Temesvári Hirlap, 1923. június (21. évfolyam, 119-142. szám)
1923-06-08 / 124. szám
Szerkesztőség- és kiadóhivatal: Temesvár-Belváros, Piaţa Libertăţii (Jenőherceg-tér) 3. szám Telefonszám 14-12 Sürgönyeim: Hírlap Timişoara jjpelöuzetán ára Romániában egész évre 400 lei, félévre 240 lei, 40 leij helyben házhoz, vidéki Az önfes küljárás állantokiratnyi 50 fei, negyedévra iáö lei, ijujJj- IjíptAjü vsJttgiban fizetUstä k&LíBLcli foligáeaáru tárakba. STefceles s2serI$se$ztCS é* Sopii££atlőáti|aJ«íoiíio» Ax egyes sse&m tófű rpTST ^-*.(2 e»4»z Uamántában taxi Jugoszláviában 1 dinár, Csehszlovákiában 1 c. lí, S Magyarországon 40 rm'*K, Ausztriában 12Q0»Ł. K* Amerikában 1 cetii, Olaszországban valamint Fajmében '/a Hm.lei 50 bani. Nyomda: Hunyari-oggrada a Temesvári Liírlap nyomdája Tepnosvár-Belváros, Piaţa Typeşt Voda (Lenan-tér) 2. szám Teref011374m 44-14 124 .szám. Poncaré és a francia szenátus. Páris, május 29 (Párisi levelezőnktől.) A Ruhr megszállás gazdaságpolitikai nézőpontból történt analízise vezetett a Temesvári Hírlap hasábjain, május 20-án megjelent politikai áttekintésem azon konklúziójához, hogy Poncaré bukása valószínűleg "bevezetés nélkül, meglepetésszerűen fog bekövetkezni. A váratlan, szinte megdöbbentően hirtelen bukás 24-én történt meg és bárha két órai heves vitatkozás után abban egyeztek is meg az illetékesek, hogy a kormányzati személycserét egy külpolitikailag kedvezőbb pillanatra halasztják el, a leszavaztatás megtörtént e, egész Európa életére kihatással lesz. Mint sejthető volt, a parlamenti vitákkal formailag össze nem függő kérdésben szavazták le a kormányt. Az ok: a komunista monstrepör. Ám csak egy rövid pillantást kell vessünk a per keletkezésének történeteire és mindjárt szemünkbe ötlik, hogy a komunista pör csupán a Ruhrmegszállás hívei és ellenzői küzdelmének külső kerete volt s a benne hozott ítélet nem a III. Internacionále, hanem Poincaré Ruhr politikája feletti ítélkezés. A Bloc Nationale-on kívül megannyi parlamenti és parlamenten kívüli párt ellenezte már annak idején is a Ruhrvidék megszállását. Tényleges harcot ellene mégis egyedül a komunista párt vezetett, mely párt e küzdelmében oly elemek széles tömegeit is zászlaja köré csoportosította, melyek különben túl vakítónak találják a vörös zászlóból kilobogó sarló és kalapács villogását. A komanisták egyik vezére, Trent, egy nép gyűlten egyenesen a Páris elé nyomuló orosz szovjet hadakról szónokolt, melyek elé a főváros forrongó népe harcolva vinné vörös üdvözletét. A párt két ízben is tartott közös vezetőségi ülést a német komunistákkal és több német foradalmi munkásvezér jött Franciaországba propagandánkra. Egyiküket, a Reichstag komunista képviselőjét, Hölseint, le is tartóztatták egy meeting után. Vele együtt börtönbe került a francia baloldali munkásszervezetek majd minden vezetője is. A legfelsőbb törvényszék, Haute Cour, előtt kellett számadást adniok tettükről, a hazaárulásról, mely abban állott, hogy „egy külföldi hatalom képviselőivel Franciaország külső és belső megrontására szövetkeztek“. A német komunistákat ugyan elég szokatlan dolog a német állam képviselőinek tekinteni, ám Poincaré nem finnyáskodhatott a vád megindokolásának összeállításánál, midőn arról volt szó, hogy egy szigorú ítélettel ellenfeleit örökre elhallgattassa. A francia komunista perrel egyidejűleg egyébként Belgiumban is hasonló per kezdődött. A Haute Cour, melyet Poincare ítélethozatalra felkért, nem állandó toronyszék. Oly rendkívüli esetekben, mint minden más törvényszék elegetelennek látszik, a törvényhozó testület második kamarája, a szenátus alakul át „legfelsőbb bírósággá“, ez a „haute Cour“. A Haute Cour ítélkezései már természetüknél fogva is politikai jelentőségűek, Ihász egyéb, mint politikai ügy, nem is kerülhet eléje. A Haute Cour tárgyalását az egész ország fézült figyelemmel várta. A Temps például — méreteiben legnagyobb francia lap, mely egyúttal legkomolysibbnak is mondható — hat oldalából másfelet szentelt a tárgyalást megelőző nap a kérdésnek. Másfél oldalas cikk hellig oly rendkívüli esemény a francia újságoknál, hogy a milliós példányszámú „információs“ lapokban talán még soha, a Tempsnél is teljes két esztendő előtt fordult elő utóigáza. Poincaré lámpalázzal várta a nagy napot, melyen Rusrpolitikából kellett vizsgáznia. Jelentéktelen, de fejetlenségre valló rendelkezéseit szükségtelennek tartom felsorolni. Pünkösd utáni másnapra volt kitűzifa a tárgyalás. Pünkösdkor közben kellemetlen hír érkezett Itáliából. Mit is ölint, ki szintén megpünkösdi ajándékozta magát egy kis komunista monstreperrel, kérte a parlamentet, hogy oldja fel a komunista képviselők immunitását, mert a fascizmus ellenes propagandájukkal hazaifiatlan tettet követtek el. Az olasz képviselőház, mely nyílt politikai kérdésekben nem meri kifejezni elégedetlenségét a Mussolini kormányával, a kérelmet kereken visszautasította. ,,Fascizmusellenesség egyáltalán nem hazaifiatlanság“ mondja a határozat megindokolása. Poinparénak e hírre rossz sejtelmei támadhattak. Arra gondolt, hogy hasonlóan járhat , hogy minden meglepetést elhárítson, az ünnepet követő este elment a szenátusba, tüzes szavakkal megokolta a komunisták elítéltetésének nagy bel- és külpolitikai szükségességét és tromfut kivágta, hogy ha a szenátus esetleg netalán mégis ellene szavazna, ő azt mint politikájának elítélését fogja felfogni és egyben felszólításként, hogy mondjon le. E felszólításnak természetszerűleg késés nélkül eleget is fog tenni. Másnap 148 szavazattal 104 ellen a Haute Cour-szenátus Poincaré ellen szavazott, nem törődve annak félnap előtt tett kijelentésével.Sőt talánéppen . . . Hisz alapjában a szenátus nem kevésbé komunistaellenes, mint a miniszterelnök maga, de a szenátus provokálni akarta Poincaré lemondását. Jödben bedugta kampós botjáta páholytnyi fákba és feszegetni kezdte a széles falat. Ez az exfim keményen ellenállt úgy, hogy végül a vastag tét Haladt ketté. A rendőrtiszt az ajtóhoz rohant, ez azonban zárva van mögöttünk. A színjáték odakünn küllőmben is a vége felé járt. A kötél egyszerre elszakadt és a leányka odarihant a versenytől viháncoló fenevadak közé s ezek őrjöngve, marakodva rohantak a véres kastetemre. Ebben a a percben elsötétült minden, a páholy sorok fényre sem világított töaffoé, súlyos gongütés, a téglafal nyílásaim rácsapódott a kis fémfedő: az eladásnak vége vett. Kimerülten és elgyötörve roskadtunk a páholy kényelmes bőrkaros székeire. A furcsa fényben zölden világítottaz arcunk, mintha a most.1 záródott három sötétlő nyíláson keresztül ,az idők, a érzések és a titkok szörnyű, végtelen távlatába tekintettünk volna és tiltott látvány -koraadalai beletömték volna t,övijüket fiatal férfilelkünke. —Most folyog vagyunk, — tömtem meg a csendet a bezárt vasajtó felé intve. A többiek azonban még nem érkeztek el gondolatban idáig. — Azt a tekintetet ... a vért... a szőke,hajfürtökön . . Poincaré szót tartott. DeMillerand nem fogadta el lemondását. Hivatkozott a küszöbön álló belga-francia szerződéskötésre, Lausannera, a német helyzet súlyosságára, melyek mindegyike kormányszilárdságot követel és folytatólagos politikát. Ha Poincaré nem áll el szándékától, ő is lemond. Egyébként meg van győződve, — mondotta — hogy a Haute Cour határozatának a szenátus semmi politikai jelentőséget nem tulajdonít, konklúziót belőle le nem von és ezt másnapi ülésén nem is fogja elmulasztani leszögezni. Nos, Poincaré elállt szándékától, ám a szenátus mit sem szögezett le. Azaz csak azt, hogy hallgat, pedig tudja, hogy a hallgatás a legbeszédesebb válasz. Öt nap múlt el Poincaré lemondása óta s az öt nap alatt aszenátus sem meg nem ismételte, sem vissza nem vonta szavát. Nem vonta vissza, mert hisz most is vallja, viszont fél az adott pillanatban megismételni is. Érthető! Ki válthatná le Poincarét? Hogyan oldaná meg a folyamatban lévő külpolitikai ügyeket? Nagy a felelősség és a szenátus még habozik a felelősséget elvállalni. De ellenzi Poincaré Ruhrpolitikáját. Ez leszögezett tény. Közben a választók sem titkolják el véleményüket a Poincaré-politikáról. Páris huszonkét választókerülete közüli elmúlt vasárnap tízben volt magisztrátusi pótválasztás. Mind a tízben a Comunista Marty győzött! Kétszerannyian szavaztak rá, mint 1910-ben a szocialista jelöltre. Egyidejűleg parlamenti pótválasztás is volt egy Páris melletti kerületben. A „Bloc“ elvesztette 1919 óta szavazói 35 százalékát és velük együtt a kerületet is. Nehéz idők járnak. Különösen nehezek pedig IPoinearéra. 1 V. P. A TEMESVÁR! HÍRLAP TÁRCÁJA ialmas szájat, — így nem lehet komé, diázni! Mont a rendőrtiszt is beleavatkozott a beszélgetésbe. Az arca hatalmasan föl volt dúlva, mintaki nagy ...lelkigyötrelmeket állt ki: igen, — mondotta rekedten — itt valami nincsen rendjén. Nézzétek, amikor egy vadállat rárohan az áldozatára és belevágja a karmait— ilyen realisztikus komédia el sem képzelhető — ilyenkor a szin mindig elsötétül. Az egész olyan zavaros ... És ez a leány, nézzétek, most idenéz . . . A leányka — akit egy kötélen felhúztak a magasba és kegyetlen kedvvel újtól és újtól leeresztettek a vadállatok elé, de amint egy-egy fenevad feléje lendült, nyomban ismét a magasba rántották fel, igy fokozván, mesterségesen, az Őrjöngőbestiák dühét, a inast; igy szembe került a kötélen a páholyunkkal és reánk emelte szenvedő, könyörgő rettenetes szemeit. Egyenesen reánk nézett, egy kevéssé az eskát is felnyitotta, csupa forró csengés volt: mentsetek meg! Szép arcát, összeteraszatolták a rászáradt könyv nyele, az egyik hátrakötött gyerekkora csupa vér volt. Mind a hárman őrjöngve dörömbölni kezdtünk a téglafalon és torkunk sarka,diáiból ordítoztunk. A millidoo* du- A világcirkusz. 3 írta: Vécsey Leó. A műsor a következő címeit jelezte: Keresztényüldözés Tiletben. Amutatványra magára már alig emlékszem, csak annyit tudok, hogy töntelenes külsejű lámák is,dervisek, borzalmas, vérben őrjöngő vadállaitok szerepeltek benne, meg egy fehér tizennégy esztendő körüti apró gyereklányra emlékszem, ki a kínzások középpontijában állott. A leányka szögletesen idős, karcsú alakját fedte el néhány rongydarralb, de ezeken látszott, hogy valami modern ruhácska szétálalt poldányai. Rövid aranyiszőke fürtjei ziláltan gloriázták szenvedő keskeny arcát. — Ezbizonyosan az angoli nagykövet leánya, akit elraboltak ezek a szennyes fekete ördögök. — mormolta mellettem a milliomos. Rábámultam. — Mit? — kérdezem bizonytalanul, — tenftihuiszed ezt a cirkuszi komédiát! —Ez nem komédia, — kiáltotta izgatottságtól fuldokló hangon, az egyébként csodálatosan nyugodt természetű milliomos barátom. — Nézd a kötélhurok az ostorcsapások nyomát a testén, és nézid azt az algyőiört szemeket,a fáj -fiaitól Feltétlenül nézze mag Hallót ,a 20. század egyik cseslékját„ látttató KIEN 1?AJL IsörMeresfeectő SclH altaifiáljao Timişoare», SS., Sir. Pacilor 22. hurkot lejtetni, . nem, sohasem tudóim! -elfe- Sutttogtta a milliomos, és a kéttenyerébe temette az, arcát. — Itt sok mintájon nagyon furcsán ment, — mormogta a rendőrtiszt — ennek a végére kell járnunk. A vasajtó zabja megcsikondtukt a kellemetlen kis öreg tért, vissza prémsapkájábam, harm, bundájaiban, fáradt, megviselt arcával. Nemi érdeklődött afelől, hogy tetszett az előadás, a zárórajsarkon megígért és eleinte bizony kétkedve fogadott pxodkikienó, a Hoffmanni-világcirrkusz műsora, hanem szóllámul, öregesen megindult előttünk, hogy visszakalauzsoljon a külvilágba. Most már egy kis lámpa, is vidlit nála, ezzel mutatta az utat a sötét, nyirkos folyosókon, alagutakon, kültelki udvarokon, keresztül. Mi is hallgattunk: engem meglepett az előbb oly bőbeszédű kalauzunk titokzatos némasága, két társamnál pedig — mint jól megsejtettem — taktikai volt ez a szótlanság. Útköziben valami halk, kaparászó zörejre lettem figyelmessé az egyik folyosón. Raidltan néztem körül és megláttam a zaj okozóját: a rendőrtiszt valami isten tudja honnan kerített kréta darabbal jelezte az utat a folyosókon. A prémsapkás öreg, ki messze előttünk haladt a lámpájával, nem vett észre bevágódó kötél semmit