Soós Lajos (szerk.): Az állat és élete 2. - A természet világa 10. (Budapest, 1942)
I. Dr. Dudich Endre: Az állatok rendszere
ÁLSZÖVETES ÁLLATOK kifurakodnak az anyaállat testéből és önállóan élnek tovább. Később, ismeretlen hatásokra, az agamont nem agamétákat termel, hanem csillókkal fedett rajzokat. Ezeket a közelmúltig hímeknek tekintették, az újabb vizsgálatok szerint azonban csak rajzok, amelyek kivándorolnak az anyaállatból, sőt a gazdaállatból is. További sorsuk ismeretlen. A polipban gyakori a Dicyema typus, a tintahalban pedig a Dicyema truncatum. MÁSODIK TAGOZAT: PARAZOA, H ÁLSZÖVETES ÁLLATOK. Ebbe a tagozatba a szivacsok (Porifera) törzse tartozik. A soksejtűek többi csoportjaival szemben a szivacsoknak sem igazi szövetei, sem pedig ennek következtében szervei nincsenek. Testükben ugyan többféle alakú és rendeltetésű sejtet figyelhetünk meg, azonban ezek közt nincs meg a szövetekre jellemző kapcsolat. Minden sejt a szomszédjától függetlenül, önállóan végzi munkáját, sőt működését időnként meg is változtathatja. Egyes sejtféleségeik mindamellett egymás mellé zárkózva látszatra összefüggő réteget alkothatnak. Ez azonban nem igazi „szövet" a szövettan (histologia) értelmében, hanem csak sejttársulás. Ezért nevezzük őket „álszövetes" állatoknak. Testükben két alkotóréteget lehet megkülönböztetni, a külső (dermális) és belső (gastrális) lemezt. Ezeknek a csíralemezekre való visszavezetése nehézségbe ütközik. Elütnek a szivacsok a többi soksejtűtől abban is, hogy testükben előfordulnak az ú. n. galléros ostorossejtek (choanocyták). Ezek a sejtek annyira hasonlítanak a galléros ostorosokhoz (5. kép, B), hogy egyesek a szivacsokat egyenesen ezekből származtatják le. IV. állattörzs: Porifera. — Szivacsok. A szivacsok valamennyien vízi állatok. Többségük tengeri. A kifejlett szivacs mindig hozzánőtt valami alzathoz és sem erőteljesebb mozgásra, sem pedig helyváltoztatásra nem képes. Csak kisebb részük él magánosan, mint egyén, többségük telepeket alkot. Alakjuk nagyon változatos. A magánosok cső- vagy kosáralakúak, a telepesek alakja lehet gömbölyded, gumószerű, ágasbogas, faalakú, esetleg kéregszerű bevonat stb. Nagyságuk pár mm-től az 1 m-ig változik. Minden szivacs testében van egy központi űrbél (gyomorüreg, gastrális üreg), amelynek egy nagyobb kivezető nyílása (osculum) van. A test felületén számtalan finom nyílást, likacsot (pórus) találunk. A likacsokat a központi üreggel többékevésbbé bonyolult csatornarendszer köti össze. Ezen a csatorna- és üregrendszeren keresztül állandóan víz járja át a szivacs testét. A víz behatol a likacsokon, a csatornákon át bejut a gyomorüregbe és innét az osculumon át távozik. Ez az állandó vízáram szállítja a szivacsnak a táplálékot, a szerves törmeléket, apró lebegő élőlényeket stb. A vízáramot a galléros ostorossejtek keltik. Az ostorossejtek elhelyez - 26