Typographia, 1889 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1889-01-04 / 1. szám
Január 4. város-nyomda 2.20, Rózsa K. és neje 10.80, Nyíregyházai szaktársak 11.20, R. és T. 15.—, Légrády testvérek 10.30, „Ébredés“ 60.23, Czettel és Deutsch 12.58, Márkus 3.90, Neumayer 6.23, Schmidh 1.10, Ihrlinger 1.75, Poldini 1.07, Bajai szaktársak 1.—, Flämisch 1.—, Pranger Adolf 1.—, Buschmann 2.10, Janda Gyula —.50, Sátoralja-ujhelyi szaktársak 1.15, Hirlapszedők köre 22.20, Baumann —.50, Zombori szaktársak 1.44, „Debreczeni Ellenőr“ 2.32, Betűöntők köre 50.80, Lugosi szakt. 1.35, Aradi szakt. 5.60, székesfehérvári szakt. 4.05, makói szakt. 6.50, szegedi szakt. 4.55, kolozsvári szakt. 5.—, Heissler —.40, Pólyák J. —.10, Nyitrai szakt. 3.—, Feldmann I. Pál —.40, „Szamár“ asztaltárs. 2.56, Schlesinger Ignácz 1.05, A miskolczi Forster személyzet 1.60, Fritz —.80, A temesvári Magyar testv. személyzete 1.04, Stéger személyzete 1.38, Lugosi szakt. 2. —, Újvidéki szaktársak 8.—, Kassai szaktársak (Kiess személyzete kivételével) 16.60. Főösszeg 1543.63. Kiadások: A „Budapesti Újság“ szedőinek segélyezésére 129.—, A bécsi szaktársaknak 500.—, Nyomtatványokra 15.—, Levelezésre —.99. Összesen 644.99. Maradt deczember.végén 898.64, melyből 800 frt a takarékpénztárban, 98 frt 64 kr. pedig mint kézi pénz Steiner Adolf urnál van. Az önképző-osztály bizottsága. TYPO ŕ KA PH 1 A Az uj év és az ajándékok. Itt az uj év ! . . . Milyen érzés fog el e pár szó kimondásakor. Ismét egy év telt el visszajöhetetlenül. De jön helyette egy másik, melyet örömmel fogad mindenki a jobb jövő reményében. E napon szokták egymást üdvözölni a rokonok, jó barátok és ismerősök, de még az üzletemberek is. Ekkor osztozkodnak a részvénytársaságok az éven át jövedelmezett tőke utáni hasznon. Az üzletemberek is adnak személyzetüknek csekély ajándékot, mert egész éven át hűn és szorgalmasan segédkeztek a haszon elérésében. Az egész ajándékozás nem áll egyébből, mint az elismerés kifejezéséből. — Már az ókorban is szokásos volt az ajándék-osztogatás, tehát nem mai keletű e szokás. Így a görögök Apollónak ajándékokat hoztak, melyek szalagokból, myrtus-lombokból és babér-koszorúkból állottak; nemkülönben a zsidók Purim napján megtiszteltetés gyanánt ételneműeket szoktak egymásnak ajándékozni. A vadembereket a hittérítők csakis ajándék-osztogatás által voltak képesek hitükre téríteni; mindezek tehát arra mutatnak, hogy mily nagy szerepet játszik az ajándékozás a társadalmi életben. Nálunk munkásoknál is dívik az ajándékozás. A princzipális vagyis munkaadó ugyanis látva azt, hogy üzlete a lefolyt évben jól jövedelmezett, a jövedelemből elvesz egy kis részt és azt munkásai közt fölosztja, jutalmul az egész éven át hozott haszonért. De ezt csak a kisebb üzletek teszik, a gazdag tőkepénzesek a hasznot csak maguk közt osztják föl, a munkásnak nem juttatnak abból semmit; megfeledkeznek arról, hogy a munkás is hozzájárul munkájával a jövedelemszerzéshez. Mi nyomdászok is azok közé a boldog halandók közé tartozunk, kik — régi szokás szerint — minden új év reggelén munkaadóink nagylelkűsége következtében — ajándékban részesülünk. Nem tudom, hogy mindenütt így van-e ez, de egy-két helyen igen. Így naptárak is osztatnak ki ott, hol ilyenek készülnek. E naptárakhoz ezelőtt „mellékeltek“ egy-két, sőt több forintot is, de hajd az idők és még inkább az emberek változtak, s így nemcsak a „mellékletek“ szűntek meg lassankint, de sőt még a naptárak is elmaradtak. Újabb társadalmi szokás az is, hogy falragaszokon figyelmeztetik a nagy közönséget, hogy ne adjanak többé újévi ajándékot, hanem váltsák meg azt bizonyos összeggel egyik-másik jótékony egylet javára. Az ajándékozásnak ez a módja nem rossz, csak az rossz, hogy a bejött összeg oly jótékony egyleteknek jut, melyek a jótékonyságot csak hivalkodásból gyakorolják, s a munkás-segélyező és képző egyletek nem kapnak semmit. Az ajándék, melyet e napon kiosztanak, nem felel meg czéljának, mert inkább csak szemfényvesztés az; micsoda ajándék pl. egy munkásnak egy naptár ? Semmi, és nagyon helyesen cselekesznek azok, kik már fölhagytak e szokással. Jó volna azonban, ha a fölhagyott szokás helyett egy újat, jobbat, ránk nézve hasznosabbat hoznának be. Nézzük pl. a hivatalnokokat, ott egészen máskép áll a dolog. Ott minden új év meghoz egy kis fizetés-fölemelést vagy pótlékot, ami többet ér, mint a bablonszerű gratuláczió, parfümös visitkártya stb., mert ezeken nem vehet a szegény hivatalnok semmit, míg az előbbivel segít a maga és családja helyzetén. Ennek még az a haszna is megvan, hogy megtudja az illető, vajjon meg vannak-e vele elégedve fölebbvalói? Van azután reménye tisztességes existentiára, mert tíz-húsz évi hivatalnokoskodása után már meglehetős fizetéssel bír. Mi még messze vagyunk ettől. Talán merészség is helyzetünket a hivatalnokokéval együtt említeni. Különben is csak példa gyanánt hoztam föl, s fölhozok még egy példát, mely a mi helyzetünkhöz jobban hasonlítható, s ez a kereskedőké. A kereskedők deczember havi fizetésöket igen sok czégnél duplán kapják meg, vagy ujévkor 5—10 írttal is megjavítja a főnök fizetésöket, s így ha valaki szorgalmas, abban az üzletben, amelybe 40 írttal belép, 5 — 6 év múlva 80 — 100 írtra emelkedhetni fizetése. — Ezt nevezem elismerésnek, újévi ajándéknak. Ha a mi munkaadóink is így járnának el, sokkal több hasznot tudnának elérni ; ennek meg volna az az erkölcsi haszna is, hogy legalább oly munkásokat nem tartanának, kik nem érdemlik meg a tisztességes fizetést, hanem csak olyanokat, kik az üzlet előnyére válnak. Munkaadóink ritkán fizetnek többet 10 írtnál és nem veszik tekintetbe, hogy mennyi ideig dolgozott az illető náluk, s így mire a munkás megvénül, csak oly fizetésben részesül, mint midőn az üzletbe belépett. Hol itt az elismerés annyi keserves év után V! Nincs remény, hogy valaha többet kapjunk, mert már nem divat a fizetésemelés. A legszebb és legtartósabb újévi emlék ha már akarnak hódolni a szokásnak - az volna, ha a munkaadók minden év első napján a fizetést legalább 50 krral emelnék, így megérhetné az a fiatal munkás, ki 10 frttal valamely üzletbe lép, hogy 10 év múlva 15 frt fizetése lesz, és a munkaadóknak nem kellene soha sem félni a sztrájktól s az üzlet fölvirágzására való törekvés közös lesz. Árgus, 1889. Európán keresztül. Vándorképek. — Közli: Gentei Géza. XXVII. Francziaországi. A színházak. Parisnak több mint harmincz színháza van. Rendesen minden színházban egy-két darabot adnak egy este, s az előadások tartama a felvonások közötti nagy pausákkal igen hosszúra nyúlik. Az előadások kezdete rendesen 8 órakor van és eltart éjfélig, néha nyolcz előtt is elkezdik a játékot, mégis éjfélkor mehetünk csak haza. — Vasár- és ünnepnapokon matinée-előadásokat rendeznek a színházak, melyeket délután 2 órakor kezdenek és 6 órakor végeznek. Ezekhez a beléptidíj majdnem felényire le van szállítva. Az Odeonszínház rendezi a legtöbb délutáni előadást, sőt köznapokon is tart, néha este, leszállított áru előadást. A nagyszámú színház adja meg a darabokban való változatosságot, daczára annak, hogy egy színház egy darabot néha pár százszor is ad egymás után, anélkül, hogy közönsége fogyna. A színházlátogatók nagy számát a Parisban megforduló sok idegen adja. Reklámra sokat költenek a színházak; mindegyikben megvan az állandó claque (tapsoló banda), melynek tagjai részben fizetést is húznak az igazgatóktól. Fizetősök rendesen bizonyos mennyiségű belépőjegyből áll, melyet a pénztári árnál olcsóbban adnak el azzal a feltétellel, hogy az illető vevő tartozik a kedvezményért tetszést tapsolni. Elsőrendű színházak a földszinten helyezik el a claque tagjait, harmadrendűek a harmadik erkélyre, esetleg több oldalról, amikor a földszintre is jut néhány ember, kik mindannyian összhangszóan tapsolnak, így harmadrendű színházak claque-jai sokszor úgy fogdossák el az embert a harmadik emeleti jegyek pénztárától, midőn tudják, hogy az illető úgy sem akar egy franknál többet adni a jegyért, és eladnak az illetőnek esetleg első vagy második erkélyre szóló jegyet egy frankért. Az opera claque-ja van legnagyszerűbben berendezve. Ennél a főfeltétel, hogy a tapsoló fekete szalonruhában jelenjék meg s e mellett 5 frankot fizet egy jó zsölyeszékért (különben 10—12 frank). E claque főnöke irodát is tart s nagyon lekötelezi az embert, fia öt frankot megtakaríthatunk tenyerünk munkájáért. Idegeneknek nagy szolgálatot tesznek a színházak franczia nyelvismeretük fejlesztésére; az előadók taglejtésektől kísért szavait meglehetős könnyen megérthetjük, ha némileg jártasak vagyunk a franczia nyelvben. E színházakban figyelhetjük meg a nemzet szokásait, hibái gúnyolását, gyengéit, családi életét, erkölcsi állapotát, fönséges nyelvét. Csupán az Opera, Theatre Frantais, Opera Comique és Odéon kapnak államsegélyt, a többi magánvállalat. Harmadrendű színházak felvonás közötti függönyei hirdetményekkel vannak befestve. Ezek is hoznak némi jövedelmet a színházaknak. A belépti díj a karzatokra majdnem mindenütt 1 fok. Az opera a leggyönyörűbben berendezett színház Párisban, 2156 ülőhellyel. Az előkelőbb színházakon kívül van még igen sok negyedrangú is, melyek részben félvilági hölgyek gyülekező helyei. Ilyen az Eden-Theatre és Folies Bergére, ezek az orpheum színvonalára sülyednek alá. Hallétjeiket a fiatal emberek kedvelik, kik a fényes termekben önfeledten apasztják pénztárczáikat. Ezenkívül van minden elővárosban egy-egy úgynevezett „faubourg-theatre“, melyeknek előadásai azonban gyakran kritikán aluliak. Inkább népies előadásokat tartanak s éretlen tréfákkal is fokozzák fiatabjuk hatását. " A többi "Színház részben speczialista-színház: bűvész-előadásokra, hangversenyekre és orpheumnak berendezve. Néhány czirkusz is tart előadásokat, mi eléggé bizonyítja, mennyire gondoskodtak a világvárosban az idegenek mulattatásáról. Végre mint nyilvános mulatóhelyek, az előbbkelő táncztermek is megtekinthetők. Jrois de Boulogne: Paris városligete a világváros leggyönyörűbb sétányaihoz tartozik. Közvetetlenül a kapuk mellett elterülve már magában véve külön várost képez, s ki egymagában áll, tanácsos magát a liget térképével ellátni, ha biztos nyomokon akar haladni. A fasorok között pompás, rendezett utak (számtalan paddal a pihenésre), nagyobbára négyszögben tartott kisebb közökkel, szelik át a meglehetős sűrűen beültetett terjedelmes kirándulóhelyet. A főutak, részben egymást keresztezve, az egész liget hosszát futják át minden oldalról s rendesen egyik-másik elővároshoz vezetnek. A Bois de Boulogne rendesen népes, különösen ünnepnapokon; a gyalogosok a nevezetességek körül csoportosulnak és sokan a magukkal hozott ételt és italt a fűbe keveredve költik el. A főutak környékén vannak a kávéházak s más frissítővel szolgáló helyek. Roppant élénkséget kölcsönöz ez utakon a kocsiforgalom: egyik hintó a másikat éri s gyakran százakra megy az előttünk gördülő kocsik száma. Bármely ponton lépjünk is be a Bois de Boulogneba, a közepén levő mesterségesen csinált tavakat s az azon levő szigeteket csakhamar meglátjuk. — A Bois de Boulogne második főnevezetessége a Hippodromme de Longchamps, hol lóversenyek tartatnak. A franczia regényírók a Bois de Boulognet rémregényeikben is nevezetessé tették, de most már ritkán fordul elő ott párviadal s csak az öngyilkosjelöltek keresik még föl, hogy terveket ott végrehajtsák. A cursiv betűk alkalmazásáról. A Társaskör legutóbbi fölolvasó-ülésén szerencsém volt jelen lenni és ez alkalommal a szakkérdések benyújtásakor az a kérdés tétetett föl, hogy szabad-e a cursiv írást ritkítani és versal sorokat alkalmazhatunk-e ? Természetesen, mint ezt már megszoktuk, a szaktársak közönye miatt a szakbizottságra maradt volna ismét e kérdés megoldása. Pedig kár, hogy a szaktársak az ily apró, de mégis lényeges kérdésekkel nemigen szeretnek bíbelődni, gondolván , hisz ott a minden munkára kész szakbizottság, majd megfejti az a kérdést és mi majd a jövő fölolvasó-ülésen kényelmesen ülve hallgatjuk azt. De nem így, szaktársak ! Azt hiszem, hogy mi is dolgozhatunk egy keveset, ha szeretjük élvezni a más munkájának gyümölcsét. Íme, szaktársaim, hogy a bizottság föladatát megkönnyitsem, ha tán nem is élvezetest, de egy kissé mégis hasznosat vélek nyújtani, midőn az említett kérdésekre akarok megfelelni. De megjegyzem ez alkalommal, hogy szaktársaim esetleges helyreigazításait szívesen veszem. * A cursiv betű föltalálását a római születésű Aldus Manutiusnak köszönhetjük, kinek a XV. század utolsó tizedében Velenczében nyomdája volt. Régen a cursio betűt föltalálójáról „olaszának, máskor „Aldine“-nak nevezték, sőt eleinte pláne „velenczei“-nek, mert a föltaláláskor ott lakott és onnan lett nevezetessé. Fölfedezte pedig e betűfajt, hogy negyedrét alakban a remekírók műveinek gyűjteményes kiadását az eddigieknél díszesebben eszközölhesse. Egy ügyes rézmetszőt, Francisco di Bolognát, tartott,aki ezt és minden más betűfajt, mely a nyomdában előfordult, rézbe metszette. A cursiv betűk kizárólagos használatára Aldus Manutius többféle szabadalmat kapott, így a velenczei szenátustól, VI. Sándor, II. Fabius és X. Leo pápáktól. Eredetileg a cursiv betűt arra használták, hogy könyvekben a nem szigorúan a könyv tartalmához szükséges részeket megkülönböztetésül a rendes szövegtől szedjék. Például előszókat, bevezetéseket, kivonatokat, költeményeket, jegyzeteket stb. cursivból szedtek. Később aztán a cursiv csak arra jön használva, hogy vele, mint, a nyomdászat egyik vívmányával, szép munkákat állítsanak elő. Mert hisz az idézett szövegeket „macskakörmök“ (idézőjegyek) alkalmazásával a rendes folyó betűkből, verseket vagy jegyzeteket pedig apróbb betűkből szedve tették