Tolnai Világlapja, 1938. október-december (38. évfolyam, 41–50. szám)
1938-12-07 / 50. szám
TOLNAI VILÁGI NAPJA A modern televíziós Európában két országban folynak nagyarányú kísérletek a távolbalátási televízió terén. Az egyik Anglia, a másik pedig Németország. Mindkét országban azon dolgoznak a tervező mérnökök, hogy a televíziót annyira tökéletesítsék, hogy egyrészt a leadás teljes értékű legyen, másrészt pedig, hogy a vevőberendezés lehetőleg olcsón legyen beszerezhető. Míg Angliában utóbbi időben főképpen a vevőberendezések olcsóbbá tételén dolgoznak, addig Németországban főleg a leadóberendezés tökéletesítésén fáradoznak. Maga a leadás — épúgy, mint a mai rádiónál — két részre tagozódik : az egyik a stúdióból történő leadás, a másik pedig a helyszíni közvetítés. Ez a rádiónál nem okoz különösebb nehézséget, mert hiszen a mikrofonok helyszíni felállításán és tökéletes kapcsolásán múlik. A televíziónál azonban már egészen más a helyzet, mert hiszen itt nem hangot, hanem képet kell közvetíteni. A képet pedig, bármilyen rendszerű felvevő készülék is legyen az, mindenképpen egy fényképezőlencse „látja" meg éppen úgy, mint a fényképezőgépnél. Ennek a lencsének a fényereje pedig korlátolt. De nemcsak a fényereje korlátolt, hanem a mélységi élessége is. Ez utóbbi pedig igen erősen rontja a jó képhatást. (Természetesen ez vonatkozik nemcsak a fényképezőgépekre, ha adókészülék szeme nem a televíziós készülékek felvevőberendezésére is.) Amíg stúdióban dolgozik a televíziós felvevőkészülék, addig nincsen nagyobb baj, mert hiszen az itt lejátszott jeleneteket erős fényforrással jól meg lehet világítani. A helyszíni közvetítésnél azonban már más a helyzet. Itt a felvevőkészüléknek kell alkalmazkodni a helyszíni viszonyokhoz. És ezek a viszonyok néha igen kedvezőtlenek , néha esti világításnál kell közvetíteni, máskor pedig gyenge világítású szobából folyik a közvetítés. Az utóbbi évek kísérleteinek eredményeképpen sikerült most egy olyan televíziós képvevőt szerkeszteni, ami az eddigi ikonoszkópos vevőket érzékenységben húszszorosan felülmúlja. De nemcsak érzékenysége ilyen óriási, hanem a képek mélységi élessége is felülmúlja az eddig látottakat. A képek tehát élesek, világosak és a mélységi élességük folytán teljesen képszerűek is. A hatalmas készülékbe beépített televíziós képvevő szíve tehát ez a rendkívül érzékeny lámpa, amelynek működése egyébként a következő : Rövid gyújtótávolságú (50—100 mm) igen fényerős lencsével a felveendő tárgyat (természetesen mozgó tárgyat, a helyszíni közvetítésnél) fényérzékeny fotokatódra vetítik. A fotokatódnak ezt az elektronképét elektromosan megnagyítva a lépvevő jelzőlemezének tárolórétegére vetítik. Mivel a kép a fotokatódon alig nagyobb egy filmkockánál, a kép élessége hihetetlenül nagy. Az elektronoptikai nagyítás pedig ezt az élességet teljes egészében megőrzi. A jelzőlemezre kerülő képet azután a szokott módon ikonoszkóp segélyével bontják fel megfelelő képpontokra és közvetítik az adóállomáson. Természetesen az új vevőállomásokon is keresztülvitték ezeket a javításokat és sikerült elérni ezáltal azt, hogy nemcsak a képek tökéletessége nagyobb, hanem kiküszöbölődtek a légköri zavarok is. Hogy a jövőben ezek az új készülékek és új berendezések hogyan fognak beválni, arról ma még korai lenne beszélni. Mint minden a televíziónál, ez is még „forrásban van". Az idő mindenre választ fog adni. Amit érdemes megjegyezni Akkumulátor. Röviden: akku. Elektromos áramerő elraktározására szolgál, amelyet méreteihez mért mennyiségben és erősségben használhatunk. Elektrolitikus cellákból áll, amelyekben egy-egy pozitív és negatív lemezt (elektródot) találunk. Ezek vagy kénsavas vagy lúgos oldatban állnak. Az oldat az elektrolit. Ha a lemezekhez egyenáramot vezetünk, akkor ennek hatása alatt a lemezek vegyi átalakuláson mennek keresztül. Ez a folyamat az akkumulátor töltése. Ha ezután az akkut áramforrásként használjuk, akkor a lemezek vegyileg visszaalakulnak eredeti állapotukba és közben villamos energiát adnak. Ez az akku kisülése. Az így elraktározható és felhasználható villamos erő mennyisége a lemezek nagyságától függ. Ez a kapacitás. Anód. Gyakorlatban a rádiólámpa pozitív sarka. A lámpában lemezből van, amely cső alakúan veszi körül a lámpa izzószálát és rácsát. Ha az izzószálat árammal izzítjuk, a szálból elektronok repülnek ki, áthatolnak a hézagos rácson és az anódig repülnek. Az elektronoknak e repülése révén jut az anódtelep árama az anódlemeztől az izzószálig s onnan vissza az anódtelepig. A nád áramkör. A közönséges három elektródos (izzószál, rács, anód) lámpával érintkező áramkörök közül az, amelyik az anódlemez és az izzószál közé van kapcsolva. Anódfeszültség. A lámpa anódja és izzószála között mérhető feszültségkülönbség. Anódtelep: A lámpa anódja és izzószála közé kapcsolt áramforrás. Ha az anódot pozitív feszültségen tartjuk, az izzószálból kiröppenő elektronok az anód felé vonzódnak és vezetővé teszik az egyébként légüres és így nem vezető teret. A vezetővé tett téren most már az anódtelep árama az anódról az izzószál felé vándorolhat. Ezt az áramot az izzószál és az anód között lévő hézagos rács kormányozza : többet vagy kevesebbet enged át. Az anódtelep száraz- vagy nedves elemekből, vagy akkucellákból áll és vegyi úton szolgáltat áramot. Egy különös rádiólámpa Mindenki, aki foglalkozik rádióval és érdeklődve figyeli ennek a nagyszerű technikai vívmánynak fejlődését, tudja, milyen használható, szorgalmas mindenesre tettünk szert a rádiólámpában. A stúdióban a mikrofon felveszi és villanyrezgésekké alakítja a hangot, de már rádiólámpa erősíti fel; rádiólámpák keltik az adóállomás rezgéseit, rádiólámpák nyergelik meg azokat hangokkal, hogy a hullámok szertevihessék a beszédet, meg a dalt a világba. A vevőkészülékben megint csak rádiólámpák dolgoznak: felerősítik a felfogott hullámokat, leszedik róluk a hangot, azt is felerősítik és működtetik a hangszórót. Az új rádiókészülékek csodálatos önműködő gépek : fading-kiegyenlítés, ön A legújabb elektromos szem, amely húszszor érzékenyebb a réginél és a távolbalátás leghasznosabb eszköze. 48