista ideológiát a nacionalizmus váltotta fel. Igaz, az ökumenikus külszín megmaradt. Mindezek ellenére, egyházunk tovább folytatja nemzeti és vallási megbékélésre és egyetértésre törekvő politikáját. Az sem kedvetleníti el, hogy a kezdeményezésére létrejött, 13 felekezet - köztük az ortodox egyház - részvételével megtartott 1993 április 12-i kolozsvári Országos Ökumenikus Konferencia sikertelenül végződött. Igen Tisztelt König és Jansson úr! Az Európa Tanács Jogi Bizottságának március 1-én, Párizsban tartott ülésen elhangzott az a javaslat, hogy az Európa Tanács vezessen be szankciókat azon országokkal szemben, melyek ajánlásait nem tartják tiszteletben. Románia alig valamit valósított meg vállalt kötelezettségeiből - s ezáltal a számára megelőlegezett bizalommal súlyosan visszaélt. Az országunk iránt jóhiszeműen tanúsított "pedagógiai optimizmus" első féléves időszaka lejárt. Eddigi tapasztalatainkon alapuló szilárd meggyőződésünk, hogy az európai ajánlásoknak és meghagyásoknak ezután sem lesz semminemű foganatjuk Románia esetében, amennyiben a román kormány továbbra is következmények nélkül szegheti meg az európai normákat és saját ígéreteit. Ugyanez nem csupán országunkra nézve tűnik szükségesnek. Ajánlatos volna és megfontolásra ajánljuk, hogy az Európa Tanács eddig alkalmazott ellenőrző mechanizmusát (lásd a 488/1993. számú Rendeletet) egészítse ki a szankcionálás megfelelő rendszerével, mely a figyelmeztetéstől kezdve, a felfüggesztésen át a tagság megvonásáig terjedne - amint ezt a Romániai Magyar Demokrata Sövetség képviselője Párizsban már javasolta. Nagyvárad, 1994. március 26. Tőkés László, püspök Zsinati elnök Szilágyi Aladár, főgondnok Zsinati elnök "JÉZUS FELTÁMADÁSA SAJÁT ÉLETÜNKET IS ÉRINTI"* (II.) m. Ami Jézussal történt, az megtörténik azokkal is, akik Jézushoz tartoznak. Jézus feltámasztja őket a feloszlásból. Lelkünk nem egyedül vesz részt majd egyszer az örök életben, testünk is feltámad és részese lesz örök boldogságunknak Átszellemült testünk szemével látjuk majd az Istent. Erről biztosít a Feltámadott (vö. Jn 5, 28-29). A feltámadás temészetesen nem egyszerűen a halott test újraélesztése, hanem egy újjáteremtés dicsőségben. Nem az elvetett búzaszem jön ki a földből, hanem az új hajtás, az új élet. Szent Pál a megdicsőült testnek négy tulajdonságát ismerteti: romolhatatlanság (a test többé nem fogja ismerni a betegséget és a halált), dicsőség (fényleni fog dicsőségben), erőteljesség (mentesség a nehézkességtől és ösztönösségtől), átszellemült test lesz (1kor 15, 42 skk), amelynek tulajdonosa gyakorolta a lélek erényeit, amelyeket Szent Pál a Galatákhoz írt levelében sorol fel (5, 22). Most pedig olyan valakiről szeretnék írni, aki erősen hitt a halottaiból való feltámadásban, név szerint Franklin Benjáminról (1706-1790). Ez az északamerkai államfő, a villámhárító feltalálója, népi író, eredetileg nyomdász volt. De keresztény is volt, akiben elevenen élt a hit a feltámadásban. Mivel eredetileg nyomdász volt, 83 éves korában önmaga fogalmazta meg sírfeliratát válogatott, szellemes jámbor szavakkal: "Itt nyugszik férgek eledele, Benjamin Franklin nyomdász teste, egy régi könyv fedeléhez hasonlóan, melyből a régi lapokat kitépték, kötése pedig elnyűvődött. A mű azonban nem veszett el. Ha Isten úgy akarja, meg fog jelenni egy új kiadásban, amelyet a Szerző nézett át és javított ki." Boldog, aki tudja, hogy teste és élete "új, javított kiadást" ér el! IV. Kedves olvasóim! Jézus Krisztus feltámadása nem csak szavainak megerősítése (hiszen előre megmondotta: Mt 12,40; Jn 2,19; Jn 10,17) és nem csak tetteinek igazolása. Jézus feltámadása saját életünket is érinti. Fia feltámadásában Isten nekünk, embereknek egy új utat épített az ő el nem múló életéhez, a dicsőségben. A halálból Jézust felvette abba az Örök végső állapotba, amelyet Istennek nevezünk. Ebbe a végső állapotba mindannyian hívatva vagyunk, akik Jézushoz tartozunk, amint Jézus ezt világosan tanította. Nem a halál az utolsó szó életünkben, hanem az Istennel való örök élet. Isten erősebb mint a halál! Igaza van Gertrud Le Fort költőnőnek: "Nem létezik igazi halál! Mi lecsúszunk a földről és minden megy tovább." Ezért örömmel és hálával kell ünnepelnünk húsvét ünnepét. Fogadjuk el Kalkuttai Teréz Anya tanácsát, amelyet Szabályaiban adott nővéreinek: "Soha ne engedd, hogy a gond annyira elhatalmasodjon rajtad, hogy miatta elfeledkezz az örömről, amely Jézus feltámadásából fakad!" Ezt kérem számotokra is, kedves olvasóim és ilyen értelemben kívánok mindenkinek: BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!^ *Krauter Sebestyén, temesvári megyéspüspök 1994. évi üzenete mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmms Helyi focivetélkedők Megyei labdarúgó-bajnokság (17. forduló) - I. csoport: Csanád - Gyertámos 2-0, Lovrin - Lunga 3-1, Zsombolya - Temesvári Tricoul 3-3, Nagyjécsa - Varjas 4-2, Valkány - Perjámos 1-0, Dudestii Vechi - Nagyszentmiklósi Vointa 0-3, Nagykomlós - Sárafalva 2-0; elsők és utolsók: 1. Nagykomlós, 27 pont; 2. Csanád, 25 pont; 3. Nagyszentmiklósi Unirea, 22 pont; ... 14. Sárafalva, 8 pont; 15. Varjas, 8 pont. n. csoport: Dinnyés - Újvár 6-1, Kacsa - Electromotor 1-0, Tógyér - Partos 3-1, Bánlak - Csákova 5-0, Gilád - Meger 1-0, Temesság - Comcarnex 5-0; elsők és utolsók: 1. Dinnyés, 27 pont; 2. Gilád, 23 pont; 3. Temesság, 21 pont; ... 13. Meger, 8 pont; 14. Újvár, 4 pont. Il. csoport: Rékás - Hisias 5-1, Ludnas - Pischia 6-1, Szakálháza - Temesvári Bega 1-0, Janova - Fibis 2-0, Buziás - Újmosnica 1-1, Medves - Karány 1-2, Lugosi Venus-ASA - Belinc 4-1; elsők és utolsók: 1. Lugosi Venus-ASA, 31 pont; 2. Szakálháza, 27 pont; 3. Karány, 22 pont; ... 14. Temesvári Bega, 8 pont; 15. Hisias, 5 pont. Területi (promóciós) bajnokság (tavaszi első forduló): Temesvári Avanpost - Unip 6-1, Nitzkyfalva - Végvár 1-4, Kf^mrjhmmmmmmmmsmmmmmmmmmmm Sárafalva II - Lenauheim 1-3, Dudesti- Vechi I - Pészak 8-3, Kenézfalva - Cornesti 0-2, Csernegyháza - Bogda 3-2, Szerbszentmárton - Temesliget 1- 0, Jánosfölde - Temesvári RAT 1-5, Liebling - Csene 11-3, Kiszetó - Obázos 2-2, Hernyákova - Sztancsófalva 2- 4, Péterfalva - Kralovác 1-2, Livezile - Rudna 6-3, Petroman - Opatica 1-3. Az orczyfalvi és a szentandrási csapatot kizárták a bajnokságból, mert több mérkőzésen nem jelentek meg, hátralévő meccseik pontjait 3-0 arányú eredménnyel ellenfeleik javára írják. 1994 április 1. péntek SPORT SPORT SPORT HÉTKÖZI PONTVADÁSZAT A Nemzeti Labdarúgó-bajnokság hétközben lebonyolított 28. fordulójában a Temesvári Politehnica az országos bajnok és jelenleg is éllovas Bukaresti Steauát látta vendégül, amelyet pontosztozkodásra kényszerített. A 2-2 (1-1) arányú döntetlennel véget ért találkozón a fővárosi együttes kétszer vezetett, de a lelkesen küzdő diákcsapatnak végül is sikerült megszereznie az egyik pontot. Az Almasan - Varga. Macavei. Cioraianu. Marcu (Emil Mariani. Batranu. Contra. Manole (Velcea). Vlaicu. Strizu- Contescu összeállítású temesvári együttes tagjai közül Strizu a 35. percben és Varga a 72. percben volt eredményes. A Steaua góljait Hie Stan a 20. percben és Lacatus a 61. percben szerezte. A. ..további eredmények: Szebeni FC Inter - Bukaresti Sportul Studenţesc 1-2, Piatra Neamt- Ceahlăul - Bukaresti Dinamo 2-1, Kolozsvári Universitatea - Krajovai Electroputere 0-0, Krajovai Universitatea - Brassói FC 6-2, Aradi UT - Brailai Dacia-Unirea 2-0, Konstancai FC Farul - Ploiesti- FC Petrolul 0-0, Bukaresti Progresul - Galati Otelul 3-0, Bukaresti Rapid - Besztercei Gloria 1-2. Elsők és utolsók: 1. Bukaresti Steaua, 42 pont; 2. Krajovai Universitatea, 36 pont; 3. Bukaresti Dinamo, 34 pont; 4. Konstancai FC Farul, 31 pont;... 15. Krajovai Electroputere, 23 pont; 16. Temesvári FC Politehnica, 23 pont; 17. Bukaresti Sportul Studentesc, 22 pont; 18. Brailai Dacia-Unirea, 20 pont. A következő forduló szombaton, április 2- án, 11 órakor: Brassói FC - Temesvári FC Politehnica, Kraiovai Electroputere - Piatra Neamti- Ceahlăul, Bukaresti Steaua - Kolozsvári Universitatea, Bukaresti Dinamo - Aradi UT, Brailai Dacia-Unirea - Szebeni FC Inter, Bukaresti Sportul Studentesc - Konstancai FC Farul, Besztercei Gloria - Kraiovai Universitatea, Ploiesti- FC Petrolul - Bukaresti Progresul, Galati Otelul - Bukaresti Rapid. Szerdán találkozókat rendeztek a B-osztályú labdarúgó-bajnokságban is. A IV. csoportban a következő eredmények születtek: Dési Unirea - Régent Avântul 2-0, Konikbányai Minerul - Aradi Aris 3-0, Zilahi Laminorul Marosvásárhelyi Electromures 3-1, Nagykárolyi Victoria - Aradi Astra 2-0, Lugosi Vulturii - Motrus Venus-Minerul 2-0, Aradi Motorul IMA - Temesvári UM 2-1, Voievozii Minerul - Resicai Arsenal 2-0, Aradi CPL - Szalontai Olimpia 2-0, Szatmári Olimpia - Aninai Minerul 3-0, Lippai Şoimii - Szatmári Someşul 1-0; elsők és utolsók: 1. Dési Unirea, 38 pont; 2. Szalontai Olimpia, 29 pont; 3. Motrus Venus-Minerul, 28 pont;... 19. Szatmári Someşul, 20 pont; 20. Nagykárolyi Victoria, 20 pont. A következő forduló vasárnap, április 3-án, 11 órakor: Szatmári Someşul - Regent Avântul, Aradi Aris - Desi Unirea, Marosvásárhelyi Electromures - Kapnikbányai Minerul, Aradi Astra - Zilahi Laminorul, Motrui Venus-Minerul - Nagykárolyi Victoria, Temesvári UM - Lugosii Vulturii, Resicai Arsenal - Aradi Motorul IMA, Szalontai Olimpia - Voievozii Minerul, Aninai Minerul - Aradi CPL, Lippai Soimii - Szatmári Olimpia. Szombaton Temesváron -Kosárlabda: Temesvári Universitatea - Bukaresti Olimpia, A-osztályú női bajnokság, az Olimpia sportcsarnokban (9,30). Röplabda: Temesvári Universitatea - Krajovai Universitatea-CFR, férfi Szuperliga-mérkőzés, az Olimpia sportcsarnokban (11). Teke: Temesvári UM- Marosvásárhelyi Electro-CFR, férfi Szuperliga-mérkőzés, a Vointa-pályán (9). Kézilabda: Temesvári UTT - Temesvári Gyapjúipar, B-osztályú női mérkőzés, az Olimpia sportcsarnokban (7). Labdarúgás: C-osztályú mérkőzések, 11 órakor: Temesvári Azúr - Temesvári Electrica, a Vointapályán; Temesvári Tehnolemn Újpécsi Unirea, a Tehnolemn-pályán; Temesvári Soimit-Textila - Zsombolyai Unirea, az UTT-pályán; megyei bajnokság, 11 órakor: Temesvári Electromotor - Gilád, az Electromotor-pályán; 14 órakor: Temesvári Comcarnex - Palác, az Electrobanat-pályán; 16 órakor: Temesvári Bega - Sudrias, a Graniceri-pályán. Tenisz: országos gyermek- és ifjúsági verseny a Bánát Kupáért, a Személygépkocsi Vállalat és az Electrca-pályán (9). A megyében - Röplabda: Lugosi Banatul - Galaci CSU, Aosztályú női bajnokság, a Viitorul sportcsarnokban (10,30). Labdarúgás: C- osztályú bajnokság, 11 órakor: Nagyszentmiklósi Unirea - Szerbszentmártoni Obilics, Gyarmatai Timpuri Noi - Temesvári Electrobanat, Nadrági Laminorul Temesvári Auto-FZB, Dettai Furnirus - Temesvári Dacia,őszi Unirea - Temesvári lem. Vasárnap Temesváron - Labdarúgás: Temesvári UM - Lugosi Vulturii, B-osztályú bajnokság, az UMT-stadionban (11); Temesvári RAT Temesliget, területi bajnokság, a mehalai pályán (11). Kézilabda: Temesvári Banatul Líceum - Temesvári 2. számú ISK, országos ifjúsági leány bajnokság, az Olimpia sportcsarnokban (8,30); Temesvári V Universitatea - Kolozsvári Universitatea, A-osztályú férfi bajnokság, az Olimpia sportcsarnokban (9,45); Temesvári TIMCON - Temesvári Nena- Pasinatex, B-osztályú női bajnokság, az Olimpia sportcsarnokban (11). Kosárlabda: Temesvári Universitatea - Bukaresti Olimpia, A-osztályú női bajnokság, az Olimpia sportcsarnokban (12,30). Tenisz: országos gyermek- és ifjúsági verseny, a Bánát Kupáért, a Személygépkocsi Vállalat és az Electrica-pályán (9). A megyében - Kézilabda: Lugosi Politehnica-Metalul - Bukaresti Steaua, A-osztályú férfi bajnokság, a Viitorul sportcsarnokban (10,30). Labdarúgás: megyei bajnokság, 10,30 órakor: Bélinc - Medves- 11 órakor: Nagyszentmiklósi Vointa - Valkány, Perjámos - Nagyjécsa, Gyertyámos - Lunga, Újvár - Kécsa, Gyirok - Csáková (a kissodai pályán); 16 órakor: Temesság - Bánlak, Meger - Tógyér, Karány - Buziás, Fibis - Szakálháza, Pischia - Hisias, Sárafalva - Dudestii Vechi, • Nagykomlós - Lovrin; területi (promóciós) bajnokság, 11 órakor: Huttyiás Nitzkyfalva, Törökszákos - Temesvári Avanpost, Unip - Végvár, Dudestii Vechi II - Sárafalva II, Pészak - Kiskomlós, Bogda - Orczyfalva, Csene - Jánosfölde, Sztancsófalva - Gizellafalva, Bukovác - Péterfalva, Kralovác - Hernyákova, Lucaret Kiszetó, Gyülvész - Livezile; 15 órakor: Opatica - Rudna, Liebling - Szerbszentmárton II, Csernegyháza Szentandrás. SZERKESZTI: DUDÁS JÓZSEF