Tükör, 1970. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)
1970-09-08 / 36. szám
„Szabálytalan” villámok és szerencsétlenségek sz mint ismeretes, augusztus 21-én, pénteken délután Szucsányi Andrást, az MTK labdarúgóját a dunavarsányi futballpályán, edzés közben, a villám agyonsújtotta. Munkatársaink felkeresték a tragikus szerencsétlenség két szemtanúját, Balázs Imrét, a dunavarsányi edzőtábor vezetőjét és Lang Istvánt, az edzőtábor fűtőjét, hogy mondják el, hogyan látták a különös balesetet, valamint dr. Tardos Bélát, a Meteorológiai Intézet tudományos főmunkatársát, hogy a — mostanában gyakrabban tapasztalható „szabálytalan” — villámcsapások természetéről nyilatkozzék. MOLNÁR KÁROLY ÉS ZARÁND GYULA RIPORTJA A DUNAVARSÁNYI SZEMTANÚK Balázs Imre, a Népstadion és Intézményei dunavarsányi edzőtáborának vezetője: — Augusztus 21-én délután, valamivel négy óra előtt, a főépület Duna-parti oldalán álltam. Sütött a nap, és néztem a kajakosok edzését. Ekkor, váratlanul, mindent elhomályosító éles fényt láttam, majd hatalmas csattanás következett. Gondoltam, a közelben csapott le a villám. A futballpálya felé rohantam, ahol megdöbbenve láttam, amint az MTK játékosai négykézláb kóvályogva kúsznak az épület felé. Csak Szucsányi és Koritár maradt fekve. Palicskó edző térdelt felettük és segítségért kiabált, hogy hozzunk hordágyat, s keressünk orvost. Közben mesterséges légzéssel és szívdörzsöléssel próbálta eszméletre téríteni őket. Koritár esetében ez szerencsével is járt, de Szucsányi meredt testét csak pokrócba fektetve tudták lehozni a pályáról. — Én közben elszalasztottam a szakácsot a Csepel Autógyár mentőorvosáért, aki hamarosan meg is érkezett. Később Taksonyból is jött egy orvos. Mind a ketten megállapították a halált, amely a villámcsapás pillanatában következett be. Lang István, az edzőtábor fűtője: — Az emlékezetes augusztus 21-én délután, kevéssel négy óra előtt, kint ültem a futballpálya szélén és az MTK gyúrójával számoltam a két villám között eltelt másodperceket. Tőlünk körülbelül négy kilométerre keletre saccoltuk a vihart. Gondoltuk, még pár percig edzhetnek a játékosok, azután már ide is megérkezik a vihar. Az újabb villámlástól számolt 12. másodpercben azonban rendkívül erős fényt láttam oldalról. Fehér, vakító cikázás volt. Amikor felnéztem, a játékosok fejüket fogva kúsztak felénk a pályán. Hirtelen nem tudtam elképzelni, mi történhetett, de nem gondoltam semmi komolyabb bajra. — Miután eleredt az eső, bementem a kazánházba s az ablakon keresztül figyeltem, hogy mi történik. Még mindig nem sejtettem, mi is történt valójában, csak később, amikor felmentem az épületbe, mondták, hogy meghalt a Szucsányi. — Rossz visszaemlékezni rá. Az egész pillanatok alatt zajlott le .. . 10E3 A SZAKÉRTŐ Időtlen időkig az ember nem tudta mi okozza a villámot, és hajlamos volt azt hinni: a félelmetes jelenség „földöntúli”, misztikus erőtől származik. Erre utalnak a különféle elnevezések is, isten nyila, isten ítélete, tüzes mennykő. Mindössze 121 esztendeje, hogy Benjamin Franklin felismerte és igyekezett bebizonyítani: a villám és az elektromosság egy és ugyanaz. A tudós a naplójában, 1749 novemberében, ezt jegyezte föl: „Az elektromos kisülés a dolgokban, egyezik a villámmal: 1. fényt ad, 2. a fény színe, 3. cikcakkos irány, 4. gyors mozgás, 5. a fémek vezetik, 6. csattanás, vagy zaj a kisüléseknél, 7. továbbhaladás vízben vagy jégben, 8. belehasít a testekbe és átmegy rajtuk, 9. megöli az állatokat, 10. elolvasztja a fémeket, 11. lángra lobbantja a gyúlékony anyagokat, 12. kénes szag.” Az elektromos áramlást vonzzák a hegyes csúcsok. Franklin kísérletét a sárkánnyal, melyik diák ne ismerné? Az amerikai tudós hosszú ideig, türelmesen várta a zivataros időt, hogy feltételezését bebizonyíthassa. Sárkányát, amelyre vaspálcikát erősített, kenderfonálon felengedte a levegőbe. Végre megérkeztek a viharfelhők. A zsineg az esőben átnedvesedett, majd az alsó végéből, miután egy vaskulcsot tett a közelébe, szikrák pattogtak ki. Bár annak idején Franklin bebizonyította a villám és az elektromos szikrák azonosságát, a villámról, erről a nálunk különösen gyakori és veszélyes jelenségről még ma sem tudunk eleget. Erről beszélgettünk dr. Tardos Bélával, az Országos Meteorológiai Intézet tudományos főmunkatársával. — Sokan azt feltételezik: a villámlásban olyan szabályosság van, hogy ez eleve lehetetlenné teszi a meglepetéseket — mondja Tardos Béla. — A közhit a villámlást a zivatarhoz köti. Kétségtelen, hogy ez a két meteorológiai jelenség a leggyakrabban együtt jár. A zivatart elektromos kisülések kísérik. A gyors csapadékhullást, vagy éppen felhőszakadást a cumuló-nimbus, vagyis a fölfelé tornyosuló felhőalak okozza, amely fölött általában cirrosztratus ernyő alakul ki. Ezek a gomolyfelhők 10—12 kilométer magasságig nyúlnak föl. Ha ilyen jellegű felhőket látunk, akkor bizonyosra vehetjük, hogy villámlani fog. De, ha tornyosuló gomolyfelhők nincsenek, akkor is előfordulhat elektromos kisülés. Derült égből is jöhet villámcsapás? — Előrebocsátom, hogy az egyéni megfigyelések, észlelések gyakran pontatlanok. Nehéz tévedhetetlenül megállapítani: „derült az ég”. Legfeljebb azt mondhatjuk: „Ahol állok, onnan nem látok felhőt. Vagy azt: „Nem annyira derült az ég”. És nagyon fontos még, hogy nemcsak a tornyosuló gomolyfelhő és zivatar rejt villámveszélyt. Elmondok egy furcsa, rendhagyó esetet. A pilóta csak lágy, barátságos felhőket látott. Zivatar sem volt. Valami hirtelen kigyulladt a gépen. Oltani nehéz volt, csak a kényszerleszállás oldotta meg a kritikus helyzetet. Mint az utólagos műszaki vizsgálat megállapította, a repülőgépet tizenhat villámütés érte. Ez figyelmeztető és elgondolkoztató. A villám tehát nem olyan egyszerű jelenség. Mostanában gyakoribbak nálunk a villámcsapások és az őket követő balesetek, károsodások. Vajon miért? — Sűrűbbek a települések, közelebb állnak egymáshoz az épületek is, mint akárcsak két évtizeddel ezelőtt, és a népsűrűség is nagyobb. Ez az oka annak, hogy mostanában gyakrabban pusztít a villám. Éppen ez indokolja, hogy manapság többet foglalkozunk a téma tudományos kutatásával. Már csak élet- és vagyonbiztonsági okok is megkívánják ezt. — Hová csap be leginkább a villám? — Sokan azt hiszik, hogy a legmagasabb pont vonzza a légkör elektromosságát. Hogy a villám hova sújt le, az több tényezőtől függ, így elsősorban a talajvíz szintjétől és attól, hogy mennyi ásványi só van a talajban. Ismét egy tanulságos eset. Egymás mellett volt a vízkutató huszonöt méter magas fúrótornya és egy alacsony deszkabódé. Jött a zivatar, dörgött, villámlott. Az emberek felriadtak, de biztonságban érezték magukat. Úgy gondolták, hogy a villám úgyis a magas vastoronyba csap. Nem így történt. Belevágott a deszkabódéba, mert — mint később kiderült —, magas volt alatta a talajvíz szintje. Két ember halt meg ott. — Milyen villámalakot ismer a tudomány? — Leggyakrabban vonalas szerkezetű a villám, ez elágazásaival együtt folyamrendszerre emlékeztet. Megjegyzem, hogy bevezetésként előbb mindig egy úgynevezett elővillám lövellődik ki. Ez ionizálja és így vezetőképessé teszi az egyébként az elektromosságot rosszul vezető levegőt. Ez teszi lehetővé, hogy a későbbi elektromos kisülések könnyebben jussanak előre, egyre közelebb kerüljenek a földfelülethez. Azután a föld felől is megindul az elektromosság áramlása, kisülése a felhők felé. Ritkább a gömbvillám, ez mintegy tüzes labdaként gurul és csendben eltűnik, vagy óriási robajjal szétrobban. Időnként előfordul gyöngysor alakú villám is, amely úgy hat, mintha egy zsinórra több fényes pontot fűztek volna fel. — Melyik évszakban számíthatunk leginkább villámcsapásra? — Bármelyikben. Mindenesetre, nyáron a leginkább. De ismétlem, akár a december is hordozhat villámcsapásos életveszélyt. — Mi a legjobb védekezés a villámcsapás ellen? — Ahogy mi mondjuk, a Faraday-kalitka. Mostanában fémkalitkaszerűen, az épület minden szegletét bekötő formában szerelik fel a villámhárítót. Ez teljes biztonsággal megóv.