Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-01 / 102. szám
Harcos üdvözlet a testvéri népi demokráciáknak, a világ minden, szabadságért és békéért harcoló népének! A felsőnyéki „falusiak44 és „rinaldóiak44 viszálykodásai Nagy hiba, ha egy családban nincs egyetértés, de még nagyobb, ha egy egész falu kettészakad és a két rész egymással viszálykodik. Felsőnyék esete eleven példa erre. A község évek óta ..falusiakból és „rinaldóiakból“ áll. A két rész között állandó viszálykodás, megnem értés tombolt. ..A falusiak“ szinte nem is beszéltek egyenlősélként a rinaldóiakkal“, mivel azok jórésze újgazda. A valóságban pedig erre az elkülönítésre semmi alap nem vált, hiszen mindkét negyedben“ akadtak jól teljesítő, a mezőgazdasági munkálatokban élenjáró, becsületes gazdák, de ugyanúgy voltak olyanok is, akik bizony nem állták meg helyüket, amikor kötelességteljesítésről, vagy gazdálkodásról volt szó. A község rendszerint hátul sétálgatott a versenyekben. Ezt a szégyenfoltot közös erővel kellett volna letörölni. Ehelyett a „falusiak“ mindinkább olyan számkivetett félének tekintették a „rinaldóiakat“, ellentét volt a két „fél“ között. _ . Mindezt látták a ..rinaldóiak“, látták azt , hogy a községben nincs senki, aki orvosolná jogos sérelmüket. Sem a helyi pártszervezet, sem a helyi tanács, nem gondoskodtak a bajok igazságos megoldásáról, a . rinaldóiak“ egyenlő, dolgos félként való elismeréséről. Következménye az lett, hogy kezdtek magukba zárkózni. Ha ügyes-bajos dolguk volt, igyekeztek azt maguk közt elintézni ahelyett, hogy a helyi tanácshoz fordultak volna segítségért. „A ügy sem képviseli a mi érdekeinket — mondogatták. A helyi pártszervezethez sem voltak nagyobb bizalommal, hiszen nem érezték minden nap, minden órában, hogy felfigyel a sérelmeikre, gyógyítja azokat. Röviden: tavaly ősszel óta külön „köztársaság“ volt kialakulóban a felsőnyéki „Tiiadó-negyedben“. Már az egyes törvényeket sem akarták elfogadni: „Minket az nem érdekel“ — mondották. Amikor pedig híre jött a választásoknak ellenzéki hangok terjengtek. A tanácselnök, Zámbó József ezt azzal magyarázta, hogy a katolikus pap és a kulákok terjesztik. Letagadhatatlan tény, hogy a feketeruhás és az ugyanolyan sötétlelkű tisztelendő úr és a kulákok igencsak „készültek” ”a választásokra, de emellett máshonnét is fújt a szél, már gyökerei is voltak a „rinaldóiak“ sérelmeinek. ,,A tanácselnököt? Jóformán csak mikor láttuk, ha valamiért bementünk hozzá a hivatalba. Közénk legfeljebb csak akkor látogatott el, ha valamit kért“ — ilyen és ehhez hasonló válaszokat hallani az egész „negyedben“. Felvetődik a kérdés: a tanácselnök hogyan élt a tömeg körében, hogyan képviselte minden téren ügyeiket. Zámbó József tanácselnök elvtárs nem ismerte a „rinaldóiak“ problémáit, hisz nem élt köztük, nem méltatta őket ennyire. A „rinaldóiak“ sérelmei A„rinaldói“ részen lévő szövetkezeti bolt kezelője megbetegedett, az üzletet ezért hónapokig nem nyitották ki. Az ottani lakóknak sokszor kilométereket kellett gyalogolniuk élesztőért, vagy gyufáért. A községi tojás, és baromfifelvásárló Naszári Lajosné régi kofaasszony, akit hamis üzletei miatt minden becsületes dolgozó gyűlölt a faluban. Amióta pedig szövetkezeti tojás, és baromfifelvásárlóként szerepelt a község életében felfigyeltek arra is a dolgozók, ha otthon lemérték az árut, az Naszáriné mérlegén mindig kevesebb volt. ..Ilyen ember, hogy lehet vezetőállásban“ — kérdezgették egymástól a dolgozók és válaszképpen inkább nem teljesítették beadási kötelezettségüket. A tanács minderre nem figyelt fel. A legeltetési társulat elnöke is olyan ember, hogy az mindent megtett, csak éppen a község, a dolgozók, érdekeit nem képviselte. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen Egyed Sándort, mint régi leventeoktatót semmi sem fűzte a dolgozókhoz. A tanács ezt is tűrte. „Sőt még olyan dolgokat is eltűrt, mint amilyen tavaly történt — erősíti meg Hollósi János dolgozó paraszt a „Tinárdé“ egyik lakója. — a Siómentén több, mint száz kisebb gazdának volt 4—600 négyszögöles területe: rét, szántó. Ez olyan „senkiföldje“-féle volt és nem is íratták a nevünkre, csak egyszerűen munkáltuk. Tavaly azonban a legeltetési társulat rátette a kezét. A kezdeményező természetes Egyed volt, segítője pedig a tanács. Jó, jó, ez eddig még rendjén lenne, de amikor megtudtuk, hogy a tanácselnök helyettese I. Kiss József is ,,béreli“ ott magának néhány holdat, Egyed is 2—3 holdat, akkor aztán dühösek lettünk. Hát ez az igazság, hogy akik közel vannak a tűzhöz, azok melegednek? Nekem az a véleményem, hogy a tanács nem jól teszi, ha megtűri az ilyen igazságtalanságokat.“ Most nézzük meg, hogy a tanácselnök hogyan vélekedik erről a földügyről: „Nagyon helyes, hogy így történt — mondotta. — Egyedről pedig az a véleményem, nekem édes mindegy, hogy a legeltetési bizottság elnöke.“ A nemrég választott községi pártvezetőségnek, Kocsis Pál titkár elvtárssal az élen, azonban nem mindegy. Azon a véleményen vannak, hogy vezető helyen csak becsületes ember lehet, olyan aki a dolgozók közül került ki. Elhatározta a vezetőség, hogy alaposan utánanéz Egyed tevékenységének és megteszi a szükséges intézkedéseket. Ugyancsak tisztázni fogja a siómenti földek ügyét is. Nem fogja eltűrni, hogy a tanács baráti alapon intézze el.“. A pártszervezet közbelép Néhány nappal ezelőtt a „rinaldónegyedben“ Kocsis elvtárs kisgyűlést tartott. Ezen a környékből mintegy hatvanan jelentek meg. A dolgozók elmondották panaszaikat. Kiderült, hogy a tanács eddig „balkézzel“ kezelte a „rinaldói“ dolgozókat és ez nyomta rá az előző párttitkár, Takács János munkájára is a bélyeget. Kocsis elvtárs mindjárt látta, hogy ez nem mehet így tovább, hiszen pártunknak nem ez a politikája, ellenkezőleg, harcol minden olyan megnyilvánulás ellen, ami ellentétes a dolgozók érdekeivel. Válaszképpen azóta már új, becsületes tojásfelvásárló vám, megnyílt a „Timaldóm:gyedben", a földművesszövetkezet, fióküzlete és a többi ilyen problémák intézéséhez is hozzáfogott a pártvezetőség. Azaz gondoskodik arról, hogy ne legyenek ,,falusiak“, „rinaldóiak“, hanem csak fereőnyékiek, akik kéz a kézben harcolnak a község jó hírnevének megszerzéséért. A ,,rinaldóiak“ pedig így beszélnek: „Mi eddig is iparkodtunk becsületesen dolgozni, a begyűjtésben is megálltuk helyünket, egy-két kivételt. Ezentúl is követjük a Magyar Dőlgőzök Pártja útmutatásait, mert látjuk, hogy az a mi érdekeinket képviseli: egy emberként szavazunk a Népfrontra. * Ideje lenne, ha a járási pártbizottság és a járási tanács végre utánanézne ezeknek a felsőnyéki ügyeknek és ne tűrné el a tanács felelőtlen, rossz munkáját, egyes ügyek igazságtalan elintézését. ínlítszlasi nagygyűlések MÁJUS 1-ÉN Szekszárd: Bognár József belkereskedelmi miniszter és Szabó Piroska elvtársnő, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára. MÁJUS 3-ÁN Paks: Vass Istvánná elvtársnő, az MNDSZ főtitkára. Május 1-i választási gyűlések: Tolna: Pataki Ferenc. Decs: Soltész Ilzse és Andi József. I add: Sajgó Ferenc és Hosnyánszki János. Báta: György József. Dunaföldvár: Tuska Pál és Pulia Lászlóné. Bölcske: Varga István és Sebestyén István. Gyürköny: Harsa József. Simontornya: Szekás Antal és Hermann Károlyné. Hőgyész: Illés György. Pálfa: Hoffmann János és Pénzes Béla. Kistormás: Fehérvári Antal és Mónus István Bonyhád: Orbán János és Landner Mária. Zomba: Vígh Dezső és Bogos Domokos. Tevel: Ambrus és József. Nagymányok: Iváncsik Lajos. Gyulaj: Kócs Árpád. Szakcs: Bölkényi Sándor. Tamási: Somi Benjamin. Regszemcse: Percesz Ferencné. Pincehely: Péti János. Szakály: Somi Benjáminná. Koppányszántó: Márton András Gyönk: Háka László. Varsád: Kurucz István. Keszőhidegkút: Kurilla József. Kajdacs: Brebán János.Felsőnyék: Dr. Kurnik Ernő. Mucsi: Lippai István. Értény: Katona József. Dalmand: Németh Lajos. Gerjen: Szabópál Antal. Szedres: Horváth Jánosné Alsónyék: Dalai Károl. Medina: Esküdt Lajos. Várdomb: Rotter József. Bikács: Szalai Lajos. A MI KÉPVISELŐ JELÖLTJEINK Lanier Mária, kétszeres sztahánovisti ta önő Landher Mária kétszeres sztahanovista tűzőnőt, a Bonyhádi Cipőgyár dolgozói képviselőjüknek jelölték. Landher Mária elvtársnő, a jelölőgyűlés óta újabb sikerekkel bizonyítja be, hogy a Cipőgyár dolgozói jól választottak. Mint a könnyűipar kiváló dolgozója, nagyszerűen helytáll a választási békeversenyben, a felajánlások teljesítésében. Landher Mária ettitánsnő munkája komolyan hozzájárult ahhoz, hogy a Cipőgyár tüződő üzemrészének dolgozói állandóan túlteljesítik tervüket. Az elmúlt évben még sok volt a fűződőben a 100 százalékon alul teljesítő dolgozó. Ekkor indítottak egy iskolát, ahol ő is jó felvilágosító munkát fejtett ki a 100 százalékom alul teljesítő dolgozók megszüntetéséért. A félszabadiási hét alatt átlagteljesítménye meghaladta a 173 százalékot. Ezzel az eredményével még mindig nem elégedett meg, még nagyobbítmények elérésével akar eleget tenni a dolgozó nép bizalmának. Április hónap II. dekádját 180 százalékra teljesítette. A híres kétszeres sztahanovista tűzőnő minden percet kihasznál annak érdekében, hogy napról-napra emelni tudja átlagteljesítményét. Landher Mária elvtársnőt azért is becsülik, szeretik dolgozótársai, mert rendkívüli türelemmel, odaadással segíti az elmaradókat. Különösen az utóbbi hónapokban fordít nagy súlyt a lemaradók segítésére. S munkájának mindig meg is volt az eredménye. A tüződő műhelyrész az elmúlt évben még nem fejtett ki olyan jómunkát, mint most, ma viszont a felvilágosító munka nyomán elérte, hogy alig egy-két kezdő nem teljesíti a 100 százalékot. Az ő munkamódszerével dolgozik Effinger Anna, Richl Istvánné, Rausch Henrikné, Husztus Jánosné, Keresztúri Margit, s még sorolhatnánk így tovább, akik ma már valamennyien a 100 százalék fölött teljesítik napi tervüket. De segítségükre lesz a továbbiakban is a kezdő tűzönöknek. ígéretet tett: a kezdő, fűzőket tapasztalataival, tanácsaival segíti, hogy a második negyedév végére egyetlen egy 100 százalékon alul teljesítő dolgozó ne legyen az üzemrészben. A termelési munka melllett kiveszi részét az agitációs munkából is. A Vörösmarthy utcában, három házban végez állandó népnevelő munkát, ahol megmagyarázza a most bekövetkező választás fontosságát, rávilágít azokra a beruházásokra is, amelyek ezalatt a rövid idő alatt hazáinkban megvalósultak. A Bonyhádi Cipőgyárban, de egész Bonyhádion tudják, hogy Landher Mária elvtársnő gazdag tudásával, a szocialista országépítésben való harcos helytállásával méltó az Iránta tanúsított nagy bizalomra, méltó a képviselőjelölttségre. Ambrusits Mihály elvtárs, Szerb An tabló elvtársnő munkatársainak, de valamennyi dolgozónak ez a véleménye. Május elsején a világ minden táján ünnepelnek a dolgozók: a 800 milliós béketábor népei a kivívott szabadságot köszöntik a munkásosztály hagyományos ünnepén, de ezen a napon az imperialista országokban is megáll a munka, vörös és nemzetiszínű zászlókat lenget a májusi szél s a dolgozó milliók gondolatban ott vannak a béketábor fővárosa, a boldog Moszkva utcáin, ahol legmagasabbra csap az öröm lángja. A magyar nép is ünnepel: nincs olyan kis falu az országban, ahol ne gyűlnének egybe a dolgozók ezen a napon s ünnepi felvonulással, vidám énekkel ne ünnepelnék felszabadult, boldog életünket. A szekszárdi dolgozók is zárt sorokban menetelnek végig a város utcáin, piros zászlókkal és feliratos táblákkal, s mindenütt vidám arcok hirdetik, hogy itt is megváltozott az élet. A magasépítő vállalat dolgozói, nagy tervlétesUményeink, a gyapotregrenáló, a gépjavítóüzem, az új bérház, a bölcsőde építői mellett ott haladnak a szövetkezetek, a népboltok, a kórház, a posta, a vasút, az autóbusznál«iht dolgozói, de ott van az ifjú nemzedék is, az ipari tanulók mellett a leendő értelmiség, a székszárúi gimnáziumok tanulói. S amikor este kigyúltak a május elsejei tűzijáték rakétái, a szekszárdi dolgozók azzal a boldog tudattal térhetnek nyugovóra, hogy a megérdemelt ünnepből új erőt meríthetnek a további győzelmek kivívásához. De vajjon gondolnak-e arra, milyen hosszú út vezetett a keserű elnyomatás éveitől a szabad májusokig, mennyi szenvedésen, megaláztatáson kellett átmenniük a dolgozóknak, míg kitűzhették ,,a sötét gyárra az Ember ötágú csillagát"“ 30—40 évvel ezelőtt is megállt a munka Szekszárdon, a nyomdában leálltak a szedők, s nem volt, aki elindítsa a gyorssajtókat. A kőművesek sem mentek ki az építkezésekhez, sőt Tolna megye nem egy falujában akadtak dolgozó parasztok, akik ünneplőruhát öltöttek ezen a napon. „Cicáztak a szép csendőrtollak“. — mint József Attila írja versében, azt azonban senki nem tudta megakadályozni, hogy Szekszárd legjobb dolgozói ne gyűljenek egybe az egykori Kiserdőben. Ezekről a régi május elsejékről beszélgetünk az egyik legöregebb szekszárdi nyomdásszal, Kovács Pállal, aki már 1903-bam is szervezett munkás volt. — 1908-ban egyesült a két szekszárdi nyomda, — meséli Kovács bácsi — s az új nyomda olyan nagy volt, hogy általában 100 munkást tudott volna foglalkoztatni. Mozgalmi élet csak ekkor indulhatott meg Szekszárdon, hisz ez volt az egyetlen olyan ipari üzem, ahol sokan dolgoztak. A mi példánk nyomán tömörültek szervezetbe a kőművesek, majd az asztalosok is. — Ebben az évben rendeztük meg az első szekszárdi május elsejei ünnepséget s attól kezdve nem volt év, hogy meg ne tartottuk volna, — meséli Kovács bácsi. A legnagyobb ünnepség 1919-ben zajlott le: a győzelmes forradalom sok más egyébbel együtt meghozta az első szabad májust is. Szekszárd addig soha nm látott tömegmegmozdulással ünnepelt, az utcákon végig kocsisorok álltak, melyek a népviseletbe öltözött falusi dolgozókat hozták. — Jellemző, — emlékszik vissza Fodor Erzsébet, aki ma is a szekszárdi nyomdában dolgozik, hogy a forradalom bukása után a fehérek minden szervezett munkást letartóztattak. Abban az időben már az is elegendő ok volt a börtönre, hogy valaki szervezett munkás. Kovács Pál is több mint egy esztendeig rendőri felügyelet alatt volt. Azonban hiába volt a Horthy- korszak minden elnyomása, a csendőrök és rendőrspiclik roppant szervezete sem tudta megakadályozni, hogy a szekszárdi dolgozók ne ünnepeljék meg május elsejét. — Nyilvános ünnepségre gondolni sem lehetett, — beszél erről az időről Gyurkovics Teréz, aki szintén a régi szekszárdi szervezett munkások közé tartozik. — Rövid megemlékezést tartottunk, persze minden szóra vigyázni kellett, mert állandóan ott settenkedtek körülöttünk a detektívek. Délután azonban mindig kimentünk a Kiserdőbe, majálist tartottunk, a fiatalok verseket szavaltak, tácoltak, s itt, ott mindig felcsendült az Internacionálé dallama. 1945-ben minden megváltozott s azóta minden szabad májusunkat új és új munkagyőzelmek, a három, majd az ötéves terv egyre nagyobb szabású létesítményei jeleik. , — Amikor május elsején elnézem a mai fiatalokat, — mondja Kovács elvtárs — mindig arra gondolok, milyen boldog élete van ma a fiatalságnak.. A kollégiumokban lakó gimnazisták talán nem is gondolják, hogy azelőtt soha nem nyílhatott volna meg előttük a középiskola kapuja, az ipari tanulók pedig csak hírből ismerik a régi inasévek keserűségeit. De azért ott vagyok velük én is s bár 67 eszten, de járt el felettem, ilyenkor mindig úgy érzem, hogy megfiatalodott. Harminc, negyven évvel ezelőtt a szekszárdi dolgozók lopva, titokban készültek a májusi megünneplésére. Csendőr szuronyok meredtek mögöttük és soha nem tudták mikor csap le rájuk a reakció keze. Ma május 1 tiszteletére új munkagyőzelmek születnek s a szekszárdi dolgozók boldog ürömmel kapcsolódnak a munkásosztály nemzetközi nagy ünnepébe. RÉGI MAJWS ELSEJÉK * * * r>