Tolnai Világlapja, 1909. október-december (9. évfolyam, 40–52. szám)
Aranyifjúság - melléklet - 1910-11 / 11. szám
Csokonay Vitéz Mihály. A régi magyar költészet egyik legnagyobb dalosa halálának 100 éves évfordulóját nemrégen ünnepelték meg. Annak a Csokonay Vitéz Mihálynak, akinek nevéhez a nemzeti költészet feltámadása fűződik, Csokonay Vitéz Mihály tisztes debreczeni polgáricsaládból származott. Atyja jóhírű seborvos, vagy Híres emberek ARANYIFJÚSÁG hetetlenségével, a csökönyösök vakhitével. Miranda grófnőt a vadászok hallabija zavarta meg álmodozásában. Délig hangos volt az erdő, kopók csaholása, hajtók kiáltása, vadászparipák nyerítése, vadászok lármája hallatszott. Este kártya perdült a grófi termekben, csengett a pohár, szólt a muzsika, rakéták sivítottak és pukkantak szét színes csillaghullással. Ittas emberek karéneke rezgett a tavaszi levegőben. Mirandát elkerülte az álom. Vánkosába temette szőke fejét, két kezét fülére tapasztotta, de a tivornya zaja behallatszott a lefüggönyözött ablakokon. Eszelősen ugrott fel nyoszolyájáról, lázas sietséggel magára kapkodta ruháit. A grófi társaság a parkban mulatozott. Fáklyafénynél galambokat lődöztek, fehér, búbos galambokat. Pénzért folyt a játék s a puskaropogásba a vesztesek káromkodása vegyült. Miranda kiosont a folyosóra, az elhagyatott, ódon termekbe s megnyomta az ezüstgombot. Leült a karosszékbe és mérgesen vitázott a pánczélos lovaggal. — Utolért az átkod, fojtogatsz már, pánczélos lovag, családunk átka, rossz szelleme. Verjen meg az Isten, pánczélos lovag ! A leányka összerezzent. A vasvitéz, mintha vissza akart volna vágni, megemelte karját. Egérke futott ki az üres pánczélvasból. Miranda lihegve rohant fel a lépcsőkön. A kivilágított termekből beszélgetés hallatszott. A tölgyajtóhoz támasztotta forró arczát és hallgatózott. Két férfi beszélt, idegenes, furcsa kiejtéssel. Az egyik franczia volt, franczia szavakat kevert beszédébe, a másik keményen törte a szót, talán a kis birodalom korhely fejedelme. — Mondja csak, kedves báró, miért hívják a mi házigazdánkat pánczélos lovagnak ? A báró nevetve válaszolt : — A gúnyneve, fenség ! Egy szellemes bécsi hölgy bonmot-ja. A dölyfös, hajthatatlan, sötétlelkü grófot igy hívják a bécsi udvarnál. Czimerében is van egy pánczélos lovag, annak élő mása, ugy mondják. A puskadurrogásra a fejedelem és a franczia báró is kisétáltak a kertbe . Miranda egyedül maradt a pánczélos lovag várában. Kikönyökölt ablakán s hosszan bámult a sötétlő hegyormokra, a gyáli kéményre, melyből lomha, ritkás füstfelhő emelkedett. Amott kezdődött a munka, itt még folyt a mulatság, tivornya, játék . . . És Miranda grófnő tudta már, hogy nem a fegyvertárban levő vasvitéz az igazi pánczélos lovag. Szegény vasvitéznek csak az emléke él még s gonosz átka, kóbor szelleme kisért a Gravenreuth-család ősi kastélyában. (Vége következik,) amint akkor nevezték, kirurgus volt. Ifjú éveiből annyit tudunk, hogy négy éves korában már folyékonyan irt és olvasott és hogy tizenhárom éves korában veszítette el atyját. Iskoláit Debreczenben végezte és verseivel, a miket egyes alkalomra irt, már 16 éves korában hírnévre tett szert és mint 20—21 éves ifjú a debreczeni kollégium hivatalos poétája és a költészettan tanítója volt. Csokonay szabadság után vágyó lelke nem fért meg a kollégium falai és szigorú szabályai közt s a tanári kar vezetősége kénytelen volt többször megfeddni mulasztásaiért, a minek a vége az lett, hogy Csokonaynak le kellett mondania állásáról. Elkeseredésében hátat fordított Debreczennek, sőt a költészetnek is. Csokonay ekkor Sárospatakra ment jogot tanulni, de a törvénytudománynyal sem tudott megbarátkozni és rövid idő alatt otthagyta az iskolát. Egy ideig barátainál tartózkodott, majd hírét hallva, hogy Pozsonyban a nemesség összegyűlt megszavazni a Napóleon elleni hadjárat költségeit és ujonczait, Pozsonyba sietett és ott egy lapot indított. Számításában csalatkozva hagyta el Pozsonyt. Csokonay ekkor Pozsonyból Komáromba, majd Csurgóra ment, ahol az iskolában nyert alkalmaztatást és ahol mintegy tíz hónapot töltött el tevékeny munkálkodással. Öt évi vándorlás után Csokonay visszatért Debreczenbe, hol mindenkitől elvonulva munkájának szentelte minden idejét. Gyenge szervezete azonban nem bírta meg azt a sokirányú és nehéz szellemi munkát, amire vállalkozott. Számtalan hánykolódása, anyagi gondjai és a méltatlan bánásmód hamar megtörte a költőt és úgyszólván e bajok vitték oly fiatalon a sírba. Csokonay nemcsak kiváló költő, hanem kiváló szónok is volt, amit kortársainak feljegyzései is bizonyítanak. Egy alkalommal barátai meg akarták őt tréfálni és a szószékbe biblia helyett egy szakácskönyvet helyeztek el. Bizonyára tudjátok, hogy a Csokonay Vitéz Mihály.