Új Tükör, 1980. április-június (17. évfolyam, 14-26. szám)

1980-06-15 / 24. szám

Vetélkedő az öt karika jegyében Egy humoros történet adta meg la­punk olimpiai vetélkedőjének alap­hangulatát. 1896, Athén. Amikor Hajós Alfréd a görög tengervízben kétszer is megelőzte vetélytársait, a görög trón örököse megkérdezte tőle: — Hol tanult meg ilyen ragyo­góan úszni? — A vízben, fenség — válaszolt az első magyar bajnok. Olimpia az ókorban és olimpia az újkorban, vagyis a játékok története a hajdani képzelt istenekhez fűződő mondáktól, a közeledő moszkvai ver­senyekig, ez volt a vetélkedő téma­köre. A szervezést az Új Tükör Ol­vasószolgálata vállalta és felhívásá­ra a lapunk nevét viselő több mint harminc klub csapata vett részt a küzdelemben. Nádor Mara nyitotta meg az izgalmasnak ígérkező ese­ményt és közölte, hogy a legjobbak jutalomként elutazhatnak a moszk­vai olimpiára. A házigazda szerepét a vetélkedő első fordulójában a MAHART Új Tükör klubja vállal­ta, jól felszerelt színbe!­t, a hajó­zási vállalat csepeli művelődési há­zában látta vendégül a,­, ország kü­lönböző részeiből odasereglő ver­senyzőket. Sokan bőröndnyi könyv­­vel-újsággal érkeztek, azért, hogy még utazás közben is újabb olim­piai ismeretekkel gazdagítsák tudá­suk tárházát, vagy talán azért, hogy a kényelmes, de élelmes diákhoz hasonlóan az utolsó percekben „pus­kát” készítsenek. Sportszerűség, a­ Garay Sándor, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, aki a zsűri elnöki tisztét örömmel vállalta, árgus sze­mekkel figyelte, hogy a vetélkedőn a tudás döntsön, ne pedig az ügyes­kedés. Ugyanezt tette Sass Tibor és Várady Géza, az OTSH csoportve­zetője is Mindketten a zsűri tagjai­ként működtek közre. Számtalan mód kínálkozott arra, hogy mérlegre tegyék, a résztvevők mennyire ismerik az olimpia emlé­kezetes mozzanatait. Filmet is lát­hattak a versenyzők. A pergő képek lassítva bemutatták az 1968-as olim­pia legjobb kalapácsvetőit. A győz­tes Zsivótzky Gyulát az egymással vetélkedő csapatok tagjai könnyen felismerték, de ez a kérdés már fej­törést okozott: — Hány magyar jutott a mexikó­városi olimpián a kalapácsvetés dön­tőjébe, és milyen eredményt ért el? Csak kevesen tudták, hogy akko­riban atlétáink azon az ösvényen haladtak, amelyen korábban Németh Imre szerencsésen haladt, és 1968- ban a kalapácsvetés „magyar szám” volt, mert nem csak Zsivótzky Gyu­la aranyérmét fogadtuk ujjongva, hanem tapsoltunk Lovász harmadik és Eckschmidt ötödik helyének is. Más jellegű feladatok is vártak a vetélkedő résztvevőire. Sikeres meg­oldásához legalább annyi képzelet­erő kellett, mint amennyi ismeret­anyag. Mutatóba néhány feladat: — Mesélje el, hogyan zajlott le 1952-ben a helsinki olimpia labda­rúgótornájának döntője. Rögtönöz­zön róla helyszíni beszámolót, mint­ha szemtanú lett volna. Tessék on­nan kezdeni, amikor Puskás elhi­bázta a tizenegyest... — Képzelje magát Parti János helyébe. Róma, 1960. Vége a kenu egyesek ezerméteres küzdelmének. Győzött, kapkod a levegő után, ép­pen kászálódik ki a hajóból. Kér­jük, nyilatkozzék, élje bele magát Parti János szerepébe, és mondja el a győzelme történetét. Két percet kap rá. — Több világhírű magyar sportdi­nasztiát ismerünk. Kérjük, vázolja Gyarmati Andreának és szüleinek olimpiai eredményeit, és hogyan képzel el egy otthoni, reggelizés köz­beni családi beszélgetést az anya és a lánya között, ha történetesen edző és tanítvány kapcsolat is fennáll kö­zöttük? Két percet adunk rá. Elég? Az atlétika barátai szívesen fo­gadták ezt a kérdést: — Hogyan futott a finn Nurmi, a csehszlovák Zátopek és a szovjet Kuc? Szerencsére sokan nem arra töre­kedtek, hogy „élő” sportlexikonként gépiesen fújják az olimpia eredmé­nyeit, így azután nem okozott kü­lönösebb fejtörést a három világ­hírű hosszútávfutó összehasonlítása. Ha jól emlékszem, mert ugyebár, a játékvezető feje sem adattár, hogy dr. Kollár Mihály, a litkei Új Tükör Klub sportkedvelő tagja válaszolt a kérdésre: — Nurmi futás közben az óráját nézte, és szinte gépies egyformaság­gal igyekezett valamennyi kört azo­nos idő alatt megtenni. Zátopek? Ő változó ritmusban, hol gyorsabban, hol lassabban haladt előre. Állandó sebességváltásával felőrölte a vetély­­társak idegeit és fizikai erejét. Kuc más módszert választott. Már a táv elején a mezőny élére állt és világ­rekord tempóban futott a cél felé. Vállalta a vezetés kockázatát és lát­szólag nem is törődött avval, hogy meri-e valaki követni. Uramecz János, aki ugyancsak Litkéről érkezett, pontos válaszokat adott a legkülönfélébb kérdésekre. Dicséretreméltóan szerepeltek a sá­rospataki, a karcagi és a szombat­­helyi versenyzők.. A budapestiek kö­zül elsősorban a Pataky Művelődési Központ Új Tükör Klubjának tagjai remekeltek. Kérdésről kérdésre fokozódott az izgalom, mert a győztesek jutalom­ként a moszkvai olimpiára utazhat­nak. Végül is a jegyzőkönyv így rög­zítette a vetélkedő eredményét: . Csapatversenyben első a sárospata­ki Kossuth Lajos középiskolai kollé­gium diákjainak csapata 25 ponttal, 2. a litkei Ü.j Tükör Klub 23 pont­tal, 3. a Karcagi Déryné Művelődési Központ Új Tükör Klubja 20 pont­tal, 4. a szombathelyi Tanárképző Fő­iskola Új Tükör Klubja 19 ponttal. Egyénileg a litkei Uramecz János bizonyult a legjobbnak 24 ponttal. — 2—3. Dr. Kollár Mihály (Lit­­ke) és Vézner Imre (Pataky Műve­lődési Központ) 20—20 ponttal. Mit tehet az eredményhez a játék­vezető? A sportban tudós verseny­zők előtt képzeletben megemeli a kalapját. MOLNÁR Károly Garay Sándor átadja a jutalmat Uramecz Jánosnak, az egyéni verseny győztesének MÖNICH LÁSZLÓ FELVÉTELEI Kezdődik a vetélkedő A játékvezető ismerteti a szabályokat A vetélkedő elődöntője a MAHART csepeli művelődési központjában zajlott le 34 . A földgömb 36 pontjá­ról heti rendszeres­séggel hozza-viszi a repülőposta a lépéseket a Magya­rok Világszövetségének levelezési sakkversenyén. A határainkon kívül élő ötmillió magyar számára szer­vezett szellemi torna ötlete 1977-ben indult föld körüli útjára. Egyéves előkészítés után, a felhí­vásra a szomszédos országoktól a távoli Brazíliáig jelentkeztek a le­velezési sakkot kedvelő magyarok. 1978 december elején megtették a versenyzők a kezdő lépéseket. A le­velezési sakk elengedhetetlen eszkö­ze a nemzetközileg elfogadott nyom­tatvány, amelyen közlik egymással­­ az ellenfelek lépéseiket. Egy-egy játszma két-három évig is eltart­hat, de a viszonylag lassúbb mene­tért kárpótol a játszmák hosszabb elemzésének lehetősége. A sakkozók örömmel várják a postást, aki el­hozza ellenfeleik várva várt lépé­seit. A gyakori levélváltások sok­szor feloldják a magányosság érzé­sét és közelebb hozzák az óhazát. A távolságokat és különbségeket eltün­tető versenyt Lehel Jenő pécsi ver­seny­vezető irányítja, döntései ellen Vándorffy Józsefnél, az ICCF, a Nemzetközi Levelezési Sakkszövet­ség alelnökénél lehet orvoslattal élni. A versenyt — melynek hivatalos nyelve a magyar — a nemzetközi szabályok szerint játsszák, az ICCF a bejegyzett versenyei között nyil­vántartja. A jelentkezőket öt cso­portba osztották, s az elődöntő cso­portmérkőzések első két helyezettje jut a döntőbe. Túljutván az elődön­tő delelőjén, írásban megkerestük a résztvevőket kérdéseinkkel, és a tő­lük kapott válaszok érdekesebb ré­szeit közöljük. KÉRDÉSEINK Milyen szándékkal jelentkezett a versenyre, milyen változást ered­ményezett az Ön életében az állan­dó sakkozás? Minek tartja a sakkot, sportnak, szellemi kikapcsolódásnak? Mennyire elégedett a játszmák színvonalával? Milyen gyakran ol­vassa a sakkelméletet? Kedvenc megnyitása? Magyar sakkozókkal találkozott-e világversenyeken? Valamilyen ked­ves története fűződik a sakkhoz? Milyen sakk-készlete van? A VÁLASZOK LÉVAY ISTVÁN (Nagy-Britannia): Be kell vallanom, hogy a verseny befolyásolja az életkörülményeimet. Először is állandóan levelezek ma­gyar sakkozókkal, a világ minden részéből, ezenkívül két magyarral baráti kapcsolatot is teremtettem. Én nem vagyok sem mester, sem elméleti zseni, csak egyszerű játé­kos. Az 1950-es években sokszor ját­szottam dr. Fazekas ellen — aki 1956-ban angol bajnok lett —, és többször legyőztem őt. Ámbár a sakk nagyon érdekel, a játékot elhanya­goltam, és éppen ezért örültem a verseny kiírásának. A sakkot agy­tornának, szellemi kikapcsolódásnak és nem sportnak tartom. A játsz­mák színvonala elég magas, csak van egypár játékos, aki abban re­ménykedik, hogy az ellenfelek meg­halnak vagy leköszönnek és húzzák a játszmákat, mint a „csúzlit”. Stan­­ton-style sakk-készletem van.

Next