Új Tükör, 1980. április-június (17. évfolyam, 14-26. szám)
1980-05-18 / 20. szám
Másfél-két évtizeddel ezelőtt Borisz Szpasszkij játékának jellemzései feltétlenül tartalmazták azt a kitételt, hogy a döntő játszmákat erején alul játssza. Erre két esetet is szoktak idézni: 1958-ban a Szovjetunió bajnokságának rigai döntőjében, az utolsó fordulóban Tál nagymesterrel került szembe. Minőségelőnyre tett szert, azonban esélyes állását függőzés után vesztésre rontotta. A vereség után — amely miatt nem vehetett részt 1969-ben a portorozsi világbajnoki zónaközi versenyen — kiment az utcára. — És sírtam, mint egy kisgyerek. Utoljára 1951-ben sírtam, amikor egy szimultánon vesztettem Szmiszlov ellen. Akkor megfogadtam, hogy többé nem sírok. Most azonban nem tudtam könnyeimet visszatartani — írta Szpasszkij erről az esetről. Három év múlva, ugyancsak a világbajnoki zónaközi szovjet bajnokságon, Stern lépett Tál helyére, az utolsó fordulóban Szpasszkij ellen gyalogelőnyös végjátékot hagyott függőben. Szpasszkijnak annyira elment a kedve a játszmától, hogy a függőt — amelyről később edzője, Bondarevszkij nagymester és mások is megállapították, hogy még tartható volt — további játék nélkül feladta. Minderre azért emlékezünk, mert a most lezajlott Portisch elleni páros mérkőzésen Szpasszkij — egyébként Portisch szintén — az utolsó, 14. játszmára halasztotta a döntést; mindketten egy lapra tettek fel mindent. Mi lehet ennek az oka? Szpasszkij, éppúgy, mint Portisch, nagy gyakorlattal rendelkezik a páros mérkőzések terén. Portisch nemigen nyilatkozott e versenyformáról, az exvilágbajnok viszont ismételten leszögezte, hogy nem kedveli. Szerinte a páros viadal sokkal nagyobb idegfeszültséggel jár, mint történetesen 8-10 versenyző küzdelme. Ő csak tudja, hiszen éppen az ő felemelkedése idején, 1965-ben vezették be a hosszadalmas és költséges világbajnokjelöltek versenye helyett a páros mérkőzéseket. Először 1965-ben Kérész, Geller és Tál, másodszor, 1968-ban, Geller, Larsen, és Korcsnoj legyőzésével jutott el Petroszjan trónusáig, akit 1969-ben felváltott a világbajnoki széken. Három világbajnoki mérkőzést is vívott, kétszer Petroszjan, egyszer Fischer ellen, így bizonyára saját bőrén érezte, amit Botvinnik mondott. — Minden világbajnoki páros mérkőzés egy-egy évet jelentett életemből! Szpasszkij leírja egy helyen, hogy Petroszjan elleni felkészülése során egész monográfiát írt össze ellenfeléről, amelynek címe az lehetett volna: Kicsoda Petroszjan? Nem tudjuk, Portischt is ilyen mély tanulmány tárgyává tette-e. Az azonban biztosnak látszik, hogy a páros mérkőzéseken két egymásra célirányosan felkészült ellenfél ül egymással szemben. Különösen rövid mérkőzésen egy-egy vesztést nagyon nehéz behozni, két vereség pedig szinte biztosan az egész mérkőzés elvesztésével jár. Ezért a hátrányban levő versenyző éppúgy óvatos, mint aki vezet. Ez utóbbi ugyanis beáll „bekkelni”, hiszen döntetlenekkel ő jut tovább. Szpasszkij már az első játszma után hátrányba került Mexikóvárosban Portischsal szemben. Ráadásul Portisch sötéttel nyert. Hosszú döntetlensorozat után Szpasszkij a 9. játszmában kiegyenlített a világos bábokkal. Így még mindig Portisch volt előnyben, mert a szabályzat értelmében a mérkőzés döntetlen kimenetele esetén az a versenyző jut tovább, aki több győzelmet aratott sötéttel. Csak ha ez is egyenlő, akkor számított volna az, hogy ki egyenlített ki utoljára (amit sok hírforrás tévesen a továbbjutás első feltételének jelölt meg). A 10. játszma után kétszer kétjátszmás folytatás következett. Az első három játszmában azonban az exvilágbajnoknak „nem volt idege” nyerésre játszani. Csak az utolsóban, már kényszerhelyzetben, kísérelte meg a nyerést , és valóban ez lett a viadal legizgalmasabb, legtartalmasabb játszmája. A félbeszakításig Portischnak nagy pozíciós nyomást kellett kiállnia. Szpasszkij álláselőnyét már-már kombinatív úton anyagi előny szerzésére válthatta át, Portisch azonban talált egy szellemes, váratlan lebonyolítást, minőséghátrányos végjátékra egyszerűsített, amelyben Szpasszkij minden erőfeszítése ellenére a döntetlen elkerülhetetlen volt. A 77. lépésben bekövetkezett a békekötés a Szpasszkij ajánlatára. Nem tudhatjuk, milyen szerepe volt e mentőakció megtalálásában Portisch szekundánsának, Forintos Győzőnek és az ugyancsak Mexikóvárosban versenyző Ribli Zoltánnak. Mindenesetre jól elemeztek. A páros mérkőzések mindenkor sajátos megnyitási párharccal is járnak. Mindegyik fél igyekszik felkészülni ellenfelére, annak legerősebb fegyvereit igyekszenek elkerülni, esetleg meglepetéseket bevetni. Míg a Hübner—Adorján mérkőzésen éppen azok a megnyitások kerültek terítékre, amelyekről Adorján eleve kijelentette,hogy „azokat Hübner úgysem játssza”, (1. d4 és a „nyílt spanyol”), a Portisch—Szpasszkij mérkőzésen, főleg sötéttel, két állig felfegyverzett matador ült egymással szemben. Portisch sikerrel vette ki Szpasszkij „zárt szicíliaijának” méregfogát, 2 pontot szerzett sötéttel három játszmából. Szpasszkij viszont a vezérindiait alkalmazta sikerrel, annyira, hogy Portisch, aki pedig — mint a legtöbb sakkozó — világossal sokkal ponterősebb, mint sötéttel, ezúttal világos bábokkal egy játszmát sem tudott nyerni. Mindent összevetve, a várakozásnak megfelelően, egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés. Ezt mutatja a +1, —1 , 12 végeredmény is. Portisch ezzel másodszor jutott a világbajnokjelölti küzdelmek során a legjobb négy közé. Ellenfele Hübner, aki a negyeddöntőben Adorjánt győzte le 5,5:4,5 arányban. Portisch újra előrelépett, mert olyan ellenfelet gyűrt le, aki kora ifjúságától kezdve „kellemetlen ellenfél” volt számára. Ilyenek létezésére annak idején már Maróczy Géza nagymester is rámutatott. Két megközelítőleg egyenlő játékerejű versenyzőről van szó, aki egymás elleni eredményében mégis egyoldalú előny mutatkozik az egyik javára. Portisch le tudta győzni ezt a lélektani hátrányt is. A játszmák tartalmát illetően figyelembe kell venni, amit az exvilágbajnok a páros mérkőzések lélektanáról mondott. Portisch, mint egy nyilatkozatában utalt rá, különben is inkább a hasznosságot keresi, mint a szépséget. Nagy tét mellett, erős ellenfél ellen, irreális célkitűzés lenne ragyogó megoldások keresése. A mérkőzés a magyar sakkozás egyik legkiemelkedőbb sikerét hozta. Túlzás nélkül állítható, egy egész ország szurkolt az utolsó, legdrámaibb fordulóban, Portisch Lajosnak. Két napon át szinte megszakítás nélkül szóltak a sakkszövetség telefonjai, nemcsak a budapestiek, hanem az ország legtávolabbi részeinek sakkbarátai is kérdezősködtek az eredmény iránt, amely általában a kora hajnali órákban érkezett meg Az utcán, a földalattin, ismeretlen emberek szólították meg a sakkozókat, akikről feltételezték, hogy esetleg előbb tudták meg az eredményt, mint a tömegkommunikációs eszközök azt közzétették. Portisch Lajos, a világranglista 4. helyezettje (Karpov világbajnok, Tál és Korcsnoj mögött), ismét helytállt. A magyar sakkozás és a magyar sport barátai szívből gratulálnak neki és sok sikert kívánnak Hübner elleni erőpróbájához, amelynek sikeres kimenetele esetén már a legjobb kettő közé kerül és a Polugajevszkij— Korcsnoj összecsapás győztesével mérkőzik. FLÓRIÁN TIBOR Portisch: egy lépés fölfelé Portisch és Spasszkij hetedik játszmája Mexikóvárosban Robert Hübner, a magyar nagymester legközelebbi ellenfele MTI KÜLFÖLDI KÉPSZOLGÁLAT 34 Q EGYRE Bevált Németh Miklós jóslata. Montreal gerelyhajító bajnokát a legutóbbi olimpia után megkérdezték : — Ki javítja meg világrekordját? — Paragi Ferenc. Nem lepődnék meg, ha éppen ő közelítené meg legjobban a száz métert. Sőt, túl is röpíthetné a gerelyt ezen a határon — hangzott a válasz. 96 méter és 72 centiméter az új világrekord, amelyet Paragi a legutóbb Tatán elért. Ha a jelzőket korábban nem koptatták volna el, akkor ilyesmivel illethetnénk a 26 esztendős csepeli atléta teljesítményét: káprázatos. Egy érdekes felvétel: Kóczán Mór aranyosi háza előtt gyakorol ■