Történelmi szemle, 1959 (2. évfolyam)
TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Hanák Péter: A dualizmus válságának problémái a XIX. század végén
52 HAJSTÁK PÉTER a „magyarok" — pontosabban: nagy- és középbirtokos nemesség — álláspontját juttatta bizonyos fokig érvényre az immár tarthatatlan abszolutisztikus centralizmussal, ill. a demokratikusabb rendezésre törekvő polgárinemzeti föderalizmussal szemben. Csakhogy ez az álláspont már nem az 1848-as dualisztikus irányzaté, még kevésbé a Monarchia-ellenessé radikalizálódott következetes függetlenségieké volt, hanem a monarchikus nagyhatalmi irányzaté, amely a magyar földbirtok hegemóniájának megtartásáért áldozatul vetette 48 lényeges vívmányait, így tehát még formális szempontból is igen kétes győzelem volt az, amellyel a magyar 67-es dualisták lemondtak — nemcsak a „nagymagyar koncepcióról", hanem — a nemzeti szuverenitás lényeges kellékeiről, a tényleges paritásról, és alárendelt partnerként betársultak az osztrák-német bürokrácia és nagyburzsoázia nagyhatalmi államába. A kiegyezés nem az egykori magyar dualisztikus irányzat haladó függetlenségi, hanem a megalkuvó monarchikus szárnyának felülkerekedését, a magyar társadalom reakciós erőinek konszolidálását, a haladó törekvések meghiúsítását „ jelentette, s éppen a polgári forradalom fő kérdéseinek demokratikus megoldása ellen jött létre. A lényeget tekintve tehát a magyar többség, a magyar nép veresége, a baljósan „közelgő jövő" katasztrófáinak egyik forrása volt.37 Az 1867. évi kiegyezés, a Monarchia gazdaságilag, katonailag és politikailag legsúlyosabb osztályainak és hatalmi erőinek kompromisszuma, eredeti céljaikról, teljes programjukról való — időleges — lemondása, kétségtelenül kisegítette a Monarchiát az akut válságból, le tudta gyűrni a polgári-nemzeti föderalisztikus s a gyenge, szervezetlen demokratikus erőket és irányzatokat. Egy időre tényleges politikai egyensúlyállapotot teremtett, ami a neoabszolutizmusnak sohasem sikerült. De vajon meggyógyíthatta-e a Monarchia szervi bajait, strukturális hibáit, vajon megszüntethette-e a kapitalizmus kifejlődéséből és feltartóztathatatlan előrehaladásából keletkezett, szakadatlanul szaporodó és növekvő ellentmondásokat? II. Az osztrák—magyar dualizmus létalapja és ellentmondásai Történetírásunk — a marxizmus klasszikusainak útmutatására támaszkodva — sokoldalúan jellemezte a kiegyezést és a kiegyezéssel létesített osztrák—magyar dualizmus alapvonásait.38 Szemben a magyar polgári történetírással megállapította, hogy a kiegyezés nem egyszerűen az Ausztria és Magyarország közti közjogi viszony rendezését, hanem a polgári forradalom korszakának záróaktusát jelentette, amely „felülről",antidemokratikus módon, felemásan vagy sehogy sem oldotta meg, lényegében megoldatlanul hagyta a polgári forradalom fő kérdéseit. A dualizmus legjellemzőbb vonása a nemzeti elnyomás különleges rendszere, a nemzetek feletti uralom megosztása volt — az osztrák-német és a magyar uralkodó osztályok között. A marxista történettudomány stabil megállapításaiból kiindulva most a dualizmus létalapjaival és ellentmondásaival kívánunk foglalkozni. 37 A kiegyezés végzetes következményeinek veszélyére Kossuth irányította elsőnek a figyelmet. Iratai VII. 372 — 382., a híres Kasszandra-levél a VIII. k. 3 — 17., főként a 14. és 16. o., továbbá 24., 41., 58-60. o. 38 Részletes felsorolás helyett ezúttal is az egyetemi tankönyvben, ill. ennek nyomtatásban is megjelent egyik fejezetében adott összegezésre utalunk . Pack Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei .Magyarországon. Bpest, 1955. 1 — 17. o.