Tolnai Világlapja, 1941. április-június (43. évfolyam, 14–26. szám)

1941-06-04 / 23. szám

állapítani, hogy a szervezet meddig bírja ki légüres térben. Ahogy a levegő fogyott, a macska egyre nyugtalanabb lett, majd figyelmesen körülnézett és­­ felfedezte a nyílást, amelyen keresztül a levegő távozik. A következő pillanatban teljes erővel a nyílásra nyomta a talpát és így akadályozta meg a levegő további szivattyúzását. .. Paul Morand meséli el azt a megható történetet, hogy egyik macskája szülés után megbetegedett. Néhány napig mozdulat­lanul szenvedett, aztán egyszerre iszonyú erőfeszítéssel talpra állt, szájába vette egyik kölykét és elvánszorgott vele valahová. Rövid idő múlva visszatért és kimerülten roskadt fekhelyére. Másnap a második kölykét vitte így el, harmadnap a harmadikat, majd a rákövetkező napon az utolsó kettőt. Amikor erről az útjáról hazatért, egy óra múlva kimúlt. Kiderült, hogy a szomszéd házbeli anya-macska gondjaira bízta köly­­keit, mert érezte, hogy nem él már sokáig... Az anyai szeretetnek és a kötelességtudásnak bámulatos, hősies példája ez az eset. A gazdájához való ragaszkodásának meg­ható példáját adta annak a Tommy nevű kis amerikai fiúnak a macskája, „aki” — noha köztudomású, hogy a macska irtózik a vízbedobástól ! — mindennap önszántából beleugrott a folyóba és átúszott a szem­közti szigetre, ahol a kisfiú naphosszat táborozott pajtásaival . A macska nem tud úszni, de ez a kis állat csodálatos és kiderít­hetetlen módon megtanulta ezt a nehéz mesterséget, csakhogy gazdája mellett lehes­sen. Akik a történet valóságában kételked­nek, azok a „Hunde und Katzen-Kalender” lapjain több fényképről bizonyságot szerez­hetnek az úszó macskáról . A macska okosságát bizonyítja annak a pesti mérnöknek a cicája, „aki” felfedezte a vízvezeték csodáját és ettől kezdve, ha meg­szomjazott, egyszerűen felkapaszkodott a konyhai vízvezetékre, mancsával, fogával elfordította a csapot és sót ivott a kicsorduló vízből . A bájos ravaszkodás és egyben az intelli­gencia kiáltó bizonyítékát szolgáltatta két másik pesti macska. Az egyik, egy kúriai bíró családjának kedvence, lelopott a va­csoraasztalról egy darab májat és a fotel mögé bújt vele. Alighogy enni kezdte, bejött a ház asszonya és bosszankodva kiáltotta : „úgy látszik a macska elvitte a tálról a hideg májat, mert fél perc előtt még ott volt !" A lak­mározó cica erre — amint a bíró leányai megfigyelték — gyorsan felhajtotta kis mancsával a szőnyeg szélét, aládugta a májat, újra ráhajtotta a szőnyeget, majd ártatlan pofával elősétált a fotel mögül, sőt odáig vitte a szemtelenséget, hogy oda­­törleszkedett asszonyához, mintha csak mondani akarta volna neki, hogy ő ártatlan... A másik cica az ismert irodalomtörténész­­professzor tulajdona. Egy délután vendégség volt a professzoréknál és a tálalóasztalon nagy halom szendvics állt egy tálon. Saját szememmel figyeltem meg, amint a cirmos cica leült az asztal melletti szék alá és figyelte a ház asszonyát. Mihelyt a hölgy kilépett a szobából, felugrott a székre és leemelt egy szendvicset, amellyel vissza­­ugrott eredeti helyére. De ebben a pillanat­ban újra bejött az asszonya. Erre villám­gyorsan a szőnyeg alá rejtette a zsákmányát és ártatlan képpel ült a szék mellett. Amint a hölgy újra kiment, előkotorta a szendvicset és jóízűen megette. Ugyancsak a fent említett kúriai bíróéknál történt, hogy egy időben két macskát is tartottak. A véletlen úgy hozta magával, hogy a két nőstény állat egyszerre hozta világra a kölykeit. Mindkét macskának két­­két kölykét hagyták meg. De az egyik anya gyermekei elpusztultak hamarosan. Ettől kezdve valósággal búskomor lett az állat és sírt, amikor azt látta, hogy a másik macska a kölykeit szoptatja. Ilyenkor min­dig ott ült mellette és vinnyogott. A har­madik napon azt látták a bíróék, hogy egy ilyen alkalommal az élő gyermekek anyja hirtelen mozdulattal nyakon kapja egyik csemetéjét és átnyújtja az árván maradt síri­ macska-társának, „aki” felujjongva ölelte magához az ajándékba kapott kölyköt és nyomban táplálni kezdte ... Ettől kezdve ez a cica szabályszerűen az ő kölyke lett... Azok számára, akik még ezekből a törté­netekből sem győződtek meg arról, hogy a macskának lelke és intelligenciája van, szol­gáljon bizonyítékul az a kísérletsorozat, amelyet Paukoff­er folytatott b­erlinben. A kitűnő tudós megfigyelte, hogy a macská­nak élénk zenei érzéke van, különösen a harmonika és a fuvola hangjai iránt érzékeny. Ennek a két hangszernek a muzsikája való­ságos bűvöletet vált ki a kis állatból. Mihelyt meglátja a hangszert, nyomban hízelegni kezd a gazdájának, hogy muzsikáljon rajta és ha abbahagyja, kis mancsával bökdösi, hogy a folytatást kierőszakolja. Ha ez nem használ, kiabálva követeli a neki oly kedves zenét. A magas hangok különösen izgatják, nyilván azért, mert ezek a hangok hasonlítanak a macska-szerelem hívó szavához, a macska-nyelv szerelmes sóhajai­hoz, gyöngéd becézéseihez .. . Ha napon elnyújtozó, heverő macskát láttok emberek, ne szidjátok a kis állatot lustaságáért, mert ilyenkor nem egyszerűen lustálkodik, hanem álmodozik a cica. Már­pedig ez az álmodozás az ő­­ világszem­­lélete . . . A zenekedvelő macska vágyakozva nézi a harmonikát, amelynek muzsikéi Az #*»«•* h­angsztrek közül a fuvola a macskák legkedveltebb instrumen­ját nagyon hiányolja már. Mihelyt gazdája előkerül, addig hízeleg neki túrna. Annek a lágy, de hízelgő muzsikája hamar extázist vált ki az érzé­­s ránrigálja a hangszer felé, amíg az végül muzsikálni kezd, kény állatból. Ez a cica is szinte megbűvölten mered a muzsikáló fadarabra. A fuvolaszú­­­hár elbűvöli a nuir­kit, ha a magas hangokat elnyújtva,­­ koncert végén már annyim tetszik a zene ökundurságának, hogy durum piano jédssza a muzsikus. Boldogan hempereg a földön és csendesen dorom­­bolás közben gyöngéden beleharap a varázsos hangokat hallató fuvolába, bot, amikor ezt a zenét hallja. Bizonyésra ezzel fejezi ki nagy örömét. TOLNAI VILÁGLAPJA 9

Next