Tolnai Világlapja, 1929. április-június (31. évfolyam, 14–26. szám)
1929-06-12 / 24. szám
Erdős Renée Alig van magyar író, akinek olyan nagy olvasóközönsége lenne, alig van magyar író, akinek úgy kapkodnák a könyveit, mint Erdős Renéét. Asszonyíró ez az íróasszony, asszonyoknak ír és a sikereket tulajdonképpen mindig asszonyok csinálják, asszony a leghálásabb közönség és különösen hálásak azoknak az íróknak, akik, mint Erdős Renée is — azt tálalják eléjük, ami őket a legjobban és a legközelebbről érdekli. Rákoshegy, vadászkastély. Itt él, itt dolgozik Erdős Renée, itt írja regényeit, — hogyan írja ? * Kiszámíthatatlan az, hogy egyik másik regényével mennyi ideig foglalkozik. A témákat, mint mondja, az élet készen hozza el, azokon nem kell gondolkozni, az nel tele van témákkal és lehetetlen azokat észre nem venni. A témát azután magában hordja, gondolkozik rajta, egyenlíti, pallérozza a főhősök útjait, vagy félreteszi, hogy évek után újra elővegye. (A Pándyyörgy ifjúsága például huszonöt éves téma.) Ha azután néhány hónapos munka után a téma megírásra alkalmas lesz, kezdődik a tulajdonképpeni munka. Erdős Renée délelőtt dolgozik nyolc órától egyig. Ilyenkor alig várja már, hogy az írógép mellé üljön, regényeit azonnal géppel írja, még pedig úgy, hogy kisebb javítások és simítások után nyomdába mehet. Hét-nyolc miniszteri oldalt ír tele minden délelőtt, közben sokat cigarettázik és ha valamilyen bonyolultabb vagy nem egészen kialakult részhez ér, rövid sétát tesz a kertben. Egy órakor azután feláll végleg a 1. filozófugéptől, délután sokat sétál, sokat olvas és este az ágyban végigolvassa a délelőtti munka eredményét. Ilyenkor végzi el a szükséges javításokat és simításokat. Továbbszőni a regény meséjét nem tudja, csak ha előzően kialussza magát, rendszerint hat órakor ébred fel és nyolc óráig, amíg csak a gép mellé nem ül, a regény továbbépítésén dolgozik. Alakjait pontos kiszámítottsággal vezeti végig a regényen, bár nem csinál előzetes feljegyzéseket és nem osztja fejezetekre a témát, de soha semmi kisiklást nem enged a figura életében vagy karakterében. Ha a regénnyel elkészült, hallatlan szomorúság vesz rajta erőt, sajnálja, hogy el kell búcsúznia szeretett alakjaitól és félelem, hogy a regény nem olyan jó,mint ahogy a munka lázában hitte. Ez a félelem egyre erősödik és csúcspontját akkor éri el, amikor a hasáblevonatokat megkapja, hogy elvégezze a korrektúrát. Ilyenkor kétségbe van esve, hogy hiába dolgozott, az eredmény bizonyosan bukás. És hiába tudja, ismeri ezt a szokását, nem tud szabadulni tőle — regényei befejezése után elutazik, hogy az új benyomások, hangulatok elfeledtessék vele balsejtelmeit. Valaha szerette, ha munka közben rengeteg virág veszi körül, szerette, ha különféle illatok orgiáznak a szobájában, ma csak napfényre van szüksége munkájához. Szobája a ház déli részén fekszik és állandó napsütésben írja regényeit. Ha borús az idő, nem is ül le az írógép mellé, de ha süt a nap, lelkesen dolgozik. Munka közben nem szabad zavarni, csak akkor tud írni, ha rajta kívül senki sincs a szobában. Van egy nagyon régi fa-Buddhája, ez a kis szobor elkíséri minden útján, és ha dolgozik, ez a kis szobor a legjobb tanácsadója. Talán dolgozni sem tudna, ha Buddhája nem volna vele. A napsütés, ami kellékévé vált Erdős Renée munkatechnikájának, valósággal végigárad művein. Sokmindent megmagyaráz a műhelytitok, hogy a népszerű írónő csak napfényes, derűs időben szereti regényalakjainak életfonalait szőni. Azt lehetne mondani, hogy Erdős Renée a modern Penelopé, aki napfénynél szorgalmasan szövi életmeséi szálait, de nincs szüksége rá, hogy alkonyattal fölfejtse az összeszőtt szálakat, mert ezeket a szálakat és szövevényeket a napfény éltető ereje tartja össze. A napfény, az élet tükröződik viszsza a napsugárban írt regényekből, amelyeket Erdős Renée fantáziája, élet- és emberismerete az olvasók számára megannyi élménnyé avat. • Erdős Renée műhelytitkai: Egyedül akar lenni, ha dolgozik, napfénnyel veszi körül magát és leghűbb munkatársa egy sok évszázaddal azelőtt fáitól faragott Buddha. Tg. Erdős Renée írógépe mellett.