Tolnai Napló, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-13 / 61. szám
4 Egy délután a paksi járási kultúrházban A paksi járási kultúrotthonban cseng a telefon. Tóth Izabella, a kultúrház fiatal igazgatónője ugrik a készülékhez, amelyből, miután a kagylót felemelte, békabrekegéshez hasonló hangok szűrődnek ki. — „Dezső, maga be van rekedve?“ — kérdezi Tóth elvtársnő, nem túl helyes magyarsággal, de annál rémültebben. — „Na jókor" — sóhajt nagyot, majd később magyarázóan elmondja, hogy én is értsem ijedtségének okát. — Az énekkar vezetőjével beszéltem. Ma szerda este van és szombaton hangversenyt rendezünk, ahol szerepelni kell a kórusnak, vasárnap pedig a kultúrverseny körzeti bemutatója lesz. Követelő, sürgető berregés szakítja félbe szavait. Most az egyik állami gazdaság kéri, hogy soron kívü részt vehessen kultúrcsoportja a körzeti bemutatón. — Jöhetnek, hogyne jöhetnének, — válaszol kérésükre kedvesen Tóth elvtársnő. — Iza néni. lesz ma bábszakkör? *— ezzel állít be egy úttörőpajtás és nyomában már érkeznek is a fiúk és leányok. Rövidesen összejön mind a hét pajtás, aki részt vesz a bábszakkör munkájában, sőt még nézők is érkeznek. Lakatos Ferenc fiatal pedagógus irányítja a virgonc kis társaságot. Az ősz óta dolgoznak és már 5—6 játékot tudnak. A bábosok közül Török József VII. osztályos pajtás a legügyesebb. Két bábuval játszik és szinte észre sem lehet venni, hogy mindkét szerepet ugyanaz a hang mondja. Kedvvel dolgozik a szakkör minden tagja és ha még kicsit rendszeresebbek, fegyelmezettebbek lennének, sokkal szebb eredményeket tudnának elérni. A bábszakkör foglalkozása véget sem ér, gyülekeznek a képzőművészeti kör tagjai. Elsőnek Kasszelik László, a szakkör vezetője érkezik, hóna alatt egy jókora hengerrel. — Ezt fogják ma rajzolni, >— mondja és siet fel az emeleti kis szobába, előkészíteni mindent, amire szükségük lesz ezen a foglalkozáson. A képzőművészeti kör tervébe azonban ezúttal beleszól egy technikai akadály: nincs áram, nem ég a villany. Ma este tehát nem tudnak dolgozni. A lassan sötétedő szobában beszélgetünk. — Még egy hónapja nincs, hogy megalakult a szakkör, i— kezdi a „fővezér", Kassz élik László, mert „alvezsere“ is van a szakkörnek, — mondják többen. Az alvezér Szabó Károly, a konzervgyár műszaki rajzolója. A jókedélyű, tehetséges és mindig segíteni kész Károly bácsit szeretik a szakkör tagjai, akik túlnyomórészt tanulók. A fő- és alvezéren kívül még két felnőtt tagja van a csoportnak: Inotai Imre nevelő, aki a képzőművészeti főiskola levelező hallgatója is és a patikus. — Ö, — már mint a gyógyszerész elvtárs, — nem mindig ér rá — magyarázzák mindjárt többen is távollétének okát. Az eddig elkészült rajzok tehetséges indulásról, nagy igyekezetről és ■ komoly fejlődésről beszélnek. A diákok közül talán Varga Katalin a legtehetségesebb. Komoly arcú lányka, az iskolában is megállja a helyét, kitűnőrendű tanuló. Képzőművészeti középiskolában szeretne tovább tanulni és a beküldött próarajz alapján úgy gondolja, hogy fel is veszik. Munka közben sajnos nem láthatom a szakkör tagjait, de Szabó Károly bácsi információja alapján nem nehéz elképzelni a 10—12 rajztábla fölé hajló alakot. Halálos csend van ilyenkor, csak a ceruzák halk nesze hallatszik. Félig hunyt szemmel, kinyújtott karral, a ceruzájukkal mérik az arányokat és ez éppen olyan, mint amikor a hajósok a láthatárt kémlelik. Ez is Károly bácsi hasonlata. Ők ketten Kasszelik Lászlóval időnként sorra járják az elmerülten dolgozó „művészeket" és segítséget, tanácsokat adnak. Egy-két vonással kijavítják a hibákat, biztatják a kevés önbizalmunkat. Szép tervei vannak a képzőművész szakkörnek. Egyenlőre tanulmányi kirándulást szeretnének tenni Budapestre. Arról panaszkodnak azonban, hogy anyagi nehézségekkel küzdenek. Az első havi ellátmány óta nem kaptak semmit, és már a ceruzákat, rajzlapokat is a szakkör vezetője veszi a saját zsebéből. Jó lenne, ha illetékesek több gondot fordítanának az életrevaló szakkör munkájának segítésére. Egyetlen dé után és este eseményein keresztül bebizonyosodik, hogy a szépen berendezett paksi járási kultúrházban pezsgő élet folyik. A kultúrotthon vezetői jó úton haladnak a kitűzött cél felé, hogy a dolgozók második otthonává tegyék a kultúrházat. A 9 szakkör közül minden napra esik egy vagy két foglalkozás. Próbálnak a színjátszók, a tánccsoportok és az énekkar tagjai is. A paksi dolgozók, fiatalok megbecsülik szép kultúrházukat, amit bizonyít a rend és tisztaság és tulajdonképpen ez az egyik tényező, amely különösen vonzóvá teszi a kultúrotthont. Nemcsak a járási kultúrházban végeznek jó munkát a járási népművelési előadó és a kultúrház igazgatónője, hanem az egész járás kulturális életét irányítják. Kántor Antalné és Tóth Izabella felváltva látogatnak ki a falusi és az üzemi csoportokhoz. Segítséget adnak munkájukhoz. A paksi járásban nem is igen fordul elő, az, ami a kultúrverseny körzeti bemutatóinak óriási hibája, hogy elmaradoznak a nevezett csoportok. Tavaszi gyorsíróverseny Államigazgatásunk, a párt és tömegszervezetek irodáiban egyre nagyobb számú jól képzett gyorsíróra van szükség. A gyorsírók tudásának lemérésére, írássebességük növelésére az Országos Gyorsíró- és Gépíróversenybizottság gyorsíróversenyt rendez. A versenyen indulhatnak a párt, tömegszervezetek, hivatalok, vállalatok dolgozói és a különböző iskolák tanulói. A megyei terület versenyeket április 25-én tartják meg 101—120— 150—200—250—300 szótagos fokokon. (Ötperces diktátumok kézi áttétellel.) Nevezéseket április 1-ig kell két példányban beküldeni: a szekszárdi, vagy a bonyhádi irodakezelői szakiskola versenyfelelősének. A nevezés tartalmazza a versenyző nevét,lakcímét, munkahelyét és szakszervezetét, a versenyfokokat. Hivatalok, vállalatok, üzemek, intézmények csoportos nevezése esetén fokonként külön lapon két-két példányban küldjék be a versenyzők betűrendes névsorát. Nevezési díj fokonként 1 forint. A versenyzők dolgozatuk minősége szerint részesülnek díjazásban, illetőleg oklevél, vagy emléklap jutalomban. Részletes felvilágosítást a szekszárdi, vagy a bonyhádi irodakezelői szakiskola versenyfelelőse ad. EZT OLVASSUK... Krimov: „DERBEM“ TANKHAJÓ :A regény a Kaspi-tengeri olajszállító hajók személyzetének élményekkel, izgalmakkal telített, eseménydús életét tárja az olvasó elé. Megmutatja, hogy a látszólag unalmas, egyhangú beltengeri hajózásnak is megvannak a maga hősei, akik semmiben sem maradnak el más területek munkahősei mögött. NÄPC9 Párthírek Értesítjük a Párttörténet I. évfolyam propagandistáinak konferenciavezetőit, hogy részükre március 15-én délfelőtt 9 órakor a Pártoktatás Házában a VII. fejezetből konferenciát tartunk.* Értesítjük a Párttörténet II. évfolyam propagandistáit, hogy részükre f. hó 16-án, délelőtt 9 órakor a Pártoktatás Házában konferenciát tartunk. * A Politikai Gazdaságtan I. és II. évfolyam propagandistái részére március 11-én, délelőtt 9 órakor a Pártoktatás Házában konferenciát tartunk. MDP. ÁGIT. PROP. OSZTÁLY Több mint 300.000 101 C szelvény érkezett be ! A nagy szelvényszám eredménye, hogy közel félmillió forint kerül szétosztásra, közel 14.000 nyertes között. 10. hét eredményei: 12 találat , 1673.— Ft g 11 találat , 82.— Ft 10 találat , 10.— Ft A szelvényszám további emelkedése várható. Tippeljen minél előbb! ELADÓ ház, esetleg Dunaföldvári házért elcserélhető 2 szoba, összkomforttá) Kert 13 m-es, mellékhelyiségekkel központban. Beköltözhető: Szekszárd, Babits M.u. 12. A KISSZÉKELYI Szabad nép tszcs 10 g mohar mag eladó, vagy elcserélendő. Érdeklődni lehet a csoport irodáján. Könyvankét a bonyhádi traktoriskolában Gyalog tanév elvtárs hangsúlyozta, hogy a vállalkozók pontosan fél 8-kor legyenek a traktoriskolánál. — Most kivételesen a hirdetett időben kezdődik az ankét — mondta mosolyogva. — Valamennyien a zománcgyári előadásra gondoltunk, ahol tavaly egy teljes órai várakozás után is csak egyetlen ember jelent meg szervezési hiányosságok miatti. A bonyhádi traktoriskolában az igazgató elvtárs néhány mondattal közölte, hogy szeretnék, ha ezen az estéin mi, tanulók mutatnánk be, hogyan lehet egy könyvet közösen értékelni, majd elkezdődött az ankét. A tanár elvtárs Móricz Zsigmond: Rokonok című művét ismertette. A jól sikerült beszámoló minden szava termékeny talajra hullott. Mindenki feszült figyelemmel hallgatta az előadást. Utána heves vita következett, amely tőlünk, diákoktól indult. Valóságos bírósági tárgyalást kerekítettünk a vita folyamán. Elképzeltük, hogy Kopjáss, a regény főszereplője bíróság elé kerül a szénpanama, vülavásólás, vagy a sertéstenyésztés visszaélései miatt. Többen vádolták Kopjásst, védő is akadt. A vita sorain kibontakozott Kopjáss egyénisége. Az ellenzéki állástpontot valló főügyész szép tervekkel indul pályáján. Korán belekerül azonban az újdonsült rokonok, a város ölökelöségének hálójába. Végül úgy alkart dolgozni, hogy az elvein se essék csorba és a karrierje is tovább íveljen felfelé. Ezzel a megalkuvó magatartásával vált azután annak a korrupt társadalmi rétegnek szekértolójává, amely később a bukását okozta. Elemeztük a regény két női szereplőjét is. A véleményeik itt is megoszlottak. A traktoriskolás elvtársak egyelőre inkább hallgatói voltak a vitánknak. Végül, amikor hozzászóltak, ügyesen foglalták össze a regény tanulságait a marxilenini ideológia tükrében. Krajcár Tibor elvtárs azt mondtta el, hogy a harmadik út nem vezethet célra és a harcos magatartás nélkülözhetetlen. Találóan állapította meg Krajcár elvtárs, hogy Kopjáss legjobban öngyilkosságával leplezte le magát. Az ankét végén örömmel állapítottuk meg, hogy a traktoriskolásoknak is, nekünk, diákoknak is, hasznos volt az eszmecsere, sokat tanultunk egymástól. Távozásunk előtt a traktoriskola igazgatója megkért bennünket, hogy máskor is látogassunk el hozzájuk és gyakrabban rendezzünk ilyen eleven irodalmi estet. Boldogan ígértük meg, mert láttuk, hogy a traktoriskola hallgatóinak örömet szereztünk, s nekünk is jó érzés a párt tanításait azoktól az emberektől hallani, akik a párt aktív munkásai. Kuharovits Franciska ált. gimnázium, IV. B. Bonyhád. _________ Vasárnap délben egy órakor ünnepélyesen nyílik meg a IV. megyei labdarúgóbajnokság Szekszárdon Megkezdődik a megyei kosárlabdabajnok 63 g is. Vasárnap a két legnépszerűbb labdajátékban indulnak meg a küzdelmek a IV. megyei bajnokságért. A megyei labdarúgóból Tiók*ág ünnepélyes megnyitása vasárnap délben 1 órai kezdettel lesz Szekszárdon a városi sporttelepen. A két ifjúsági bajnoki mérkőzés után a Szekszárdi Dózsa, a Szekszárdi Építők, a Nagymányoki Bányáéi és a Dombóvári Postás felnőtt és ifjúsági csapatai mellett felvonulnak majd,a szekszárdi városi bajnokságban résztvevő sportkörök is. A felvonulás után ünnepélyes zászlófelvonás következik, majd a labdarúgó társadalmi szövetség elnöke mond pár perces megnyitóbeszédet. Ezután ünnepélyes fogadalomtérfel, majd pedig elvonulás zárja be az ünnepséget, hogy azután fél 2 órai kezdettel a Szekszárdi Dózsa—Dombóvári Postás mérkőzéséé megkezdjék az idei megyei labdarúgóbajnokságot. 3 órai kezdettel a Szekszárdi Építőknek a Nagymányoki Bányász lesz majd az ellenfele. Reméljük, hogy az igen érdekesnek ígérkező szekszárdi kettős mérkőzésre nagy számban vonulnak majd ki a szurkolók. Ezenkívül Mázán, Dombóvárott, Bonyhádon, Hőgyészen és Pakson kerül sor 1—1 bajnoki mérkőzésre Mázán az ottani Bányásznak a Bátaszéki Lokomotiv, Dombóvárott a Lokomotivnak a Szekszárdi Petőfi, Bonyhádon a Vasasnak a Tolnai VL„ Pakson az újonc Kinizsinek a Dunaföldvári Spartakusz, Vőgyészem pedig a másik újoncnak, a Traktornak a Simontornyai VL. együttese lesz majd az ellenfele. Megindulnak a bajnoki küzdelmek a megyei kosárlabdabajnokságban is. A megyeszékhelyen két mérkőzésre kerül majd sor. Szekszárdi Dózsa férfi csapatának a Bátaszéki Lokomotiv női együttesének pedig ugyancsak a Bátaszéki Lokomotiv lesz az ellenfele. A Bátaszéki Lokomotiv női együttesének rajtját külön figyelem kíséri, mert az együttes néhány évi szünet után most kapcsolódik majd bele ismét a megyei kosárlabdabajnokság vérkeringésébe. A férfi mérkőzésen a Dózsa együttesének a Bátaszéki Lokomotiv 11. csapata lesz az ellenfele, mert az első csapat majd egy hét múlva meginduló összevont megyei bajnokságban vesz majd részt. Ezt a körülményt a sportrejtvény legtöbb résztvevője minden bizonnyal figyelemre nem méltatta., Dombóvárott a Fáklyának a Bonyhádi VL. férfi és női együttese lesz az ellenfele. Tamásiban először lesz megyei bajnoki mérkőzés az újonc Tamási Petőfi otthonában. A Dombóvári Lokomotiv férfi csapata lesz a vendég. Két szekszárdi csapat látogat majd el Bonyhádra, ahol a Spartakusz férfi és női csapatának a Szekszárdi MTSK férfi és a Szekszárdi Petőfi női csapata lesz az ellenfele. MTH területi ökölvívó egyéni és csapatbajnokság Nagymányokon Az MTH az elmúlt vasárnap Nagymányokon rendezte az MTH egyéni és csapat területi ökölvívó bajnokságokat. A bajnoki versenyen pécsi, komlói és nagymányoki versenyzők vettek részt. A nagymányoki versenyzők szépen megállták a helyüket és a bajnoki versenyen Hegedűs, Feiler és Filótás révén három bajnokságot szereztek. Rajtuk kívül Tischler szerepelt jól, akit pontozóbírói tévedés fosztott meg attól, hogy előrébb végezzen. A pontversenyben a pécsiek kerültek az élre, de jól szerepelt a Nagymányoki MTH együttese is. Részletes eredmények a következők: Harmatsúly: 1. Tamás (Pécs), Gombócz (Pécs), 3. Holló (Nagymányok). Pehelysúly: 1. Szabó (Komló), 2. Hajagos (Nagymányok), 3. Deák (Nagymányok). Könnyűsúly: 1. Hegedűs (Nagymányok), 2. Mészáros (Komló), 3. Bakács (Pécs). Kisváltósúly: 1. Szalma (Pécs), 2. Tamási (Pécs), 3. Tischler (Nagymányok). Váltósúly: 1. Pécsi (Nagymányok). Nagyváltósúly: 1. Feiler (Nagymányok), 2. Musberger (Pécs). Középsúly: 1. Faldun (Pécs). Nagyközépsúly: 1. Tischler (Pécs). Félnehézsúly: 1. Somogyi (Pécs). Nehézsúly: 1. Filótás (Nagymányok), 2. Horváth (Nagymányok).Pontversenyben: 1. Pécs 36 pont, 2. Nagymányok 32 pont, 3. Komló 8 pont. Az 1953. év legjobb atlétikai eredményei Súlylökésben, diszkoszvetésben fejlődést hozott 1953 A sok visszaesés után örömmel állapíthatjuk meg, hogy a súlylökés és a diszkoszvetés fejlődést hozott az elmúlt évekhez viszonyítva. Amellett, hogy Zay személyében kiemlekedő tehetségű versenyzőnk volt súlylökésben és ugyanilyen klasszist képviselt a gyönki Kiss is diszkoszvetésben, az átlagokban is komoly javulás volt észlelhető. Különösen örvendetes ez a diszkoszvetésben, amelyben megyénk köztudomásúan évek óta messze elmaradt az országos átlagtól. Tekintettel arra, hogy kissé kifutottunk az időből, Összefoglalónkat rövidre fogva az alábbiakban közöljük a tavalyi legjobb eredményeket. Súlylökés. Legjobb eredmény 3-as 5-ös 10-es átlag IV: Sípos. Dombóvár 12.40 11.66 11.39 10.75 1932: Zag, Bonyh. VL. 11.57 11.47 11.31 10.96 1933: Zag, Bonyh. VL. 12.64 11.73 11.32 10.96t 1. Zag László, Bonyhádi VL. 12.64 2. Lukács István, Szekszárdi Bástya 11.27 3. Mesterházy Csaba, Szeksz. Dózsa 11.27 4. Vaczula József, Paksi Kinizsi 11.15 5. Schwarcz Tibor, Bonyhádi VL. 10.78 6. Módos István, Paksi Kinizsi * 10-75 7. Hídvégi György, Paksi Kinizsi * 10.51 8. Czibók Zoltán, Dombóvári Lók. _ 10.50 9. Hochsteiger Fülöp, Szekszárdi I. 10.59 10. Kiss László, Gyönk 10.39 1. Kiss László, Gyönki SK. 38.80 2. Hídvégi György, Bölcskei SK. 34.80 3. Schwarcz Tibor, Bonyhádi VL. 33.S6 4. Strumperger István, Gyönki SK. 33.56 5. Leinle Gyula, Bölcskei SK. _ . 32.40 6. Csicsmann József, dombóvári járás 32.15 7. Erményi Imre, Bonyhádi VL. 30.71 8. Zag László, Bonyhádi VL. 29.9? 9. Györki Róbert, Gyönki SK. 29.75 10. Petz József, Szekszárdi Dózsa 29.75 Súlylökésben Zag külön tehetség. Rajta kívül a 10. helyezett gyönki Kiss Lászlótól és a bonyhádi Schwartztól várható komoly fejlődés az ismertebb versenyzőktől, örvendetes, hogy a paksi versenyzőket is már a legjobbak között találjuk. Diszkoszvetésben a gyönki Kiss elsőségét senki sem veszélyeztette. Rajta kívül nagy meglepetés a bölcskeiek kitűnő helyezése. Eredményeik valóságáról akkor győződnénk meg, ha megyei versenyen megismételnék kitűnő eredményeiket. Idén Kiss Lászlón kívül a gyönki Strumpergertől, a bonyhádi Schwartztól és Erményitől, valamint a dombóvári Csicsmanntól várunk majd jó szereplést. Sporthírek A bonyhádi járási TSB mellett működő ágit. prop. bizottság sportköri estéket rendez a bonyhádi járás területén. A terv szerint 10 falusi sportkör jön számításba, ahol az előadások után levetítik az „Évszázad mérkőzése“ című filmet is. * Nagy örömet keltett Tamási község sportkedvelőinél, hogy a Kosárlabda Társadalmi Szövetség a Tamási Petőfi sportkör kosárlabda szakosztályát a megyei bajnokságba osztotta be. Gungl testnevelő tanár vezetésével most a kosárlabda szakosztály erősen készül a bajnokságra, hogy azon jó eredményt tudjanak elérni. Március 20-án és 21-én kerül megrendezésre Dombóváron Somogy, Tolna és Baranya megye résztvételével a területi ökölvívó bajnokság. A területi bajnokság győztesei vesznek részt a Budapesten megrendezésre kerülő országos bajnokságon. A Megyei TSB mellett működő labdarúgó társadalmi Szövetség elhatározta, hogy ez év folyamán a labdarúgómérkőzések mintegy S0 százalékára küld ki szövetségi ellenőrt. Értesülésünk szerint a szekszárdi járási TSB is hasonlóképpen kíván eljárni ezévben a labdarúgómérkőzéseken. 1 Diszkoszvetés:1 Legjobb eredmény 3-as 5-69 10-es átlag 1951: Miklós. Szeksz. B. 34.56 52.86 31.60 2>.61 1952: Hochsteiger. Sz. B. 34.50 33.50 33.03 31.70 1953: Kiss, Gy. ált. g. 38.80 35.82 34.68 32.5? IBIKEK SZOMBAT, MÁRCIUS 13 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: 11/1 sz. Áll. gyógyszertár. NÉVNAP Krisztián. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás szombat estig: túlnyomóan felhős, párás, helyenként ködös idő. Több helyen eső. Mérsékelt délkeleti szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékeik: szombaton reggel nullaplusz három, délben nyolc—tizenegy fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet szombaton négy fok felett lesz. «Az VGfözhetetten az ogifódia ■ m unkába* MIBA üS&Qv/t »54 MÁRCIUS 13 Horváth-Halas Kálmán labdarúgó játékvezető sporttárs elhunyta alkalmából a március 14-i labdarúgó mérkőzéseken az I. félidő 15. percében egyperces gyászszünetet tartanak és néma csendben áldoznak az elhunyt sporttárs emlékének. MOZI Garay filmszínház. Március 12-től 17-ig: ŐRS A HEGYEKBEN című magyarul beszélő, színes szovjet filmet mutatja be filmszínházunk. Kezdések: vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6 és fél 8 órakor, hétköznap; fél 6 és fél 8 órakor. KIFOGÁSTALAN állapotban lévő komplett ebédlőbútor eladó. Koppányszántón, Göndöcs Sándornál, TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ A szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszáma: 2010, 2011 Szekszárd, Széchenyi utca 18 M. N. B. egyszámlaszám: 00.878.065—38 Előfizetési díj: havi 11.— forint. Baranyamegyei Szikra Nyomda Pécs, Munkácsy Mihály utca 10 sz. Telefon: 20:27. A nyomdáért felelj MELLES REZSŐ.