Tolnai Napló, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-01 / 102. szám

Harcos üdvözlet a testvéri népi demokráciáknak, a világ minden, szabadságért és békéért harcoló népének! A felsőnyéki „falusiak44 és „rinaldóiak44 viszálykodásai Nagy hiba, ha egy családban nincs egyetértés, de még nagyobb, ha egy egész falu kettészakad és a két rész egymással viszálykodik. Felsőnyék esete eleven példa erre. A község évek óta ..falusiakból és „rinaldóiakból“ áll. A két rész kö­zött állandó viszálykodás, megnem­ értés tombolt. ..A falusiak“ szinte nem is beszéltek egyenlősélként a­­ rinaldóiakkal“, mivel azok jórésze újgazda. A valóságban pedig erre az elkülönítésre semmi alap nem vált, hiszen mindkét­­­ negyedben“ akadtak jól teljesítő, a mezőgazdasági mun­kálatokban élenjáró, becsületes gaz­dák, de ugyanúgy voltak olyanok is, akik bizony nem állták meg helyü­ket, amikor kötelességteljesítésről, vagy gazdálkodásról vo­lt szó. A köz­ség rendszerint hátul sétálgatott a versenyekben. Ezt a szégyenfoltot kö­zös erővel kellett volna letörölni. Ehe­lyett a „falusiak“ mindinkább olyan számkivetett féléne­k tekintették a „rinaldóiakat“, ellentét volt a két „fél“ között. _ . Mindezt látták a ..rinaldóiak“, lát­ták azt , hogy a községben nincs senki, aki orvosolná jogos sérelmü­ket. Sem a helyi pártszervezet, sem a helyi tanács, n­em­ gondoskodtak a bajok igazságos megoldásáról, a . rinaldóiak“ egyenlő, dolgos fél­ként való elismeréséről. Következ­­ménye az lett, hogy kezdtek magukba zárkózni. Ha ügyes-bajos dolguk volt, igyekeztek azt maguk közt elintézni ahelyett, hogy a helyi tanácshoz for­­dultak volna segítségért. „A ügy sem képviseli a mi érdekeinket — mon­dogatták. A helyi pártszervezethez sem voltak nagyobb bizalommal, hi­szen nem érezték minden nap, min­­den órában, hogy felfigyel a sérel­meikre, gyógyítja azokat. Röviden: tavaly ősszel óta külön „köztársaság“ volt kialakulóban a felsőnyéki „Tiia­dó-negyedben“. Már az egyes törvényeket sem akarták elfogadni: „Minket az nem­­ érdekel“ — mondották. Amikor pedig híre jött a választásoknak ellenzéki han­gok terjengtek. A tanácselnök, Zám­­bó József ezt azzal magyarázta, hogy a­ katolikus pap és a kulákok ter­jesztik. Letagadhatatlan tény, hogy a feke­teruhás és az ugyanolyan sötét­­lelkű tisztelendő úr és a kulákok igencsak „készültek” ”a választásokra, de emellett máshonn­ét is fújt a szél, m­ár gyökerei is voltak a „rinaldói­ak“ sérelmeinek. ,,A tanácselnököt? Jóformán csak m­ikor láttuk, ha valamiért bemen­tünk hozzá a hivatalba. Közénk leg­feljebb csak akkor látogatott el, ha valamit kért“ — ilyen és ehhez ha­­sonló válaszokat hallani az egész „negyedben“. Felvetődik a kérdés:­­ a tanácselnök hogyan élt a tömeg körében, hogyan képviselte minden téren ügyeiket. Zámbó József tanács­elnök elvtárs nem ismerte a „rinal­dóiak“ problémáit, hisz nem élt köz­tük, nem méltatta őket ennyire. A „rinaldóiak“ sérelmei A„rinaldói“ részen lévő szövetke­zeti bolt kezelője megbetegedett, az üzletet ezért hónapokig nem nyitot­ták ki. Az ottani lakóknak sokszor kilométereket kellett gyalogolniuk élesztőért, vagy gyufáért. A községi tojás, és baromfifelvásárló Naszári Lajosné régi kofaasszony, akit hamis üzletei miatt minden becsületes dol­gozó gyűlölt a faluban. Amióta pe­dig szövetkezeti tojás, és baromfi­­felvásárlóként szerepelt a község éle­tében felfigyeltek arra is a dolgo­zók, ha otthon lemérték az árut, az Naszáriné mérlegén mindig kevesebb volt. ..Ilyen ember, hogy lehet veze­tőállásban“ — kérdezgették egymás­tól a dolgozók és válaszképpen in­kább nem teljesítették beadási köte­lezettségüket. A tanács minderre nem figyelt fel. A legeltetési társulat elnöke is olyan ember, hogy az mindent meg­tett, csak éppen a község, a dolgo­zók, érdekeit nem képviselte. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen Egyed Sándort, mint régi levente­­oktatót semmi sem fűzte a dolgozók­hoz. A tanács ezt is tűrte. „Sőt még olyan dolgokat is eltűrt, mint ami­lyen tavaly történt — erősíti meg Hollósi János dolgozó paraszt a „Tinárdé“ egyik lakója. — a Sió­mentén több, mint száz kisebb gazdá­nak volt 4—600 négyszögöles terü­lete: rét, szántó. Ez olyan „senki­­földje“-féle volt és nem is íratták a nevünkre, csak egyszerűen munkál­tuk. Tavaly azonban a legeltetési tár­sulat rátette a kezét. A kezdeménye­ző természetes Egyed volt, segítője pedig a tanács. Jó, jó, ez eddig még rendjén lenne, de amikor megtudtuk, hogy a tanácselnök helyettese I. Kiss József is ,,béreli“ ott magának né­hány holdat, Egyed is 2—3 holdat, akkor aztán dühösek lettünk. Hát ez az igazság, hogy akik közel vannak a tűzhöz, azok melegednek? Nekem az a véleményem, hogy a tanács nem jól teszi, ha megtűri az ilyen igaz­ságtalanságokat.“ Most nézzük meg, hogy a tanács­elnök hogyan vélekedik erről a föld­­ügyről: „Nagyon helyes, hogy így történt — mondotta. — Egyedről pe­­dig az a véleményem, nekem édes mindegy, hogy a legeltetési bizott­ság elnöke.“ A nemrég választott községi pártvezetőségnek, Kocsis Pál titkár elv­társsal az élen, azonban nem mindegy. Azon a véleményen vannak, hogy vezető helyen csak be­­csületes ember lehet, olyan aki a dolgozók közül került ki. Elhatá­­rozta a vezetőség, hogy alaposan utánanéz Egyed tevékenységének és megteszi a szükséges intézkedéseket. Ugyancsak tisztázni fogja a siómenti földek ügyét is. Nem fogja eltűrni, hogy a tanács baráti alapon­­ intéz­ze el.“. A pártszervezet közbelép Néhány nappal ezelőtt a „rinaldó­­negyedben“ Kocsis elvtárs kisgyű­­lést tartott. Ezen a környékből mint­egy hatvanan jelentek meg. A dolgo­zók elmondották panaszaikat. Kide­rült, hogy a tanács eddig „balkézzel“ kezelte a „rinaldói“ dolgozókat és ez nyomta rá a­z előző párttitkár, Ta­kács János munkájára is a bélyeget. Kocsis elvtárs mindjárt látta, hogy ez nem mehet így tovább, hiszen pártunknak nem ez a politikája, el­lenkezőleg, harcol minden olyan megnyilvánulás ellen, ami ellentétes a dolgozók érdekeivel. Válaszképpen azóta már új, becsületes tojásfelvá­sárló vám, megnyílt a „Timaldóm:­­gyedben", a föl­­dm­űvessz­ö­ve­tk­eze­t, fióküzlete és a többi ilyen problémák intézéséhez is hozzáfogott a pártve­­zetőség. Azaz gondoskodik arról, hogy ne legyenek ,,falusiak“, „rinal­dóiak“, hanem csak fereőnyékiek, akik kéz a kézben harcolnak a köz­ség jó hírnevének megszerzéséért. A ,,rinaldóiak“ pedig így beszélnek: „Mi eddig is iparkodtunk becsülete­sen dolgozni, a begyűjtésben is meg­álltuk helyünket, egy-két kivételt­. Ezentúl is követjük a Magyar Dől­­gőzök Pártja útmutatásait, mert lát­juk, hogy az a mi érdekeinket kép­viseli: egy emberként szavazunk a Népfrontra. * Ideje lenne, ha a járási pártbizott­ság és a járási tanács végre utána­nézne ezeknek a felsőnyéki ügyek­nek és ne tűrné el a tanács felelőt­len, rossz munkáját, egyes ügyek igazságtalan elintézését. í­nlítszlasi nagygyűlések MÁJUS 1-ÉN Szekszárd: Bognár József belkereskedelmi miniszter és Szabó Piroska elvtársnő, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára. MÁJUS 3-ÁN Paks: Vass Istvánná elvtársnő, az MNDSZ főtitkára. Május 1-i választási gyűlések: Tolna: Pataki Ferenc. Decs: Soltész Il­z­se és Andi Józs­ef. I add: Sajgó Ferenc és Hosnyáns­zki János. Báta: György József. Dunaföldvár: Tuska Pál és Pulia Lászlóné. Bölcske: Varga István és Sebesty­én István. Gyürköny: Harsa József. Simontornya: Szekás Antal és Hermann Károlyné. Hőgyész: Illés György. Pálfa: Hoffmann János és Pénz­es Béla. Kistormás: Fehérvári Antal és M­ónus István Bonyhád: Orbán János és Landn­er Mária. Zomba: Vígh Dezső és Bogos Domokos. Tevel: Ambrus­ és József. N­agymányok: Iváncsik Lajos. Gyulaj: Kócs Árpád. Szakcs: Bölkényi Sándor. Tamási: Somi Benjamin. Regszemcse: Percesz Ferencné. Pincehely: Péti János. Szakály: Somi Benjáminná. Koppányszántó: Márton András Gyönk: Háka László. Varsád: Kurucz István. Keszőhidegkút: Kurilla József. Kajdacs: Brebán János.­­Felsőnyék: Dr. Kurnik Ernő. Mucsi: Lippai István. Értény: Katona József. Dalmand: Németh Lajos. Gerjen: Szabópál Antal. Szedres: Horváth Jánosné Alsónyék: Dalai Károl. Medina: Esküdt Lajos. Várdomb: Rotter József. Bikács: Szalai Lajos. A MI KÉPVISELŐ JELÖLTJEINK Lanier Mária, kétszeres sztahánovisti ta önő Landher Mária kétszeres sztahano­vista tűzőnőt,­ a Bonyhádi Cipőgyár dolgozói képviselőjüknek jelölték. Landher Mária elvtársnő, a jelölő­­gyűlés óta újabb sikerekkel bizo­nyítja be, hogy a Cipőgyár dolgozói jól választottak. Mint a könnyűipar kiváló dolgozója, nagyszerűen helyt­áll a választási békevers­enyben, a felajánlások teljesítésében. Landher Mária ettitánsnő munkája komolyan hozzájárult ahhoz, hogy a Cipőgyár tüződő üzemrészének dolgozói állan­dóan túlteljesítik tervüket. Az el­­múlt évben még sok volt a fűződő­ben a 100 százalékon alul teljesítő dolgozó. Ekkor indítottak egy isko­lát, ahol ő is jó felvilágosító mun­kát fejtett ki a 100 százalékom alul teljesítő dolgozók megszüntetéséért. A félsza­badiási hét alatt átlag­teljesítménye meghaladta a 173 szá­zalékot. Ezzel az eredményével még mindig nem elégedett meg, még na­gyobb­­í­tmények elérésével akar eleget tenni a dolgozó nép bizalmá­nak. Április hónap II. dekádját 180 százalékra teljesítette. A híres kétsze­res sztahanovista tűzőnő minden per­­cet kihasznál annak érdekében, hogy napról-napra emelni tudja átlagtel­jesítményét. Landher Mária elvtársnőt azért is becsülik, szeretik dolgozótársai, mert rendkívüli türelemmel, odaadással segíti az elmaradókat. Különösen az utóbbi hónapokban fordít nagy súlyt a lemaradók segítésére. S munkájá­nak mindig meg is volt az eredmé­nye. A tüződő műhelyrész az elmúlt évben még nem fejtett ki olyan jó­­munkát, mint most, ma viszont a felvilágosító munka nyomán elérte, hogy alig egy-két kezdő nem telje­síti a 100 százalékot. Az ő munka­módszerével dolgozik Effinger Anna, Richl Istvánné, Rausch Henrikné, Husztus Jánosné, Keresztúri Margit, s még sorolhatnánk így tovább, akik ma már valamennyien a 100 száza­lék fölött teljesítik napi tervüket. De segítségükre lesz a továbbiakban is a kezdő tűzönöknek. ígéretet tett: a kezdő, fűzőket tapasztalataival, ta­­nácsaival segíti, hogy a második ne­gyedév végére egyetlen egy 100 szá­zalékon alul teljesítő dolgozó ne le­gyen az üzemrészben. A termelési munka melllett kiveszi részét az agi­­tációs munkából is. A Vörösmarthy utcában, három házban végez állan­dó népnevelő munkát, ahol megma­gyarázza a most bekövetkező vá­lasztás fontosságát, rávilágít azokra a beruházásokra is, amelyek ezalatt a rövid idő alatt hazáinkban meg­valósultak. A Bonyhádi Cipőgyárban, de egész Bonyhádion tudják, hogy Landher Mária elv­társnő gazdag tudásával, a szocialista országépítésben való har­cos helytállásával méltó az Iránta tanúsított nagy bizalomra, méltó a képviselőjelölttségre. Ambrusits Mi­hály elv­társ, Szerb An tabló elvtársnő munkatársainak, de valamennyi dol­gozónak ez a véleménye. Május elsején a­ világ minden táján ünnepelnek a dolgozók: a 800 milliós béketá­­bor népei a kivívott szabadságot köszöntik a munkásosztály hagyo­mányos ünnepén, de ezen a napon az­ imperialista országokban is meg­­áll a munka, vörös és nemzetiszínű zászlókat lenget a májusi szél s a dolgozó milliók gondolatban ott vannak a béketábor fővárosa, a boldog­ Moszkva utcáin, ahol leg­magasabbra csap az öröm lángja. A magyar nép is ünnepel: nincs olyan kis falu az országban, ahol ne gyűlnének egybe a­ dolgozók ezen a napon s ünnepi felvonulás­sal, vidám énekkel ne ünnepelnék felszabadult, boldog életünket. A szekszárdi dolgozók is zárt sorok­ban menetelnek végig a város ut­cáin, piros zászlókkal és feliratos táblákkal, s mindenütt vidám arcok hirdetik, hogy itt is megváltozott az élet. A magasépítő vállalat dolgozói, nagy tervlétesUményeink­, a gyapotregrenáló, a gépjavító­­üzem, az új bérház, a bölcsőde építői mellett ott haladnak a szö­­vetkezetek, a népboltok, a kórház, a­ posta, a vasút, az autóbusznál­«­­iht dolgozói, de ott van az ifjú nemzedék is, az ipari tanulók mel­lett a leendő értelmiség, a szék­szárúi gimnáziumok tanulói. S ami­­kor este kigyúltak a május else­jei­­ tűzijáték rakétái, a szekszárdi dolgozók azzal a boldog tudattal térhetnek nyugovóra, hogy a meg­érdemelt ünnepből új erőt merít­hetnek a további győzelmek kiví­vásához. De vajjon gondolnak-e arra, mi­lyen hosszú út vezetett a keserű elnyomatás éveitől a szabad máju­sokig, mennyi szenvedésen, meg­aláztatáson kellett átmenniük a dolgozóknak, míg kitűzhették ,,a sötét gyárra az Ember ötágú csil­­­­lagát"“­ 30—40 évvel ezelőtt is megállt­­ a munka Szekszárdon, a nyomdában leálltak a szedők, s nem volt, aki elindítsa a gyors­­sajtókat. A kőművesek sem mentek ki az építkezésekhez, sőt Tolna megye nem egy falujában akadtak dolgozó parasztok, akik ünneplő­­­ruhát öltöttek ezen a napon. „Ci­­cáztak a szép csendőrtollak“. — mint József Attila írja versében, azt azonban senki nem tudta meg­akadályozni, hogy Szekszárd leg­jobb dolgozói ne gyűljenek egybe az egykori Kiserdőben. Ezekről a régi május elsejékről beszélgetünk az egyik legöregebb szekszárdi nyomdásszal, Kovács Pállal, aki már 1903-bam is szervezett munkás volt. — 1908-ban egyesült a két szek­szárdi nyomda, — meséli Kovács bácsi — s az új nyomda olyan nagy volt, hogy általában 100 munkást tudott volna foglalkoz­tatni. Mozgalmi élet csak ekkor indulhatott meg Szekszárdon, hisz ez volt az egyetlen olyan ipari üzem­, ahol sokan dolgoztak. A mi példánk nyomán tömörültek szer­vezetbe a kőművesek, majd az asz­talosok is. — Ebben az évben rendeztük meg az első szekszárdi május el­sejei ünnepséget s attól kezdve nem­ volt év, hogy meg ne tartot­tuk volna, — meséli Kovács bácsi. A legnagyobb ünnepség 1919-ben zajlott le: a győzelmes forradalom sok más egyébbel együtt meghozta az első szabad májust is. Szekszárd addig soha nm látott tömegmegmozdulással ünnepelt, az utcákon végig kocsi­sorok álltak, melyek a népviselet­be öltözött falusi dolgozókat hoz­ták. — Jellemző, — emlékszik vissza Fodor Erzsébet, aki ma is a szek­szárdi nyomdában dolgozik,­­ hogy a forradalom bukása után a fehérek minden szervezett mun­kást letartóztattak. Abban az idő­ben már az is elegendő ok volt a börtönre, hogy valaki szervezett munkás. Kovács Pál is több mint egy esz­­tendeig rendőri­ felügyelet alatt volt. Azonban hiába volt a Horthy- korszak minden elnyomása, a csendőrök és rendőrspiclik roppant szervezete sem tudta megakadá­lyozni, hogy a szekszárdi dolgo­zók ne ünnepeljék meg május el­sejét. — Nyilvános ünnepségre gon­dolni sem lehetett, — beszél erről az időről Gyurkovics Teréz, aki­­ szintén a régi szekszárdi szerve­zett munkások közé tartozik. — Rövid megemlékezést tartottunk, persze minden szóra vigyázni kel­lett, mert állandóan ott settenked­tek körülöttünk a detektívek. Dél­után azonban mindig kimentünk a Kiserdőbe, majálist tartottunk, a fiatalok verseket szavaltak, tácol­­tak, s itt, ott mindig felcsendült az Internacionálé dallama. 1945-ben minden megváltozott s azóta minden szabad májusun­kat új és új munkagyőzelmek, a három, majd az ötéves terv egyre nagyobb szabású létesítményei jel­eik. , — Amikor május elsején elnézem a mai fiatalokat, — mondja Ko­vács elvtárs — mindig arra gon­dolok, milyen boldog élete van ma a fiatalságnak­.. A kollégiumokban lakó gimnazisták talán nem is gon­dolják, hogy azelőtt soha nem nyílhatott volna meg előttük a kö­zépiskola kapuja, az ipari tanulók pedig csak hírből ismerik a régi inasévek keserűségeit. De azért ott vagyok velük én­ is s bár 67 eszten, de járt el felettem, ilyenkor min­dig úgy érzem, hogy megfiatalo­dott. Harminc, negyven évvel ezelőtt a szekszárdi dolgozók lopva, titok­ban készültek a május­i megünnep­lésére. Csendőr szuronyok mered­tek mögöttük és soha nem tud­ták mikor csap le rájuk a reakció keze. Ma május 1 tiszteletére új munkagyőzelmek születnek s a szekszárdi dolgozók boldog üröm­­­m­el kapcsolódnak a munkásosztály nemzetközi nagy ünnepébe. RÉGI MAJWS ELSEJÉK * * * ­r>

Next