Új Tükör, 1981. október-december (18. évfolyam, 40-52. szám)
1981-10-25 / 43. szám
a SVÁJCIAK KESERŰ CSOKOLÁDÉ» Sokan féltek, hogy felébrednek. Álomhoz hasonlított a magyar— svájci labdarúgó-mérkőzés. Győzött a piros-fehér-zöld színeket képviselő csapat és tetszetősen is játszott. Frisseség, ötlet, lendület, szív és lélek, ez jellemezte Mészöly Kálmán együttesét. Hullottak a gólok, időnként olyan volt a fölény, akárcsak valamelyik edzőmérkőzésen, örültünk volna a minimális győzelemnek is. Huszonnégy órával a mérkőzés előtt, főleg a svájciak bukaresti diadalának nyomasztó hatására megelégszünk szerény, egygólos magyar győzelemmel is. Minden előző várakozást felülmúlt ez a kora őszi kilencven perc a Népstadionban. Nem fordult elő olyasmi, mint korábban annyiszor, hogy a labda birtoklása csak fejtörést okozott a magyar játékosoknak, mert elképzelés híján egyszerűen nem tudták, mit kezdjenek vele. A svájciakról a szakemberek úgy tudják, hogy több begyakorolt támadásszövéssel közelítik meg az ellenfél kapuját. Paul Wolfisberg játékosai kitűnően értik a mai nyugat-európai futball valamennyi fifikáját. Tudják, hogy mikor mutatkozik egy kis rés az ellenfél védelmi alakzatán, mikor lehet akár egyetlen emberrel is gólveszélyt kialakítani. Ismerik azt is, hogy hol a határ az igazi és a látszólag kíméletlen játék között. A játékvezető szemvillanását is figyelik, gyorsan megállapítják, hogy mit enged meg számukra. A két Hermann, Zappa, Botteron és a többiek igyekeztek megállapítani, hogy hol van a török Talub Tokat tűrésének vége, mennyit engedhetnek meg maguknak. A mai futballban különösen tág lehetőség van a testi erő kihasználására. Aki nem próbálta ki a gyakorlatban, nem is sejtheti, milyen az, amikor az óriás Zappa egy autó kezdősebességével nekiütközik egy nála fejjel alacsonyabb és tíz kilóval könnyebb testsúlyú ellenfelének. Ilyenkor reped-kékül a bőr, a zúzódások nyomai napok múlva is érződnek-mutatkoznak. Szerencsére a magyarok nem gondoltak az ütközés, az esés és az esetleges zúzódások várható fájdalmára és Botondként szembeszálltak a svájci óriással. A vendégek csak a küzdőképességükért, tapasztalt harcmodorukért dicsérhetők. Csalódást okoztak. Ezt egyébként nem bánjuk, mert egyetlen magyar nézőnek sem hiányzott Susser, Botteron vagy Lüthi gólja. A svájciakat mintha idegileg kifárasztotta volna a bukaresti győzelem érzelmi vihara. Kevesen gondolnak arra, hogy a sportolót az öröm éppen úgy kimerítheti, mint a bánat, önmagában talán ez még nem tette volna ólomlábúvá az óragyártás és a tej csokoládé országának labdarúgóit. A svájciak, mintha magas lovon ülve érkeztek volna a Népstadion gyepére. Elképzelhető, hogy nem sok jót olvastak-hallottak a magyarokról, és azt képzelték, legalább az egyik pontot biztosan megszerzik magyar pályán és akkor már senki sem állíthatja meg őket Spanyolországig, feltéve, ha a svájci Alpok lábánál éppen úgy legyőzték volna a románokat, mint ahogyan ezt Bukarestben megtették. Paul Wolfisberg kapitány reményei azonban elszálltak, mint az őszi falevelek. Még sok minden történhet az európai csapatok negyedik csoportjában, csak az nem valószínű, hogy Svájc megszerzi az első vagy második helyet. A magyar csapat még nem érezheti magát páholyban, még Norvégiával és Angliával kell csatáznia. A jelenlegi nyolc pontja és főleg a tetszetős, lendületes játék a svájciak ellen, megadhatja a kellő önbizalmat a selejtező mérkőzések két utolsó menetéhez. A legutóbbi győzelmi ünnep után tehát ismét szürke hétköznapok következnek a hazai labdarúgásban. A szürke napokon dől el, hogy a káprázatos Nyilasi Tibor, az ördöngös Fazekas László, a fáradhatatlan Sallai Sándor, a bravúros Mészáros Ferenc és a többiek nemcsak kilencven percre, hanem sorozatosan is meg tudják örvendeztetni a magyar közönséget. Laptársaink jóvoltából már ismerjük, hogy miként ír a háromnullás magyar győzelemről a svájci Journal de Geneve, a Le Suisse, az angol Daily Mirror, a Daily Mail, a Guardian, az olasz Corriere dello Sport és a román Sportul. Érdemes azonban beleolvasni a Hajdú-bihari Naplóba is, hogyan ír ez a lap Sallai Sándorról, a debreceniek büszkeségéről: „... A mérkőzés igazi szenzációja pedig a debreceni Sallai játéka volt. Azt már sokan tudták az apró termetű középpályásról, hogy taktikai feladatok megvalósítására kiválóan alkalmas. Éppen ezért az, ahogyan a román csillagot, Iordanescut «hidegre tette», közel sem volt akkora meglepetés, mint az a játék, amit szerdán este produkált. Ezúttal ugyanis a megszerzett labdákat talán kivétel nélkül nagyszerűen megjátszotta. Szellemes megoldásait a végén nagyon «aktív» közönség tomboló lelkesedéssel fogadta.” Valaha Markos, Vincze és Teleki tette híressé a Bocskait, a debreceni labdarúgást, elképzelhető, hogy Sallai Sándor az ő nyomdokaiba lép. molnár Károly Paul Wolfisberg BENKŐ IMRE, NÉMETH FERENC ÉS PETROVITS LÁSZLÓ (MTI) FELVÉTELEI René Rolleron korábban rengeteg nyugatnémet márkát érő lábai a Népstadionban szerencsére elég ritkán találkoztak a labdával