Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-05-05 / 18. szám
18. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. május 5-én. . . — -1— __________ ______————■ ■ Hatodik évfolyam. Megjelöli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egész évre ... 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 ., Egyes számára .-----—10 ., Kiadóhivatal, Széchényi utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Hirdetési dijak jutányosan számíttatnak. Paks, 1878. április 20.) A „Tolnamegyei Közlönyének folyó évi márczius 24-iki számában tett azon javaslatomra, hogy a kisebb polgári peres ügyek tárgyalásánál szükséges egyöntetűség elérésére a kir. törvényszék elvi jelentőségű határozatai a „Tolnamegyei Közlöny“ben nyilvánosságra bocsátassanak, ugyanezen lap április 14-iki számában egy X. jegyű névtelen nyilatkozik. Ezen czikkben a szóban levő törvény által engedett felebbezésről és a perjogról oly eszmék foglaltatnak, melyeket az igazság érdekében szó nélkül hagyni nem lehet; az ügyvédi karról pedig kifejezések használtatnak, melyeket vissza nem utasitani bűnös mulasztás volna részemről, kinek sorait X. ur a támadás alkalmául választotta. Azon javaslatomat, hogy a kisebb polgári peres ügyekben hozandó döntvények közzététessenek, czikkíró ur maga is helyesli. Miután pedig ez volt czikkem egyedüli tárgya, X. ur felszólalása az ügyet elő nem mozdította és így teljesen fölösleges volt. De nem is írta azt az általam megpendített eszme megvalósításának előmozdítására, hanem, amint tartalma mutatja, csak azért, hogy elmondhassa az ügyvédekről azt, amit mond. (?) Először is két dologra akarok válaszolni. Az egyik ez: áll-e a bizonyítás és felebbezés rendszere oly szoros összefüggésben, mint azt állítottam, — avagy pedig oly külön két dolog ez, hogy egyiknek megoldása a másikétól független? A másik ez: felebbezés-e az, amit az 1877. XXII. t. cz. 25. §-a enged, vagy nem? Előre bocsátom, hogy a jelenkor jogtudományának elemei háromféle eredetűek. Egyik nemű elemei az illető népnek saját nemzeti egyediségében gyökerező és saját nemzeti életével fejlődött elvek, — másik nemű elemei a kánonjogból recipiált jogszabályok, — harmadik nemű elemei és ezek mai napság a magánjog egész rendszerét már nálunk is áthatják, — a római jogból eredeti szabályok, akár egyenesen eredeti forrásokból meríttetnek, akár nem. Mind a három módosítva az észjogi iskola által kifejtett elvek és a modern társadalmi tudományok hatása által. Mindezen különféle eredeti jogszabályok azonban hazánkban a törvényhozás által rendszeres egészbe összefoglalva, codificálva még nincsenek és még hosszú ideig nem is lesznek, hanem ez idő szerint egyenként gyűjtendők az igazságügyi vitar által onnan, ahol feltalálhatók. Megállapodott gyakorlatról sem lehet még szó, tekintve, hogy az ujabbkori gyakorlat csak az országbírói értekezlet vagyis 1861. óta datálódik. Ily körülmények között természetes, hogy a perekben felmerülő jogkérdések megoldása nem oly egyszerű dolog, mint azt sokan, kivált a nem szakértő közönség véli. A gyakorlatban azonban a vita nem pusztán jogkérdésről, hanem még gyakrabban ténykérdésekről szokott folyni. Mely ténykérdés döntő, melyik nem, melyiknek bizonyítása engedendő meg, melyiké nem, attól függ, hogy a bíró anyagi jog dolgában mily nézeten van. Ebből világos, hogy a bíró és az ügyvéd, ha mindjárt mindkettő a legkitűnőbb képzettséggel bír és a legtisztább jóakarattal és hivatali buzgalommal jár el, lényegesen eltérő nézetben lehet. A nézetek ezen eltérése pedig nagy befolyással bír a tárgyalás menetelére és a bizonyítási eljárásra. Innen van azon a sommás tárgyalásoknál gyakran felmerülő harcz, mely a bíró és ügyvéd között folyik az iránt, hogy valami a tárgyalási jegyzőkönyvbe fölvétessék-e vagy nem, — és innen van, hogy a szóbelinek rendelt sommás tárgyalás az ország legnagyobb részében jegyzőkönyvi tárgyalássá fajult. De ennek még egy másik fontosabb oka is van és ez a következő: Az 1868. LIV. t. sz. 117. §-a a sommás eljárásban közvetlen szóbeliséget rendel ugyan , de csak az első bíróságnál. A felebbviteli bíróság az első bíróságnál fölvett jegyzőkönyvek alapján ítél. A felső biró ítélete tehát lényegileg attól függ, hogy az első biró a felek előadásait, melyek nyilt vagy korlátolt beismeréseikben sokszor fontos bizonyítékot is nyújtanak, továbbá a tanuk és szakértők vallomásait mikép vette jegyzőkönyvbe. Ugyanezen viszonyok voltak és vannak legnagyobb részt máig is Ausztriában. Az osztrák bagatell-törvény tárgyalásánál is általánosan hangoztatták, hogy minden szóbeli eljárás, melyet az osztrák törvény rendelt, írásbelivé degenerált, hogy a bizonyítékok fölvételénél a bírák és ügyvédek között örökös harczok folynak és hogy ennek oka abban van, hogy a felső biró merőben az alsó biróság által fölvett jegyzőkönyvek alapján ítél, így volt ez Európa más államaiban is. Az újabbkori per jogtudomány és törvényhozások mindezt kellőleg méltatták is. A tárgyalás írásbelisége vagy szóbelisége, a törvényes bizonyítási elmélet vagy a bizonyítékok *) Közöljük e czikket, mely inkább szaklapban foglalhatna helyet, azon indokból, mert arra egy lapunkban megjelent jóakaratú felszóllalás szolgáltatott alkalmat; de épen azért, mert az előbbi czikkíró ilynemű intenzióiról megvagyunk győződve, T. A. ur csikkének azon részét, mely X. ur személyével foglalkozik, törölni voltunk kénytelenek. A szerk. TÁRGZA. Az újkori hét hős. Szomoru vigtárcza, közrebocsájtja a hét hős közül: kettő. Motto: Eszményedet, mint látom, elveted. Előbb még1, mintsem testesülhetett. Madách. Baja város szép helyen van! Népdal. Együtt ülének ők heten, öreg és ifjú, de mind kaczkiás legény s a páholy tagjai. Elöttök három deczis sárga, habos szegzárdi vörösbor, lapos, füles edényekben. Csengés helyett kaffog a pohár a gyakori összeütéseknél s szent lelkesülés ül az arczokon s széki a hét közül egy s szavai rémesen hangzanak a sörszesztől áthatott jégben : Uraim! Hősök! Előrelátható, hogy a mi folytonos üléstől megsürüsödött vérünk a mai flecktiphusos időben a járvány hatalmas tényezője kép fog szerepelni, ha idejekorán elejét nem vesszük. Az előrehaladott s a kor színvonalán álló orvosi tudomány dönthetetlen alaptételei szerint szeget szeggel kell gyógyítani. Nem vélek tehát tévedni, ha állítom, hogy a sörre jól esnék egy kis bácskai lőre, mint egészségbiztosító szer. Fel tehát öregek és ifjak Bajára, a közvacsorára! Dörgő éljen fogadja az indítványt s a hét hős ereit felvágva, szent fogadást tesz, hogy másnap utibőrönddel felkészülve, megjelen a kijelölt helyen s hogy —— a kirándulás a véletlen eshetőségek okozta kellemetlenségektől megóvassék, egyet a leghősebbet előreküldi szállást csinálni. — — A szegzárdi toronyóra kiváló pontossággal üti délután 4 órakor a tizenkettőt! a nap fénylő tányérját sürü fekete felhők boritják el. Egy-egy czikkázó villám vészes világot vet a hősök páholytermébe. Tompa távoli dörgés jelzi a kitörendő vihart s az útra kész hat hős inait reszketted meg. Mély csend honol a teremben, mignem az indítványozó szállal meg ismét: fel tehát Bajára, a közvacsorára! Komor csend áll be, s az aggódó arczok félénken tekintenek a borongó égre! — Én nem mehetek — szólt az egyik — mert testvérbátyám van itt s őt nem hagyhatom. Nekem a gyámommal van dolgom — folytatja a másik. Engem a babám nem ereszt! — mondja a harmadik. — Engem az ország dolgai Pestre hívnak — hangzik a negyedik ajkáról. Oh! nekem nagyobb bajom van: a feleségem utazott el s nekem a házat kell őrizni; — szólt az ötödik. Uraim! •— szólt végre a hatodik — igen helyesen van, ha fedél alatt maradunk, mert bizon én is félek a jégveréstől! S az öröm és megnyugvás érzete honol az egyhangú határozat folytán mindenfelé az arczokon és ismét hangzik a pohár kaffogása a sörszesztől s füsttől szürke légben. $ $. . .... Ismét együtt ülnek heten s áhítattal hallgatják a szálláscsinálót, ki imigyen szónokol. A közvacsora kecsegtető név, sok jót igér, sokat vár az ember és............. . . mindent talál, még őszinteséget is. Majd később visszatérek a magyarázatára. Már este 7 órakor szokatlanul zajos hangulat uralgott, lépten-nyomon a körvacsoráról beszéltek, kíváncsiságom tetőpontra hágott. Végre elérkezett a várva várt '19 óra, mikor a terembe lépve, már majd minden asztalt, kedélyes beszélgetésbe eredeti, mégis a bájos pinczérnöket folytonos megrendelésekkel zaklató társaságot találtam. Nagyszerű látvány egy „Potpourrie“ szebbnél szebb jelmezekből. Először sajnáltam életemben, hogy nem olvasgattam a „Jelmeztant,“ jó kisegítő lett volna. „Kérek sonkát“ . . . „Kérek nyelvet egy kis adagot.“ . . . . „Kérek Compots“-ot. . . . „Kérek beát“ . . s tudja Isten mit nem kérnek szegény fáradhatlan pinczérnöktöl s nagyon természetesen minden kérésre ugyanannyi „azonnal“ s pár percz múlva ugyanannyi „2 hatos“ volt a felelet. (Akik többet adtak — az azoknak jó.) Annyira lekötötte a figyelmemet e kedves zaj és sürgés-forgás, hogy többek közt magam is mindentől elvonatva csodáltam e szép „egyveleg“-et. „Parancsol pezsgőt?“......................Hogyne parancs .. . . . . akaróra mondani kérnék ily szép kezekből, ki merne kosarat adni? — senki. Azért hát magam is, hogy az — engem már is elfogott — édes mámort annál természetesbé s szükség esetén (t. i. a táncznál) tartósabbá tegyem, szívesen fogadom el a kiválást, annál is inkább, mert a soupé csárdásra foglalkozva voltam s mert bájos szomszédnőm kitünően tánczolja a csárdást. (Aki akarja, értse meg.) „Parancsol jóslatot?“ . . . „Mindenesetre, de csak jót, rosszért nem fizetek.“ „Helyesen, beleegyezem“ — felesé a szép kis „czigányleány“ § egy dobozból összegöngyölitett papirszeletet húztam ki. Elolvastam s mindnyájan mosolyra fakadtunk, mert a magyar tudományos akadémia nyelvészeti, vagy nem bánom bármelyik osztálya sem lett volna képes