Typographia, 1914 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-02 / 1. szám
Budapest, 1914 január 21. szám IM-I;. 3507« Negyvenhatodik évfolyam TYPOGRAPHA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Előfizetési ár a Gutenderff-melléklettel: a SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: íol^ko^Kézirato^ne^adatn^^viss^a1 BUDAPEST, VIII. BÉRKOCSIS-UTCA 1. SZÁM, Eftyes számára: a fővárosban 30 fillér, a Megjelenik pénteken. Telefon: Jósef 1-33 FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON gotten 20 fill., segédmunkásoknak 10 fill. Fkoronl?mely összegek’bekîuSfol2 Szakszervezeti közvetítő. * L A munkaközvetítés kérdése nem a mai kor találmánya. A kevésbé differenciálódott társadalmi korszakban is találkozunk jelenségekkel, amelyek a „mesterekének és „legényekének a közvetítés körül folytatott harcát tükröztetik vissza. Már kormányrendelettel is próbálták a kérdés szabályozását, de — mint mindnyájan tudjuk — végleges eredményt eddig nem értek el A közvetítés kérdése minden idők munkásmozgalmainál jelentkezik. Az öntudatlan, időről-időre összeverődő és ad hoc célokért küzdő munkásoknál éppúgy, mint a céltudatos, modon szakszervezeti politikáért harcoló öntudatos munkásoknál. M rt anyagi és erkölcsi javakat rejt magában. Minden munkás számára elsőrendű anyagi érdek a munkaalkalom biztosítása. Ez létfeltételt képez, különösen a mai termelési mód mellett, mert a munkanélküliség ijesztő borzalmaival állandóan fenyegeti a munkásokat. Statisztikai számok bizonyítják, hogy a munkások közül mindinkább nagyobb tömg válik munkanélkülivé. A gépek térhódítása, a termelt áruk kedvezőtlen eloszlása szaporítják a munkanélküliek számát. A mi iparunknál ugyanezt tapasztaljuk. A szedőgépek elterelésével a munkaalkalom mind kisebb térre szorul, ez, valamint az ország kulturátlansága, rettenetes módon szaporítja a munkanélkülik számát. A szedőgépek szaporodását talán eléggé igazolja, ha megemlítjük, hogy míg 1911-ben 228 volt az üzmben levő szedőgépek száma, addig 1913-ban ez a szám 288-ra szökött fel. Ez az emelkedés legalább százhúsz munkást tett kény értelemmé! Ha még hozzávesszük éppen a kulturátlansággal magyarázható körülményt, hogy az utóbbi időben több napilap megszűnt, akkor világosan látjuk a nagymérvű munkanélküliség okát. De még ezzel sem teljes a kép. Vannak még tényezők, amelyek a munkanélküliség növelését előmozdítják. Ilyenek a blokád és zugnyomdák tulajdonosai. Ezek szemérmetlenül, tekintet nélkül az ipar felvevő képességére, évről-évre szaporítják a „tanult“ munkások számát és vannak közöttük olyanok, akik kizárólag tanoncokat foglalkoztatnak és egyáltalában nem törődnek azzal, hogy felszabadulásuk után hol nyernek elhelyezést. Évenként átlag 400 tanonc szabadul fel! Ugyan hol találjanak ezek elhelyezést? A nyomdaiparnak állandóan fejlődnie kellene, hogy az újonnan jelentkezők számára munkaalkalom biztosítható legyen. Azonban az ipari fejlődés korántsem áll arányban a tanult munkások szaporodásával. Ezek az okok idézik elő a munkanélküliséget. Csak természetes, hogy a szakszervezet küzdelmet folytat ezen okok megszüntetése érdkében. A tanoncskála bevezetése ezt a célt szolgálja. A különórázás megszüntetése szintén a munkaalkalom szabályozását kívánja biztosítani. Úgyszintén a blokád és zugnyomdák elleni akcióval is ezt a célt óhajtjuk biztosítani. De, sajnos, az utóbbiak elleni küzdelem még nem járt a kellő eredménnyel. A vidéki blokád nyomdákban a tanonctenyésztés hihetetlen mérveket öltött. Irni-olvasni alig tudó ifjú embereket két-három évre alkalmaznak és azután felszabadítják és elbocsátják őket. Gonosz és rosszindulatú emberek a tapasztalatlan szülőket rábeszélik arra, hogy gyermekeiket a nyomdászpályára adják, de rendes és szakszerű kiképzésükről nem gondoskodik senki. A tanonctartó a kiképzés feladatát nem vállalhatja, mert inkább ért a „bölcsek könyvé“-nek magyarázásához, mint a nyomdászathoz. Bächerék rávetik magukat a nyomdaiparra és a szép magyar nyelv megcsúfolásán kívül, egész tevékenységük exisztenciák tönkretételében merül ki. Ezek ellen harcot folytatni a munkaközvetítés szálpontjából is múlhatatlanul szükséges. Mert minél többen vannak olyanok, akik munkaalkalomra várakoznak, annál keservesebb és elviselhetetlenebb a munkanélküliség. A sorrend utáni várakozási időtartam hosszabb, ha az újonnan felszabadultak aránytalan módon kerülnek a piacra. II. Többféle munkaközvetítő ismeretes. Böhm Vilmos elvtárs egy nemrég megjelent tanulmányában nyolc közvetítőt említ meg. Ez k: 1. Munkásszervezetek munkaközvetítői. 2. Ipartestületi munkaközvetítő. 3. Munkaadószervezetek munkaközvetítői. 4. Közhatósági munkaközvetítő. 5. Mezőgazdasági munkaközvetítő. 6. Jótékony egyesületek közvetítői. 7. Iparilag űzött közvetítés. 8. Álláskeresés, hirdetés, illetve személyes jelentkezés utján. Magyarországon e nyolcféle rendszer ismeretes. Külsöldén még egy kilencedik rendszer is ismeretes: a paritásos munkaközvetítő. De ezúttal kapcsoljuk ki a paritásos munkaközvetítőt, mert nem aktuális. Az iparilag űzött közvetítéssel sem érdemes foglalkoznunk, mert a nyomdaiparban — tudtunkkal — csupán egy szeg di úr foglalkozik iparszerült (de iparengdély nélkül) nyomdai munkások közvetítésével. Mindössze az első és az utolsó közvetítési formával kívánunk foglalkozni, mert a többi egyáltalán nem érdekel bennünket. Mint tudjuk, a szakszervezeti munkaközvetítő elismeréséért a magyarországi szervezett munkások jelentékeny harcot vívtak. Az építőmunkások hosszú kizárást szenvedtek el, jórészt amiatt, mert a munkaadók közvetítőjét vonakodik elismerni. Ausztriában éppen most a nyomdai munkások árszabályrevíziójánál a munkaközvetítés jelentős ütközőpontot képez. Mi azonban munkaadóinkkal a munkaközvetítés miatt még mi kerültünk konfliktusba. Itt—ott, mint később látni fogjuk, fontoskodásból és rémlátásból a munkaadók táborában ugyan hangok emelkdnek a szakszervezeti közvetítő ellen, azonban ezeknek különösebb komolyságot mi tulajdonítunk. Komoly mérlegelést érdemelnek azok a jelenségek, amelyek a szakszervezeti közvetítő ellen a mi sorainkban észlelhetők. Éppen ezért az első és utolsó közvetítési formával tüzetesebben kívánunk foglalkozni. III. Ma már mindenki tudja, hogy a szakszervezeti közvetítőnek kettős célja van. Egyrészt a kínálkozó munkaalkalmat a szervezeti tagok számára lehetőleg egyformán biztosítani kívánja, másrészt a munkabérek abnormis sülyedését megakadályozni törekszik. Ez a kettős cél a szakszervezeti tagok érdekében fekszik és nem ellentétes a munkaadók érdekével. A munkások érdekében azért áll, mert felháborító igazságtalanságokat megszüntet, mindenki számára biztosítja a munkaalkalmat, amit a múltban nem ismertek. A múltban „aki bírja — marja“ jelszó uralkodott. Azok juthattak munkához, akik akárhányszor emberi méltóságukat vásárra vitték. Szükségtelen erre nézve példákat felemlítenünk, mert ezek immár közismertek. Bevezető sorainkban megemlítettük, hogy a szakszervezeti közvetítő anyagi és erkölcsi érdeket védelmez. Az anyagi érdekek védelme a munkabérek sülyedésének a megakadályozásában nyer kifejezést. Ez munkaadóérdek is. Mert ha figyelembe vesszük azt a helyzetet, amely a szakszervezet akarata ellenére létrejött, nevezetesen a szedőgépek térhódítását és lelkiismeretlen munkaadók tanonctenyésztése által teremtett óriási munkanélküliséget, akkor elképzelhető, hogy sorrendszerű munkaközvetítés nélkül azok közül, akik hónapokig nem juthatnak munkához, éppen elegen árszabályon alul is vállalnának munkát. Ennek nyomában újból az a dicstelen anarchia következhetne be, ami a múltban éktelenedett a nyomdaiparban. Az ilyen állapot méhében hordja a kollektív szerződéses viszony bizonytalanságát. Ne áltassuk magunkat: mindig akadnak rövidlátó munkaadók, akik a rendezett viszonyoktól szabadulni szeretnek, amire könnyen határozzák el magukat, ha elegendő olcsó és alázatos ajánlatok felett rendelkeznek. Ez nem lehet a munkaadók általános érdeke, aminthogy a munkások érdekében sem áll a régi állapotok visszateremtése. Erkölcsi szempontból pedig egyenesen megváltás a sorrendszerű szakszervezeti munkaközvetítő. Hiába papolnak akármit, az nem dagasztotta az önérzetet, amikor az öntudatos nyomdász álláskeresés céljából személyesen megjelent a nyomda hatalmas uránál és parlagon heverő munkaerejét felkínálta, de akkor sem, ha ezt a műveletet levél útján intézte el. Ez az állapot a kondícióban levőket állandóan izgalomban tartotta. Mindenki tartott attól, hogy hétfőn megjelenik a protezsált szedő, akinek a számára helyet kell csinálni. A levél útján való kondíciószerzés hátrányos volta a napokban is bebizonyosodott. Az ausztriai mozgalom alkalmából egy ügynök Magyarország vidéki városaiban mgjelent sztrájktörők toborzása céljából, persze eredményhez nem tudott jutni. Végre egy munkaadót kért felszedők közvetítésére. Ezt persze nem tehette meg, ellenben átadott 16 ajánlatot, amelyekben kondíciót kérnek tőle. Milyen kellemetlen szituációba juthat e 16 szaktárs közül bármelyik, ha ennek az ügynöknek ravasz fondorlattal, a cél elhallgatásával sikerül egyiket is rábírni a kondíció elvállalására. Kissé messze mentünk a következtetéssel, mert bizonyára egyik sem vállalná el a kondíciót, de az is elég, ha valakiről bebizonyítást nyer, hogy mozgalom idején ilyen úrral levelezésben állott. De ha nincs is mozgalomról szó, az kétségtelen, hogy a levélbeli és személyes ajánlkozásokkal sakkban tartható a legbecsületesebb személyzet is. Ezek az állapotok burjánoztak akkor, amikor egyáltalán nem volt szakszervezeti közvetítő. Éppen azért már a 70-es évek-