Tükör, 1970. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)

1970-12-01 / 48. szám

elvet hamar megérthetjük. Sokan jártak már gépkocsivezető-tanfo­lyamra, vagy filmen láttak ilyen ki­képzést. Képzeljünk el egy szimulá­tor (utánzó) berendezést, amely nagyjából olyan műszereket tartal­maz, mint egy gépkocsi szerelvény­fala. A szimulátor-gépkocsi üvegén keresztül filmet lát a jelölt, az ablak helyén esetleg tv-képernyő van, s azon a valódi utcai forgalmat lehet látni. (Arról a fontos momentumról ne feledkezzünk meg, hogy a szimu­látor nem mozog, hanem egy szobá­ban helyezik el, csupán a filmkoc­kák peregnek.) Az oktató — külön­féle műszerekkel — méri, hogyan reagál a delikvens az utcai forga­lomra, mit csinálna, ha a valóság­ban történnének vele hasonlók. Most képzeljük el mindezt módosítva: az autó a Holdon van, s a szimulátor­hoz hasonló berendezés a Földön. A holdautó tévékamerája körülbelül 1,3 másodperc késéssel a Földre továb­bítja, mit lát a környező vidéken. A kamera mozgatható (persze távirá­nyítással), s a koordinációs központ­ban ülő tudós — csekély késéssel — úgy irányítja a holdjárművet, mint­ha maga is benne ülne — a Holdon. Egy kis késés A holdjárművet öt nap alatt tízszer létesítettek — néha több órás — rá­dió- és tévéösszeköttetést, miközben ez a különös autó 197 méter utat tett meg. Mehetett volna többet is, de van egy kis baj. A fény ugyan 300 000 kilométert tesz meg másod­percenként, de a Hold messze van. Végezzünk egy gyors számítást. A holdjármű kamerája észrevesz egy szakadékot: a kép 1,3 másodperc múlva érkezik a Földre. Itt legalább 4 tizedmásodperc kell, amíg az irá­nyító tudós „kapcsol”, majd új pa­rancsot továbbít a Holdra. Ez megint 1,3 másodperc — a három tétel együtt 3 másodperc. De ehhez még hozzá kell számítani a különböző műszerek úgynevezett relaxációs idejét, mert azok sem hatnak, enge­delmeskednek azonnal, így legalább 4 másodpercre nő a cselekvési, vég­rehajtási vagy inkább késési idő. Egy gyors holdautó ezalatt régen elpusz­tulna! Ennyi idő alatt megsemmisül­ne, szakadékba zuhanhatna stb. Mi hát a megoldás? Meg kell tanulni a televíziós távvezérlést, az autót las­san kell mozgatni és „vészféket” kell rászerelni. Ez a vészfék egy — a Földtől független — automata radar­berendezés, amely azonnal megállít­ja a kocsit, ha bajt „érez”, függetle­nül attól, hogy a földi számítóköz­pontban már észlelték-e. A második lépés A holdautóban még maradt egy ke­vés energia, így alkonyat után is dol­gozhat — igaz, csak könnyebb fizi­kai munkát végezhet. Útja során analizálta ennek az ismeretlen vi­déknek a talaját (belefúrt a talajba, belemarkolt a lazább kőzetekbe, s ha kellett, összegyűjtötte a mintá­kat), a Holdon észlelhető különféle sugárzásokat mérte, és rádióadóján a Földre sugározta, Így tehát máris a földi központban vannak az ész­lelési adatok, s talán nem is fontos a kőzetmintákat a Földre juttatni. A Maré Imbrium már sötétbe bo­rult, ezért csak a kis energiával mű­ködő műszerek dolgoznak, az autó már 23-án elfoglalta azt a sík par­kolóhelyet, ahol december elejéig várakozik, hogy újra megkezdhesse a munkát. (Olyan helyre irányítot­ták, ahol napelemeit mindjárt „haj­nalban” napsugárzás éri, s akkor földi paranccsal megpróbálják „élet­re kelteni”, megmozdítani. Bizonyos sugárzásokat azonban a kéthetes éj­szaka alatt is mérhet.) A Földről nézve december 8-án lesz első negyed. A Mare Imbrium nagy területein december 5-e és 10-e kö­zött kezd hajnalodni. Nehéz (és fe­lesleges) lenne megjósolni, mely na­pon fog az „álomba dermedő” kocsi megmozdulni. Mindenesetre a leszál­láskori több mint +100°C után a hő­mérséklet éjszaka —150°C-ra hűl le. Azt hiszem, nincs olyan földi gépko­csi, amely ekkora hőmérséklet-kü­lönbséget kibírna! A bevezetőben említettük, hogy a holdautóval kapcsolatos elképzelések megvalósulásának ez csak az első lé­pése. Mi lehet a második? A tudo­mányban általában nehéz jósolni, mert sokrétűek az összefüggések, így csak annyit mondhatunk, hogy töké­letesíteni fogják a holdjárműveket, bátrabban mozognak majd velük, sőt, konstrukciós — alapvető — mó­dosítás is elképzelhető. (Nem mind­egy, hogy síkságon vagy valamely holdbéli felvidéken, felföldön mo­zognak majd vele. Hát még felka­paszkodni a kráterek oldalán.) Ez a kísérlet, amely új szakaszt je­lent a Hold kutatásának történeté­ben, azt bizonyítja, hogy még mindig messze vagyunk az automatizálási lehetőségek felső határától. Márpe­dig, amíg ezt ki nem merítjük, érvé­nyes a hallgatólagosan elfogadott mondás: amíg automatával valamit megtehetsz, addig emberéletet ne kockáztass! Egy 30—40 éves asztro­nauta „drágább”, mint egy holdautó. GAUSER KÁROLY Egy 40 méter magas, 25—30 méter átmérőjű óriás ernyőantenna a Krim­iei szigeten — egyike azoknak, ame­lyek kapcsolatot tartanak a Luna 17- tel és a holdautóval kulák­. Ma, ha valaki Dániába utazik, elkészülhet mek, az úgynevezett Heimkino, házimozi szi­­hogy nem is kérdezik meg, mi otn/^jó műsorsaim ez a családi összejövete­tudni illik eleve felteszik róll, ami­­ff szán^ négy és fél milliórekek már lefeküd­­n pornobulir’ A magyar lapiosú országban Az újságárusok nem gyen évig tartott. A par.­­reszletes képet adtak róla, hogy a legutóbba nem nagy szótöbbséggel (159:13) 1967 nya­­^vekben milyen pomovilág bontakozott kán szuntett^|foeg a pgjjpográf nyomtatva­­|em tes. — ■ még Bánnai e! . .. ___ _ _______ csak a helyszínen látni, mi is van. A kis kruknászina*. A cukrászinas­zinte ann£ rályság a pornósiakma elsőszámú szállitó...nassolhat", amennyit csak akar. Gyorsan te a világon,­­ nagyobb aki Koppenhágában egreeszi magit, aztán rendszerint r , sem részmegállapodásoknak. ’ hanyatt esik, amtud nézr- n “"omságc* ismét megindulnak­kor teljesen beleértve: látja po­­nofüzetek lt történt Dániában a po atommentesítés, ? Két iitóját. („Itt vásároljon pornót legalerdjével ezelőtt a tilalom feloldásakor egyszeri­áron.”) Nálunk a tízes évek táján, az akkiben magasra csapott a pornóhullám. (így prűd társadalomban rejtegettek ilyen képek mondom ezt, bár egyik-másik magyar újság elzüllött kamaszok, vagy küjön öregurak. Diszexhullámot szokott emlegetni, de hol van- Romok Elszomorító hírt olvastam. Eszerint nemsokára köz­­világítást kap a margitszigeti romok környéke, jó erős lámpákat, hogy a közeli szabadtéri színpad né­zői az előadások szüneteiben se unatkozzanak, kere­kedjenek csak fel egy kis sétára a romok között, nem bánják meg a látványt. No, de a látvány! Persze ez is merőben más lesz, mint ami a romoknál hagyo­mányos. Nem a romok törzsvendégei szolgáltatják majd a kulturális élményt, hanem az itt elhelyezendő szobrok. Arról még hiányosak az értesüléseim, vajon a kivilágítás csupán a felvonásközökre korlátozódik-e, mert ha így határoznának, egy szavam sem lenne. De az az érzésem, hogy senki sem fog bíbelődni a be- és kikapcsolással. Még jól emlékszem az én időmre. Ha az ember, pontosabban: a fiatalember már elodázhatatlan vágyat érzett egy kis romantikára, hova is ment máshova, mint a margitszigeti romokhoz. Hétköznap 30 fillér, vasárnap 50 fillér volt a belépti díj, de meg kell hagyni, teliholdnál sem számítottak pótdíjat. Nagy pénz volt akkor még a 30 fillér is, hát még az 50, de nem sajnáltuk, mert a sejtelmes margitszigeti környezet (plusz elég megbízható sötétség) bizonyos exkluzivitást nyújtott, bizonyos zavartalanságot, például az ingyen Város­ligettel szemben, még ha a galerik még nem is voltak divatban. Igaz, divat! Sok minden új divat volt és van azóta, de, azt hiszem, a margit­szigeti romok átvészelték az évtizedeket. Szép, kedves táj ez, a város bájos színfoltja (különösen este, ha már nem is látni a színeket). Nemrég, nyáron arra jártam, s örömmel konstatáltam, hogy atomkor ide, elidegenedés oda, a padok felől a régi suttogást hallottam, itt még ma sem szokás zsebrádiót bömböltetni. S most, mégis, jaj, kivilágítást kapnak a romok! (Ez olyan lesz, mint amikor a Pál utcai fiúk megtudták, hogy beépítik a grundot.) De nincs mit tenni, a modernizálás nem kedvez a fiataloknak. (Szép, szép a haladás, de néhol abbahagyhatná.) Milyen lehetőség kínálkozik a mai fiúk, lányok számára, súlyosbítva azzal, hogy a parkok már egyre kedély­­telenebbek, sok helyütt még a padokat is leszerelik télre? Menjenek moziba? A jegy nem olcsó, amellett néha a film is olyan, hogy ennyi áldozatot még Ámor sem kívánhat. A házibulik egyre népszerűtlenebbek a szülők előtt, s különben is, a legtöbb lakásban ott lakik legalább egy nagymama, aki már nem szívesen jár el hazulról. Táncos hely meg kevés van. Mesélték nekem, hogy a­ múltkor a szomszédunkban egy mama a kezét tördelve jaj­­veszékelt, amikor lánya sokáig kimaradt. -- Hol voltál, te szerencsétlen?! — Elmentünk Petivel táncolni — mondta ártatlanul a kislány —, sorban is álltunk a kávéház előtt, de nem jutottunk be az ötórai teára, így hát megvártuk a komplett reggelit. Még az a jó, hogy legalább az ősi igazság, miszerint a szerelem mindent le­győz, ma is érvényes. A fiatalok leleményesek. Ezt kérem meghallgatni. Fogászatra járok, hosszadalmas a kezelés. Szinte minden alkalommal ott látok a sarokban egy fiatal párt. Fogadni mertem volna, hogy a lány a páciens, mert a fiú mindig babusgatja, dédelgeti, báto­rítja. És milyen udvarias fiatalok! Ahányszor csak sorra kerülnének, mindig mosolyogva biztatják a következőt, tessék csak bemenni, nekünk van időnk. Egyszer valahogy melléjük kerültem, s hogy, hogy nem, beszélgetni kezd­tünk. A fogról. — Nekem bal alsó öt, hat — mondtam —, és maguknak? Értetlenül néztek rám. -- Bal alsó öt, hat — ismételtem. — Ezek lyukasak. A kislányt is a szem­üveges doktor kezeli? Akkor már elnevették magukat. — Senki sem kezel minket — árulta el a fiú. — Nem is szükséges. Hát ez mi? Most meg már rajtam volt a csodálkozás sora. — Akkor meg miért ülnek itt nap mint nap? — Randevúzunk. Ez csak nem bűn? Ilyen locs-pocs, hideg időben nem ér­demes sétálni. Az eszpresszó pedig füstös és pénzbe kerül. Itt találkozunk délután az SZTK-ban, nagy a forgalom, melyik fogfájós figyelne minket, ugye? Persze. — Hm — morogtam —, szóval maguknak elegendő a rendelőintézet folyo­sója. Végre valaki, aki meg van elégedve az SZTK-val! — Hát arról lehetne beszélni, hogy meg vagyunk elégedve — komorodott el a lány. — Igazán elkelne ide a folyosóra legalább egy kazettás magnó, ha már Wurlitzerre nem telik. ... Minden bizalmam a rendelőintézeté, de azért sajog a szívem, ha a margit­szigeti romok jövőjére gondolok. Csak az tölt el némi reménnyel, hogy talán a hivatal is volt valaha fiatal. Miért ne lehetne tehát megértő ma is, s így nem lesz ragyogás a teljes Mar­gitszigeten, akad majd egy-két zug, amely jótékony sötétségbe burkolózik. A budai és a pesti mellékutcákról nem is beszélve. \ V­□ 9 '

Next