Tükör, 1969. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)
1969-12-16 / 50. szám
Leülünk a tükör elé és vizsgálgatjuk az arcunkat. Simán, hátrafésült hajunkat leengedjük, más frizurát próbálunk... Mi lenne, ha féloldalra fésülten viselnénk? Rövid, fiús, fekete a hajunk? Fiatal lányarchoz ez jól megy, de nem tüntetne el néhány évet a szőke vagy vöröses haj? Nehéz ilyenkor dönteni. Azt hisszük, hogy egyéniségünknek csak bizonyos hajszín és frizura felel meg. Az öltözködésnél is idegenkedünk a merészebb változástól. Pedig énünk sokkal összetettebb, semhogy ragaszkodnunk kellene egy megszokott típushoz. Valljuk be: minden nőben van némi színészi képesség. Akaratlanul is másként viselkedünk sportos nadrágban mint estélyi ruhában. Nem bűn, csak női dolog, ha időnként kissé „megújulunk”. Egy új ruha, új frizura vagy hajszín, esetleg paróka szinte átvarázsol — mint a képeinken látható sokarcú manekent is. Tizennyolc éves vagyok. Nem vetek meg semmilyen mókát. Elvből csak minit vagy nadrágot hordok. A hajammal nincs sok gondom. Egyenes, mint a drót. Legfeljebb felcsavarom a végét és átkötöm tarka kendővel. Most éppen ez a divat! Szolid, tartózkodó vagyok. A tökéletes eleganciához csak egy Chanel -kosztüm hiányzik. Megkívánom a rendet, pontosságot, szeretem a komoly zenét. De mondják meg: nem túl gyakran találkozunk ezzel a típussal? Vöröses árnyalatú haj, aszimmetrikus frizura. Erőteljesen kikészített arc. Mélyen kivágott estélyi ruhában igazi „vamp”. Talán megpróbálom Szilveszterkor... Bara István (MTI) és Sséderer Margit riportja Ábrándos leányarc. Semmi köze a farmert viselő fiús típushoz. Romantikus lélek, nőies, gyengéd. Milyen jól menne nekem egy fehér csipkés blúz és hozzá fekete maxi-szoknyá