Tolnai Napló, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1953-04-26 / 98. szám

»BA APRTUS 26 N Ä PL 6 3 A „Pravda“ vezércikke Eisenhower elnök legutóbbi beszédéről Moszkva (TASZSZ): A Pravda április 25-i számának vezércikkében azzal a beszéddel foglalkozik, amelyet Eisenhower elnök április 16-án mondott az amerikai lapszerkesztők társaságában. Közöljük a vezércikk teljes szövegét. Nyolc év múlt el a szövetségeseknek — a Szovjetuniónak, az Egyesült Államoknak Angliának és Franciaországnak — a Hitler-fasizimus fölött aratott "győzelme és a második világháború befejezése óta. A nagy harc legfőbb terhét a szovjet emberek viselték vállukon. Azért harcoltak hogy megvédelmezzék hazájuk szabadságát és függetlenségét, segítséget nyújtsanak Európa leigézett népeinek a fasiszta iga alól való felszabadulásban és biztosítsák a háború befejezése után a tartós békét és a nemzetközi biztonságot. A Szovjetunió, amely következetesen, védelmezi a népek közötti béke ügyét, most is, mint azelőtt, a nemzetközi együttműködés előmozdítására törekszik. G. M. Malenkov, L. P. Berija és V. M. Molotov 1953 március 9-i beszédében kifejezésre jutott a szovjet népnek az általános béke megszilárdítására irányuló törhetetlen akarata. Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke április 16-án az amerikai lan" szerkesztő,,, társaságában beszédet mondok a nemzetközi helyzet kérdéseiről. Ez a beszéd mintcgy válasz a szovjet kormánynak a vitás nemzetközi kérdések békés rendezésének lehetőségére vonatkozóan tett legutóbbi nyilatkozataira. Éppen ez a körülmény magyarázza meg azt az érdeklődést amely minden országban megmutatkozik az elnök beszéde iránt a társadalom széles körei részéről, amelyek várják az angol—amerikai tömb vezetőinek reagálását a Szovjetunió békeszerető törekvéseinek újabb megnyilvánulására. Együttérzés fogadta Eisenhower elnök ama szavait: „Az igazi és teljes békére törekszünk egész Ázsiában, miként az egész világon“ ugyanúgy, mint azt a kijelentését, hogy ,,a vitás kérdések közül legyenek azok nagyok vagy kicsinyek egyetlen egy sem megoldhatatlan, ha megvan az óhaj minden más ország jogának tiszteletben tartására.“ Az elnöknek a békére vonatkozó szavai, továbbá az a kijelentése, hogy a vitás kérdések közül egyetlen egy sem megoldhatatlan, ellentétben áll azonban beszédében foglalt, más megállapításaival. Azok, akik Eisenhowr beszédében igazbéketörekvést óhajtanak látni, szükságképpen felteszik a kérdést: miért kellett az elnöknek a békére szólító beszédben félreérthetetlenül ,.atomháború“ lehetőségével fenyegetőzni? Vajjon az ilyesféle érvek meggyőzőbbé teszik az elnöknek a békéről szóló beszédét? Mindenesetre a Szovjetunióval szemben az ilyesféle kitételek vagy egyenesebben megmondva, az ilyesféle fenyegetések soha nem érték el és nem érhetik el céljukat. Az Egyesült Államok elnöke beszédében egész sor nemzetközi problémát érintett, amelyek jelentősége nem egyforma. Végeredményben azonban beszédét főkép a Szovjetunióval való viszony kérdésének szentelte. Kijelentette: „Előttem csupán egyetlen olyan kérdés ismeretes amelytől a haladás függ. Ez a kérdés a következő: Mit hajlandó tenni a Szovjetunió?“ Ehhez hozzáfűzte: ..Az igazságot egyszerű ellenőrizni. Meggyőzni csak tettekkel lehet.“ Nos, ebben lehetetlen nem egyetérteni; a tettek értékesebbek a szavaknál. Forduljunk tehát azokhoz a fontos nemzetközi problémákhoz, amelyeknek helyes megoldásától a béke megszilárdítása függ. Mindenekelőtt a koreai kérdés Tagadható-e hogy az utóbbi évek. ha van kérdések álltak a nemzet, köz, körök figyelmének középpontjában, mint a koreai háború kérdése. Korea nemzeti egysége helyreállításának kérdése? Mint ismeretes, ilyen kérdések alapján bírálták el ezekben az években sok állam külpolitikáját. A szovjet nép következetesen támogatott az igazságos koreai fegyverszünet megkötésére irányuló minden lépést. A Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányainak nemrégiben tett javaslata, amely újabb lehetőséget nyújtott a szavakról a tettekre való áttérésre és megnyitotta a koreai háború befejezésének távlatát, azonnyomban támogatásra talált a szovjet kormány részéről. Azok, akik konkrét feleleteket keresnek — nem szavakat, hanem tetteket, a nemzetközi viszonyok időszerű kérdéseinek megoldására irányuló feleleteket — értékelni tudják az említett tény jelentőségét. Forduljunk más nemzetközi problémákhoz Ki feledkezhet meg. például a német kérdésről, vagy ki kerülhet meg általános szólamokkal olyan fontos nemzetközi problémát, mint Németország nemzeti egységének helyreállítása demokratikus és békeszerető alapon? Kit elégíthet ki nemcsak Németoirszaarban, hanem határain túl is. e kérdés olyan kezelése egyikmásik állam részéről, hogy mondjuk egyszerűen „dinamikus“ európai külpolitikája eszközének tekinti Németország nyugati részét, figyelmen kívül hagyva, hogyan reagálnak erre Európa egyes népei és mindenekelőtt a francia nép, amely nem egyszer volt a militarista Németország áldozata. Nem világos e, hogy Németország kérdésének megoldása szükségessé teszi Németország valamennyi szomszédja létérdekeinek és az európai béke megszilárdítása érdekeinek figyelembe véteét és mindenekelőtt, a német nép nemzeti törekvéseinek következetes figyelembevételét. Az Egyesült Álllamok elnökének beszéde nem ad alapot e kérdés megoldásához. Nem vette tekintetbe a német problémára vonatkozó potsdami négyhatalmi megállapodásokat. Uszvanígy járt el az Egyesült Államnak előző kormánya is. De ha elismerjük a német kérdésinek az európai béke meg szilárdítá’sa <szelemében történő pozitív meszoldá Sn észszerű szükségességét, amire, a Szovjetunió következő'e-en törekszik — nem szabad megfeledkezni az említett fontos nemzetközi megáll*nodáinkról, amelyek alatt ott áll államaink, valamint Nagybritannia és a megállapodásokhoz csatlakozott Franciaország aláírása. Ha az angol-amerikai tömb nem számol ezzel és tovább megy a maga számára kijeölt úton — lehetetlenné téve Németország nemzeti egyesítését és militarista állammá átalikítva annak nyugati részét, ahol a hatalom továbbra te a revans híveinek kezében marad —• végzetes hibát követ eltiinden ekéért a német néppel szemben. A német kérdésben elfoglalt ilyen áláspont ugyanakkor ősz.«zeegjedhetetlen Euróna val amennyi bőkezerető államának és az egész haladó emberiségnek érdekeivel. Arról van , hogy minél előbb megkössék a békeeaaerzíődést Németországgal. azt a békeszerződést, amely lehetővé teszi a német népnek, hogy egységes államban egyesüljön és elfoglalja az őt megillető helyet a békeszerető népeik közösségében és hogy ezután kivonják Németországból a megszálló csapatokat amelyek eltartása tehertöbbetiként nehezedik a német nép vállára. Az Egyesült Államok elnökének a nemzetközi kérdések széles körét érintő beszédében nincs szó a Kínai Népköztársaságról, Kína nemzeti jogainak visszaállításáról az Egyesült Nemzetek Szervezetében, valamint Kína jogos térítteti igényeiről, beleértve Tajvan szigetét. Vájjon ez a kérdés nem tartozik napjaink tiataozhatatlan nemzetközi problémái közé? És mégis tény, hogy ebben a nagy beszédben Kína kérdése nem került megvilágításra. Ez pedig azt jelenti, hogy Kínával szemben makacsul attól a törekvéstől diktált politikát folyhatnak, hogy visszafelé forgassák a szakadatlanul fejlődő események menetét, bár mindenki látja, akinek szeme van, hogy az ilyen politikára e’lkerülbe tétlen kudarc vár. Eisenhower beszédében öt „tételt“ fogalmaz meg, amelyek —szavai szerint — meghatározzák „az Egyesült Államok magatartását a nemzetközi ügyek területén.“ Ezek a „tétetek“ kimondják, hogy :„az egésze emberiség áhítja a békét, a testvériséget és az igazságosságot“, hogy „minden országnak elidegeníthetetlen joga az, hogy saját választása szerint allkossa meg kormányzati formáját és gazdasági rendszerét“, hogy ..nem igazolható egyetlen országnak olyan kísérlete sem, hogy kormányzati formát kényszerítsen más országokra, és így tovább. Ha vallóban ezek az elvek határoznák meg az Egyesült Államok politikáját és ha nem maradnának csak általános deklarációk, ennek meg kellene mutatkoznia a koreai kérdéssel, Németországgal és Kínával kapcsolatban elfoglalt álláspontban is. Éppen az a dolog lényege, hogy a deklarációkat nem erősítik meg a tettek,, hogy az Egyesült Államok valóságos politikája mindezideig kevéssé vette számba az ilyesféle deklarációkat e kérdések és sok más nemzetközi kérdés megoldásánál. Az elnök beszédében megkülönböztetett figyelmet szentel Kelet-Európa népeinek. Szavaiból az következik, hogy a keleteurópai országok kormányzati formáját kívüliről kényesebítették rájuk, bár ez ellentmond az átalánosan isert tényeknek és az ezekben az országokban uralkodó vallósságos helyzetnek. A tények azt mutatják, hogy Kelet Európa népei épp a jogaikért vívott szívós harcban jutottak el a jelenlegi népi demokratikus kormányzati formához és hogy csak eme új viszonyok között tudták biztosítani a gazdaság és a kultúra rohamos fejlődését államaikban. Különös dolog volna azt várni a Szovjetuniótól, hogy beavatkozzék az e népek által megdöntött reakciós rendszerek visszaállítása érdekében. Ugyanakkor az elnök egyszerűen vét az általánosan ismert történelmi törvényszerűség ellen, amikor „felszólítja“ a Szovjetunió vezetőit •használják fel döntő befolyásukat kommunista világban" arra, hogy tartóztassák fel Ázsia gyarmati és félgyarmati népeinek az " évszázados elnyomás és rabszolgasor» ellen indított felszabadító mozgalmát. Nehéz a nemzetközi problémák helyes értelmezésére számítani, amíg a nemzeti, felszabadító mozgalmat egyes „rossz szándékú“ emberek sugalmazása eredményének tekintik. Egészen érthetetlen az elnöknek az az utalása, hogy „más népeknek, közönök Kelet-Európa népeinek ..biztosítsanak szabadságot más országokkal való egyesülésre egy ,jógii világ közösségben“. Mindenki előtt ismeretes, ki az. tfci akadályozza néhány népi demokratikus ország felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe és ki akadályozza a nagy Kína törvényes jogainak visszaállítását az ENSZ- ben. Viszont nem a Szovjetunió képviselői terjesztették e elő azt a javaslatot, hogy vegyenek fel az Egyesült Nemzetek Szervezetébe tizennégy országot — azt a javaslatot, amelyet az angol-amerikai tömb szavazatai, alul vetettek el? Ami az osztrák államszerződést illeti, ezzel kapcsolatban megismételhető, hogy itt sincsenek olyan kérdések, amelyeket ne lehetne megoldani a korábban elért szerződéses megegyezések alapján, az osztrák nép demokratikus jogainak tényleges megtartásával. Az Egyesült Nemzetek Szervezetéről Az elnök beszédében készségét nyilvánította az iránt, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét olyan intézménnyé változtaissák, amely valóban meg tudja őrizni valamennyi nép békéjét és biztonságát. Nem a Szovjetunió hibája, hogy ez a szervezet ma nem teljesíti a reá bízott feladatokat.De még most késő emelni tevékenységének jelentőségét, különösen a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása terén ami e szervezet létrehozásának legfőbb célkitűzése volt. Ehhez mindenekelőtt az szükséges, hogy valamennyi tagállam tertezetben tartsa az ENSZ elveit, hogy ne sértsék meg alapokmányának alapelveit. Ehhez az szükséges, hogy egyetlen kormány se törekedjék az ENSZ-et saját külpolitikájának segédszervévé tenni, mivel ez nem egyeztethető össze sem az Egyesült Nemzeteik Szervezetének állapelveinek sem a normális nemzetközi együttműködés és a béke megszilárdítása érdekeinek céljaival. Felvetődik a kérdés, miért írta alá az Egyesült Nemzetek Szervezetének mind a hatvan tagállama az alapokmányt, amelynek legfontosabb része az öt nagyhatalom egyhangúságának elve a Biztonsági Tanácsban a béke biztosítását érintő kérdések megtárgyallásakor? Nem azért, hogy e minden ország által elismert elvet a gyakorlatban egyes államok semmibe vegyék! — és természtesen nem azért, hogy ezt a nemzetközi elvet valamilyen nyűgnek vagy az ENSZ és a Biztonsági Tanács munkássága akadályozójának tekintsék. Végül, ki tekinthet normálisnak olyan helyzetet, hogy Kína, a világ legnagyobb országa meg van fosztva annak lehetőségeitől, hogy részt vegyen a Biztonsági Tanács és a közgyűlés munkájában, s ehelyett valamilyen kuomintangista madár,ijesztő pöffeszkedik az ENSZ szerveiben. Vajjon az ilyen helyzet előmozdíthatja-e az ENSZ tekintélyének megerősítését? Vajjon ilyen viszonyok között lehet-e számítani az Egyesült Nemzetek Szervezete tevékenységének normális fejlődésére és kötelezettségeinek teljesítésére, a békéi és a nemzetközi biztonság megszilárdítása terén? Mindenesetre e kérdés megoldását, miként számos más megérett nemzetközi probléma megoldását, nem lehet megkerülni. Ha valamennyien arra törekszünk, hogy kevesebb legyen a szó és több a tett, akkor nyilvánvalóan meg lehet majd találni az utat az ilyen problémák megoldásához is. Nem alaptalanul kapcsolta össze beszédében az elnök a fegyverzet csökkentésének kérdését azzal hogy komolyabb figyelmet kell szentelni a gazdasági problémáknak, a nyomor és a nélkülözés elleni harc problémáinak. Aligha elégít ki azonban valakit is az, ha ezt az ügyet valamiféle „világsegélyezési alap“ létrehozására, zsugorítják, amiről ebben a beszédben szó volt. Ennek az „alapnak“ hangzatos elnevezése egymagában nem elegendő. Mások lesznek az eredmények, ha e probléma megoldásának alapja az országok közötti valóban széleskörű és demokratikus együttműködés lesz a népek szuverén jogainak teljes tiszteletben tartásával és anélkül, hogy a segélyben részesülő országokra politikai feltételeket kényszerítenének. Amit az elnök eddig a „világsegélyezési alap“-ról mondott abból az az ember benyomása, hogy itt a kudarcot vallott „Marshall terv“ új változatáról van szó s egyben annak a „Truman-féle 4. pont“-nak más elnevezést viselő folytatásáról amely egyes gyenge államoknak juttatott jelentéktelen könyöradományokkal igyekezett alávetni egyes országok és gyarmati területek költségvetését és gazdasági életét, tehát magukat ezeket az országokat és területeket is, az Egyesült Államok külpolitikája úgynevezett „dinamikus“ célkitűzéseinek. Amint látható, most arról van szó, hogy tovább mennek ezen az úton. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy az utóbbi időben az amerikai gazdasági „segítség“ egyenes visszautasítása is előfordul, amint az Burma és néhány más állam példáján látható. Az is köztudomású, hogy az utóbbi időben számos állam határozottan kijelenti, hogy nem annyira az Egyesült Államoktól kapott úgynevezett .segélyhez fűződnek érdekei, mint inkább ahhoz hogy az Amerikai Egyesült Államok ne pördítsen mind újabb és újabb akadályokat az államok közötti normális kereskedelem fejlesztésének s nemzetközi áruforgalom kiszélesítésének útjába. Odáig megy a dolog, hogy még az Egyesült Államok vezette tömbhöz tartozó országokban is, mindenekelőtt Angliában, egyre erősebb a zúgolódás a demokratikus tábor államaival folytatott kereskedelemre vonatkozó, az Egyesült Államok által diktált korlátozások ellen. Az elnök beszédében foglalt békefelhívás természetszerűleg a kellő támogatásban részesül a mi részünkrőh Nehéz azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az Egyesült Államok kormányának külpolitikai irányvonala egyelőre messze áll eszktől a békeszerető felhívásoktól Szemléltető bizonyítékai ennek pédául az elnök beszédével foglalkozó olyan kommentárok, amilyeneket mindössze két nappal Eisenhower beszéde után adott egy olyan rekítr téves személyiség mint Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere Nem Lehet nem egyetérteni Stracheyvel a volt angol labourista kormány miniszterével, aki úgy jellemezte Dulles beszédét, hogy az Eisenhower beszédének „háborús aktussá“ való átalakítására irányuló törekvés. Dulles bizonyos mértékig fényt vetett arra a mindenkit meglepő tényre, hogy Eisenhower beszédében hallgatott Kínáról. Amint kiderül, az Egyesült Államok kormányát aggasztja az úgynevezett „nemzeti“ Kína vagyis a Csang Kaj-sek-féle csőcselék sorsa, amelyet a kínai nép győzelmes harca eredményeképpen kergetett ki az országból. Ami pedig a valóban nemzeti Kínát, illeti, egyedül törvényes népi demokratikus kormányával. Dulles addig megy, hogy az Egyesült Államok kormánya érdemének minősíti a Kínai Népköztársaság ellen foganatosított politikai és gazdasági blokádot. Dulles harciassága régóta ismeretes. Lehet, hogy az ő beszéde az elnök beszédének kissé szabad lóimécsolása. De nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt hogy ő áll az Egyesült Államok külügyminiszériumának élén és az ő szavai akarva-nem akarva kapcsolatban állanak az Eisenhower vezetése alatt álló kormány hivatalos álláspontjával. Ezért nem hagyhatjuk szótlanul Dulíesnek azt az állítását, hogy a szovjet vezetők az Egyesült Államok úgynevezett kemény politikájának nyomására tettek felhívást a vitás , kérdések békés rendezésére.. . Az egész világ előtt ismeretes Hogy a szovjet vezetők cselekedeteiket nem valamely országnak a Szovjetunióval szemben folytatott politikája „keménységével“ vagy „lágyságával“ kapcsolatos meggondolások alapján határozzák meg, hanem a szovjet nép alapvető érdekeiből, a béke és a nemzetközi biztonság érdekeiből indulnak ki. Bár az a harcias póz, amelyet Dulles annyira kedvel egyeseknél ,rásos lehet célját aligha éri el, különösen a diplomácia területén. Azzal, hogy Dulles összekapcsolta az Egyesült Államok békejavaslatai előterjesztésének lehetőségét az úgynevezett „Európai védelmi közösség“ létrehozásával, „a francia és a német erőket magukban foglaló _ egyesült fegyveres erők" megszerzésének terveivel, vagyis a további fegyverkezési hajszával — talán akarata ellenére elárulta az Egyesült Államok politikájának igazi értelmét. De ha Eisenhower beszédének értelme tényleg az, ahogy azt Dulles az önök után ugyanabban a teremben és azonos hallgatóság előtt megtartott terjedelmesebb beszédében kifejtette akkor az nem adhat pozitív eredményeket a béke megszilárdítása érdekeinek szempontjából. Az Egyesült Államok hivatalos képviselőinek ilyen nyilatkozataival kapcsolatban nehéz megállapítani, mi a valóságban az Egyesült Államok jelenlegi külpolitikája álláspontja. Arról van-e szó, hogy a nemzetközi viszonyok terén mutatkozó leszállóség enyhítésének útjára lépjenek és más népek jogai tiszteletben tartásának alapján oldják meg a vitás kérdéseket, vagy arról van e szó hogy folytassák a fegyverkezési hajsza korábbi politikáját? A szovjet vezetők véleménye szerint a valóban a békére irányuló javaslatok alapjául szolgálhatnak a nemzetközi viszonyok megjavításának. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szovjet vezetők hajlandók a régi módszerek új változatait ilyen javaslatokként fogadni. Eisenhower elnök beszédében a háború utáni időszak eredményeivel foglalkozott, a'tó, a pillanattól kezdve, hogy „a győzelem tavaszán a nyugati szövetségesek katonái Európa közepén találkoztak Oroszország katonáival.“ Eisenhower ezekről az eredményekről szólva hangsúlyozta, hogy a háború befejezése után a világ orszai szétváltak és két különböző útra éptek. Ezzel kapcsolatban Eisehower a tényekkel szöges elletékben úgy ábrázolja a dolgot, minta az angol—amerikai tömb országai a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítását tűzték volna ki célul, a Szovjetunió és a velebarát államok pedig nem akartak volna ezen az úton haladni. Úgy is lehet őt érteni, mintha a Szovjetuniónak a háború által tönkretett gazdasága helyreállítása és gazdasági erejének megszilárdítása a háborút követő időszakban ..az agresszió új veszélyét“ kezdte volna jelenteni. Ilyen megállapításokul eljutni a Szovjetunióval kapcsolatban, annyit jelent, mint legalábbis elveszíteni a tárgyilagosság érzését és nem számolni olyan általános, ismert körülményekkel, amelyek teljes határozottsággal bizonyítják nemcsak országunk békeszerető célkitűzéseit, hanem azt is, hogy a Szovjetunió az általános béke fenntartásának és megszilárdításának legfőbb támasza és alapvető tényezője volt, és maradt. Az elnök nyilván azzal a céllal tett ilyen kijelentéseket, hogy. valamennyire békeszerető fényben tüntesse fel az angol-amerikai tömb politikáját. Az Egyesült Államok rendkívül felduzzasztott és évről évre növekvő katonai kiadásaira vonatkozólag saját maga által ismertetett számadatok és tények azonban egészen másról beszélnek. Ezek a tények az Egyesült Államok egész nemzetgazdaságának soha azelőtt nem tapasztalt arányú militarizálásáról, a katonai kiadásoknak a nép számára elviselhetetlen terhiről továbbá arról tanúskodnak, hogy a fegyverkezés, verseny s a rettegés és a legnagyobb feszültség légkörét teremtette az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államok é (Folytatása i. Mdort)