Gonda Béla szerk.: A Tenger 17. évfolyam 1927
1-3. szám - Mussolini Benito: Róma tengeri hatalma az Ó-korban.
2A TENGER Hogy a második kérdésre is felelhessünk, ismernünk kell a pun háborúk előtti történelmet, melynek első időszakában Róma csak mint a latin városok szövetségének feje jelentkezik, míg a másodikban már a közép-itáliai államocskák vezető városa volt. Az elsőben Róma történelme hiányában van minden tengeri vonatkozásnak, hiszen a Földközi-tengert a görögök, etruszkok és Carthago uralják. Rómát a tengeren nem ismerik: a latin-szabin gazdasági élet a pásztorkodásban merül ki és csakis az utolsó királyok alatt fejlődik ez a félnomád pásztornép földművelővé. Azonban megjegyzésre méltó, hogy már ekkor megalapítják Ostiát, erdősítenek, hogy biztosítsák a hajóépítéshez szükséges faanyagot és ajándékokkal megrakott hajókat küldenek Delfibe. Ezeket a jelenségeket már a tenger iránt való érdeklődés kezdetének tekinthetjük. Az ébredés korszaka. A monarchikus államforma utolsó és a köztársaság első évszázadában már valami csekély tengeri kereskedelemről is szólhatunk, mely azonban Carthago, Siracusa, Tarentum és a görögök tengeri kereskedelmével össze sem hasonlítható. Feljegyzésre érdemes, hogy a latin nyelv tengeri szakkifejezései főleg görög eredetűek. Ekkor köti Róma első kereskedelmi szerződéseit Carthagóval (509 Kr. e.) és Tarentummal, melyek azonban Rómának csakis másodrangú szerepet biztosítottak. Nem is csoda, hiszen Róma nem rendelkezett hajóhaddal. Jellemző az akkori viszonyokra az egyik carthagoi követ közetkező kijelentése: „Carthago engedelme nélkül a rómaiaknak a tengerben még kezet mosni sem szabad". Ettore Pais „Storia antica di Roma. Eta regia". című művében igen szemléltető módon magyarázza meg azt a történelmi folyamatot, hogy hogyan lett a szárazföldi érdekeltségekkel bíró latin nép kiváló tengerész nemzetté. Az említett szerző szerint a latin-szabin pásztornép, melynek őshazája az Appenin-hegység déli lejtőin keresendő, sohasem érezte szükségét annak, hogy tengerre szálljon a görög gyarmatosokkal és etruszkokkal ellentétben akik tengeren túlról jöttek új hazájukba Itáliába. Róma és a többi kissebb latiumi városok, — az egyedüli Antium kivételével, — sem tengeri kereskedelemmel sem hadiflottával nem rendelkeztek, hiszen a tengerhez vezető kiutat maláriás és mocsaras lápok zárták el Latiumtól. Róma a tengeren is megveti lábát. Róma megalkotván a középitáliai államok szövetségét (300—270 Kr. e.) Etruria, Samnium, Apulia és Calabria területeivel együtt, nemcsak tengeri kereskedelmi érdekeltségekhez, hanem már fennálló hajórajokhoz is jut és eljövendő nagy feladatait előrelátva, kezdetleges partvédelmi szervezetet alkot. Ilyenek alakulnak Ostiában, Antiumban, Terrazinában, az Adriai-tenger mellékén pedig Senigalliában, Riminiben és Brindisiben. Intézményessé teszi a „Duumviri navales" és valamivel később az első pun háború előestéjén „a hajóhad négy questor"ának szervezetét. . Az eszközök, amelyekkel a római szenátus a tengeren való függetlenséget