Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-05 / 18. szám

18. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. május 5-én. . . — -1— __________ ______————■ ■ Hatodik évfolyam. Megjelöli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egész évre ... 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 ., Egyes szám­ára .-----—10 ., Kiadóhivatal, Széchényi­ utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a­ tolnamegyei gazdasági egyesület­nek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Hirdetési dijak jutányosan szá­míttatnak. Paks, 1878. április 20.) A „Tolnamegyei Közlönyének folyó évi már­­czius 24-iki számában tett azon javaslatomra, hogy a kisebb polgári peres ügyek tárgyalásánál szüksé­ges egyöntetűség elérésére a kir. törvényszék elvi jelentőségű határozatai a „Tolnamegyei Közlöny“­­ben nyilvánosságra bocsátassanak, ugyanezen lap április 14-iki számában egy X. jegyű névtelen nyi­latkozik. Ezen czikkben a szóban levő törvény által en­gedett felebbezésről és a perjogról oly eszmék fog­laltatnak, melyeket az igazság érdekében szó nél­kül hagyni nem lehet; az ügyvédi karról pedig ki­fejezések használtatnak, melyeket vissza nem utasita­­­ni bűnös mulasztás volna részemről, kinek sorait X. ur a támadás alkalmául választotta. Azon­ javaslatomat, hogy a kisebb polgári pe­res ügyekben hozandó döntvények közzététessenek, czikkíró ur maga is helyesli. Miután pedig­ ez volt czikkem egyedüli tárgya, X. ur felszól­alása az ügyet elő nem mozdította és így teljesen fölösleges volt. De nem is írta azt az általam megpendített eszme megvalósításának előmozdítására, hanem, a­mint tar­talma mutatja, csak azért, hogy elmondhassa az ügy­védekről azt, a­mit mond. (?) Először is két dologra akarok válaszolni. Az egyik ez: áll-e a bizonyítás és felebbezés rendszere oly szoros összefüggésben, mint azt állítottam, — avagy pedig oly külön két dolog ez, hogy egyik­nek megoldása a másikétól független? A másik ez: felebbezés-e az, a­mit az 187­7. XXII. t. cz. 25. §-a enged, vagy nem? Előre bocsátom, hogy a jelenkor jogtudomá­nyának elemei háromféle eredetűek. Egyik nemű elemei az illető népnek saját nem­zeti egyediségében gyökerező és saját nemzeti éle­tével fejlődött elvek, — m­ásik nemű elemei a ká­nonjogból recipiált jogszabályok, — harmadik nemű elemei és ezek mai napság a magánjog egész rend­szerét már nálunk is áthatják, — a római jogból eredeti szabályok, akár egyenesen eredeti források­ból meríttetnek, akár nem. Mind a három módosítva az észjogi iskola ál­tal kifejtett elvek és a modern társadalmi tudomá­nyok hatása által. Mindezen különféle eredeti jogszabályok azon­ban hazánkban a törvényhozás által rendszeres egészbe összefoglalva, codificálva még nincsenek és még hosszú ideig nem is lesznek, hanem ez idő szerint egyenként gyűjtendők az igazságügyi vitar által onnan, a­hol fel­találhatók. Megállapodott gyakorlatról sem lehet még szó, tekintve, hogy az ujabbkori gyakorlat csak az országbírói értekezlet vagyis 1861. óta datálódik. Ily körülmények között természetes, hogy a perekben felmerülő jogkérdések megoldása nem oly egyszerű dolog, mint azt sokan, kivált a nem szakértő közönség véli. A gyakorlatban azonban a vita nem pusztán jogkérdésről, hanem még­ gyakrabban ténykérdések­ről szokott folyni. Mely ténykérdés döntő, melyik nem, melyiknek bizonyítása engedendő meg, melyiké nem, attól függ, hogy a bíró anyagi jog dolgában mily nézeten van. Ebből világos, hogy a bíró és az ügyvéd, ha mindjárt mindkettő a legkitűnőbb képzettséggel bír és a legtisztább jóakarattal és hivatali buzgalommal jár el, lényegesen eltérő nézetben lehet. A nézetek ezen eltérése pedig nagy befolyással bír a tárgyalás menetelére és a bizonyítási eljárásra. Innen van azon a sommás tárgyalásoknál gyak­ran felmerülő harcz, mely a bíró és ügyvéd között folyik az iránt, hogy valami a tárgyalási jegyző­könyvbe fölvétessék-e vagy nem, — és innen van, hogy a szóbelinek rendelt sommás tárgyalás az or­szág legnagyobb részében jegyzőkönyvi tárgyalássá fajult. De ennek még egy másik fontosabb oka is van és ez a következő: Az 1868. LIV. t. sz. 117. §-a a sommás eljá­rásban közvetlen szóbeliséget rendel ugyan , de csak az első bíróságnál. A felebbviteli bíróság az első bíróságnál fölvett jegyzőkönyvek alapján ítél. A felső biró ítélete tehát lényegileg attól függ, hogy az első b­iró a felek előadásait, melyek nyilt vagy korlá­tolt beismeréseikben sokszor fontos bizonyítékot is nyújtanak, továbbá a tanuk és szakértők vallomásait mikép vette jegyzőkönyvbe. Ugyanezen viszonyok voltak és vannak legna­gyobb részt máig is Ausztriában. Az osztrák bagatell-törvény tárgyalásánál is ál­talánosan hangoztatták, hogy minden szóbeli eljárás, melyet az osztrák törvény rendelt, írásbelivé dege­­nerált, hogy a bizonyítékok fölvételénél a bírák és ügyvédek között örökös harczok folynak és hogy ennek oka abban van, hogy a felső biró merőben az alsó biróság által fölvett jegyzőkönyvek alapján ítél, így volt ez Európa más államaiban is. Az újabbkori per jogtudomány és törvényhozások mind­ezt kellőleg méltatták is. A tárgyalás írásbelisége vagy szóbelisége, a törvényes bizonyítási elmélet vagy a bizonyítékok *) Közöljük e czikket, mely inkább szaklapban foglalhatna helyet, azon indokból, mert arra egy lapunkban megjelent jóakaratú felszóllalás szolgáltatott alkalmat; de épen azért, mert az előbbi czikkíró ilynemű intenzióiról megvagyunk győződve, T. A. ur csikkének azon részét, mely X. ur személyével foglalkozik, törölni voltunk kénytelenek. A szerk. TÁRGZA. Az újkori hét hős. Szomoru­ vigtárcza, közrebocsájtja a hét hős közül: kettő. Motto: Eszményedet, mint látom, elveted. Előbb még1, mintsem testesülhetett. Madách. Baja város szép helyen van! Népdal. Együtt ülének ők heten, öreg és ifjú, de mind kacz­­kiás legény s a páholy tagjai. Elöttök három deczis sárga, habos szegzárdi vörösbor, lapos, füles edényekben. Csengés helyett kaffog a pohár a gyakori összeütéseknél s szent lel­kesülés ül az arczokon s széki a hét közül egy s szavai rémesen hangzanak a sörszesztől áthatott jégben : Uraim! Hő­sök! Előrelátható, hogy a mi folytonos üléstől megsürüsö­­dött vérünk a mai flecktiphusos időben a járvány hatalmas tényezője kép fog szerepelni, ha idejekorán elejét nem ves­­­szük. Az előrehaladott s a kor színvonalán álló orvosi tudo­mány dönthetetlen alaptételei szerint szeget szeggel kell gyó­gyítani. Nem vélek tehát tévedni, ha állítom, hogy a sörre jól esnék egy kis bácskai lőre, mint egészségbiztosító szer. Fel tehát öregek és ifjak Bajára, a közvacsorára! Dörgő éljen fogadja az indítványt s a hét hős ereit felvágva, szent fogadást tesz, hogy másnap utibőrönddel felkészülve, megje­len a kijelölt helyen s hogy —— a kirándulás a véletlen eshetőségek okozta kellemetlenségektől megóvassék, egyet a leghősebbet előreküldi szállást csinálni. — — A szegzárdi toronyóra kiváló pontossággal üti délután 4 órakor a tizen­kettőt! a nap fénylő tányérját sürü fekete felhők boritják el. Egy-egy czikkázó villám vészes világot vet a hősök pá­holytermébe. Tompa távoli dörgés jelzi a kitörendő vihart s az útra kész hat hős inait reszketted meg. Mély csend ho­nol a teremben, mignem az indítványozó szállal meg ismét: fel tehát Bajára, a közvacsorára! Komor csend áll be, s az aggódó arczok félénken tekin­tenek a borongó égre! — Én nem mehetek — szólt az egyik — mert test­vérbátyám van itt s őt nem hagyhatom. Nekem a gyámom­mal van dolgom — folytatja a másik. Engem a babám nem ereszt! — mondja a harmadik. — Engem az ország dolgai Pestre hívnak — hangzik a­ negyedik ajkáról. Oh! nekem nagyobb bajom van: a feleségem utazott el s nekem a há­zat kell őrizni; — szólt az ötödik. Uraim! •— szólt végre a hatodik — igen helyesen van, ha fedél alatt maradunk, mert bizon én is félek a jégveréstől! S az öröm és megnyugvás érzete honol az egyhangú határozat folytán mindenfelé az arczokon és ismét hangzik a pohár kaffogása a sörszesztől s füsttől szürke légben. $ $. . .... Ismét együtt ülnek heten s áhítattal hallgatják a szálláscsinálót, ki imigyen szónokol. A közvacsora ke­csegtető név, sok jót igér, sokat vár az ember és............. . . mindent talál, még­­­­ őszinteséget is. Majd később visszatérek a magyarázatára. Már est­e 7 órakor szokatlanul zajos hangulat uralgott, lépten-nyomon a körvacsoráról beszéltek, kíváncsiságom tetőpontra hágott. Végre elérkezett a várva várt '19 óra, mikor a terembe lépve, már majd minden asztalt, kedélyes beszélgetésbe ere­deti, mégis a bájos pinczérnöket folytonos megrendelések­kel zaklató társaságot találtam. Nagyszerű látvány­ egy „Potpourrie“ szebbnél szebb jelmezekből. Először sajnáltam életemben, hogy nem olvasgattam a „Jelmeztant,“ jó kise­gítő lett volna. „Kérek sonkát“ . . . „Kérek nyelvet egy kis adagot.“ . . . . „Kérek Compots“-ot. . . . „Kérek b­eát“ . . s tudja Isten mit nem kérnek szegény fáradhatlan pinczérnöktöl s na­gyon természetesen minden kérésre ugyanannyi „azonnal“ s pár percz múlva ugyanannyi „2 hatos“ volt a felelet. (Akik többet adtak — az azoknak jó.) Annyira lekötötte a figyelmemet e kedves zaj és sür­gés-forgás, hogy többek közt magam is mindentől elvonatva csodáltam e szép „egyveleg“-et. „Parancsol pezsgőt?“......................Hogyne parancs .. . . . . akaróra mondani kérnék ily szép kezekből, ki merne kosarat adni? — senki. Azért hát magam is, hogy az — engem már is elfogott — édes mámort annál természetesbé s szükség esetén (t. i. a táncznál) tartósabbá tegyem, szíve­sen fogadom el a kiválást, annál is inkább, mert a soupé csárdásra foglalkozva voltam s mert bájos szomszédnőm ki­tünően tánczolja a csárdást. (Aki akarja, értse meg.) „Parancsol jóslatot?“ . . . „Mindenesetre, de csak jót, rosszért nem fizetek.“ „Helyesen, beleegyezem“ — felesé a szép kis „czigányleány“ § egy dobozból összegöngyölitett papirszeletet húztam ki. Elolvastam s mindnyájan mosolyra fakadtunk, mert a magyar tudományos akadémia nyelvészeti, vagy nem bánom bármelyik osztálya sem lett volna képes

Next