Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-27 / 277. szám

% * 4 «ÚJSÁG Közmeghallgatás Medinán Státusz van, orvos nincs Mivel a napirendi pontok között szerepelt az orvos-ügy, a medinai közmeghallgatáson megjelent dr. Sudár Géza tisz­tifőorvos is. Először a falu polgármestere Csajbók Kál­mán köszöntötte a kultúrte­remben megjelent majd' ki­lencven érdeklődőt és a kép­viselőket. — Az orvoshiányt a mai napig nem sikerült rendezni - mondta a polgármester­­. — A volt orvos júniusban hunyt el. Az özvegy és a kép­viselőtestület között még ma is tart a pereskedés, bizonyos anyagiak miatt. Orvos-helyet­tesről eddig még sikerült gondoskodni. Meghirdettük az állást, hat pályázat érkezett, a meghallgatások után „ketten maradtak fenn a rostán"! Ez a közmeghallgatás tulaj­donképpen azért jött létre, hogy döntés szülessen, lega­lábbis a megjelentek közül szép számmal voltak abban a hitben, hogy ők „orvost vá­lasztani" vannak itt. Dr. Sudár Géza elmondta: ő a törvényt képviseli, nem korteskedik egyik jelölt mellett sem, de le­hetetlen a medinai helyzet, hogy van státusz és nincs or­vos! S ezért nem azok a felelő­sek, akik szemben ülnek vele (a lakosság), hanem akik mel­lette (a testület). A főorvos nagy tapsot kapott. Felerősödött a moraj a te­remben. Kezdődtek a hozzá­szólások, elhangzottak a nyílt és burkolt vélemények, sze­mélyeskedések, a támogató és ellenző hangok a széksorok közül, sőt káromkodás is hal­latszott olykor. Tüzelés csípő­ből, igazi cowboy módra, nem kímélve a képviselőket, a pol­gármestert, tűz mindenkire! Néhány perccel nyolc óra előtt a főorvos elment, miután háromszor is elmagyarázta ugyanazt, hiába. Ez követően a jegyző a költségvetéssel kapcsolatos elemzésbe kez­dett, de még fél kilenc sem volt, mikorra mindenki felállt és szétszéledt. Az egész est summázatát egy vendégségben lévő, vi­déki atyafi adta meg: „ ... mintha cirkuszban lettem volna..." Addig, amíg változás nem következik, marad az ábrán­dozás a jövőről, a múltról. A korosabb medinaiak nosztal­giával gondolhatnak a meg­boldogult Kisfaludy Kálmán doktor úrra, aki 1931-től több mint három évtizeden át volt nagyon jó orvosa a falunak. Ment a beteghez gyalog, ke­rékpáron, hintával, lovas szánnal, autóval, tartott gyógyszert, injekciót, s ha kel­lett még fogat is húzott. K.L. Ezen sem lehet már csodálkozni! * Árukapcsolás? Ebben a rohanó világban már az ember semmin sem csodálkozik. Hisz már hozzá­szokott, hogy az élelmiszer­­boltban talál alsóneműt, a vasboltban illatszereket. Úgy­hogy a tolnai polgárok sem csodálkozhatnak azon, ha a könyv-hanglemez bolt kiraka­tában nagybetűk hirdetik, hogy itt van a húsbolt is! Lehet, hogy ebben az új üz­letben olyan árukapcsolást va­lósítanak meg a vállalkozók, hogy a pajzán dalok lemeze mellé disznófület,­­farkat, az egyházi könyvekhez meg püspökfalatját kap a kedves vásárló? Kövesdi János November 29-én (hétfőn) 16 órától tekinthetik meg a faddi Mese művelődési ház­ban kicsik és na­gyok a „Mesél az erdő"­­ című ze­nés darabot. Amatőr színjátszók Nem, a felvétel nem mostanában készült, hanem 1924-ben. Tolnán ma nincsennek amatőr színjátszók, nem mondható, hogy pezseg a művészeti élet, másra sincs pénz, nemhogy kultúrcsoportok finanszírozására. Szinte hihetetlen, hogy egykor ilyesmi is létezett a településen. Az itt látható hölgyek és urak úgy tűnik, kedvezőbb körülmények között éltek het­ven évvel ezelőtt, mint mi most. Ráértek „színészkedni", s bemutatni az Örök törvény című darabot, az akkori publi­kumnak. TOLNA ÉS KÖRNYÉKE A mikulás hozta télapó és a két krampuszlány Tolnán három testvér gon­dolt egyet. A város és környék gyerekeinek, játékos kedvű felnőtteinek, megjelenítik a láthatatlan télapót, aki az ab­lakba kitett fényes cipőkbe rakja ajándékait, s aztán eltű­nik. Bár a meséskönyvekben, tv-ben, képeslapokon talál­koztak már vele, mennyire más lesz az, ha hozzájuk szól, s talán még a szakállát is meg lehet húzni. A testvérek, akik kétszeresen is tolnaiak, hisz Tolnán laknak és Tolnai Ritá­nak, Lindának és Ferencnek hívják őket, elkészítették a szereposztást. Természetesen Ferenc lesz a télapó és a lá­nyok Rita és Linda a krampu­szok, akik majd segítik a té­lapó nehéz munkáját. Ami öt­letük érdekes történetéhez tar­tozik, az az, hogy a két lány­nak mintegy ajándékként hozta a mikulás ezelőtt 18 év­vel öccsüket, Ferencet, Miklós napján. S miután a mikulás hozta télapó most tölti be a nagykorúságát, belépett a fel­nőtt, szóval a mikulás korba. A három testvér segítőtársa volt édesanyjuk is, aki a jel­mezük elkészítését vállalta, s aki ezt a napot legalább olyan izgalommal várja, mint a há­rom testvér és a sok-sok téla­pót váró gyerek. A tolnai óvo­dákban, bölcsődékben már megrendelhetik a télapót és az ő krampuszait, a kedves szü­lők, nagyszülők Tolnáról és környékéről. Az ajándékokat annak rendje és módja szerint vasárnap és hétfőn viszik ki a télapó és se­gítői, kedves meglepetésekkel a kívánt helyre. Abban, hogy kit kell majd dicsérni és ki kapja a virgá­csot, máshol ajándékot, a té­lapó messzemenőleg figye­lembe veszi a szülők és a nagyszülők kívánságait. A há­rom testvér célja, hogy azok­nál a családoknál, ahol majd járnak, a gyerekekben olyan szép emlékek maradjanak er­ről a kedves félköszöntő ün­nepről, amelyre még felnőtt korukban is szívesen emlé­keznek. Rita, aki tanárkép­zőbe jár, már találkozott gya­korlati oktatásokon kicsikkel, így Lindának, aki az állami­gazgatási főiskolára jár és Fe­rencnek, aki karosszéria-laka­tos, útmutatást tud adni arról, hogy a mai gyerekek minek örülnek és hogyan lehet közel jutni hozzájuk. Ezek után már csak drukkolnunk kell, hogy a fehér hótakaró - mely bizony szokatlan most, novemberben - kitartson mikulásig, hogy a sok-sok ajándék télapóhoz méltó és illő szánkóval jusson el kicsikhez, nagyokhoz. Sas Erzsébet­Fotó: Ótós Réka Egy tolnai olvasónk (név, cím a szerkesztőségben) a következő­ket panaszolta: “ Vettem egy órát, 1800 fo­rintért. Elromlott. A garancia pa­pírján az állt, hogy Szekszárdra kell vinni meghibásodás esetén, Hradek Károlyhoz. De ez az órás elküldött minket, hogy nem vál­lalja a munkát. Mit tegyünk? Hradek úr érdeklődésünkre az alábbiakat közölte: — Már két éve felmondtam a garanciális szerződést a céggel, de úgy tűnik még mindig szere­peltetik a nevemet a listán. Em­lékszem a tolnai hölgyre. Azt ta­nácsolhatom neki, hogy vigye vissza az órát oda, ahol vette. A jelenlegi jogszabály szerint ott kötelesek a javításáról gondos­kodni, csereutalványt adni vagy kártalanítani a kuncsaftot. 1993. november 27., szombat „Időszerű" ügyTűzoltó-centenárium Faddon Szerencsére voltak, szeren­ errefelé, akik szívügyüknek csőre vannak olyan emberek tekintik a tűzvédelmet. Ennek köszönhetően, szép számmal akadnak nagymúltú tűzoltó egyesületek a megyében. Ilyen a faddi is, mely most 100 éves. Centenáriumuk hivata­los megünneplésére várha­tóan január első hetében kerí­tenek sort az önkéntesek. Most a község vállalkozói­nak jóvoltából egy munkae­bédet tartottak a helyi kisven­déglőben, melyen a parancs­nok, Pesti György megbe­szélte a jelenlevőkkel, a le­endő eseménnyel kapcsolatos tennivalókat. Várhatóan a ja­nuári rendezvényen a faddiak apraja-nagyja jelen lesz, s meghívják rá az állami és az önkéntes tűzoltóság promi­nens képviselőit is. Pesti György emelkedik szólásra Téli munka a faluban Szabó Józsi bácsi „elleste" a kosárfonást Amikor beütött a rossz idő, kifagyott a kézből a kapa meg a vasvella, a parasztember is behúzódott a melegre. Gond­jaiba merülve értékelte, szá­molta a lepörgött esztendőt, s tervezte a jövőt. Tétlenségre azonban ekkor sem volt ideje. Kora hajnalban ott voltak az éhes állatok, az ólak, az istál­lók rendbetétele, takarítása, a gyorsan sötétedő délutánban pedig a szecskavágás, a kerék elkészítése, az etetés, az almo­­zás. Közben egy-egy fél óra ju­tott szomszédolásra is. Leg­többjüknek azonban a fabriká­­lás töltötte ki az idejét, hiszen a fészerben vagy a pajtában ott volt a satupad, vagy a maga szerkesztette „vonyó­­szék". Itt készült a kocsilőcs, a saroglya, a kocsirúd. „Ilyen aprósággal nem kő bognárba menni, meg a péz is megma­rad" - mondták. Akinek meg „vót hozzá fogalma" annak a fával való foglalatosságon túl a kosárkötés is beillesztődött a sorba. A gazdaságban a kosárra mindig szükség volt. Kuko­rica, burgonya szedésekor, gyümölcs hazahordáskor, a tüzelő bekészítésekor, sőt még a tojások összeszedésekor is. Az egyfülű és a kétfülű ko­sarak voltak ismertek. Az előbbiben a könnyebbb terhet, vitték, az utóbbiban - melyet vékának is neveztek - a cipel­­nivalót. Használták szecska­vágáskor, répa és krumpli da­ráláskor, keveréskor, így nem csoda, hogy a beragadt, ned­ves keverék, no meg a na­ponta többszöri használat ki­­rohasztotta a kosár fenekét. Ekkor a kötéshez értő gazda vagy „megfenekelte", vagy nekilátott, s újat készített. Szabó Józsi bácsi Medinán ma is hódol eme „szenvedé­lyének", amit még boldogult ifjú korában tanult. A kelle­mes meleg konyhában - mert a munka nem jár piszokkal - unaloműzésként veszi maga elé a kötőpadot és „alkot". — Ha az ember tud valamit az nem szégyen, különösen nem, ha a vásárlás bizony sok pénzbe kerülne! - mondja mély meggyőződéssel, s be­szélgetésünk idejére felfüg­geszti a ténykedését. — Kitől tanulta a mestersé­get? — Csak „ellestem". Itt a szomszédunkban, a negyve­nes évek közepén lakott egy Rácz Sándor nevezetű kosár­kötő. Munkáival kiállításokon aranyérmet is nyert, olyan keze volt. Egy alkalommal lát­tam, hogy műhelyének abla­kában egy arasznyi, fehér vesszővel bekötött diannás üveg van kiállítva - nyilván cégérnek! Többször átmentem hozzá, mint kíváncsiskodó, de az öregúr volt annyira ravasz, hogy ilyenkor mindig abba­hagyta a munkát. Kértem, hogy tanítson, de elhárította, így hát nem tanultam, csak „ellestem". Ebből élek ma! — Hogy jut vesszőhöz? — Itt a Sió-part. Tavaly ki­irtották végig a vízszegélyt, s most kihajtott az egyéves nö­vés. Csak szedni kell. A hos­­­szúsága, a vastagsága legyen megfelelő, kevés elágazással. Ez a vadvessző lényegesen tö­rékenyebb a nemes rokonánál, de ha érett, akkor lehet vele dolgozni. Durvább munkák­hoz (pl. kosárhoz), nagyon is megfelel. — Megvan a vessző, ho­gyan tovább? — A fenékkel! A kosárnak ez a legfontosabb része szerin­tem. A kör formájának mérete a kívánalomtól függ. Ha há­rom meg három fenékvesszőt teszek keresztbe, akkor hatos­nak nevezzük és az oldalt 24 karósnak. Ha nyolc a fenék­vessző, akkor a kosár erősebb lesz - ez a 32 karós! Fonás közben állandóan igazgatni kell, hogy a fenék kifelé gör­­büjön, így a földre téve csak a széle ér le, kevéssé kopik. Amikor ez elkészült, helyére kerülnek az oldalkarók. En­nek kötésekor vigyázni kell, hogy a vesszők sora szorosan simuljon egymásra, ezért fo­lyamatosan tömöríteni kell. Középtájon három vagy né­gyes kötéssel erősítsét kap. Amikor elég magas az oldala, szegéssel zárul. Az elkészült kosár fontos tartozéka a fül. Erősnek, jó fogásúnak, megfe­lelően vastagnak kell lennie. Fortélya az, hogy a fülkaró íves legyen, ne pedig törött, s legalább négyszer át kell te­kerni és a szegélyhez lekötni. Metszőollóval a kiálló vessző­végeket lecsipkedem kívül, belül, s máris kész a kosár. — Eladásra is készít? — Ha van érdeklődő. Egy illető már tavaly kért, s most el is készítettem neki. A szom­szédok is megkérnek néha, hogy a letört fület pótoljam ki; természetes, hogy megteszem. A nyugdíjas időmből futja. — Látok itt egy csinos be­vásárló kosarat, fehér vessző­ből. — Ez figyelmesebb munka, ehhez májusban kell szedni a vesszőket, amikor lében van­nak. Ekkor könnyen lejön a héjuk, s csupaszon ilyen szép a színük. Konrád László A Sió-parti vesszők kosárrá formálódnak

Next