Tolnai Népújság, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-12 / 212. szám

EGY PERCBEN Indult és nyert a versenyen ALISCA SZÉPE Huszonöt évvel ezelőtt a szekszárdi Kántás Brigitta megnyer­te az Alisca Szépe ’93 versenyt. Nem­rég egy negyven év felettiek számá­ra ingyenes vizsgálaton igazolványá­val kellett bizonyítania, hogy átlépte a negyedik ikszet. Nemcsak szerencsés alkat, lényét az egykori győzelem sem változtatta meg. Domsa Dalma, a fogathajtó LOVASSPORT Több mint tíz éve verse­nyez fogathajtóként Domsa Dalma. A gerjeni fiatal nő édesapja mellett szerette meg a lovassportot, és ér el évről évre jobb eredményeket. Azon a szinten, amelyen ő versenyez, raj­ta kívül csak egy nő van. ► 4 Geodéta is volt Varga Miklós INTERJÚ A Szent István katolikus gimnázium missziós napján a Szent Istvánt gyakran alakító énekes, Var­ga Miklós adott koncertet Tolnán. Pályakezdéséről és jövőbeni tervei­ről is beszélt lapunknak. ► 5 Halas képekre szavazhatnak VERSENY Népszerű volt egész nyáron a TEOL és a Tolnai Népújság közös halfotó-versenye. Az elmúlt hónap­ban is szebbnél szebb halas képek­kel örvendeztettek meg bennünket megyénk pecásai, olvasóink pedig szavazataikkal eldönthették, a ha­lak közül melyik a legszebb. ► 12 Jó reggelt! A pad ülőkéjére a hátsó fer­tály helyezendő, mérettől, formától függetlenül. Sze­rencsére ebben nincs megkötés, aki megfárad, lerogyhat. Ha van mire. A szerkesztőség előtti padokról pél­dául időről időre eltűnik egy újabb léc. Biztos nem a suszter manói vit­ték el, mert nem kaptunk helyette fából készített ajándékot. Az sem valószínű, hogy valakinek tüzelő­re volt szüksége. A szándékos ron­gálásra nincs mentség. Nincs olyan helyzet, amivel meg lehetne magya­rázni, hogy miért okoz valaki más­nak direkt kellemetlenséget, nyű­göt. A helyreállítás költséggel és munkával jár. Mi ennek ellenére nagyon szeretnénk, ha valaki hely­reállítaná a padokat. M. K. Útlezárások, elterelések, buszmenetrend-változások Forgalomkorlátozásokra kell számítani a városban SZEKSZÁRD A Szekszárdi Szüreti Napok alatt és már előtt is a belvárosban útle­zárásokra, forgalomkorlátozásokra és parkolási tilalomra kell számítani. Nem­csak az autósoknak praktikus indulás előtt tájékozódni, de azoknak is, akik a tö­megközlekedést használják, hiszen sok esetben a helyi és a helyközi buszjáratok terelőútvonalon járnak. Az Augusz-háznál sem közlekednek a helyijáratos­ bu­­szok mától, erre plakát figyelmezteti az utasokat. Fotó: Mártonfai Dénes ► 2 Lesz prémium a nyugdíjasok számára PÉNZÜGYEK Tavaly fizetett először a magyar állam pré­miumot a nyugdíjasoknak, és az előzetes várakozások­nál is jobb gazdasági adatok alapján ez idén is minden bi­zonnyal így lesz Tállai And­rás államtitkár szerint. Ha minden a tervek szerint ala­kul, az idősek három év alatt nyolcvanmilliárd forintnál is nagyobb összeget kapnak kiegészítő juttatásként, pré­mium címén. ► 7 Óriási a borászok vesztesége MEZŐGAZDASÁG A jelenlegi termésátlagokkal és felvá­sárlási árakkal veszteséges a szőlőtermelés a Balaton-fel­­vidéken. Miután így nem le­het megélni belőle, ezért az ültetvények területének to­vábbi csökkenése elkerül­hetetlennek látszik - állítja Mező Sándor badacsonytör­­demici borász, korábbi hegy­bíró. ► 7 Nagy küzdelemben győzték le a NEKA-t Továbbjutott az FGKC a Magyar Kupában KÉZILABDA Nagy csatában le­győzte a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) együtte­sét a Szekszárdi FGKC a női Magyar Kupában, így beju­tott a következő körbe. Hor­váth Szimonetta és Mészá­ros Melinda csapata végig nagy szívvel kézilabdázott, s olykor szép dolgokat muta­tott, ami biztató lehet a jövő­re nézve. A szurkolók is ki­tettek magukért, nagyon jó hangulatban zajlott a kupa­meccs, ők is hozzájárultak a Gólyák továbbjutásához. A szekszárdi csapat legered­ményesebbje a 8 gólig ju­tó Fehér Tímea volt, Farkas Anita 6, Grénus Gréta 5 gólt dobott. Horváth Szimonetta a találkozó után csapata küz­deni akarását dicsérte. Jöhet egy NB I-es csapat, s jöhet egy újabb felejthetetlen telt­házas kupameccs a városi sportcsarnokban! ► 16 Grénus Gréta (a labdával) fontos gólokat dobott a jobbszélről Fotó: Mártonfai Dénes Orbán Viktor: a jelentés sérti a magyar nép becsületét STRASBOURG Azért ítélik el Magyarországot, mert a ma­gyar emberek úgy döntöt­tek, nem leszünk bevándor­lóország - hangoztatta Or­bán Viktor miniszterelnök tegnap az Európai Parlament plenáris ülésén, a magyar jo­gállamisági helyzetről szó­ló Sargentini-jelentésről foly­tatott vitában. Ismert: ha a strasbourgi testület elfogadja a jelentést, az végső soron az ország uniós szavazati jogai­nak felfüggesztését is ered­ményezheti. A kormányfő kétperces felszólalásában ki­jelentette, megvédi Magyar­­ország jogait a becsületsértő jelentéssel szemben. Megosztotta az EP-képvi­­selőket a Sargentini-jelentés. Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője kompromis­­­szumot vár a magyar kor­mánytól. Tegnap már vég­legessé vált, hogy a magyar baloldal szerdán megszavaz­za Judith Sargentini jelenté­sét, az LMP azonban nem áll a jelentés mellé. ► 9 770865 603036 18 2 12 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Iharosi Ibolya 06-74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 06-74/511-534 MA HOLNAP 30 30 W Indián nyár egész héten! Úgy tűnik, zavartalanul szép idő lesz a Szekszárdi Szüreti Napok idején: esőmentes, napsütéses, kellemesen meleg. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Mária nevű olvasóinknak!

Next