Tiszatáj, 1956 (10. évfolyam, 1-5. szám

1956 / 5. szám - Cseres Tibor: Justh Zsigmond szerelme : [elbeszélés]

CSERES TIBOR Justh Zsigmond szerelm­e Várta, mikor hozzák már a tisztát. Három hete szombatonta, idehozatja a kastélyba asztali katonájának, asz­talinasának, Mihálynak váltó fehérneműjét, azzal az ürüggyel, hogy nem nél­külözheti egy percre sem a legény szolgálatait. Ez a mai nap a negyedik szombat. — Mért engeded édes fiam, hogy ez a paraszt bebüdösítse a fürdőszobádat? — korholta anyja a múlt vasárnap. A kulcsomé súghatta be néki a szagot, vele szokott elbeszélgetni a mama a szokásos esti rendelkezések után. — Valahol kell tisztálkodnia — ellenkezett ő kedvesen s rátette kezét a fe­hér, ráncos kézre. — Csempés kádban? Erre nem felelt. — Küldd le a konyhába — folytatta az anyja — a szolgálókhoz! Adjanak neki egy lavórt. S ha nem, hát ott van a tó! Oda még urak is lejárnak!­ Le, az igaz. Orosházáról jönnek hint­ón, fiákeron. Megmagyarázhatatlan volt, mert kellett s kell Czombos Mihálynak az úr kádjában fürödnie. A dolgozószoba ablaka arra a kerti útra nézett, amely a kaputól szelíd ka­nyarodással a kastély felé hozta az érkezőt. S közeledett az idő, mikor jönnie kell a tisztának. Függöny mögül figyelte a kertet. Ha valaki látná várakozását, s tudná mostani gondolatát, azt hihetné, az egész színi játékot csak evégett csinálja, csináltatja, nyaranta, hogy ezt elérje. Pedig igazán nem! Hiszen akkor nem volna szükséges, hogy inasa fürdetésé­hez folyamodjon. Megtudhatná ezt a gondolatát valaki? Nincsen olyan a kör­nyéken. Egyedül csak a tulajdon szíve tudja. . . Szeretett bensőjében szívére s nem eszére támaszkodni egy idő óta. Összerezzent. Nesztelenül a szőnyeg szélére állva Mihály szólalt meg mö­götte. — Fürödbe telt már nagyságos úr? Mindenben ellentéte urának: zömök, csupasz pozsgásképű, s kerek a feje s alakja izmos mindenütt s ellenkezik urával abban is, hogy, lehunyja szemét, ha valamit kér vagy kérdez. — Várjál még. A legény mozdulatot tett kezével: nincs egyéb dolgom­, várhatok. • — Lemehetnék az alsóházba is — kezdte el megint, mert neki is szólt a kulcsárné. Az úr szórakozottan majdnem azt mondta, hogy menj hát, ha olyan na­gyon akarsz, de eszébe­ jutott idejében, akkor a tisztát is le kell vinni, s az nem lesz jó. Intett kezével, hogy nem. — Mingyárt gyónnék a fehérrel. Újra felelni akart, kérdezni: kik jönnek? ki jön ma? — Maradj csak nyugton — s csak most szégyellte el magát, hogy ez a fiú látja, tudja, mért les­z az útra. De Mihály megelégedett azzal, hogy nem lehet még fürödni, pedig muszáj fürödni! s zaj nélkül kisomfordált. 310

Next