Új Tükör, 1984. október-december (21. évfolyam, 41-53. szám)
1984-11-11 / 46. szám
végén, a 20—25. hely között. Nagyon szerényen. Tekintettel arra, hogy az úszás szigorúan mérhető ,sportág, szinte önmagát kínálja a lehetőség: nosza, hasonlítsuk össze, hogy menynyit fejlődött a világ, menynyit Európa és mennyit hazánk a medencében egy esztendő alatt?! A végeredmény mindenképpen elkeserítő: nemhogy ledolgoztunk volna valamint az amúgy is tetemes hátrányból, tovább nőtt és sok számban már-már szinte fényévnyi a távolság a világ legjobbjai és a honi élvonal között. Itt és most igazság szerint le is zárhatnánk az úszás értékelését, de nem tesszük, mert — emlékezzünk csak arra, hogy Los Angelesben egyetlen atlétikai világrekorddal szemben tíz úszóicsúcs született! — az a fejlődés, amit ez a remek sportág elárult a lassan búcsúzó évben, megér egy „misét”. Feltétlenül figyelemre méltó, hogy folytatódott az 1981 óta tartó folyamatt: a férfiak sokkal lendületesebben javulnak, mint a nők. A hetvenes években, de még 1980- ban is, elsősorban az NDK- beli lányok jóvoltából, a nők jelentették a színt, s a színvonalat a medencében (egy adat mutatóba: a moszkvai olimpia évében még 9 női és 6 férfi világrekord dőlt meg), az utóbbi esztendőkben azonban az erősebb nem sokkal jobban csillog. Az okot a szakemberek abban látják, hogy már régen megszűnt a nyers erőre alapozott rekordhajhászás, s előtérbe került a technika finomítása. E téren pedig a férfiak, a jelek szerint, rugalmasabban alkalmazkodnak az újhoz, az eredményesebbhez. Már tavaly feltűnő volt a nők megtorpanása, amikor a 10 férfi világcsúccsal szemben csupán 2 női szerepelt 1983-as dátummal a listákon ... S egy mondat erejéig itt utaljunk vissza a honi helyzetre: ilyen körülmények között stagnálnak a magyar férfiak. Csodálatos tehetségekben, kiemelkedő sztárokban soha nem volt hiány a medencék környékén, s most sincs. Tavaly az úszóvilág a nyugatnémet Michael Gross (1963- as születésű) nevétől volt hangos: a puritán egyszerűséggel csak albatrosznak nevezett úszófenomén nemcsak 2 méteres termetével emelkedett a világ fölé, hanem azokkal a világcsúcsokkal is, amelyeket Amerikától hódított el Európa számára (200 mn gyors, 200 m pillangó). Idén azután két olimpiai aranyával bizonyította kivételes képességeit, ugyanakkor legerősebbnek ítélt számában — 200 m pillangó — át kellett engednie az elsőséget annak az ausztrál Jan Siebennek, aki 175 centijével és 66 kilójával szinte eltörpült mellette az olimpiai döntő előtt. A távoli földrész kitűnősége váratlan bravúrjával ékesen bizonyította, hogy majdnem a semmiből is lehet a világ élére ugrani: tavaly 2:01.24 perces idővel csak a szerény 14. helyezett volt a világranglistán, ma ő az olimpiai bajnok és az 1:57.04-es világcsúcs büszke gazdája. Van, aki a papírformának megfelelően produkál, van, aki bombameglepetést okoz. Általánosítva is ez jellemző a világ úszósportjának elitjére. A 400 és 1500 méteres férfi gyors olimpiai bajnokai — George Dicarlo és Michael O’ Brian (mindkettő USA) — például Siebenhez hasonlóan 1983-ban még csak 14. helyezett volt a világ legjobbjainak rangsorában, velük szemben áll viszont a földkerekség leggyorsabb úszójának, a 100-as világcsúcstartó Rowdy Gainesnek és a mellúszóklasszis, Steve Lundquistnak az esete: előbbi már 1978-ban világbajnoki ezüstérmes volt Nyugat-Berlinben 200 m gyorson, utóbb Vermes Albán ii pedig 1980 óta szinte egyeduralkodóként vezeti a 100 m-es mellúszás világranglistáját. Recept tehát nem létezik: van, akinek hosszas nekifutás kell a kiugró sikerhez és azután évekig kapaszkodódik az élvonalban, van, aki egycsapásra hódítjameg a „magaslatokat”. Egy azonban biztos: már nem a tinik sportja az úszás! Régen nem volt ritka a 15 éves világcsúcstartó sem, de ez már a múlt: a férfi világcsúcstartók korátlaga 20,58 év, a női legjobbaké pedig 19,33 esztendő. Ez arra utal, hogy nemcsak talentum, hanem kitartás és kegyetlenül sok gyakorlás is kell — a türelem mellett — a szuperprodukciókhoz. A magyar úszósportról olyan részletességgel szóltunk már, amennyit megérdemel, de felettébb érdekes a világ úszótérképe, ha azt vesszük figyelembe, hogy lassan-lassan mintha szűnőben lenne az amerikai férfiak és az NDK-beli nők időnként szinte nyomasztó fölénye. Igaz, hogy a Los Angeles-i Olimpián a 10 férfiszám világcsúcsjavítói közül Gross egyedüli európai volt, s a moszkvai nagy gálán felállított 5 világrekord közül 4 az NDK-beli lányok nevéhez fűződik, mégis akadtak jelek, amelyek a kiegyenlítődésre utaltak. A legékesebb példa: Szergej Zabolotnov, ez a 21 éves taskenti diák a 200 méteres hátúszásban elért világcsúcsával föliratkozott honfitársa, a közép- és hosszú távú gyorsúszásban verhetetlen Vlagyimir Szalnyikov mellé; ő a második szovjet férfi világrekorder. A nőknél pedig a szintén szovjet Tatjana Kurnyikova a 100 m-es pillangóúszásban úgy javított Európa-csúcsot, hogy az NDK-beli Pollackot (1978 óta számított a kontinens legjobbjának) detronizálta. Mindebből arra lehet következtetni, amit amúgy is mindenki sejt a medencék partján: egyetlen rekord sem megdönthetetlen, egyetlen világcsúcstartót sem lehet fetisizálni. Hol létezik úszásban olyan szakállas csúcs, mint — például — atlétikában Beamon távolugró eredménye?! Sehol! A vízben ritkaságnak számít, ha egy világcsúcs két-három évet él. Pillanatnyilag a legrégibb rekordok az ausztrál Tracey Wickham nevéhez fűződnek, ő megelőzte korát: 1978-ban úszta azokat az időket 400 és 800 gyorson, amelyek még ma is állják az ostromot. Ettőlno meg, hogy azért még egy kuriózumot említsek, a brit Wilkie 1976-os 200 m-es mellúszásban elért Európa-csúcsától) eltekintve a világ tehát halad, vagy, hogy stílszerű legyek, tempózik előre. Mégpedig felettébb tempósan! A medence mérete éppúgy milliméterre precízen 50 méter, a víz összetétele sem változik, marad hát a következtetés: az emberek fejlődnek. Éppúgy, mint a szárazföldön. Csak ott nem mindig ketyeg a stopper. SERÉNYI PÉTER Steve Lundquist Wladár Sándor Michael Gross (NSZK)