Tolnai Világlapja, 1941. április-június (43. évfolyam, 14–26. szám)
1941-06-04 / 23. szám
állapítani, hogy a szervezet meddig bírja ki légüres térben. Ahogy a levegő fogyott, a macska egyre nyugtalanabb lett, majd figyelmesen körülnézett és felfedezte a nyílást, amelyen keresztül a levegő távozik. A következő pillanatban teljes erővel a nyílásra nyomta a talpát és így akadályozta meg a levegő további szivattyúzását. .. Paul Morand meséli el azt a megható történetet, hogy egyik macskája szülés után megbetegedett. Néhány napig mozdulatlanul szenvedett, aztán egyszerre iszonyú erőfeszítéssel talpra állt, szájába vette egyik kölykét és elvánszorgott vele valahová. Rövid idő múlva visszatért és kimerülten roskadt fekhelyére. Másnap a második kölykét vitte így el, harmadnap a harmadikat, majd a rákövetkező napon az utolsó kettőt. Amikor erről az útjáról hazatért, egy óra múlva kimúlt. Kiderült, hogy a szomszéd házbeli anya-macska gondjaira bízta kölykeit, mert érezte, hogy nem él már sokáig... Az anyai szeretetnek és a kötelességtudásnak bámulatos, hősies példája ez az eset. A gazdájához való ragaszkodásának megható példáját adta annak a Tommy nevű kis amerikai fiúnak a macskája, „aki” — noha köztudomású, hogy a macska irtózik a vízbedobástól ! — mindennap önszántából beleugrott a folyóba és átúszott a szemközti szigetre, ahol a kisfiú naphosszat táborozott pajtásaival . A macska nem tud úszni, de ez a kis állat csodálatos és kideríthetetlen módon megtanulta ezt a nehéz mesterséget, csakhogy gazdája mellett lehessen. Akik a történet valóságában kételkednek, azok a „Hunde und Katzen-Kalender” lapjain több fényképről bizonyságot szerezhetnek az úszó macskáról . A macska okosságát bizonyítja annak a pesti mérnöknek a cicája, „aki” felfedezte a vízvezeték csodáját és ettől kezdve, ha megszomjazott, egyszerűen felkapaszkodott a konyhai vízvezetékre, mancsával, fogával elfordította a csapot és sót ivott a kicsorduló vízből . A bájos ravaszkodás és egyben az intelligencia kiáltó bizonyítékát szolgáltatta két másik pesti macska. Az egyik, egy kúriai bíró családjának kedvence, lelopott a vacsoraasztalról egy darab májat és a fotel mögé bújt vele. Alighogy enni kezdte, bejött a ház asszonya és bosszankodva kiáltotta : „úgy látszik a macska elvitte a tálról a hideg májat, mert fél perc előtt még ott volt !" A lakmározó cica erre — amint a bíró leányai megfigyelték — gyorsan felhajtotta kis mancsával a szőnyeg szélét, aládugta a májat, újra ráhajtotta a szőnyeget, majd ártatlan pofával elősétált a fotel mögül, sőt odáig vitte a szemtelenséget, hogy odatörleszkedett asszonyához, mintha csak mondani akarta volna neki, hogy ő ártatlan... A másik cica az ismert irodalomtörténészprofesszor tulajdona. Egy délután vendégség volt a professzoréknál és a tálalóasztalon nagy halom szendvics állt egy tálon. Saját szememmel figyeltem meg, amint a cirmos cica leült az asztal melletti szék alá és figyelte a ház asszonyát. Mihelyt a hölgy kilépett a szobából, felugrott a székre és leemelt egy szendvicset, amellyel visszaugrott eredeti helyére. De ebben a pillanatban újra bejött az asszonya. Erre villámgyorsan a szőnyeg alá rejtette a zsákmányát és ártatlan képpel ült a szék mellett. Amint a hölgy újra kiment, előkotorta a szendvicset és jóízűen megette. Ugyancsak a fent említett kúriai bíróéknál történt, hogy egy időben két macskát is tartottak. A véletlen úgy hozta magával, hogy a két nőstény állat egyszerre hozta világra a kölykeit. Mindkét macskának kétkét kölykét hagyták meg. De az egyik anya gyermekei elpusztultak hamarosan. Ettől kezdve valósággal búskomor lett az állat és sírt, amikor azt látta, hogy a másik macska a kölykeit szoptatja. Ilyenkor mindig ott ült mellette és vinnyogott. A harmadik napon azt látták a bíróék, hogy egy ilyen alkalommal az élő gyermekek anyja hirtelen mozdulattal nyakon kapja egyik csemetéjét és átnyújtja az árván maradt síri macska-társának, „aki” felujjongva ölelte magához az ajándékba kapott kölyköt és nyomban táplálni kezdte ... Ettől kezdve ez a cica szabályszerűen az ő kölyke lett... Azok számára, akik még ezekből a történetekből sem győződtek meg arról, hogy a macskának lelke és intelligenciája van, szolgáljon bizonyítékul az a kísérletsorozat, amelyet Paukoffer folytatott berlinben. A kitűnő tudós megfigyelte, hogy a macskának élénk zenei érzéke van, különösen a harmonika és a fuvola hangjai iránt érzékeny. Ennek a két hangszernek a muzsikája valóságos bűvöletet vált ki a kis állatból. Mihelyt meglátja a hangszert, nyomban hízelegni kezd a gazdájának, hogy muzsikáljon rajta és ha abbahagyja, kis mancsával bökdösi, hogy a folytatást kierőszakolja. Ha ez nem használ, kiabálva követeli a neki oly kedves zenét. A magas hangok különösen izgatják, nyilván azért, mert ezek a hangok hasonlítanak a macska-szerelem hívó szavához, a macska-nyelv szerelmes sóhajaihoz, gyöngéd becézéseihez .. . Ha napon elnyújtozó, heverő macskát láttok emberek, ne szidjátok a kis állatot lustaságáért, mert ilyenkor nem egyszerűen lustálkodik, hanem álmodozik a cica. Márpedig ez az álmodozás az ő világszemlélete . . . A zenekedvelő macska vágyakozva nézi a harmonikát, amelynek muzsikéi Az #*»«•* hangsztrek közül a fuvola a macskák legkedveltebb instrumenját nagyon hiányolja már. Mihelyt gazdája előkerül, addig hízeleg neki túrna. Annek a lágy, de hízelgő muzsikája hamar extázist vált ki az érzés ránrigálja a hangszer felé, amíg az végül muzsikálni kezd, kény állatból. Ez a cica is szinte megbűvölten mered a muzsikáló fadarabra. A fuvolaszúhár elbűvöli a nuirkit, ha a magas hangokat elnyújtva, koncert végén már annyim tetszik a zene ökundurságának, hogy durum piano jédssza a muzsikus. Boldogan hempereg a földön és csendesen dorombolás közben gyöngéden beleharap a varázsos hangokat hallató fuvolába, bot, amikor ezt a zenét hallja. Bizonyésra ezzel fejezi ki nagy örömét. TOLNAI VILÁGLAPJA 9