Tiszatáj, 2009 (63. évfolyam, 1-12. szám
2009 / 2. szám - KRITIKA - Hanti Krisztina: Elbeszéltetett (Jókai Anna: Elbeszéltem I-II.)
2009. február Írók Alapítványa Budapest, 2007 1088 oldal, 9300 Ft Elbeszéltetett Jókai Anna: Elbeszéltem I—II. Úgy képzelem, hogy Jókai Anna valamikor több évtizeddel ezelőtt helyet foglalt a Parnasszus tetején egy kényelmes bőrfotelben és ott ül azóta is, egy tekintélyes méretű jegyzettömbbel a kezében szemléli a különféle emberi életutakat. Ezeknek az életutaknak a több évtizedet átívelő írásos lenyomatait gyűjtötte össze és adta közre két vaskos kötetben a Széphalom Könyvműhely 2007-ben, jószerivel születésnapi ajándékként. Az Elbeszéltem találó cím, lévén a Kossuth-díjas írónő összegyűjtött novelláit, elbeszéléseit és kisregényeit vehetjük kézbe. Az első találkozás azt erősíti az olvasóban, hogy Jókai Anna összegzésre, egyfajta szakmai számvetésre vállalkozott, méghozzá az életművében jelentékeny szerepet játszó műfajok tekintetében. Az öszszegzés végkövetkeztetése a fülszövegben olvasható: „Úgy érzem, hogy amit a kor fölmutatott, minden számomra lényegeset megírtam. Nem kell egyetlen soromat sem szégyellnem, mentegetőznöm.” A múlttal való szembenézés tehát szakmailag harmóniát sugall, s nincs ez másként a szövegek jelenbeli hatásának tekintetében sem, köszönhetően nagyrészt annak, hogy Jókai Anna írásai szellemiségükben, mondanivalójukban mind a mai napig érvényesek. Jókai Anna tudja a titkot. Kiváló érzékenységgel veszi észre a legkülönbözőbb sorsok által kínált lehetőségeket, amelyek megfelelő alapanyagnak bizonyulnak egy-egy történet megszületéséhez. Úgy tűnik, mintha minden szereplő életét a gondviselés által irányítaná, már csak azért is, mivel mindenképpen meghatározó írói világának spirituális érintettsége. Hétköznapi hőseinek döntési és választási lehetőségük csak annyiban van, amenynyire az isteni akarat által a döntéshelyzetekben önállóvá lehetnek. Szinte mindenhol központi szerepet játszanak azok a szereplők, akik éppen emiatt szállnának szembe a sorssal, elkeseredett harcot folytatnak döntéseik isteni szándéktól való függetlenítéséért. Legtöbben közülük félresikerült életüket élő, valósággal lelkileg vergődő szereplők. Belekényszerülnek a kilátástalanságba és fölvállalják a szenvedést. Az így ábrázolt, zűrzavarosan működő világban, áthallásokon, parabolikus közlésmódon keresztül alkot véleményt az írónő, bár szinte soha nem mondja ki a végítéletet hősei fölött. A társadalom széles rétegei felvonultatnak az írásművekben. A középpontban álló alakok általában úgy jutnak életük vakvágányra tévedésének fölismeréséig, hogy előtte hatalmasat zuhannak a társadalmi piramis magasabb lépcsőfokairól, kegyvesztésként megélve a bekövetkező helyzetet.