Új Tükör, 1983. július-szeptember (20. évfolyam, 27-39. szám)
1983-07-03 / 27. szám
IAStjcdUtSz&rUA&dtbtt'c ! EGYEDÜL A CSALÁDBAN (1983. 23. szám) 1981-ben az iskolák és a gyámhatóságok körülbelül 100 ezer, 0—13 éves korú veszélyeztetett gyermeket tartottak nyilván. A veszélyeztetettség olyan kategória, amelyben a hátrányos körülmények halmozottan fordulnak elő, és a gyermek érdekében azonnali külső beavatkozásra van szükség. A hatalmas számú veszélyeztetett gyereksereg közvetlen „utánpótlását” az úgynevezett potenciálisan veszélyeztetett, valamint a hátrányos helyzetű, illetve nehezen nevelhető gyermekek adják. Sok hátrányos körülményt tartanak számon. Ezek általában a családokban összegeződnek. Ilyen például a tűrhetetlen lakáshelyzet, a család anyagi vagy kulturális hátránya, a szülők deviáns életvitele, az alkoholizmus, a válás, a szétzilált családi helyzet, a korai árvaság, a családon kívüli nevelkedés stb. De veszélyeztetett gyermekek látszólag ép, jó anyagi körülmények közt élő családokból is kikerülhetnek. Sokszor fel sem tűnik, hogy a gyermek „csak” szorong vagy agresszív, hogy félszeg, zárkózott, hogy kirekesztődött társai közösségéből vagy kiközösítették. Hiszen otthon „mindene megvan”, „csupán” az idő, a türelem, a melegség, a szeretet hiányzik. Mármost a riportban szereplő T. Ági helyzete kimerít mindenféle veszélyeztetettségi mutatót, ő nem „egyszerűen” veszélyeztetett, hanem sokszorosan, halmozottan az, ebben a legszélsőségesebb kategóriában is. Ő mégis a legkétségbeesettebb megoldásra kényszerült — öngyilkosságot kísérelt meg —, hogy felhívja magára a figyelmet. És mégsem akadt egyetlen intézmény, hivatal, fórum, hivatali személy, közösség, szomszéd — bárki vagy bármi —, aki munkaköri kötelességből vagy emberségből, elviselhetetlen sorsán valamit is fordítani tudott volna. Miért? Ám lehetséges, hogy most a riport nyomán „megmozdul a társadalom”. De lehet-e minden hasonló sorsú gyermekről riportot írni? És ha T. Ági ordítóan kirívó helyzete ellenére ennyire esélytelen, vajon milyen reménye lehet a 300 ezernek? Miksa Lajos Kémes, Vértanúk u. 1. — 7843 tokolláris ülésrend egy dél-amerikai diplomata világszép felesége mellé ültette. A hölgy merészen kivágott estélyi ruhát viselt, amely a jelenlevők érzése szerint akár a „legnagyobb kedvezmény elvét”, vagy a két félteke szabadságát is szimbolizálhatta ... Egy kissé feszengve néztek a nunciusra, lesték a hatást, s a társalgás nem akaródzott megindulni. Roncalli, aki egyébként még pápa korában is helytelenítette az olasz társadalom prüdériáját, egy ideig huncutul hallgatott, aztán ezzel a kérdéssel oldotta fel a kínossá váló feszültséget: — „Igazán nem értem, miért néznek a kedves vendégek folyton énrám, szegény öreg bűnösre, amikor a szomszédom, a mi bájos háziasszonyunk, annyival fiatalabb és vonzóbb jelenség ...” így közli többek között egy garantáltan „pápista” forrás: Kurt Kiinger: Ein Papstacht (Herderbücherei 616). Dr. Skripecz Sándor Bp., Rákóczi út 30. — 1072 van, mint a népdalban: Elmegyek én messzire... Ha a tanyai — a cifra tanyasi helyett ez is megfelelő iskola „messzire” van, a városi iskola „közelre” található? A 26. oldalon Gönci fotóművész méltatása: „...az Újpestről induló órás fia ...” Feltételezem, hogy a szerző a fiút óhajtotta indítani, de a fenti szerkezetben az apa indult el! Nyelvünk gazdag a lehetőségekben, csak néhány példa: Az Újpestről induló órás fi, vagy: az órásmester Újpestről induló fia, vagy: az órás fia, aki Újpestről indult stb. A 31. oldalon: Rendkívüli adás. A szövegből: „A siker feltétele tehát látszólag eleve adott...” A 35. oldalon riport a női kézilabdáról: „ .. .bár a kapusok — Őriné és Rácz — adottak ...” Az „adva van”-t nyelvészeink hasztalanul iparkodnak megmenteni, tehenésztől szövetségi kapitányon keresztül a miniszterig minden nyilatkozó adottozik. Csak legalább azok ne tennék, akiknek az írás a hivatásuk! Valamelyik elmúlt évi számban a lap tehetséges fiatal munkatársa krokit írt a kisfiáról. Nem emlékszem, három vagy négy helyen írja: Legyél jó! Úgy éreztem, most fordul egyet sírjában Móricz Zsigmond, aki örökszép érvénnyel kihirdette: Légy (!) jó mindhalálig. Legyél, vegyél, tegyél nyilván a teszik, veszik, teszik igék felszólító módjai. — Adjad ide, tegyed oda, vegyed el — add ide, tedd oda, vedd el helyett tájszólásnak elmegy, de ha irodalomban, tömegkommunikációban örökké a helytelenebb alakok szerepelnek, akkor az add, vedd, tedd, edd, szedd stb. igealakok hovatovább kivesznek a nyelvi használatból. örülnék, ha őszintén szeretett lapom megértéssel fogadná és önkritikusan közölné soraimat, ha csak egy hajszálnyit is segítve nehéz, de szép anyanyelvünk tisztulási folyamatának megindításában. Dr. Molnár Zoltán Szombathely, Mártírok tere 5/A. — ZALALÖVŐ—RÓMA— ESZTERGOM (1983. 22. szám) A viccnek és adomáknak ugyanúgy vannak típusaik és változataik, mint a népdaloknak és népmeséknek. Szép példáját találjuk ennek a fenti című tévékrónikában a Lékai-portréfilm kapcsán. Tamás István elmond egy kedves anekdotát XXIII. János pápáról. Aki ismeri ennek a műfajnak a természetét, és egyben a történetke — valószínűleg hiteles — másik változatát, nem fogja T. I.-t holmi poéngyilkossággal vádolni, hanem a XXIII. Jánosra még jellemzőbb, éppen ellenkező csattanójú anekdotát mondja el. Angelo Roncallit még nunciusként, Párizsban egy fogadáson a pro EX LIBRIS ÉS HANGSZÓRÓ (1983. 24. szám) A fenti című írás miatt zavarban vagyok, mert a kezemben levő Idegen Szavak Kéziszótára szerint: ex libris (lat.) , a könyvtábla belsejére ragasztott, a tulajdonos nevét, esetleg címerét, jelképét stb. tartalmazó könyvjegy. A riport bevezető részével vitáznék, mert a megjelölt időben a nyomdák és a könyvkiadás (az Állami Nyomdát kivéve) magánkézben voltak, s az államnak legkisebb gondja is nagyobb volt annál, semmint hogy a magyar írók névjelével ex libriseket nyomasson. A húszas években minden valamirevaló papír- és könyvkereskedésben lehetett vásárolni nagyon szép grafikai megoldású ex libriseket, s az alsó a kép alatti keretes helyre a vevő utólag benyomatta a nevét. Persze a tehetősebb emberek rajzoltattak maguknak a címerükkel vagy egyéb jelképpel nagyon jelentős grafikai megoldású és kivitelezésű könyvjegyet. A tíz író nevét tartalmazó könyvjegy értelmét nem látom, mert ha én megvásárolom mondjuk Mándy Iván író könyvét, akkor ez a könyv az én tulajdonomat képezi, s az ex librisnek az én nevemet kellene tartalmaznia, nem Mándy Ivánét. Vagy ebben az esetben egy könyvben két könyvjegy lesz? Egyébként a közelmúltban is lehetett nagyon míves (nevet nem tartalmazó) ex libriseket kapni a könyvkereskedésben, ilyeneket láttam a TV könyvesboltban (Bp., Kossuth Lajos u. 5.) is. Viczián Lajos Bp., Kinizsi u. 17. — 1092 MESSZIRE VAN AZ ISKOLA (1983. 20. szám) A fenti riportcím a 6. oldalon található. Pedig csak: Messze van! A -ra -re mozgást jelöl, nem helymeghatározást,hol helyett hova kérdést ki KÜLDJÖN EGY KÉPET De szeretnék a királlyal beszélni 1883 tavaszán a budapesti Népszínház együttesét meghívták Bécsbe. Egy héten át a Theater and der Wien színpadán mutatták be a híres magyar népszínműveket. Útközben hallották, hogy a közös hadseregben Galíciában szolgáló tizenhárom magyar katonát, akik az embertelen bánásmód ellen fellázadtak, katonai lázadás és függelemsértés miatt a hadbíróság halálra ítélte. Az ítéletet megerősítésre a császárhoz terjesztették fel. A társulatnak elment a kedve játéktól. Ők táncoljanak, daloljanak, amikor tizenhárom fiatal honfitársuk a halálba indul? Mindnyájan Blaha Lujzára néztek, csak ő segíthet. De hogyan? Kihallgatást már nem lehet kérni, de megsúgta leleményes, jó szíve, amely a nemzet csalogányát nemcsak a magyaros viseletben, hanem érzéseiben is jó magyarnak mutatta. Bemutatkozásul A piros bugyellárist díszelőadásban adják. Az előadáson Ferenc József is megjelent kíséretével az udvari páholyban. A második felvonás elején Blaha Lujza előreszaladt a rivaldáig, a császár páholya felé térdre vetette magát és a Verd meg Isten a gőzkocsi kerekét kezdetű dalt a saját maga által rögtönzött szöveggel, összetett kézzel és könnyezve énekelte: De szeretnék a királlyal beszélni, Kérő szóval kegyes szívét elérni, Felséges úr, tudom nagy a hatalmad, Pardont kérek tizenhárom magyarnak. A dal elhangzott. A nézőtéren egy percig halálos csönd lett. Mindenki érezte, aki nem is értett magyarul, hogy itt most valami rendkívüli történik. Minden szem a császár páholyára szegeződött. Ferenc József kíséretéhez fordult, lefordíttatja németre a szokatlanul hangzó és különös pózban előadott szöveget. Néhány másodperc és a katonai fegyelem terén rideg császár barátságosan int a színpadon térdeplő, reá várakozóan tekintő színésznőnek: kérése meghallgatásra talált. A nézőtér felujjong, a színészek betódulnak a színpadra, ölelik, csókolják, vállukra emelik Blaha Lujzát, semmibe véve az etikettet és a császár jelenlétét, megmentette tizenhárom fiatal honfitársa életét. Ehhez hasonlót a színháztörténelem még nem jegyzett fel! Nemrég múlt száz éve, 1883. június 6-án történt. CENNER MIHÁLY □ 45