Történelmi szemle, 1999 (41. évfolyam)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - A KARLÓCAI RÉKA 300. ÉVFORDULÓJÁRA - Gebei Sándor: A karlócai béke kelet-európai összefüggései

A KARLÓCAI BÉKE KELET-EURÓPAI ÖSSZEFÜGGÉSEi fiában elszenvedett presztízsvereségét igyekezett korrigálni.­ Az 1672-ben elveszített Kamenyec-Podolszkot, a térség legfontosabb erősségét szerette volna Jan Sobieski király személyesen visszavívni a töröktől 1684-ben. Egy sikeres podóliai hadjárat, az 1683-as siker megismétlése, a „podóliai Bécs" felszabadítása nagy tekintélyt szerzett volna a Rzeczpospolitának a keleti végeken. Oroszország bekapcsolása a Szent Ligába óriási jelentőséggel bírt volna a török-ellenes háború sikeres befejezése szempontjából, de a Rzeczpospolita nemzeti érdekei ezt az általános, összeurópai, sőt, az egész kereszténység számára fontos érdeket keresztezték. 1684-ben Sobieski hadai súlyos kudarcot szenvedtek Kame­nyecnél, és egy évvel később Stanislaw Jablonowski koronahetman katonai akciója sem járt eredménnyel. 1686-ban újra Jan Sobieski király vezette Kamenyec ostro­mára seregét, megint csak sikertelenül. A keserű poharat ebben az évben viszont teljesen ki kellett innia a királynak, mert a katonai vereséghez egy diplomáciai vere­ség is párosult, legalábbis a lengyelek értelmezésében. Az 1686. évi podóliai hadjáratból Lvovba megalázottan visszatérő uralkodó -állítólag a sírással küszködve - itt, ebben a városban volt kénytelen aláírásával, pecsétjével és esküjével megerősíteni az időközben Moszkvában befejezett tárgya­lások záróokmányát, az orosz-lengyel örökbékét, a már két hónapja ott várakozó cári meghatalmazottak, Borisz Seremetyev és társai előtt. A Vaszilij Golicin és Krzysztof Grzymultowski nevével fémjelzett, 1686. ápri­lis 21-én (május 5-én) Moszkvában parafált örökbéke első három pontja értelmében, a több mint harminc éve hadban álló Oroszország és a Rzeczpospolita barátságot és örök időkre érvényes békességet fogadott egymásnak. A felek a status quo és az uralkodói titulusok fenntartás nélküli elismerésével megígérték egymásnak, hogy véglegesen lezárják az Ukrajnáért folytatott háborút. Az orosz cárok 1654-től, illetve 1655-től egyoldalúan használt titulusának - Nagy-, Kis- és Fehér-Oroszország egyed­uralkodója — hivatalos elismerése nem jelentett kevesebbet, mint azt, hogy a len­gyelek „57 kisorosz várost", egészen a Fekete-erdőig és a Fekete-tengerig átenged­tek az oroszoknak.­ A 32 pontot tartalmazó, 1686. évi örökbékének 10-13. cikkelye az együttmű­ködés módozatait rögzítette. A szerződő felek ünnepélyesen kijelentették, hogy kato- 5 Nicolai Jorga: Geschichte des Osmanischen Reiches. IV. (Bis 1774.) Gotha, 1911. (Allgemeine Staatengeschichte. I. Geschichte der europäischen Staaten) 143-146.; N. A. Szmirnov: Borba­russz­kovo i ukrainszkovo narodov protyiv agressziji szultanszkoj Turciji v XVII-XVIII vv. In: Vosszo­jegyinyenyije Ukraini­sz Rosszijej. 1654-1954. Szbornyik sztatyej. Red. A. I. Baranovics. Moszkva, 1954. 365-372.; Litopisz Szamovidca. (Druge vipravlene sztereotipne vidarija). Kijiv, 1971.­­ IS­N­ 5. A szultán gőgös viselkedésére jellemző, hogy Kamenyec valamennyi templomából összesze­dette a fatábla szentképeket és azokból padozatot készíttetett az elfoglalt város egyik utcáján, hogy azon vonulhasson be a déli végeket ellenőrző helységbe. 6 Ivan Ivanovics Gulikov: Gyejanyija Petra Velikovo, mudrovo preobrazityelja Rossziji. I. Moszkva, 1788. 196-199. Az örökbéke ratifikálása - ünnepélyes külsőségek közepette - Moszkvában is vég­bement. A Kreml dísztermében (Granovitaja palata) a későbbiekben fontos diplomáciai missziókat sikeresen teljesítő Ukraincev alkancellár hordta körül a Szent Evangéliumot, hogy az esküt tevő államférfiak az evangélium megcsókolásával Isten előtt is fogadják és bizonyítsák az 1686. évi béke örökkévalóságát.

Next