Tolna Vármegye Hivatalos Lapja, 1946 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1946-10-03 / 40. szám

316­ oldal. TOLNA VÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA 40. szám. Amennyiben a jelenlegi földreform során a javadalmi földet a községtől elvették és azt igénylők között kiosztották, szintén jelentendő és birtokivmásolat er­ről is csatolandó 2. Terményjárandóságok. Pontosan megállapí­tandó, hogy kider éstfrflíyni’Természetbeni járandó­ságokat kell kiszolgáltatni a szervezési szabályrende­let szerint Kimutatás alapján jelentendő annak fel­tüntetése mellett, hogy a legutóbbi rendeletemben milyen összegű térítést állapítottam meg a kiszolgál­tatott természetbeni járandóságért. A térítést meg­állapító rendeletem számára és a vonatkozó szerve­zési szabályrendelet szakaszára (§) hivatkozni kell. Jelentésében térjen ki arra is, hogy a község a ki­szolgáltatandó természetbeniekkel saját maga rendel­kezik-e, vagy pedig azt másoktól történt vásárlás utján tudja csak biztosítani. 3 Természetbeni lak­ás jelentse, hogy kik azok a községi alkalmazottak, akiknek részére ter­mészetbeni lakást biztosít a szervezési szabályrende­let. Jelentésébe a községi orvosok és közállatorvosok részére biztosított természetbeni lakásokat is fel kell venni. Jelentse azt is, hogy a természetbeni lakásról a község bérlemény útján gondoskodik-e vagy saját tulajdonát képezi. Tekintettel arra, hogy a földjavadalom, ter­ményjárandóság és természetbeni lakások után fize­tendő térítés a község megterhelését jelentékeny mér­tékben csökkenti, nagy sályt helyezek arra, hogy a jelentéseikbe mindenre részletesen térjenek ki. Szekszárd, 1946 szeptember 20. Az alispáni szék üres: Dr. Tak­áts Sándor vm. ((jegyző. Tolna vármegye alispánjától. 14 608/1946. az. Tárgy: Közellátási jegyek és nyomtatványok kezelése. * Valamennyi községi elöljáróságnak, Szekszárd m város polgármesterének. A magyar közellátásügyi miniszter ur szeptem­­ber hó 14-én kelt 2b0 8u0—1946. 111/3 . o. az. rendeletét kivonatosan közlöm és egyúttal utasítom az alábbiakra: A kezelés egyöntetűségre való tekintettel a köz­ellátásügyi miniszter úr elrendelte hogy a jelenlegi kezelési időszakra (1946 aug 1—dec 31-ig) csupán egy zárlat készítendő el, éspedig 1946 december II. zárási nappal. Felhívom Címet, hogy a kiosztási és időközi kiosztási jegyzékeket, selejtanyagbevételi naplókat 1947 január 1B-ig minden körülmények között ter­jessze fel hozzám, hogy a közellátásügyi miniszter úrhoz az elszámolást megtehessem. Egyes községi elöljáróságok a folyó kezelési időszakban használt már lejárt és a szeptember hó 1-től beszüntetett 214 sz. irodai munkás pótjegye­ket a K. M. 111/3 osztályához beküldték és ezáltal a minisztériumnak felesleges postaköltségeket okos­ak. Felhívom, hogy a közellátási jegyeket mindig csak hozzám terjesszék fel, amennyiben arra ese­­tenkint utasítást adok. Végül felhívom Címet, hogy 194B július hó 1. előtt érvényben volt, lej árt állami közellátási jegye­ket és nyomtatványokat október 10-ig szállítsa be hozzám, amennyiben ilyen készlete nem volna, nem­leges jelentését várom Szekszárd, 1946 szeptember 27. Az alispáni szék üres: Dr. Takáts Sándor vm. főjegyző, Tolna vármegye alispánjától. 14.664/1946 sz. Tárgy: Közigazgatási szervek fokozottabb rész­vétele a földreform végrehajtásánál. Valamennyi községi elöljáróságnak, A Vármegyei Földbirtokrendező Tanács észre­vételezte, hogy a községi elöljáróságok egyes esetek­ben a tanács kiküldöttjének, a telepfelügyelőknek és a földigénylő bizottságok elnökeinek halaszthatatla­nul fontos hivatalos ügyekben a távbeszélő haszná­latát nem engedélyezték. Utalással e tárgyban 1946 március 23-án ki­adott 4723—1946. számú körrendeletemre felhívom, hogy feltétlenül halaszthatatlan hivatalos ügyekben a felsoroltaknak a távbeszélő használatát engedélyez­zék. Amennyiben azonban megállapítaná, hogy a táv­beszélő használata indokolatlanul történt, ebben az esetben további eljárás végett tegyen hozzám sürgős jelentést. Szekszárd, 1946 október 1. Az alispáni szék üres: dr. Takáta Sándor­­ vm. főjegyző, Tolna vármegye alispánjától. 12 626/1946. sz. Tárgy: A Gazdasági Főtanács 6669/1946. O. F. számú átirata a 8000/1946. M. E. számú rendelet 5. §-ával kapcsolatban. Határidő: Azonnal: Szekszárd m. város polgármesterének, valamennyi község elöljáróságának. Felhívom Polgár­mester urat és azokat a köz­ségi elöljáróságokat, melyek folyó évi augusztus hó 28-án kelt fenti számú — egyizben már sürgetett — rendeletemben foglaltaknak még nem tettek volna eleget, annak haladéktalanul feleljenek meg. Szekszárd, 1946 szeptember 29. Az alispáni szék üres: Dr. Ta áfe Sándor vb. főjegyző.

Next