Tiszatáj, 1966 (20. évfolyam, 1-12. szám
1966 / 3. szám - Dokumentum
PAPP JÁNOS KOSSUTH LEVELEI TAKAY NÁNDORHOZ ELŐTANULMÁNY EGY KÉSZÜLŐ TAKAY-MONOGRÁFIÁHOZ A népek sorsát intéző nagy emberek időbe ágyazott utóéletének — úgy látszik — az a sorsa, hogy hősi pózban, mintegy szoborrá merevedve maradjanak fenn a késői nemzedékek emlékezetében. Szeged polgárainak szemében sem volt eddig a „halhatatlan” Kossuth soha más, mint ama nagy pillanaté, melyben „eldörögte” azt az immár nemzedékeinek tudatába belevésett mondatot: Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárvult hazám oszlopa! mélyen megilletődve hajlok meg előtted. Pedig a nagy póz, még a nagy s időtlenné vált pillanat póza is, túl leegyszerűsíti a történelem nagy emberének az alakját. Hiszen mennyi minden más is van még a nagy pillanat mellett, hány színes vagy szürke, de egymást kiegészítő vonás, mennyi árnyalt mozdulat, melyek felhasználásával azután kiformálható az elérhető teljességű kép. S ez Kossuthra vonatkoztatva is igaz, a Szegedhez rögzült Kossuth-képre is. Mert Szegeddel nemcsak egyszer, a szabadságharc időszaka alatt, került közelebbi kapcsolatba Kossuth. A nagy száműzött távolról is mindig átfogta az egész akkori magyar valóságot, s nyilván nem felejtette el Szegedet sem, de különös figyelemmel fordult a város felé az 1879-es árvíz idején, sőt már a nagy katasztrófa előtt is. Levelei, melyeket az akkori Szeged egyik legérdekesebb s legjelentősebb fiához, a tárgyalt korszak függetlenségi párti képviselőjéhez írt, is ezt bizonyítják. E levelek több szempontból is fontosak a kor s Kossuth szellemi képe megrajzolása szempontjából. Hiszen a nagy levélíró Barcay személyében olyan levelezőtársra talált, ki nézeteiben s kora politikájának értelmezésében is messze elütött a szokványosan ellenzékieskedő függetlenségiek többségétől. „Ez a különös kapitalista különös jelenség volt a polgári világban” — mondja róla Szekfű az öreg Kossuthról írt monográfiájában. S valóban különös volt mind nézeteiben, mind nézeteit propagáló s azokat megvalósítani akaró kísérleteiben is. Méltán megérezhették rajta az idegenszerűséget, s nemcsak Kossuth vagy Tisza Kálmán, ki majdnem kommunistának tartotta, de mindenki, aki csak a kor politikai nyelvén értett. Bakay még egészen fiatalon — 1869—1870-ben — a Szegeden megjelenő Tiszavidéki Ujságot szerkesztette. Ebben fejtette ki, talán egész pályafutása alatt legvilágosabban, politikai hitvallását, melynek fővonalához mindvégig ragaszkodott ugyan, de melyet későbbi kompromisszumai, ködösítései miatt soha sem tudott még egyszer így megfogalmazni. Egy cikksorozatában „A tőke és a munka” viszonya címűben, az akkori Magyarországon valóban szokatlan hangzású eszméket pendít meg. Egy olyan karban, mely csak a politikai s hatalmi huzakodásokra, marakodásokra érzékelt, ő már így írt: „E két kérdés tart fönn és forgat fel trónokat, ez boldogít vagy tesz földönfutóvá népeket, a politika csak hitvány foltozása a munka és tőke kérdésének.’’ Majd alább: „A tőke és munka egymáshoz való viszonyának helyes, vagy helytelen felfogásából, a különböző oldalakról jövő ferde ítéletekből származik a társadalom boldog vagy boldogtalansága.” A kor politikusainak gyakorlatát és hiteit gyökerében támadó elvek. A nagy tirádák, a hódoló lakojkodás és a sírva vigadó búsmagyarkodás korszakában, a társadalmi és gazdasági kérdések fontosságát hirdetni a mindent elöntő politizálgatással szemben — a politika csak hitvány foltozása a munka és tőke kérdésénél? — ezt sem megérteni, de ■megemészteni sem tudták. De az ilyen megállapításokat sem a Tisza-korszak agresszív s uralmára féltékeny nemesi kormányzása idején: „Én a tönkre ment proletárt, a dologkerülő szegényt nem tartom a társadalomra nézve veszélyesebbnek, mint a naplopók azon magasabb faját, az emésztő osztály azon ingyen élőit, kik nem tesznek a társadalom érdekében egyebet, mint hogy élnek és rontják az istenadta levegőt. Mindazok, akiket a társadalom nélkülözhet, a társadalomnak terhére vannak”... S végül milyen „jutalom” várhatta azt, ki lemerészelt írni egy akkori lapban ilyen mondatot? — „Mi az úgynevezett szoczialistákhoz tartozván azon társadalmi újítókhoz csatlakozunk, akik az emberiség jóléte kérdését egyedül a társadalmi egyenlőség alapján véljük megoldhatónak.” Hogy nézeteit valóra válthassa egy, a korban még nem ismert új típusú párt, a „nemzetgazdászati párt” megalapítását kísérelte meg. A hatalom s a politika mint 223