Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-05 / 1. szám
„Éden“-színház Budapesten. Akármily mértékben fejlődjék Budapest - rohamosan vagy lassan — be kell következni annak, hogy egy fényes nagyszabású téli mulató helye legyen. Ez a mulató hely lehet cosmopolitikus jellegű, lehet magyaros jellegű; az üzleti tekintetből, mind egyforma tekintet alá fog esni. Sikerülni fog mindenképen, mert a mai korszellemben benne él ennek a csírája. De ami az üzletnek mindegy, aztán nekünk magyarul gondolkozóknak mégsem egészen mindegy, most, amikor a negyedik színházat elhamvasztotta a tűz, semmi kétségünk sem támadhat az iránt, hogy egy negyedik színház fog sikerülni, mégpedig nem egyszerű, hanem terjedelmes alakban. Az idő olyan vajúdónak látszik, hogy talán ikreket várhatunk egy nagyorpheum és egy német Vaudeville-színház alakjában. Hogy milyen jövő várhat rájuk Magyarország metropolisában, én se jó, se rész poétája lenni nem akarok, mert amint már mondtam, a korszellemben benne él a csirája. Ennek az ikertestvér ideának a megvalósulása nekünk csak annyit fog ártani, mint amennyit az általam tervbe vett „Éden“-színház eszméjének megvalósulása amannak árthat, ennyi az egész, amiért én az „Éden“színház eszméjét kipattantottam Magyarország közönsége és a közvélemény elé; ha elejtetik az eszme, valószínű, hogy a másik kettő megvalósul, de ha felkaroltatik, megvalósítom az „Éden“színházat úgy, hogy ki lesz kerekítve Budapesten a színházkérdés kerek 50 esztendőre. Az „Éden“-színház eszméjét illetékes helyeken nagyjából már megismertettem, ezúttal annak üzletszerű oldalát van szerencsém megvilágítni addig is az alábiakban, míg az eszme egy lépéssel előbbre fog haladni. E színháznak üzleti része biztos alapra fektethető akkor, ha nagyszabású alkotásánál fogva minden színházi vállalat fölé fog emelkedni. Nem úgy értendő ez, hogy fényben és pompában ússzék ott minden, hanem úgy, hogy az alapjában véve, mint vállalat olyan legyen, hogy se magánosok, se más vállalkozók könnyű szerrel annak concurrentiát ne csinálhassanak. Nagy tőkebefektetés nélkül ez el nem érhető; nagy tőke nélkül azt a vállalatot megkezdeni hiábani való fáradság volna. A általam célzott „Éden“-színház eszméje ott kezdődik, ahol a Vállalat megfelel a nagyszerűségnek. Egyy bizonyos határon túl lehet azt fokozni, hogy nagyszerűbb legyen, de ha csak egy kis foka látszanék a kisszerűségnek, akkor el kell ejteni az eszmét végképpen, mint nem életrevalót. Az „Éden“-színház consortiumának anyagi ereje fogja megmérni azt, ha valjon hol kezdődik a vállalat nagyszerűsége. Kiinduláskor ezt kell irányadóul venni, különben ha nagy tőkére szükség nem volna, e vállalatot egy magános ember vehetné a kezébe. E vállalat tőkéjének kérdése két lényeges kérdésen fog megfordulni. Ha első rangú helyen fog fölállitatni, vagy ha másodrendű helyen fog elhelyeztetni, mindkét helyen megfelelhet az a nagyszerűségnek avval a különbözettel, hogy a milyen arányban fog emelkedni az elsőrendű helyen való építési költségek több kiadása, és oly mértékben fog emelkedni az épület üzleti értéke, így viszont csökkeni fog ennek anyagi értéke üzleti szempontokból, ha a vállalat másodrangú helyen fogja elhelyezni az „Éden“-színházat. Ez azonban nem áll útjában annak, hogy az elsőrendű helyen, nemkülönben a másodrendű helyen az „Éden“-színház nagyszerűségéből veszítsen, vagy hogy azért egyformán nagyszerű lehessen mindkét helyen. Az „Éden“-színház üzleti czélokkal összekötött vállalat lesz, amely a befektetett tőke arányában részvényeseinek kielégítő hasznot fog hajtani, s e mellett a vállalat üzlete körülkarolja az „Éden“-színházat, azt a színházat, amely a vállalat üzleti forrásaihoz hódítja a közönséget. Itt fölmerül az a kérdés, hogy mi módon? Ezt azonban nem tartom most szükségesnek föltárni. Aki külföldön járt, az megtalálhatta minden ország fővárosában a színházi üzleteket, s ahol csak ilyenek vannak, a legsilányabb orpheumoktól és tingeltangerektől kezdve mind prosperálnak. Prosperálnak olyan mértékben, mint amilyen mértékben a tőkebefektetéstől várni lehet. Menjünk bárhová, azt fogjuk találni, hogy az üzleti czéllal egybekötött ilyen vállalatok naponta nagyobb tért hódítanak elhibázhatatlanul, s ez az oka, hogy mielőtt nálunk Budapesten ezen biztosra vett vállalatot mások létesítenék, nekem, ha egyebet nem is, de legalább is kísérletet kell tennem egy ilyennek létesítésére. Különben egy évi mulasztás elég lesz rá, hogy idegen pénzzel, idegen emberek, idegen ízléssel, idegenszerű eszkö ökkel létesítik ezt a vállalatot, amely vállalat elhibázkatlanul sikerülni fog. Az idegenek megpróbálkoznak egy Vaudeville színház létesítésével, amelyben idegen nyelven előadások fognak tartatni. Az idegenek egy monstre-orpheumot óhajtanak létesíteni egy üzlettel összekötött módon. Ennek létesítése oly előrehaladt stádiumában van, hogy már csak idő kérdése. Az „Éden“-színház lenne hivatva arra, hogy mind e kérdéseket ellensúlyozza, hogy ellensúlyozhassa, nagyszabású alapra kell azt fektetni. Ez által nincs föltételezve az, hogy ugyanazon módokat alkalmazzuk, amit a külföldiek, s hogy ép olyan eszközökkel cseréljük föl vállalatunkat vagy művészetünket, hanem az, hogy saját eredi intenciónk érvényesüljön abban,s legyen az minden, izében a magyar fővároshoz méltó s hivatását magyar irányban betöltő intézmény. Azért hibásan tennénk azt, ha egy minden izében cosmopolita irányú üzletért feladnánk nemzeties intenciónkat, ha az, az üzleti czélt biztosítaná is látszólag, mert ez nemcsak hogy nem lehet czélunk, hanem az olyan üzletet csakugyan át kell engednünk az idegeneknek, akik e téren nálunk gyakorlottabbak. Az általam czélba vett „Éden“-színház nem lesz követője az orpheumoknak, hanem ellenlábasa, nem lesz concurrense a komoly színházainknak, hanem kiegészítője lesz annak, ami a komoly színházak, concert-termek, és az ezektől messze eső orpheumok és tingeltangerek közé beékelődik, betöltése lesz egy nagy hézagnak, ahova Vaudaville és az orpheum-féle két vállalat beékelődni kíván. A színi irodalom és zeneirodalom újabb termékei, a szavaló és ének-művészet, a táncz és látványosság fogják felváltani egymást. Az „Éden“-színház üzleti vállalata ezzel a művészeti eszközt fogja felhasználni mint vonzerőt, ezen művészeti eszköz körül kell csoportosulnia minden* - nek, ami a mulatságra, szórakozásra szolgál. Az „Éden“-színházban eltöltött néhány óra a látogató közönséget a legkielégítőbb kedvességekkel fogja elárasztani. Egységes látványosság lesz az egészben véve és látványosság lesz részleteiben. Az üzleti része az „Éden“-színháznak felölel magába sok üzleti ágat. Maga a színház, mintegyik fő vonzerő, ez üzleteket úgy csoportosítja maga körül, hogy ez által mindegyik üzleti ág biztosítva lesz. Ezeknek egységes administrácziójában fog öszjpontosulni az anyagi siker, mert az „Éden“-színház minden legkisebb helye és tere értékesíthető lesz. Ennek mikéntje későbbi feladat tárgya, azaz a részletek tárgya lesz. A találékonyság fogja azt megoldani. Újabb időben a gyakori színházégések és hosszú tapasztalás megtanított már minket arra is,hogy egy színház tűzbiztonsága és színpadjaink berendezése mily fontosságot képeznek. Az óvórendszabályok és az építési szabályokhoz kötött feltételek miattoly színházak építtetnek manapság, hogy ha minden követelményeknek eleget tenni óhajtnánk, egy oly tőkét képez a színházakban maga a színpadi berendezés, amely mitsem jövedelmez és pénzt emészt. Az „Éden“-színház e tekintetben oly újítás alapján fog berendeztetni, amely 100,000 frt vagy még több különbözetet fog tenni, ami e vállalatnak előnyére fog válni. Nagy vonásokban előadtam az „Éden“-színház alapeszméjét. Ebből látható, hogy e vállalat se kisszerűséget, se középszerűséget nem föltételez, hanem hogy ez nagyszabású igényeket támaszt minden tekintetben. A pénzbefektetésben, az eszme keresztülvitelében és annak leendő szervezésében és vezetésében. Ha az eszme életrevalósága bizalomra fog találni, úgy a konsortium megalakulása küszöbén állunk, de közel állunk ahoz is, hogy idegen vállalatok más természetű intézményt létesítsenek. P. Odry Lehel: A VIDÉKRŐL. Daróczy ünnep Duna-Földváron. Duna-Földvár, I889. deczember 28. Szép és érzékeny jelenetekben gazdag nap volt a ma, városunk közönségére. E napon búcsúztunk el járásunk közszeretetben álló első tisztviselőjétől, kit mint embert és mint közhivatalnokot városunk lakossága tisztelni és becsülni hosszú 22 éves működése alatt megtanult. Ma jelent meg e tisztelt és szeretett férfiú, Daróczy Tamás járásunk nyugalomba vonuló főszolidabírája utolszor hivatalos minőségben nálunk, hogy a megürült községi pénztárnoki állásnak választás joján való betöltésénél a képviselő-testületben elnököljön. A pénztárnoki állásra csak egy pályázó,jelentkezvén : Berky Ignácz, ugyanő egyhangúlag meg is választatott. Miután a megválasztott tisztviselő a főszolgabíró előtt a hivatalos esküt letette, Darótzy nézte a főnök. Látva, hogy az atya éppenséggel nincs rossz szándékkal, sőt, ahol lehet, jót tesz, megadta az engedélyt az állandó letelepedésre s földet is hozzá. Ekkor építette fel p. Z. telepét. Ez áll egy kisebb hossznégyszögü lakóházból az ő és társa számára. Lakásában van a kápolna is. Ettől balra van árváinak szintén hossznégyszögü konviktusa; előtte áll a harangláb. A telephez tartozik még néhány gömbölyű néger kunyhó a cselédség részére. Az egész telepet erős kerítés veszi körül. A házak mind fából készültek. A főnök időközben annyira megkedvelte az atyát, hogy megkeresztelni engedte s oktatására bízta három fiát, köztük a trónörököst. Lassan-lassan a növendékek száma is szaporodott. Jelenben ötven gyermek van Z. atyai gondjai alatt. 1888. év őszén p. Zimmermann kis telepét nagy veszély fenyegette. Ugyanis 1886. nov. 24. a Zambézi balpartján Tététől északra levő harczias Makanga törzs főnökét Kuanit alig egy negyed napi járásnyira Boromától meggyilkolták. Makanga lakói ez időtől boszut esküdtek a gyilkos, egy hatalmas néger főnök ellen, s várva várták az alkalmat, hogy fejedelmök halálát megtorolhassák. 1888-ban ezen főnök háborúba keveredett egy másik törzzsel. Ekkor Makanga harczosai egész váratlanul megjelentek Boroma átellenében s ellenségük tanyáját megtámadták.. Ennek henn maradt emberei bátran védelmezték magokat az aringa (czölöp kerítés) mögől, úgy hogy a támadók pár órai pusztítás után kénytelenek voltak Makangába visszatérni. A harcztértől csak a Zambézi választotta el p. Zimmermannt s folyton rettegnie kellett, hogy, ha a küzdő felek a folyón átkelnek, missiója is áldozatul esik a négerek ádáz dühének. A megkeresztelt gyermekek a többi pogányoktól elkülönítve, mintegy konviktusban élnek, mert az azokkal való érintkezés veszélyeztetné hitöket s előhaladásukat a tanulásban. Zambéziben az első konviktust p. Zimmermann alapította. A konviktus néger gyermekei meghatározott rend szerint élnek. Reggel 6 órakor van a fölkelés. Ekkor kimosakodnak feketére, mert éjjel a lakásban égő tűz hamuja megfehéríti őket. Utána imádkoznak, majd misét hallgatnak, mely alatt szépen énekelnek, minthogy Z. atya már több éneket lefordított kófer nyelvre s betanított velők. Mise után reggeliznek. Délelőtt legalább 2 órát tanulnak, szintúgy délután. A nap többi részében játszanak a telep udvarán. Zimmermann csupán fiú gyermekeket nevel. Vegyesen nevelni vagy oktatni a gyermekeket korai fejlettségök s túlságos érzéki hajlamaik következtében lehetetlen. A leány gyermekek nevelésére Z. atyai 5. sz. József nővérekről nevezett apáczát visz Zambézibe, így fiukat s leányokat nevelve lehet majd megalkotni a kér. családot s ezzel biztos alapot teremteni a ktr. vallásnak és erkölcsöknek. Hosszadalmas, fáradságos munka ez. A kik ott működnek, nem tekintik az időt, nem riadnak vissza a fáradságtól; ők csak a czélra néznek s ha kidőlnek is a félúton, azon Istenbe helyezett bizalommal hajtják fel őket nyugalomra, hogy majd lesz, ki a munkát folytassa és bevégezze. A hithirdetéssel s egy keresztény nemzedék nevelésével azonban a hithirdetők feladata még nincs teljesen megoldva, a két czivilizáczió Central-Afrikában még nincs egészen biztosítva. A négernek egyik fő baja az Ínség, mely folyton fenyegető rémként lebeg előtte. Ettől kell a négert megmenteni, életét biztosítani, csak úgy lesz maradandó eredménye a többi munkásságnak. E végből a hithirdetőknek munkára, földmivelésre stb. kell szoktatniok a tudatlan négert. Ámde ez nagyon lassan megy. Előbb a missionáriusoknak kell példával elöljárni s megmutatni, hogy fáradságuk és szorgalmuk biztosítja életüket ! i