Történelemtanítás, 1965 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1965 / 1. szám
Módszertan Dr. Kiss Géza A helytörténet felhasználása a felszabadulás történetének tanításakor a középiskolában• Tizenkilenc tavasz múlt már el hazánk teljes felszabadítása óta, és a most elkövetkező 20. évforduló talán minden eddiginél jobban igényli, hogy lapunk hasábjain is foglalkozzunk a felszabadulás történetének középiskolai tanításával. Az aktualitást csak fokozza, hogy két évtized kutató munkája már bőséges anyagot ad a téma színes tanításához, maradandó élmények nyújtásához. A két évtizedes távlat azonban nemcsak segíti, nehezíti is a középiskolai tanárok munkáját. A mai 18 évesek már a felszabadult hazában születtek, közvetlen élményük nincs. Felszabadulásra vonatkozó ismereteik jelentős része az általános iskola elvégzése óta fokozatosan halványul, illetve kiegészül, a világnézetileg nagyon is heterogén felnőtt ismerőseik emlékeivel. Világos tehát, hogy — a múló idővel egyenes arányban — nő az iskola felelőssége a felszabadulás történetének hatékony oktatásában. A felszabadulással kapcsolatos tanítási órák mondanivalóját alapvetően a tankönyvi anyag, illetőleg azok a forráskiadványok és feldolgozások határozzák meg, melyek legtöbb iskolánkban rendelkezésre állnak. Ez a ma már hagyományosnak mondható anyag jut el aztán a nevelők egyéniségétől motivált pedagógiai áttétellel — a tanulók tudatáig. A fenti anyag alapján pontos és megbízható kép rajzolható a felszabadulás katonai eseményeiről, politikai hatásáról, társadalmi következményeiről. A nehézség ott kezdődik, amikor a nevelő (ha igazán az) ad personam kíván szólni. Az országos történelem nézőpontja szükségképpen magas. Az innen szemlélődő belátja ugyan a felszabadulás egész folyamatát, de az emberek, a sorsok, a családok és egyének sorsát meghatározó események elmosódnak, beleolvadnak a felszabadulás általános folyamatába. Ez pedig azt eredményezi, hogy a valamennyiünk sorsát meghatározó, új életünk alapját jelentő eseményeket éppúgy madártávlatból szemlélik tanítványaink, mint a történelem bármely régebbi fejezetét. A hang — a tankönyvé is, a tanáré is — szükségképpen harmadik személyű (pl. a Vörös Hadsereg felszabadította hazánkat, a nép kezébe vette a hatalmat stb.) és a hallgató, pontosabban az eleven ismereteket váró diák úgy érzi, hogy valahol valakik elvégeztek egy kemény feladatot s cselekedeteik végeredményét nevezik felszabadításnak s magát az egész folyamatot felszabadulásnak. Az események akkor sem kerülnek közelebb a mai diákhoz, ha fejedelmi többesben szólunk és erőteljesen hangsúlyozzuk a birtokos jelzőket. Véleményünk szerint csak akkor tudjuk „emberközelbe” hozni az eseményeket, ha az országos horizontot leszűkítjük a szülőföldre, az iskola székhelyére s jól ismert emberek, üzemek, intézmények sorsán érzékeltetjük a történelmi * A cikkben felhasznált szemelvények a szerző: „A szocializmust építő Kisújszállás” című dolgozatából valók.