Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-26 / 253. szám

1958 október 26. TOtNA MEGYEI NEPÜJ3A8 lm, a nyugati demokrácia Mostanában sok szó esik a demokráciáról. Ez érthető is, hiszen különösen most, a választások előtt minden gyűlésen arról beszélnek, hogy ki képviselje a választókörzet lakóit a helyi, a járási és a megyei tanácsban. Széleskörű demokrácia megnyilvánulása ez, ami nem tetszik a nyugati hatalmaknak, s nagyszabású dicsőítő akcióba kezdtek, az égig emelték a nyugati demokráciát. Ebben a kórusban éveken keresztül harsányan hallatszik a Szabad Európa Rádió hangja... Nos nézzük a feldicsőített nyugati demokrácia 1957—1958-as megnyilvánulásainak egy részét túlnyomó részt nyugati hírügynökségi jelentések alapján. A legnagyobb emberpiac, ahol úgyszólván ingyen kaphatóak magyar férfiak és nők, az amerikai Camp Kilmer, 1956. novemberétől 1957. márciusáig több mint 30 ezer az Egyesült Államokba szökött disszidens járta meg ezt a »fogadótábort«. Rajokban jöttek a férfiak Camp Kilmerbe az Egyesült Államok minden részéből. Megtekintették a »raktáron lévő árut« és kiválogattak fiatal nőket azzal az ürüggyel, hogy szobalányi, szakácsnői, vagy házvezetőnői állásokba juttatják őket. Az élesszemű fickók, a kerítők, hamarosan felfedezték: Camp Kilmer pompás lehetőséget ad, hogy onnan potom áron ellássanak magános agglegényeket és unatkozó férjeket. S mindez csak egy aláírásba kerül. Igen sok csinos lányt vettek rá, hogy fogadjon el »állást« és lakást, s azok így bekerültek az alig leplezett zsákutcába, a »fehér rabszolgavásár«-ba. Nők, akiknek szobalányi állásokat ajánlottak, hamarosan rájöttek, hogy »pártfogóik« erkölcstelen célokra akarják őket felhasználni. Amikor tiltakoztak »jótevőik« egyszerűen vállat vontak: »Vagy azt teszed, amit mondok, vagy visszamész Kilmerbe.« (Népszabadság 1958. január 1. számából.)* Az Avant-Garde-ot, a Francia Kommunista Ifjúsági Szövetség hetilapját a rendőrség ismét elkobozta. Az Humanité vezércikkben tiltakozik az elkobzás ellen. Kiemeli, hogy az elkobzásra először szolgált ürügyül a hatóságoknak az a körülmény, hogy a kommunista ifjúsági hetilapban az Algériából visszatért leszerelt katonák választási felhívást adtak közzé. A volt katonák ebben a felhívásban felszólítják Marseille lakosait, hogy a február 2-i választáson szavazzanak a kommunista párt jelöltjeire. A lap vezércikke hangsúlyozza: a hatóságok ily módon mintegy megszüntetik a szabad véleménynyilvánítás jogát és megakadályozzák azt, hogy a választási kampányban a fiatalok a választók tudomására hozzák véleményüket. (Párizs, 1958. jan. 16. MTI) * A Csoszon Ilbo című dél-koreai lap beszámolt a dél-koreai amerikai megszálló csapatok katonáinak újabb gaztetteiről. Nemrégiben Phocson faluban két amerikai őrmester udvarolni kezdett a katonai tábor mellett elhaladó két koreai lánynak, s amikor visszautasításban részesültek, az amerikai őrmesterek súlyosan bántalmazták a két nőt. Egyiküket egy harmincöt méter mély szakadékba taszították, ahol a szerencsétlen szörnyethalt. A másik lányt súlyos sérülésekkel kórházba szállították. (Phenjan, 1957. július 1. TASZSZ).♦ Az elmúlt 48 órában végrehajtott algériai »tisztogató« műveletek során a francia csapatok 49 algériai felkelőt gyilkoltak meg. A leghevesebb összetűzések Bone és Oran megyében zajlottak le. (Algír, 1957. július 11. AFP). Mint az AFP jelenti, a francia nemzeti ünnepen, vasárnap reggel katonai díszszemlét tartottak Párizsban. A felvonuló 15 ezer katonából 4 ezer külön erre az alkalomra érkezett Algériából. A díszszemle után véres incidensre került sor, amelynek során az algériai különítmény egyik tagját agyonlőtték, két másikat súlyosan megsebesítettek. (Népszabadság, 1957. július 16. számából.) Megrázó és megdöbbentő értesülést fecseg ki a New York World Telegramm and Sun június 22-i száma. A lap híre így hangzik: »Értesülések szerint az Egyesült Államok légierői a tavaly őszi lázadás idején — valószínűleg atomtöltéssel ellátott — Magyarországra beállított Matador típusú irányítható lövedéket tartottak készenlétben. Nyugat-Németországban Hahn, Bitburg és Simbach környékén 36 Matador tüzérségi egységet összpontosítottak. Lőtávolságuk több mint 600 mérföld.« (Népszabadság, 1957. július 18. számából.) (Folytatjuk.) • •• T „A mi községünkben nem félnek a politizáló asszonyoktól" — Szabó néni, legyen segítségünkre — és a fiatalasszony elmondja ügyét-báját. Ezúttal családi problémákról panaszkodik. Ennek megoldásában kér tanácsot, segítséget. A másik asszony hivatalos ügyben keresi fel Szabó Sándornét. A szerződött libák leadásával kapcsolatban van elintéznivalója. És Szabó néni segít jó szóval, ott pedig, ahol szükség van rá, tevőlegesen — ezért fordulnak hozzá bizalommal. — A tanácsok megalakulása óta községi tanácstag voltam, s jelenleg is a 15-ös választási körzetbe, tanácstagnak jelöltek. A mi községünkben nem félnek a politizáló asszonyoktól — mondja mosolyogva. — Igaz, hogy engem már nem is lehetne visszaküldeni a főzőkanálhoz, mint ahogy tették velem a felszabadulás előtt. Szabó Sándorné györkönyi asszonynak ugyanis a felszabadulás előtt nem volt szavazati joga, hiába volt nyolc élő gyermeke és hiába volt meg a VI. elemi iskolai végzettsége. — Nem szavazhattam — emlékszik vissza Szabó néni a felszabadulás előtti választásokra. — Politikailag megbízhatatlannak voltam nyilvánítva, miután apám 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején direktóriumi tag volt, én pedig a lánya voltam. Soha nem felejtem el, amikor a felszabadulás után, 1945-ben először élhettem a választópolgár jogaival. Amikor pedig 1950-ben, az első tanácsválasztás idején engem is beválasztottak a községi tanácsba, ez egy olyan esemény volt az életemben, amiről még most sem tudok meghatódottság nélkül beszélni. Sok szép közéleti munka van Szabó Sándorné mögött, aki mint tanácstag és nő, segítette a tanács munkáját. És azon a jelölőgyűlésen, amelyen immár harmadszor jelölték tanácstagnak, egy egész sereg megbízással halmozták el a választ"zet tagjai. — Rendbe kellene hozni a 14-es körzet két kútját — javasolták. Szabó néni — úgy, ahogy munkájára általában jellemző — gyorsan intézkedett. Eljárt a tanácsnál annak ügyében, hogy a két kút kijavításához szükséges anyag biztosítva legyen. Az anyagot be is szerezték, de a kút kijavításának költségére már nem jutott a pénzből. Szabó néni, a tapasztalt szervező nem jött zavarba, s ebben segítségére volt Braun György, a körzet kisiparosa is, aki társadalmi munkában vállalta a kút javítását.Van még tervük, s ezekről is beszéltek azon a nevezetes jelölőgyűlésen. Felmerült az, hogy a választásokig rendbehozzák az utcát, s erre rövidesen sor is kerül, mert a körzet tanácstagjai tisztelik és szeretik jelöltjüket, Szabó Sándornét, akit eddigi jó munkája elismeréséül jelöltek tanácstagnak; rifi bácsi elhatározása !Mucska Antal, a gyéren pislákoló petróleumlámpa lángját nézi, mintha onnét olvasná, amit mondani akar. — Idestova tíz éve érlelődik bennem az elhatározás, hogy termelőszövetkezetbe lépek... Hosszú érlelődés ugye? — kérdi és elmosolyodik. — Bizony hosszú, de talán annál alaposabb. — Hogy alapos, az már aztán biztos — hagyja jóvá és tölt a poharakba a rizlingből, amely idei termés és egy kissé zavaros még. — Őszintén megmondom először nem hittem benne. Jöhettek hozzám! Beszélhettek nekem... Nem használt semmit a beszéd. Mutassátok meg, hogy jobb a szövetkezet, akkor majd belépek, de addig nem. Mondogattam valahányszor megkíséreltek agitálni. — És megmutatták? — Először bizony nem igen tudtak mutatni semmit. Ők is sokat küszködtek... Kezdeti nehézségekkel birkóztak, mert hát ugye minden kezdet nehéz, még a szövetkezeti gazdálkodás kezdete is. Én meg csak figyeltem őket, a szememet egy pillanatra sem vettem le róluk, és versenyeztem is velük. — Versenyzett? — Úgy bizony. Versenyeztem. De persze nem készítettem versenyfelhívást. Csak csendben, észrevétlenül csináltam. _ S akkor még szilárdul meg voltam győződve arról, hogy nem fogok alulmaradni a tizennégy holdammal. — Na és? —. Aztán hirtelen fellendültek a szövetkezetiek. Sokan kidőltek az egyéniek közül. Nem bírták a versenyt. Akit utolért, vagy elkerült a szövetkezeti tagok életszínvonala, az mind csatlakozott. Már-már úgy nézett ki, hogy az egész község... az összes egyéni, aki csak van Mórágyon, megindul majd a szövetkezet felé, amikor hirtelen, váratlanul lőttek a szövetkezek. — Hogy értsem azt, hogy lőttek? — Úgy, hogy ellenforradalom lett. Aztán szétbomlasztották a szövetkezetét. Minden odalett. Akik szövetkezeti tagok voltak, kezdhették elölről az egyéni gazdálkodást. Nagyon nehéz volt nekik. Nekem viszont könnyű. Úgy éreztem, hogy már nincs is méltó versenytárs a tizennégy hold földem mellett a faluban, de aztán megint született, nem is egy, hanem kettő. — Két szövetkezetet szerveztek ebben a kis községben? — Úgy ahogy mondja. A régi »Szabadság« tagságából két apró szövetkezet született. A két szövetkezetnek együttvéve is alig volt több tagja tíz embernél, de ne gondolja ám, hogy rossz versenytársnak bizonyultak. — Bírták a versenyt a tizennégy holdjával? — Hogy bírták-e? Meg is fölöztek. Akár, hiszi, akár nem, márólholnapra is elibém kerültek. Pedig nem tartanak engem se gyenge legénynek, én is értek a gazdálkodáshoz. — És feladta a versenyt? Mielőtt válaszolna, megint tölt a poharakba a rizlingből és rejtélyesen mosolyog. — Hát, tudja nem érdemes ezekkel versenyezni. Aki erősebb, az erősebb, hiába... Most meg, mióta egyesültek, még nagyobb erőt képviselnek. Most már nem tudtam nekik azt mondogatni, mutassátok meg, hogy jobb a szövetkezet, mert megmutatták. Mit csinálhattam hát? Fogtam magam és beléptem. Nagyot lobbant a petróleumlámpa lángja, Mucska Antal felállt és feljebb csavarta a lámpabelet, aztán miután visszaült a helyére, még jelentőségteljesen megjegyezte: — Most már majd bent folytatom a versenyt a szövetkezetben. Mert ahogy hallom, a szövetkezeten belül is lehet versenyezni. Rövidesen megkezdődik a szakcsi kultúrház építése Szakcs község egyik tanácsülésének határozata értelmében a községfejlesztési járulékból egy új kultúrotthont létesítenek a faluban. Valamikor, a felszabadulás előtt ilyesmire még csak gondolni sem lehetett volna. A meglévő néhány kocsma jelentette a művelődési és szórakozási lehetőségek helyét. 1952-ben már ideiglenesen létesítettek egy kultúrtermet, de a lassan 3000 lelket számláló falunak mind kisebb lett a 80—100 személyt befogadó terem. Október végén, november első napjaiban kezdenek hozzá a több mint egymillió forintos beruházást igénylő, új emeletes kultúrotthon építéséhez. A kultúrházban nyer elhelyezést majd a könyvtár, a KISZ helyiség, de lesz benne cukrászda, autóbusz váróterem, stb. A FEHÉR TERROR javában tombolt még a Tanácsköztársaság bukása után, amikor meghirdették az első választásokat. A kommunisták, a tanácshatalom harcosai, a munkásosztály érdekeinek képviselői — akiket nem végeztek ki — bújdostak az utánuk szimatoló kopók elől, de hogy megmutassák létezésüket, megmozdultak a választások előtt a munkásság képviselői is. Wildanger József bácsi erre az időre így emlékszik vissza: — Tudtuk, hogy nem nyerünk a választáson, de nem aludtunk, mutattuk magunkat, hogy élünk, hogy az uralkodó osztály számoljon létezésünkkel. 1920-ban a Tanácsköztársaság bukása után választást hirdetett meg az új kormány. Egy Kneller nevű ember jött le Pestről Bonyhádra és kérdezte tőlünk, hogy a Szociáldemokrata Párt részéről kit küldjenek ebbe a körzetbe képviselőjelöltnek. Egy Csernák Pál nevű embert küldtek, aki a választások előtt néhány héttel már Bonyhádra érkezett. Veszélyes volt ebben az időben Bonyhádon ellenzéki képviselőt felléptetni. A munkásmozgalom nem rendelkezett olyan múlttal itt, ami biztosította volna egy ellenzéki képviselő sikerét. Voltak ugyan a munkásságnak Bonyhádon sikerrel szervezett és végrehajtott megmozdulásai — gondoljunk csak az 1907-es május 1-i tüntetésre — ami a munkás összefogása és erő nagy bizonyítéka volt, de most nem volt akkora tömeg, ami biztosítani tudta volna a völgyközségben Cshernák Pál részére a sikert. AMIKOR A KÉPVISELŐJELÖLT megérkezett, tízen-tizenöten — munkásmozgalmi emberek — összeültek, hogy megtárgyalják a lehetőségeket és tervet dolgozzanak ki a gyűlések megszervezésére. Ezen a beszélgetésen érdekes tapasztalatot szerzett Wildanger bácsi. Ott ült a többi férfi között, a képviselőjelölt közül, amikor az megkérdezte, hogy kinél aludhatna éjszakánként, amíg Bonyhádon és a környékén lesz. Kapott ugyan pénzt eleget a központtól arra, hogy szállodában aludjon, de voltak példák, hogy az ellenzéki képviselőjelölteket a kormánypártiak elhurcolták ... Az összejöttek között senki nem merte ajánlani, hogy nála alhat. Feszült csend volt a szobában, mindenki a földet nézte, vagy zavartan babrált valamit a kezével. A legkellemetlenebb helyzetben a küldött volt, látva, hogy félnek az emberek, s kellemetlen lenne nekik, ha ott aludna valamelyiknél. Már éppen mondani akarta, hogy megalszik a szállodában, mikor Wildanger megszólalt : — Nálam megalhat, szaktárs. A szobában lévők egyszerre megkönnyebbülten sóhajtottak fel, mintha nagy gond esett volna le a vállukról... S míg Wildanger, a kőműves kimondta a hívó szót, sok gondolat fordult meg az agyában. Számolnia kellett azzal, hogy kellemetlensége lesz belőle, hisz nemrég térhetett csak haza a családjához: a Tanácsköztársaság bukása után keresték, bujkálnia kellett, mert a direktórium tagja volt és törvény elé akarták állítani. Egy alkalommal úgy úszta meg csak az elhurcoltatást, hogy a papírt, amire „bűnei” voltak felírva, egy jótevője kicsempészte a többi közül. Mindezzel számolt, mielőtt megszólalt volna és a félelem ellenére jóleső melegség töltötte el a testét, amikor látta a küldött arcán az örömöt., , KÜLÖNÖSEBB BAJA NEM TÖRTÉNT miatta ... Cshernák járta a völgység községeit és beszélt a választókhoz, este, amikor megjött, közösen megtárgyalták tapasztalatait. Egyik vasárnap egy öreg sváb zörgetett sürgetve Wildangerék ajtaján. Tekintete ijedt volt, térdei remegtek, s amikor belépett a szobába, egyre csak az ajtó felé pislogott, amíg őt félrevonta az egyik sarokba, hogy valamit mondjon neki: — Szepi, menekülj! Jönnek és agyonvernek... Hiába kérdezte, faggatta, többet nem volt hajlandó mondani, azt se árulta el, hogy kitől tudja ezt, s mintha megbánta volna azt is amit mondott, korához mérten gyorsan elsietett, még a köszönést is elfelejtette, amikor becsapta maga mögött az ajtót. Ő meg ottmaradt a szoba közepén tanácstalanul, mintha fejbe vágták volna. Aztán hirtelen elhatározással egy kenyeresruhába élelmet kezdett csomagolni, hogy ne éhezzen, ha menekülnie kell. Míg csomagolt gondolkodott. Miért meneküljön? Nem bántott senkit, amit csinált, mindig azért tette, hogy a hozzá hasonló szegény nép sorsán segítsen. Ezért nem bánthatják az emberek* A kenyeresruhát nem kötötte össze* ott hagyta a félig kész útravalót az asztalon, maga pedig fel-alá járt a szobában, s a legapróbb zörejre* ami behallatszott az utcáról, összerezzent. Kinézett az ablakon, s a mindent betakaró havas fehérségbe. Hová menjen? Mindenütt csontig hatoló hideg, mindent betemető hó* Megunta már a bujkálást: jöjjön, aminek jönni kell. — Nem ment el. KÉSŐBB TUDTA CSAK MEG, hogy a katolikus olvasóköri összejövetelen a kántor-tanító izgatta fel a tömeg hangulatát ellene és arra biztatta őket, hogy menjenek el a lakására és lincseljék meg. A józanabbak azonban induláskor kiléptek a sorból és a többiek is lemondtak szándékukról. — Ez a kántor-tanító a Tanácsköztársaság idején a község egyik legpirosabbja volt, utána pedig a legfehérebb igyekezett lenni — emlékszik vissza Wildanger bácsi. — A választásnál persze elbuktunk, nem is számíthattunk győzelemre. Atádi Géza A HATALOMÉRT...