Új Tükör, 1989. január-március (26. évfolyam, 1-13. szám)
1989-02-26 / 9. szám
A felvétel egy vetélkedőn készült, középen Király Gáborral 46 □ SZABADIDŐ KÖZPONT TÁNC A KÖTÉLEN így nevezi azt, amit a kiskunhalasi Gózon István Művelődési Házban nap mint nap — immár hét éve — csinál Király Gábor népművelő, egyben a helyi Új Tükörklub vezetője. És ismerve őt elhihetjük, nem dramatizálja a dolgot. Ha valaki — hozzá hasonlóan — arra tette fel az életét, tehetségét, hogy a mindennapok kultúráját terjessze, ápolja, már kezdettől tisztában kell lennie a nehézségekkel is, és számolni a buktatókkal. A most harmincéves fiatalember csaknem véletlenül került a pályára: a szegedi főiskolán csak azért nem történelmet tanult, mert éppen nem indult új évfolyam, így a magyar—népművelés szakra iratkozott be. Itt „fertőződött” meg későbbi hivatásával: vezetője lett a főiskola Tamási Áron klubjának. Túlzás nélkül állíthatom — mondja ma is —, ezek az évek meghatározták egész életemet. Lehet, hogy az oktatás nem volt túlzottan magas színvonalú, de a lelkesedésünk túlnőtt ezen, és sok mindent pótolt. Szinte bizonyos, hogy a kollégiumi esztendők stabil indíttatást adtak a jövőre. Azt, hogy a kiskunhalasi művelődési ház új Tükörklubja az egyik legeredményesebb az országban, és hogy munkájában száznál is többen vesznek részt, nagymértékben köszönhetik Király Gábor szervezőkészségének, aktivitásának. Ezek a dolgok azok, amiket nem lehet tanulni, erre születni kell. Neki talán szerencséje is van: a város, amelyben él, egyre ismertebbé válik igényességéről. Bizonyság erre, hogy tavaly elnyerték a Hild-érmet, állandó kiállításaik, tárlataik vannak a művelődési házban, és köszönik, nem kérnek Cicciolina épületes műsorából. Mondhatnánk: ilyen közegben könynyű a népművelőnek. Hogy koránt sincs így, annak oka nem az érdektelenség, hanem mindaz, ami nemcsak itt jellemző: a pénztelenség, a vezetői torzsalkodások — gyakran az ő bőrükre is! Persze aki hajlamos rá, úgyis megtalálja a megoldást: tavaly tavasszal hirdette meg a KISZ KB pályázatát egyfajta reform közösségi hálózat kialakítására. Nos, Király Gábor ilyesmiből nehezen maradhat ki! A teljesen egyedül készített pályamunka elnyerte az első díjat, 20 000 forintot, ősztől ebből él a művelődési ház. A fiatal népművelő igazán nem mondható következetlennek: úgy érzi, eddig elvégzett munkája kötelez, hiszen mióta Kiskunhalasra került, egy pillanatra sem hagyta abba az Új Tükörklub mozgalomban való részvételt. Akkor se, mikor egy orvosi műhiba következtében több hónapig az ágyat nyomta, s a katonaság ideje alatt sem. Most is tervez: a klubmozgalom keretein kívül német, angol nyelvtanfolyamot, szabás-varrást, komputertanfolyamot, jógaoktatást, a természetes életmódra való törekvés népszerűsítését. És ki tudja, mi mindent még! Egy biztos: nem az a típus, aki feladja. Jöhet a mainál is keményebb időszak, Halason egy népművelő biztosan akad, aki nem anyagi nézőpontból látja a kulturálódás lehetőségeit. Fried Alice KÖ2MŰI ELŐDÉS KLUBHÍRADÓ KÖZÖNSÉGSZOLGAT BESZÁMOLÓ ENCSRŐL Az Encsi Kazinczy Ferenc Általános Iskolában Radeczki Éva vezetésével az Új Tükörklub közössége végleges formájában csak a múlt év végére rázódott össze. Az iskola, ahol a klub működik, még az elmúlt évben felvette a kapcsolatot egy csehszlovákiai általános iskolával. A csehszlovák delegáció december 21-én, karácsony előtt látogatott el Encsre. Erre a napra a klubtagok szerveztek programokat. Délutánra sportot, ezután a Szambuli rendezvény keretében a klubtagok tréfás játékokat, vetélkedőket állítottak össze. A napot diszkóval zárták. A klub pedagógus tagjai január 7-én zártkörű zenés estet szerveztek. Kiss József, a művelődési központbeli Új Tükörklub tagja Fele sem igaz játékot állított össze. A jó hangulatú est programjai között más tréfás vetélkedő, például táncverseny is szerepelt. Az iskola tanulóinak nagy sikerrel, havonta rendezik Keresztkérdés címmel a vetélkedőket. A legutóbbi ilyen program január 19-én volt, a rejtvények a téli ünnepekhez, népszokásokhoz kapcsolódtak. Decemberben született a gondolat, hogy a klubtagokból alakítsanak rádiós stábot. Műsorukat kéthetenként hallgathatják a tanulók. A komoly irodalmi műsorokon kívül zenés kívánságműsort, riportokat, iskolai híreket, eseményeket sugároznak. Szintén a klub tagjaiból verbuválódott egy újság szerkesztősége. Az első szám január elején jelent meg, amely az elmúlt három hónap közművelődési programjairól tudósított, interjúkat tartalmazott, tréfás iskolai történeteket közölt rajzos kommentárokkal. Az encsi klub februárban vagy márciusban szeretné látni az Alice Csodaországban című zenés mesejátékot — alsó tagozatosoknak, felsősöknek pedig a Neked, rólad, veled című műsort. Mindkettőt Závori Andrea adja elő, az utóbbi életünkről, mindennapjainkról, szerelmeinkről szól komolyan és tréfásan. A felnőtteknek és kamaszoknak egyaránt szóló műsorban megzenésített versek hallhatók — gitárkísérettel. Az encsi „házi” újság szerkesztősége Fenyőünnep is volt HÉTFŐN HÉTKOR Az Új Tükör Jókai Klub Hétfőn hétkor pódiumán február 27-én este Németh Marika és Marik Péter, az Operettszínház két művésze lesz a vendég. A műsort vezeti és szerkeszti Szép Ilona. A Jókai Klub címe: Budapest XII., Hollós u. 5. FELHÍVÁS Az Új Tükör-olvasószolgálat és az encsi II. Rákóczi Ferenc Városi Művelődési Központ az idén is megrendezi - immár ötödik alkalommal — a tízfordulós országos keresztrejtvényfejtő versenyt Új Tükör-klubok és egyéni versenyzők részére. A versenyzők kéthetenként két keresztrejtvényt kapnak. A nevezéseket a következő címre lehet beküldeni: II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ Encs, Táncsics Mihály u. 4. 3860. Nevezési határidő: 1989. február 25. A legjobb összesített eredményt elérő klubok és egyéni versenyzők tudásukat 1989. július 22. és 25. között az Encsen rendezendő döntőn mérhetik össze, ekkor jutalmazzák a legmagasabb pontszámot elért klubokat, versenyzőket. Kérjük a klubokat és az egyéni versenyzőket, hogy minden alkalommal mellékeljenek megfelelő számú közepes vagy nagy válaszborítékot — ellenkező esetben a versenyen nem vehetnek részt.