Theologiai Szemle, 2006 (49. új évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - TANÍTS MINKET, URUNK! - Hecker Róbert: Sámuel próféta életművének kortörténeti és vallástörténeti összefüggései
TANÍTS MINKET, URUNK! Sámuel próféta életművének kortörténeti és vallástörténeti összefüggései 1. rész Az I. Sámuel könyv szövegének kialakulása, szerkezete 1.1.1. A prófétai könyv pozíciója a bibliai kánonban Az I. Sámuel könyv - mely témánk szempontjából döntő fontosságú a bibliai könyvek kánonában eredetileg nem alkotott külön irodalmi egységet. Önálló létének kiváltó oka egy igen gyakorlati szempont volt, mely a tekercsekre történő kézírásos másolás iratsokszorosítási eljárásával függött össze. Ez a gyakorlati szempont valószínűsíthető módon a zsinagógai lekciók felolvasására szánt időnek a különböző bibliai könyvek közti, viszonylag egyenlő arányú beosztását célozta, illetve a tekercstartók átlagos méretét kívánta figyelembe venni. Ennek a szétválasztásnak az első, dokumentált anyagaival már a qumráni leletegyüttes is szolgál. A LXX megjelenése tovább módosította ezt a képet, amikor is a Sámuel I-II. könyveit összekapcsolta a Királyok I-II. könyveivel, egységes egészként kezelve a teljes szöveget. Ezt a beosztást követi a Vulgata is. Véglegesen letisztult, általános érvényű formája azonban csupán a XV. századtól számítható. Rózsa Huba ezt a fejlődési vonalat a következőképpen írja le: „III. Sámuel könyve eredetileg egy egység volt. Két részre való szétválasztása a héber szöveg görög fordításáig megy vissza, amikor a szöveget két, egyenlő hosszúságú tekercsre írták. A héber nyelvű Sámuel könyvét végérvényesen a Kr.u. XV. századtól kezdve választották ketté. A Septuaginta (LXX) görög fordítás ezen túlmenően egy nagyobb egységbe sorolta a könyvet. Királyságok címen összekapcsolta a Sámuel és a Királyok könyvét, majd négy könyvre osztotta fel, amelyből az első kettő megfelel I-II. Sámuel, a másik kettő pedig a I-II. Királyok könyvének. Ezért a LXX-ban az 1-2- 3-4 Királyságok könyve beosztást találjuk, amelyet a Vulgata az 1-2-3-4 Királyok könyve címmel átvett.”1 1.1.2. A prófétai könyv szerkesztésének szempontjai Természetesen az irám szövegének kialakulására nem csupán annak hossza, illetve más, hasonló jellegű bibliai könyvekhez fűződő viszonya volt döntő hatással. A bibliakutatók arra a kérdésre is választ kerestek, hogy műve elkészítése során vajon milyen rendező elv alapján járt el a redaktor. A széles folyamú vita igazán Martin Noth tézisei kapcsán lángolt fel. Szerinte a Sámuel könyvek valójában az ún. Deuteronomista Történelmi Mű részei. Noth három történelmi forrásművet különböztet meg, melyek közül a deuteronomiumi csupán az egyik lenne. Noth ezt az állítását azzal is alátámasztotta, hogy feltételezett egy olyan egységes történetekből álló hagyományt, mely elsősorban Saul és Dávid személye köré csoportosul. Ennek a hagyományanyagnak a meglétét az a megfigyelés is valószínűsíti számára, mely szerint ezekben a textusokban egészen marginális jelentőségű redaktori beavatkozást vél felfedezni. Überlieferungsgeschichtliche Studien című könyvében megfigyeléseit a következőképpen öszszegzi (1. o.): „Az Ószövetség teljes történelmi jellegű hagyományanyaga kis számú, terjedelmes gyűjteményes munkákban áll előttünk [...] Ezek a terjedelmes gyűjteményes munkák a Pentateuch, a deuteronomista és a krónikás történeti művekből állnak [...] (2. o.). A deuteronomista művet a krónikás forrásként használta, és azon túlmenően példaképül is szolgált számára [...] (4. o.). Ott a legegyértelműbben - még ha esetről esetre különböző mértékben is - a Józs-Kir könyveiben jelenik meg [...] Közben ajánlatos ennek a hagyományanyagnak az egyes könyvekre történő felosztásától egyelőre eltekinteni [...] A már megnevezett könyvekből a deuteronomista réteg kiválasztására nyelvi jellegzetességek alapján került sor, és ez a nyelvi bizonyítás marad az egyes hagyományelemek Dtr-hoz való sorolásakor a legbiztosabb alapvetés. Dtr nyelvezete nagyon egyszerű és minden stiláris finomságot nélkülöző, az Ószövetség „legkönnyebb” héber nyelvezete. A kifejezések szűk variációs készlete ugyanazon egyszerű szófordulatoknak gyakori ismétlését eredményezte, melyek által a deuteronomista stílusát könnyen föl lehet ismerni [...] (5. o.). Dír-nál a történetek fontos csomópontjain a meghatározó cselekedeteket végrehajtó főszereplők olyan kisebb vagy nagyobb beszédekkel lépnek színre, melyek hátra-, és előretekintve az események üzenetét kívánják megfejteni, és az abból az emberi tettek gyakorlatára alkalmazandó tanulságokat fogalmazzák meg [...] (6. o.). Ehhez járul még az, hogy a vizsgált anyagok [...] tartalmilag erősen kötődnek egymáshoz [...] Ilyen az engedelmesség hangsúlyozása [...] A kultusz iránti, pozitív előjelű érdeklődés hiánya [...] A nép történetének ábrázolása és értékelése az isteni igazságosság fényében.”2 Peter Mommer így foglalja össze Noth téziseinek lényegét: „Noth ezt az elméletet az 1943-ban megjelent Überlieferungsgeschichtliche Studien című könyvében dolgozta ki, amelyben Izráel történelmi hagyományanyagát három nagy gyűjteményes munkában összefoglalva láttatja, a Pentateuchban, a Krt-ben, és a Dtrt-ben.” Ugyanakkor jelentős azoknak a tábora is, akik Noth téziseit elutasítva a Deuteronomista Történelmi Mű meglétét is legfeljebb a klasszikus három réteg-modell egyfajta kombinációjából tudják, kívánják levezetni. Ez a fölfogás összefoglaló módon az un. Smendiskola nevet viseli. Törekvésük fő mozgatórugója egy olyan harmonizációs törekvés, mely a sámueli iratokban kétségkívül megjelenő feszültségeket, ellentétes helyzetértékeléseket oly módon kívánja megmagyarázni, hogy azokat különböző szerzői körökhöz kapcsolja. Ezt a forráskritikai irányzatot Nagy Antal Mihály így jellemzi: „A Biblia kritikai vizsgálata során a Sámuel könyvek anyaga eredetét illetően is számos elmélet látott napvilágot. Vannak, akik a Pentateuch és a Hexateuch, valamint a Bírák könyvéhez hasonlóan két forrást feltételeznek, a Jahvistát és az Elohistát (Thenius, Ewald, Löhr,