Heti Új Szó, 1995. január-március (1. évfolyam, 2-14. szám)
1995-01-07 / 2. szám
FORUM - FORUM - FÓRUM 1995. január 6. péntek A Kormány átvészelte a hatodik bizalmatlansági szavazást - Hogyan élte ezt meg Dr.Bárányi Ferenc, az RMDSZ Temes megyei képviselője a Parlamentben ? - A Hatalom sikere előrelátható volt. S ez be is jött. 249-206 arányban, 242 ellenszavazatra lett volna szükség a Kormány megbuktatásához. Bár közülünk néhányan hiányoztak, bizonnyal okkal, de ez sem lett volna elegendő akkor, amikor a másik oldalról maximum 1 képviselő szavazott saját pártja ellen. Amikor ifjú koromban boxoltam, Menzel Pali bácsi azt mondotta, hogy fiam, nem muszáj az ellenfelet egyetlen rssel a padlóra küldeni. olandó kis ütésekkel kell az orrot pöcögtetni, ettől az ellenfél könnyezni kezd, roszszul lát, s akkor a kezünkben van. A jó bírók a kis ütést is pontozzák. Nos, ebből a szempontból nem tartom fölöslegesnek a bizalmatlansági szavazást. Văcăroiu úr viselkedéséből kiérzett az idegesség, amit durvaságokkal vezetett le. Az ellenzékről úgy beszélt, mint aki az ország ellensége. Érveiből egy igen kisszerű ember képe bontakozott ki, akit el lehet képzelni igen jó főkönyvelőként egy nem túl nagy forgalmú gyárban. Sajnos, ebben a játékban ő csak egy kisértékű figura, akit mások tologatnak. - Milyen hatással lehet a jövőre nézve az ismételt kormánybuktatási sikertelenség ? - Az újabb bizalmatlansági szavazás sok emberben a sikertelenség érzetét kelti, amit hajlandó előrevetíteni a jövőre is, így nem véletlen, hogy a Romániai Magyar Szobán az jelenik meg, hogy resicaiak nem bíznak már az ellenzékben sem.. Ez azonban csak a demokráciában való járatlanságunk és tapasztalatlanságunk következménye. Az emberek elfelejtik, hogy a demokráciák története igen gyakran ismer olyan periódusokat, amikor egyik párt 30- 40 évig volt ellenzékben, míg újra hatalomra került. Nálunk mindenki azt szeretné, ha az ellenzék lehetőleg már holnap hatalomra kerülne. Erre nincs meg még ma a lehetőség, hiszen a társadalom gondolkodását nehéz rövid távon megváltoztatni. Annyi évi diktatúra nem múlt el nyomtalanul. De a demokráciát igenlők is hajlandók néha megfeledkezni róla, hogy az ellenzék nélkül ma is diktatúra lenne Romániában. Egyeseknek úgy tűnik, hogy az ellenzék semmit sem tesz, ha a hatalmat nem szerzi meg. Pedig ez nincs így. A demokratikus játékszabályok betartásával az ellenzék igenis sokat tesz. Például azt, hogy a 15.000 lejes határátlépési illeték ügyében Alkotmánybírósági eljárást kezdeményezett, s ezt meg is nyertük. Ha még ma is arra kötelezik az embereket, hogy ezt az illetéket kifizessék, az illegális. És ezt a Kormány szemére is vetettük. Persze sokszor kell tiltakozni, míg ennek gyakorlati következményei is lesznek, de következményei lesznek, ha egyszer ez a Kormány Európába akarja juttatni az országot, s aláírja a különféle nyilatkozatokat, szabályzatokat. Az ellenzék szerepe hogy egyre kevesebb manőverezési lehetőséget hagyjon a diktatúrára hajlamos hatalomnak. A büntetőtörvénykönyv módosításaira igazán nagy szükség van. Ezt mi is tudjuk. Két hónapig tárgyaltunk és vitáztunk az egyes paragrafusok felett. Mi vagy 27 változtatást javasoltunk. A hatalom pontról pontra a javaslatainkat szavazógépével elutasította. De mivel a törvény 2/3-os többséget követel, az ellenzék az egészet elvetette. Hogy miért? Mert benne van a hírhedt Himnusz törvény, a Homoszexuális törvény, a Sajtószabadság törvény, A rágalmazási törvény. Ezek megfogalmazása demokráciaellenes, európaiságellenes. Ezeket az ellenzék nem fogadhatta el, így visszadobta az egészet, hiába pflutozott a többség, semmit sem tehetett. Úgy gondolom, hogy ha a választások közelednek majd a romló gazdasági helyzet függvényében az egyes pártoknak él kell számolni választóik előtt azzal, hogy igenelték, vagy ellenezték azt a Kormányt, mely ide vezette az országot. S akkor hatása lesz annak, hogy ki szavazott s kire ? - Igen. Gondolom, hogy hatása lesz ennek is. De jelenleg nagyobb a hatása még a demagógiának, s a hiú ígéreteknek. Ez az ország nagyon hosszú ideig kell tanulja még a demokráciát, hogy a szavazatokban is kifejezésre jussanak a helyes tendenciák, s nem az illúziók. Az ellenzék, a mindenkori ellenzék nem ellenség, hanem a demokrácia záloga. Ezt nehéz megérteni annyi évtized egypártrendszer és diktatúra után. Köszönöm a beszélgetést. Mandics György (...)1975-ben, kezdő brassói lelkipásztorként kerültem először közvetlen kapcsolatba a Securitateval. Azóta soha sem szálltak le rólam - s íme, 1989 óta is kivételes gondjuk van rám. Az 1975-1989-es időszakban - ha jól összeszámolnánk - együttvéve mintegy másfél-két hónapot töltöttem kihallgató-irodáikban, Brassóban, Désen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron és Menyében, illetve Szilágyszegen (Sălăţig), és az elkerülhetetlen bekísérések vagy elhurcolások nyomán arancsszóra írt "deklarációim" felthetően több száz oldalra rúgnak. Ebben állott tehát az én "kollaborálásom": folytonos lefigyelésben, zaklatásban, meghurcolásban és üldözésben - melyek egyenes következményeként - 14 éves koromtól fogva, 1966-1990 között egyetlen egyszer sem engedélyezték külföldi utazásomat. - 1979-ben, majd 1984-ben szerzett két külföldi ösztöndíj-meghívásomnak (Princeton, Montreal) hatósági tilalom miatt sohasem tehettem eleget. - 1984-ben, a dési gyülekezetbe történt választásom ellenére, a securitate közreműködésével kidobtak a papságból, és 1984-1986 között munkanélküli voltam. - 1987-1989 között, miként megelő A Securitate markában főleg Désen, Temesváron történt állandó lelkésszé való megválasztásomat sem ismerték el. - 1989 őszén, a Ceausescu falurom Részletek Tőkés László püspök nyilatkozatából balás elleni Temesvár egyházmegyei kollektív tiltakozás megszervezésében való részvételem miatt életveszélyes hatósági és püspöki hajsza indult ellenem, mely 1989 decemberében, a forradalomnak indult temesvári eseményekben tetőződött. - 1989 december 17-én feleségemmel együtt a Szilágy megyei Menyőbe deportáltak. December 17-22 között naphosszat tartó, folyamatos Securitate kihallgatások tortúrájának vetették alá mindkettőnket, melynek tragikus végkimenetelétől az országos felkelés, illetve Ceausescu bukása - végső soron -, az isteni kegyelem mentett meg. - Környezetem, családtagjaim, barátaim, valamint a dési és temesvári presbitérium és e gyülekezetek számos tagja a Securitate mienkhez hasonló zaklatását és üldöztetését szenvedte el. Boldog emlékezetű Újvárossy Ernő, temesvári egyházi építészünk a Securitate áldozataként hunyt el 1989 szeptemberében. - Egy bizonyos: soha az életben nem mentem a Securitatera magamtól és mint informátor, hanem kivétel nélkül csupán akkor, ha vittek, vagy rákényszerítettek. Ennek megfelelően, a kihallgatásokon minden esetben pszichológiai vagy testi fenyegetettség kényszere alatt írtam "deklarációkat" - valamennyi esetben az igazság és lelkiismeretem parancsa szerint, határozottan visszautasítva a mások rovására történő bárminemű együttműködést, illetve, terhelő vallomást.(...) Követelem egész szekus dossziém kiadatását, illetve - ellenkező esetben - az ezen dossziékra vonatkozó nyilvánossági tilalom maradéktalan betartását, hogy ezáltal elkerülhető legyen bármely, rovásomra és az általam képviselt Református Egyház vagy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség rovására történő hatalmi, politikai és sajtó manipuláció. Követelem egyben mindazon Securitate-tisztek felelősségre vonását, akik 1975-1989-es időszakban zaklattak, üldöztek, a magam és a családom életét tönkretették, vagy éppen életemre törtek. (...)