Történelmi szemle, 1975 (18. évfolyam)
2-3. szám - KÁROLYI MIHÁLY SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁRA - Litván György: Egy barátság dokumentumai. Károlyi Mihály és Jászi Oszkár levelezéséből
EGY BARÁTSÁG DOKUMENTUMAI 189 szótlanul nézni ezt a becstelen tömeggyilkolást! A politikai szempont pedig az, hogy a mai hatalmon levőkkel nincs kiegyezés, nincs kibékülés. A jövő közvéleménye pedig meg fog bennünket érteni." Bár ez a reménye alighanem csak részben teljesült, s ezzel kapcsolatban — egyrészről az emigráció esetleges hibái, másrészről az akkori ellenforradalmi vádak és rágalmak továbbgyűrűzése vonatkozásában — a kutatásnak még sok tisztázni valója lesz,da annyit bátran leszögezhetünk, hogy Károlyi és Jászi között e kérdésben sem akkor, sem később nem volt elvi ellentét. Egy-egy konkrét esetben, egy-egy akció vagy nyilatkozat kapcsán hol egyikük, hol másikuk részéről felmerültek taktikai, hasznossági aggályok vagy meggondolások, de ez időben is, a második világháború idején is (tehát a Horthy-rendszer egész negyedszázada alatt) egyetértettek abban a két alapelvben, hogy ezt a rendszert, amellyel „nincs kiegyezés", jogos és kötelező minden eszközzel, minden lehetséges erővel szövetkezve támadni és gyöngíteni, eközben azonban — s ez természetesen következett mindkettőjük jelleméből és mentalitásából — senkihez sem szabad eszközül szegődniök, meg kell őrizniük nemcsak személyük, hanem egész mozgalmuk erkölcsi integritását és politikai függetlenségét. Annál komolyabb volt nézeteltérésük a Károlyi által szóvátett második kérdésben. Jászi idézett válaszleveléből kiderül, hogy ezen a ponton nem hajlandó lényeges engedményt tenni: „Kritikámat lehet ugyan enyhíteni, de egészben véve most is azt hiszem, hogy álláspontunkat úgy a fehérek, mint a vörösök irányában határozottan le kell szögezni." S bár a memorandum terve a jelek szerint lekerült a napirendről, a kommunizmus és a hozzá való viszony körüli vita hamarosan újra fellángolt közöttük. A támadó fél ezúttal Jászi volt, aki május 5-én a Prágában járt Kunfitól szerzett értesüléseire hivatkozva közli: kilátástalannak tartja az emigráció megszervezését, pedig „komoly, higgadt és mérsékelt emberek ítélete szerint egy jól megszervezett emigráció rendkívül meggyorsíthatná a honi bomlási folyamatot. Mi azonban nem teszünk semmit, a dogmákba, utópiákba vagy csoporttorzsalkodásokba elmerülten. . . Szomorú és szégyenletes állapot, mely miatt a jövő ítélete előtt nehezen fogjuk bírni a felelősséget." A baj okait egyrészt a különböző szocialista csoportok akcióképtelenségében, másrészt Károlyi megváltozott álláspontjában látja. „A Te álláspontod, melyet K-val közöltél, olyan, hogy azt sem a jobboldali, sem a baloldali szocik, sem mi nem vállalhatjuk. Emigrációt ugyanis csak Nyugat felé érdemes szervezni. Kelet felé csak egyetlen szervezet képzelhető el, mely már létezik, s melynek koncertjében mi részt venni nem tudunk." „Hogy a magyar kérdés keletről oldódjék meg — folytatja —, az ma nagyon valószínűtlen. De ha egészen biztosnak is látnám, akkor se építenék rá politikát. . . . Ha ez az eshetőség bekövetkeznék, esdve kérlek, hogy tartsd magadat attól távol, s hogy nagy és tiszta nevedet őrizd meg a jövőnek és az alkotó politikának." Szenvedélyes haraggal, tőle ritkán olvasható szidalom-szavakkal fejti ki, hogy sem az orosz, sem — különösen — a magyar kommunistákkal nem tud és nem akar együttműködni. „Ezekben a válságos és végzetes időkben rendkívül érzem a Veled való gyakori és mélyreható eszmecsere lehetőségének hiányát. Rendkívül féltelek úgy politikailag, mint egyénileg. ... Ma Magyarországnak, sőt egész Kelet-Európának egyetlen komoly problémája van: a földkérdés (a szocializálás ezekben az elmaradt országokban alig több, mint blöffpolitika !), s ez idő szerint Te vagy 37 Erre a tisztázásra buzdít Illyés Gyula „Sebtisztítás" c. cikke is a Magyar Nemzet 1974. dec. 25-i számában.