Theologiai Szemle, 1991 (34. új évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 4. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - II. János Pál pápa magyarországi látogatása: tanulmányi amyag protestáns, evangéliumi, nem katolikus szempontból.
nyezőirel, melyeknek „kulcsszerepe van az állampolgárok szellemi, erkölcsi és kulturális gyarapodásában”. (~). „Milyen a magyar katolikus egyház mai arculata? — Az alábbiakban igyekszünk néhány jellemzőnek tartott vonást kiemelni. Már az eddigi áttekintés is több ponton érzékeltette, hogy megfogyatkozott és több szempontból hiányokkal küzdő egyházról van szó. A kitágult lehetőségek és megnövekedett feladatok ezt még szorítóbb problémává teszik. Személyi vonatkozásban súlyos gond a lelkészhiány és az ebből fakadó túlterheltség. A laikusok képzésére kialakított megoldások (teológiai levelező oktatás, hitoktatói tanfolyamok) csak némi segítséget jelenthetnek. A feladatokhoz képest nemcsak a szükséges intézmények, hanem az anyagiak is korlátozott mértékben állnak rendelkezésre. A hívek adakozásából az évi bevétel mintegy 500 millió forint. (A külföldről nyújtott támogatásról nem ismeretes az adat.) Ugyanakkor a megpezsdülő élet és az épülés jeleit is egyértelműen regisztrálni lehet. Különösen a városokban szembeötlően növekszik a templomlátogatók és a hitoktatásban résztvevők száma. Kiépülőben van a lelki munkát és az egyházszervezést szolgáló „infrastruktúra”. Buzgó papok és laikusok tevékenysége nyomán új iniciatívák születnek, vagy korábbi szervezeti formák, aktivitások élednek újjá az egyházi élet számos területén. Egyes ünnepi alkalmak tömegeket mozgatnak meg. Jelentős mértékű a szellemi, teológiai, kegyességi természetű pluralizmus, ha nem is mindig jelentkezik kikristályosodott, markáns formákban. A fundamentalista színezetű eszmevilág, a klerikalizmusba hajló gondolkodás és a modern teológiák hatása egyszerre van jelen az egyházban. Az individualista jellegű kegyesség, a közéleti érdeklődés, a népi vallásosság, az önmagában is sokszínű katolikus értelmiség, az egyes közösségek és mozgalmak között, illetve keretein belül mutatkozó eltérések, a különböző szintű vallási műveltséggel rendelkező rétegek egymásmellettisége nem könnyíti meg az egyházon belüli kommunikációt. Ma a közvéleményt és a tömegkommunikációs eszközöket sokkal nagyobb mértékben foglalkoztatják az egyházakkal — elsősorban a katolikus egyházzal — kapcsolatos kérdések és események, mint korábban. A világi sajtóban is időről időre megjelennek az ún. megújulási mozgalmakkal, kisközösségekkel kapcsolatos hírek és cikkek. Többféle eredetű jelenségvilágról van szó: a nehéz időben kialakult, illegálisnak számító „lakáskereszténység’; plébániai kisközösségek; a két legnagyobb magyar eredetű mozgalom: az ifjúsággal foglalkozó Regnum Marianum és a Bokor; különböző külföldi eredetű mozgalmak hatását mutató csoportosulások; nem papi vezetésű, önálló inicatívák stb. Ennek megfelelően a csoportok és irányzatok szellemisége sem egyforma. Összekötő vonás közöttük, hogy az egyházi élet „bázis” rétegében bontakoztak ki; a csoportokon belül nagy a közösségi összetartás; áldozatokra is kész aktivitásra tudnak indítani, s főként az ifjúságra hatnak. Kibontakozásuk és erősödésük a hetvenes években indult meg. Megjelenésük és terjedésük a magyar katolikus egyházban nem volt zavarmentes. Szokatlanul új színt képviseltek; jórészük érdektelen vagy (némelykor erősen) kritikus magatartást tanúsított az intézményes egyházzal, főként a hierarchiával szemben. Másfelől a hierarchia — mégha esetleg szimpatizált is velük — nem volt abban a helyzetben, hogy figyelmen kívül hagyja az állami tényezők álláspontját, amely korábban egyszerűen illegális tevékenységnek, de az oldottabb politikai légkörű periódusban is enyhén szólva gyanúsnak tartotta e mozgolódást. Az ügyet a Vatikán is fontosnak ítélte. (II. János Pál pápa 1980. húsvétján levélben, majd 1982-ben a magyar püspökök vatikáni látogatásakor egyfelől arról szólt, hogy a bázisközösségeknek „mindig a helyi egyházakkal, püspökeikkel közösségben kell működniük, másfelől a kisközösségek nélkülözhetetlenségét húzta alá, és a probléma pozitív megoldását sürgette.” A jelek szerint megindult, és most is tart a mozgalmak egyfajta integrálódásának a folyamata.” „A Magyar Közvéleménykutató Intézet 1991. február 15-25. között kérdőíves reprezentatív felmérést végzett arról, hogy miként ítéli meg a magyar társadalom az egyházak szerepét, tevékenységét. Érdemes ennek az általános megállapításaiból néhány lényeges mozzanatot idéznünk: „A közvélemény igen elismerően nyilatkozik a vallásról és az egyházakról. Az általános rokonszenven túl a válaszok azt jelzik, hogy a felnőttek fiatalabb rétege és a felsőfokú végzettségűek kritikusabbak, mint az idősebbek és az alacsonyabb végzettségűek, különösen, ha az egyház jelenlegi és jövőbeni lehetőségeiről és feladatairól kell véleményt alkotniok... Megállapítható, hogy a népesség zöme nyilvános társadalmi szerepet szán az egyházaknak, ám egyes területeken különböző mértékben. Erkölcsi, szociális és kulturális téren a népesség túlnyomó része (közülük leginkább az idősebbek), a politikai kérdések eldöntésében mindössze egyharmada tart kifejezetten igényt az egyházak részvételére... A magyar társadalom nagy többsége támogatja az egyházi intézmények visszaadását és újraindítását... Az iskolák, kórházak, szociális intézmények egyházi kezelésbe adásával jóval az átlag fölött arányban értenek egyet a legalacsonyabb és legmagasabb végzettségűek... Az egyházak működéséhez szükséges ingatlanok kérdésében a magyar társadalom jelentős többsége úgy vélekedik: az állam feladata, hogy épületeket bocsásson az egyházak rendelkezésére. Általános vélemény: az odaítélés kritériuma az legyen, hogy a felekezetek az ingatlanokat csak vallási, kulturális vagy szociális tevékenység céljára vehessék igénybe.” (Az Új Ember 1991. június 2-i számának közlése alapján.) Ez az ún. funkcionális elv érvényesítése. Magyarországon a katolikus egyház és eszmevilága több nemzedék igen széles körei számára valójában ismeretlen. Életükben, gondolkodásukban még másodvagy harmadlagosnak nevezhető szerepet is alig játszik. Ezen belül lehetséges inkább rokonszenvező magatartás (pl. családi hagyományok alapján, a korábban korlátozott egyház iránti együttérzés vagy a jobbirányú változások iránti vágy következetében stb.). Lehetséges azonban inkább tartózkodó vagy idegenkedő, vagy ennél is negatívabb színezetű viszonyulás is (p. a vallásellenes propaganda vagy más, az azt megelőző korszakok rossz emlékezete stb. következtében). Összegezve: a magyar katolikus egyház társadalmi helyzetéről és szerepéről mind az egyházban, mind a társadalomban sokféle vélemény van jelen. Ugyanez érvényes a többi egyházra nézve is. Tisztázódási folyamatra van tehát szükség — és lehetséges, hogy ez nem is rövid időt vesz igénybe — ahhoz, hogy egyfajta „kiegyezéses” nyugalmi állapot alakuljon ebben a vonatkozásban. Az egyház bizonyára azzal tehet a legtöbbet ennek érdekében, ha az evangélium szellemében minél egyértelműbben megfogalmazza küldetéséről vallott meggyőződését és a megértés érdekében türelmes párbeszédet folytat a társadalommal.” Az V. fejezet — Azonosságok, különbségek, ökumenikus perspektívák” — ismét teljes terjedelmében közöljük.