Tolnai Világlapja, 1938. április-június (38. évfolyam, 15–26. szám)

1938-06-15 / 25. szám

­­OLNAI VILÁGLAPJA A koldusszegény Frank Britton ősei legendás hírű vagyonát akarja felkutatni az elefántemetőben. Különc rokona a kastélyban rejti el a térképet. Frank felé kést dob valaki. A feketeruhás támadó elmenekül a kertből, majd a házban tűnik fel, ahol alapos felfordulást rendez. Frank és Hing nem tudja elfogni. A padlásról lehordja a holmit a két barát. Hirtelen gyorsasággal suhant elő egy hosszú, fekete árny a gerendák mögül, de nem a kupacból, hanem valahonnan az oldalfal mellől. Mintha eddig odakenve lapult volna, most le­vált, felrúgta a lámpát és nekiron­tott a kínainak. Suhogás hallatszott, az ismeretlen tölcsére megint műkö­désbe lépett , ezúttal hatékonyan, mert a következő percben már Hing átható kiáltása hallatszott.­­— Megfojtanak! Segítség! Gyorsan! Nem látok semmit! Hing már a porban fetrengett és a fekete hosszú ember karcsú ujjai a szerencsétlen nyaka köré hurkolód­tak. Elviselhetetlen szag áramlott a fekete ember szájából. Mérgező, bó­dító illat, melynek hatására Hing pillanatok alatt elnyúlt és mozdulat­lanságba merevedett. Ezalatt Britton a nagy veszélyben annyira ajánlatos nyugalommal járt el. Gondosan a szeme elé emelte re­volverét és várt. Várta, hogy a táma­dó szembeforduljon vele. A fekete em­ber köpenye szétnyílt és alóla egy ve­tőkésekkel telitűzdelt széles öv buk­kant elő. — Most rajtam a sor, te átkozott — gondolta Britton és füttyentett. Ekkor az idegen ujjai lepattantak Hing nya­káról. Mintha eddig álmában dolgo­zott volna és csak most ébredt volna fel. Csak a szempillantás egy töredé­kéig maradt mozdulatlan, de ez is ele­gendő volt ahhoz, hogy Britton tüzel­hessen. Éles csattanásokkal sült el a revol­ver, háromszor egymásután. Britton jól látta, hogy az idegen összecsuklik. Eltalálta! A fekete ember egyik ke­zével hol a melléhez, hol a nyakához kapott és saját maga körül megfor­dult kétszer-háromszor. — Mondtam úgy­e tarts velem! — kiáltotta Britton. — Most megkaptad a magadét. Még állsz? Nem akarsz már összeesni? No még egyet, pajtás? Még két lövés csattant, mindkettő pontosan ült és az idegen mégsem zuhant el. Hanem valami egészen érthetetlen, emberfeletti erővel meg­rázta magát, óriásit ugrott, legázolta Frankot, feldöntötte a lámpát s mi­alatt ezt Frank megmenteni igyeke­zett, máris lefelé robogott a lépcsőn. Frank még utána eresztett néhány acélmagot. De a fekete ember, akit öt lövés talált és mégsem veszítette el sem erejét, sem eszméletét, mér lent volt a hallban, kirohant a kertbe és zajosan becsapta maga mögött a hall nehéz tölgyajtaját Ekkor már magához tért a kínai újságíró is. — Nohát ilyet még sohasem láttam — magyarázta Frank társának. — A fejemet teszem rá, hogy ötször talál­tam a nyomorultat és mit szól hozzá, elvitte mind az öt golyót. Hadd lás­sam csak... nem is hagyott hátra vércsöppeket. — Biztos benne, hogy eltalálta? Végigkutatták a golyók útját és csak egyet találtak meg a gerendába fúródva. Égett vér szaga érződött rajta, annak jeléül, hogy még ez is keresztül ment az idegen testén. A többi négyet bizony hazavitte a sze­rencsétlen. A hajnal már bekandikált a szobák­ba, melyek holmi kirakodóvásárhoz hasonlítottak. Brittonék egész éjszaka dolgoztak. Minden ládát valósággal ízekre szed­tek szét, hogy megtalálják Guy Bus­ter térképének legalább egyik felét. De munkájuk sikertelennek bizonyult. Hajnalban már James, az inas is se­gített egy nagy fejszével. Egyszerűen szétverték a ládák amúgy is szúette fáját, leszedték a rozsdás vaspánto­kat, amik száz és száz esztendőn át tartották egybe a kemény teak-desz­kákból készült tengerészládákat. Semmi eredmény. Frank sóhajtóra hagyta abba a munkát, miután­ belátta annak hiába­valóságát. De most Csun-Hing egy régi, leporolt képet mutatott fel. Érde­kes festmény volt. Háborgó tengert ábrázolt egy hajóval, illetve annak a felével, mert a hajó másik fele ki­maradt a képből. A régi, többárbócos brigg ugyanis teljesen a festmény szélére jutott s úgy hatott, mintha éppen a képen jelzett tengerrészből már félig kivitorlázott volna. Frank csodálkozva szemlélte a dur­va ecsetvonásokkal készített fest­ményt.­­ Egészen bizonyos, hogy a képet vagy maga Guy Buster vagy a leg­jobb esetben a képzőművészeti hajla­mokkal megáldott másik ős, nevezete­sen Ned Sparks festette. Sőt, most emlékszem rá, ugyanilyen képet lát­tam egykor, gyermekkoromban, a né­niek szobájában! De azon a hajó jobb­oldalon volt! — Ha ez így meglenni van — szólt közbe bágyadt és álmos mosollyal Csun-Hung, — akkor Mutyi titka meg lenni oldozva! Hajó egyik fele itt, másik fele amott... mit jelent ez, mister Britton? — Az Isten áldja meg, ne kénysze­rítsen gondolkozásra, szerkesztő úr. Hiszen tegnap és ma már annyit gondolkoztam, mintha egyetemet jár­tam volna! — Érdemes megveszkelődni képpel, mert itt megvanni titok nyitja! Hajó egyik fele itt, másik fele ott, nyilvá­nosan való, hogy az eredeti festményt kettévágták. Mit megvágtak még ket­té, mi Britton? — Csak nem akarja azt mondani... hát a Buster-féle térképet is, többek között! Hing már bontotta is a festmény szúette keretét és néhány perc múlva rendkívüli óvatossággal eltávolította a darabokat. Most derült ki, hogy a fest­mény vászna mögött még egy vékony ébenfalap is rejtőzik. Ez a lap tisztán és vízhatlanul épen tartotta a fest­mény hátulját, melyet a kínai diadal­mas mosollyal fordított az ámulatá­ban mozdulatlan fiatalember felé. A vászon hátlapján vastag, b­omba vonásokkal rajzolt vázlat volt! Régi, elporladt, de egykor annyira rette­gett, nehéz kalózkezek kereszteket és vonalakat és köröket rajzoltak fel a vászonra fekete kátrányfestékkel... — A Máltus-térkép egyik fele! — kiáltotta diadalittasan Frank és ki­kapta társa kezéből a vázlatot. — Per­sze, a ravasz és éppen a festmény hajója mögé rajzolt, aztán kettévágta a hajót, illetve festményt! Apámnak igaza volt! nézzük csak? James, ha­mar készítsen teát... öregem, gazda­gok leszünk! Lássa, Hing, ez a vonal itt a tengerpart... és én azt hiszem, a mai Aranypart ábrája. Persze, itt a Guineai-öböl a makarikai mocsár­vidékkel és a Tomé-szigetekkel... teremtette, én pedig sokkal délebbre jártam, a Kongó mentén. Hát a siva­tagban is vannak elefántok, Hing, öreg barátom?­­— Az Aranypart mögött már nem meglenni sivatag... gyorsan lexi­kont, mi Frank! De várni csak. Ez a térkép megmutatni, honnan indul­junk kincs után, de út közben meg­szűnni. — Szóval nem ér semmit? Ha már eljutottunk a térkép széléig a való­ságban, a benszülöttek majd csak megmondják, hol keressük a Mutyi­hegyet? Majd beszélek Lenora néni­vel, talán még meglesz a kép másik fele is, akkor nyert ügyünk van! Lenore néni már negyedszer csen­getett a kertajtónál. Közben arra té­vedt egy kósza sofőr a gépkocsijával és oly közel hajtott a járdához, hogy végigfröcskölte az öregasszonyt az éj­szakai eső után maradt tócsák levé­vel. Kelletlenül szitált a londoni köd s a távolból, valahonnan a Themzéről hajók elhaló dugása hallatszott. Még csak tíz óra volt és Britton ilyenkor még rendes körülmények közt sem szokott ébren lenni. De az 30 ZOMCREM szeplő, májfolt, pattanás, arctisztátlanságok ellen. Szépít, fiatalít. Próbatégely 80 fillér, nagy 1.80 előre fizetve. Utánvéttel drágább. HÁCZ T. JÁNOS gyógyszertára Kiskunhalas

Next