Természet Világa, 1983 (114. évfolyam, 1-12. szám)
1983-04-01 / 4. szám
Racionális hulladékgazdálkodást! A hulladék akár a vízbe, akár a levegőbe, akár a talajba vagy közvetlenül a tápláléklánc valamelyik tagjába (növénybe, állatba, mikroorganizmusba) jut, rontja annak minőségét és ezzel az emberi lét fenntartására való alkalmasságát. De hát mit nevezünk ma hulladéknak? Környezetvédelmi szempontból hulladéknak tekinthetünk minden olyan anyagot — sőt minden olyan (hő, rezgés, sugárzás stb. formájában kibocsátott) energiát is —, amelyek a környezeti összetevők fizikai-kémiai, biológiai sajátosságainak megváltoztatásával kedvezőtlenül befolyásolják azok humánökológiai értékét. A hulladék fogalmának másik meghatározása annak keletkezési módjából származtatható. A természeti erőforrásokat igénybe vevő, használó-felhasználó, átalakító társadalmi tevékenységek hasznos és nem hasznos kibocsátással járnak. A termelésben hasznos eredmény a termék, az elosztásban és a szolgáltatásokban a minden irányú ellátottsági igények kielégítése. Nem hasznos a primer hulladék és a szekunder, az ún. amortizációs hulladék. Ez utóbbi a hasznos termékek felhasználása, elfogyasztása, ill. műszaki vagy erkölcsi kopása következtében keletkezik, így pl. az épületek és egyéb építmények általában 50—100 év, a termelőeszközök 10—30 év, a járművek 8—10 év, a ruházati cikkek 1—2 év, az élelmiszerek és a sajtótermékek pedig (legalábbis nagy részük) 1—2 nap alatt válnak hulladékká. De hulladék mindaz a hasznos, ill. sajátosságai alapján potenciálisan felhasználható termék is, amelyet bármilyen okok miatt nem használnak fel. Végső fokon tehát termelésünk minden hasznos és nem hasznos eredménye hulladékká válik! Mindezt figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a Földünkön kialakult természetes környezetben az emberiség nagyobb mérvű beavatkozása előtt kialakult anyagcsereviszonyok — mint pl. az édesvíz természetes recirkulációja, az oxigén és a szén-dioxid egyensúlyát biztosító növényi fotoszintézis, az egymáshoz kapcsolódó táplálékláncolatok megszakítatlan rendszerei a természeti erőforrásokat kizsákmányoló gazdálkodás folytán fokozatosan megváltoztak. Pontosabban: a meg nem újuló természeti erőforrások tartalékainak előrelátható kimerülése, a különböző (közöttük életveszélyes) hulladékfajták felhalmozódása, a megújulónak vélt környezet elszennyeződése, megfogyatkozása és minőségi romlása irányába tolódtak el. Az előzőkben vázolt jelenségek alakulásának a legutóbbi néhány évtizedben megfigyelt trendje egyértelműen az egész emberiség létének súlyos veszélyeztetettségére enged következtetni. Ezen belül a különböző tényezők alakulása folytán Földünk különböző országaiban — társadalmi rendszerüktől, földrajzi helyzetüktől, gazdasági, műszaki és kulturális fejlettségüktől és egyéb sajátosságaiktól függően — más-más időpontokban jelentkező nyersanyag- és környezeti válságokkal kell számolni. Ennek megelőzésében döntő eszköz a racionális hulladékgazdálkodás. A hulladék komplex hasznosítása szükségszerűen ágazatközi jellegű, minthogy pl. az ipari és kommunális (háztartási, városgazdasági) hulladékfajták jelentős hányada a mezőgazdaságban, a mezőgazdasági hulladékfajták egy része az iparban használható fel eredményesen. Sőt számos esetben nemzetközi jellegű is, minthogy néhány — már a gyakorlatban bevált — együttműködés tanúsága szerint a külföldi partnereknek olcsóbb a magyar hulladék, mint az ugyanolyan használati értéket képviselő elsődleges nyersanyag beszerzése. Ezek a tapasztalatok arra mutatnak, hogy a szóban forgó hulladékfajták itthon is hatékonyan hasznosíthatók volnának. Kétségtelen, hogy a racionális hulladékgazdálkodás döntő mértékben az ahhoz szükséges tevékenységek és ráfordítások gazdasági hatékonyságától függ. Számszerűen bizonyítható a mainál sokkal szélesebb körű hulladékgazdálkodás feltételeit biztosító ráfordítások népgazdasági hatékonysága. Ehhez mindenekelőtt több fontos tényezőt kell számításba vennünk. Az egyik: az előidézett környezeti ártalmak folytán bekövetkező egészségügyi és anyagi károsodások gazdasági mérlegelése. Az anyagi károsodásrólaz építményekre is egyre súlyosabban ható korrózió, rezgés, a mező- és kertgazdaságokat sújtó közvetlen terméskárok, a talaj kémiai elváltozásaiból eredő talajerő-csökkenés, az elszennyeződött vízfolyások vízkivételi helyein felmerülő tisztítási költségek gazdasági következményei stb.) úgy hisszük, nem kell többet mondanunk. Ezeken túlmenően azonban az egészségügyi következményeknek is jelentős a gazdasági hatásuk. A megnövekedett táppénzek, rokkantsági nyugdíjak, az egészségügyi kiadások általános emelkedése, a kiesett munkaórák miatt csökkenő termelési eredmények stb. mind országonként vagy körzetenként számszerűsíthetők. A másik: minden természeti erőforrás, ill. környezeti tényező része a nemzeti vagyonnak. Értéke egyenlő az egyszerű újratermeléséhez társadalmilag szükséges munka mennyiségével. Ez igaz a bányakincsekre is, amelyeket nem tudjuk újratermelni, tehát a helyettesítésükhöz társadalmilag szükséges munka értékével kell számolnunk, vagyis a fogyatkozó tartalékok esetében az exponenciálisan növekvő újratermelési vagy helyettesítési (pl. import) költségekkel. Igaz ez az egykor tiszta élővizeinkre és a felszín alatti rétegvizekre is. De gondoljunk pl. arra is, hogy alumíniumhulladékaink hasznosítását — bauxitvagyonunk miatt — még nem tartjuk eléggé gazdaságosnak. Bár bauxitvagyonunk korlátozott mennyisége miatt 2—3 évtizeden belül fokozatosan csökkenteni kell a kitermelés ütemét. Egyszer persze elfogy a hazai alumínium, illetve a bauxit. Ezt tudva már ma gondolnunk kell az összegyűjthető alumíniumhulladék hasznosítására. Többek között ezek a példák is jelzik, hogy gazdasági fejlődésünket és fejlettségünket, továbbá a mindenkor elosztható, ill. felhasználható gazdasági eszközeink mennyiségét megmutató nemzeti jövedelmünk eddigi számítási-értékelési módszereit tovább kell fejleszteni. Célszerű számba venni természeti értékeinket és arra törekedni, hogy az ezekben bekövetkező mennyiségi és minőségi változásokat a gazdasági növekedés mérlegelésénél figyelmbe is vegyék! A hulladékprobléma az emberiség történelme során alakult ki, de kritikussá csak napjainkban vált, amikor már egyrészt a A társadalom létének, jövőjének két, egymással szervesen összefüggő feltétele: a termeléshez szükséges természeti erőforrások elégséges mennyisége és az ember életének, egészségének, szaporodásának, javainak fennmaradásához a megfelelő minőségű környezet. Mindkettőben döntő jelentőségű a hulladék szerepe. Úgy is, mint az emberi élet fennmaradásához nélkülözhetetlen (látszólag újratermelődő, de valójában folyamatosan fogyatkozó) környezetet — a vizet, a levegőt és a talajt — szennyező vagy használhatóságát más módon csökkentő (pl. a termőterület jelentős hányadát elfoglaló) anyagtömeg, és úgy is, mint az újra nem termelődő és egyre kisebb mennyiségben mind több munkával kitermelhető, ill. növekvő — nagyrészt devizában kiegyenlítendő — költséggel beszerezhető bányakincsek utánpótlására alkalmas másodlagos nyersanyagok forrása.