Theologiai Szemle, 1975 (18. új évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 1-2. szám - HAZAI SZEMLE

Hazai szemle „ ... elég jókor rájöttem arra a tudatra, hogy ha az ember író és festő akar lenni, előbb talán jó lesz iskolába járni.” (Jókai) Jókai Mór, a legtermékenyebb és ma is talán legolva­sottabb magyar regényíró, 150 éve született, írói mun­kásságának gyökerei pápai diákkorához nyúlnak visz­­sza. Pályafutásának utolsó harmadában — pápai emlé­keit idézve — ,,áldott láng”-ról beszél, amely útjára rá­világított és célt adott az életének. Hogyan gyúlt ki és mi volt ez a „láng”?* A Komáromban, az akkor még hatosztályos gimná­ziumot végzett diák nem festőnek vagy írónak készül. Ügyvédi pályára akar menni, s a reformátusok komá­romi gimnáziuma és pápai főiskolája (a Jogakadémiá­val) közötti személyi és jogi kapcsolatok eredményezik, hogy főiskolai tanulmányait a pápai Kollégiumban kezdi meg. Mint kitűnő tanuló, évkedvezményt kap: egy esztendő alatt két tanév anyagát végezheti el. A bölcsészeti szak első évfolyamának tantárgyaiból 1841 tavaszán vizsgázik Pápán, amint feljegyzik: „Jókai Móric Úr komáromi születésű ifjú mint magánosan ké­szült első évi philosophus magánvizsgálatot adott T. Tarczy Lajos és T. Bocsor István urai által szigorúan kikérdeztetve az algebrából, hajdankor történeteiből, német nyelvészetből, a francia és angol nyelv elemei­ből, s felelősei után ő mindezekből kitűnő osztályra méltónak ítéltetett”. Ez év őszén már mint másodéves bölcsész ír alá a kollégiumi törvényeknek s tölt el egy tanévet Pápán. Ez a tanév döntő abban, hogy eljegyzi magát az irodalommal, de döntő abban is, hogy mi­lyen író lesz. Őmaga több ösztönző tényezőt említ. Az egyik „a kitűnő tanári kar: Tarczy, Bocsor, Stettner, mind elsőrendű tudományos kapacitások, akiknek elő­adásait nem muszályból hallgattuk, hanem a tudvány­­tól hevített ifjúi lélek vonzódásával”. A másik: kortár­sai (köztük Petőfi és Orlai) „akiknek szelleme ver­senytérre kényszerített”. Ez a versenyszellem előre­lendítő: „versenyeztünk az osztályban a hely elsőbb­ségéért; én csak harmadiknak jutottam fel... verse­nyeztünk a nyelvtanulásban; versenyeztünk a pályáza­ton, megmondtuk egymás hibáit s örültünk egymásnak a diadalán, a sikerén”. A harmadik: a Képzőtársaság, ahol nyilvánosság elé kerülnek irodalmi próbálkozásai (három elbeszélés, öt vers, három szavalat és egy bírál­­at), s ösztönző kritikák és sikerélmények érik. „A meg­álmodott dicsőség koszorújához Pápán nyíltak az első virágok.” A Képzőtársaság évvégi pályázatán „Tűz és víz” c. elbeszélésével második díjat, egy aranyat nyer, s — mint írja — „ez az egy arany s ez az aranynál drágább szó, hogy ’előbbre törj!’ egész életemnek irányadójává lett. ’Ezt’ nem felejtettem el, ’azt’ nem adtam ki soha”. A Pápán kapott hatások közül azonban a legnagyobb jelentőségű az, amelyet tanulmányaiból nyer. A má­sodéves bölcsészek tizenhárom féle tárgyat tanulnak: természettant, alkalmazott mértant, vegytant, magyar, francia, német, görög és latin nyelvet-irodalmat, ókori történelmet, Magyarország történetét „rövid vázolat­­ban” és három jogi stúdiumot: az európai államok sta­tisztikáját, Magyarország statisztikáját (államrajz) s Magyarország közjogát. Ezekben rejlenek Jókai re­gényírói művészetének alappillérei, elemei. Német és francia nyelvtudása nyitja útját az európai romantika eszmeáramlatai felé. Tarczy irodalomelméleti előadá­saiból Hegel esztétikáját tanulja s benne az alkotás tit­kát: „arról van szó, hogy a lélek teljesen beleélje ma­gát az állapotokba, helyzetekbe, ... időzzék bennük, s ezáltal a tárgyból valami újat, szépet önmagában érté­kest hozzon létre”. Itt tanulja meg, hogy az irodalmi tevékenység nem üres, öncélú kedvtelés, hanem első­rendű társadalmi szolgálat, s a költő, író a nemzeti ha­ladás munkája lehet. Tarczy Természettanának kö­szönhető, hogy a tárgyra mindig úgy tekintett, mint amely őrá „mámorító hatással van, elnyel, magába süllyeszt, vége nincs”. Regényeinek egyik alapszínét természettudományos műveltsége­­ (ami ekkor e tárgy­­gyal együtt járt, természettudományos fantáziája) adja. A tantárgyakból kapott szellemi hatások leginkább történelmi regényeinek szemléletmódjában jutnak kife­jezésre. „Munkáimnak nagyobbik fele magyar tárgyú, s ebből ismét tetemes részt foglalnak el a történelmi re­gények és elbeszélések, melyek a régi pogány magya­rok korszakától kezdve átvonulnak az első keresztyén­­ség, Kálmán király, a tatárpusztítás, a Dózsa pórláza­dás, a török uralom, az erdélyi fejedelmi udvar, a Zrí­nyiek, a Tököly és Rákóczi szabadságharcok, a törökök kiűzetése, Rákóczi fiai, Mária Terézia, II. József, a magyar insurrenczió és napóleoni hadjárat esemé­nyein keresztül egész az 1848—49-iki szabadságharcig.” Bocsor István előadásaiból a magyar történelem plasz­tikus képét kapja, a haladó mozgalmak jelentőségének és igazának kidomborításával. Látomásokat sugárzó történelemszemlélet ez. Bocsor előadásaiban például a reformkor az 1830. júliusi francia forradalom eredmé­nye, melynek „eszméi terjednek ma is az egész vilá­gon”, s hatására nálunk is oldódnak a feudális kötött­ségek. A történelmi újkor az emberi szabadság kibon­takozásának kora. Helyesen írják Jókairól, hogy halá­láig a reformkorszak magyar nemességének ragyogó gondolatvilágában élt. Ezt a gondolatvilágot azonban valakinek sugározni s valahol elsajátítani kellett. Ilyen szerepet töltött be Bocsor István, ennek a színhelye volt a pápai kollégium. A második bölcsészeti évfolyam már jogi tanulmá­nyokat is tartalmaz. Jókai regényeiben érezhető, hogy szerzőjük jogvégzett ember. Romantikus alaphangját, csapongó fantáziáját át- meg átszövi a jogi ismeret­­anyag. „Végtelenül sokat látott meg a dolgok belső ösz­­szefüggéséből s egyik-másik lapján, fantasztikus me­sebirodalmak térképfelvételei közt szinte szociológiai pontosságú megjegyzésekre bukkanunk az emberek­nek a közélethez, a társadalomhoz, a történelemhez és önmagukhoz való viszonyáról” — írja egyik méltató­ Jókai, a pápai diák 60

Next