Typographia, 1918 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-04 / 1. szám
Budapest, 1918 január 4 /As/V. C , 15 f] R 71 szám ötvenedik évfolyam A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS F TÜÖNTŐK EGYESÜLETÉTNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Előfizetési ár a Gutenberg-melléklettel: i^'nn^TtM’Trt ^ ^ l^" Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéegész évre 24 korona. Egyéb szám 50 fillér. BuUAl jIíM, Vili, í i'jlvnULMn’U 1LA 1. oziAmn. sek nonparenie-soronként megállapodás Megjelenik pénteken. Telefon: József 133 FÉLEMELET ! 4. A.! ľ Ä, GITTENBERG-OTTHON szerint számíttatnak és előre fizetendők k. JI N'Milh 11»» MBWMWMBMW—■■11—1—BMI»I HHWlHrfUHU»* MIIi* 'á ■ Mérleg. Példátlan eseményeket produkált az elmúlt esztendő. Európa minden országában az eddigi életrend módosult, vagy új rendelkezések, porciózások és egyebek megteremtették a változás lehetőségét. Egyik helyen forradalom, másik helyen jogkiterjesztés az a szerszám, amelynek segítségével a múltba kergetik az ősidők állapotát és megteremtik a jobb jövendő korszakát. A mai generáció ilyen termékeny esztendőre nem tud visszaemlékezni, a történelem is csak kevésről és kisebb jelentőségűről adhat számot. Magyarország népe sem kivétel ez alól, mert itt is nagyszerű események reszkettették meg a vérpárás levegőt és a szervezett proletariátus szakszervezeti és politikai tevékenysége méltán sorakozik abba a céltudatos harcvonalba, amelynek győzelméért Európa osztálytudatos népe oly epedően áhítozik. Ebben a sorakozóban a magyarországi nyomdai munkások nem állnak az utolsó helyen.* Nyomorúsággal, borzalmas nélkülözéssel és sok-sok szenvedéssel kezdődött az 1917 esztendő és ugyanannyi bánattal és keserűséggel záródott. Hasztalan létesítettünk három ízben is megállapodásokat a munkaadókkal és feljavítottuk a munkabért, a háború előtti standard elérésére képtelenek voltunk. Több pénzt kerestünk ugyan, de kevesebb árut szerezhettünk érte. Állandóan hallottuk a munkások jajkiáltását, akik immár lerongyolódva járnak be az üzemekbe, mert a hetibér és a drágasági pótlék a túltengő uzsoraárak miatt alig elegendő a szükséges mennytt.NégyÁánydÁk-berE25#»k-ert<.A beszerzési előleg sem segített, mert a mai időben 100—200 korona jelentéktelen összeg. Ellenben arra jó volt, hogy a nyomdai munkások adósságba keveredjenek. Ezeket a gazdasági előnyöket azonban mégsem szabad lebecsülni, mert általában olyan eredményeket jelentenek, amelyek Európa nyomdászsága előtt is elismerésre méltók. A múlt év elején, amikor alacsony drágasági pótlékot kaptak a nyomdai munkások, a gazdasági helyzet egyenesen kétségbeejtő volt, amit azonban nagyszerű nekiiramodással feljavítottak. A szakszervezet e tevékenysége főleg azért elismerésre méltó, mert híven eddigi politikájához, a kivívott eredményeket valamennyi nyomdai munkás és munkásnő élvezi. A megélhetési lehetőségeket a papírinség is hátrányosan befolyásolja. A napilapoknál redukálják az oldalszámokat, ami számos nyomdai munkást magasabb keresettől foszt meg. Később pedig kormányrendelet betiltja a hétfői lapok megjelenését, ami további keresetcsökkenést eredményez. Azonban a szakszervezet közbelépésére a kormány ugyanezen rendeletben a technikai munkások kártalanítását biztosítja, kimondván, hogy: „A napilapok technikai előállításával foglalkozó könyvnyomdai munkások a napilapok hetedik számának elmaradásából származó keresetcsökkenés részbeni ellensúlyozásául heti munkabérükön felül igénnyel bírnak a heti munkabér egyhatodrészének megfelelő összegre. Ezt az összeget, ha a lap kiadója és a lapot előállító nyomdavállalat nem ugyanaz a személy, a lap kiadója a nyomdavállalatnak megtéríteni köteles.“Ugyanekkor arról is rendelkezik a kormány, hogy új időszaki lap újságpapiroson nem jelenhet meg. Ez ellen a leghatározottabban protestálni kell, mert Ausztriában a lapokkal szemben nem járnak el ily szigorúsággal. Amíg a Lajtán túl háború előtti oldalszámban jelennek meg az újságok, felháborítónak tartjuk, hogy nálunk a hétfői lapok betiltásán kívül ily módon is károsítják a nyomdai munkásokat és a nyomdaipart. E szomorú viszonyok ellenére a nyomdai munkások az elmúlt évben sem feledkeztek meg szociális feladataikról és kollegiális kötelességeikről. A háború kezdete óta változatlan kötelességtudással támogatják a hadbavonultak hozzátartozóit. Havonként mindenki megaláztatás nélkül pontosan megkapja járandóságát anélkül azonban, hogy offenzívát kellene érte indítani. Ezenkívül gondoskodás történt arról, hogy a hadiárvák külön és rendszeres támogatásban részesüljenek. Erre a célra hadiárva- alapot teremtettünk, amelyhez a munkások és munkásnő személyenként és hetenként 6 fillérrel járulna , míg a munkaadók minden alkalmazottra szintén 6 fillért fizetnek. Még alig egy eszendeje áll fenn ez az alap és máris arra voltunk képesek, hogy majdnem négyszer akkora segélyt juttathatunk a nyomdász hadiárváknak, mint a háborús üzemet fenntartó magyar királyi állam. E gazdasági és s,orális tevékenységen kívül a szervezet belső megerősödésének is szerepe jutott. A vidéki nyomai munkások megbízottai május 13-án országos értekezletre meghivatták, amelyen a gazda• r. helyzet megbeszélésén kívül a visszás áh ...pótok megszüntetéséről is tanácskoztak. A Ti éves múltra visszatekintő Szakegyesület szintén országos értekezletet hívott egybe, amelyen a küldöttek a heti járulék és a munkanélkül! segély felemelését határozták el. Az első , < filléres járulékot a szakegyesületi tagok ■tóber 1-től fizetik. Ezzel a Szakegyesületet Irií iffben megalapozták, sőt külön nevelési és szakoktatási feladattal is megbízták, aminek a háború után bizonyára céltudatosan és tervszerűen igyekezni fog megfelelni. Sajnos, e tevékenység közvetlenül alig 6080 nyomdai munkást érdekel, mert a többiek katonai szolgálatot teljesítenek. A további harcokkal és építő munkánál is nélkülök leszünk kénytelenek megküzdeni. Az új árszabály és a gazdasági és szociális feltételek további megállapításánál az általános béke hiánya miatt valószínűleg még nem lesznek közöttünk, tehát az itthonmaradottakra hárul ezt a feladatot jól megoldani, akik bizonyára kipróbált fegyelmezettségükkel és szolidaritásukkal semmit sem fognak elmulasztan az általánosság érdekei megóvására. Nagyarányú számszerű megerősödésről a többi szakszervezetek tudnak számot adni. A vasmunkások például közel 70.000 taggal rendelv t Nrtii!itassa! december végén Magyarország szervezett munkásságát 180.000-re lehet becsülni. Ilyen nagyarányú szervezett munkástábor még sohasem volt Magyarországon. A háború borzalmai és a Tőke fékezhetetlen kapzsisága és mohó kizsákmányolása kergette a munkásokat a szakszervezetek védőszárnyai alá, amelyek — mint tudjuk — miként a nyomdászszervezet igyekeztek a tagok gazdasági és szociális helyzetén lendíteni. A munkásmozgalom másik szárnya szintén tevékeny volt. Az orosz forradalom felbátorította a szociáldemokrata pártot és a háború alatt első ízben húsvétkor titkos pártgyűlésre hívta meg a párt- és szakszervezetek küldötteit, akik bátor határozatokat hoztak a közállapotok megváltoztatására és a politikai jogok megadása érdekében. E határozatokat a „Népszava“ a cenzúra megkerülésével közölte, ami a munkások és polgárok körében élénk feltűnést, a kormánynál pedig megdöbbenést keltett. Ezután az események gyorsan követték egymást. Május elsején hatalmas népgyűlésen a béke érdekében szót emelt Magyarország munkássága, 2-án pedig a gyárak és műhelyek bizalmi férfiai rövid munkabeszüntetéssel a kormányhoz való továbbítás végett memorandumot adtak át az igazgatóknak, amelyben a választójog azonnali törvénybeiktatását követelték. Közben Stockholmban Huysmans elvtárs nagy erőfeszítéssel dolgozik az Internacionále életbehívásán, amire annál inkább szükség volt, mert a zimmerwaldisták (Berni Nemzetközi Szocialista Szövetség) minden ország proletárságához kiáltvánnyal fordultak, amelyben többek között azt írták, hogy „a szocialista kisebbségeknek mindenütt tovább kell folytatniuk a harcot a kormányok és a szociálpatrióta zsoldosok ellen.“ Tartani lehetett attól, ha a nemzetközi titkárság gyorsan nem lép akcióba, az egyes nemzetek szocialistái között az egyenetlenség még nagyobb kárt fog előidézni. Sajnos, a nemzetközi iroda az ántant-kormányok akadékoskodása miatt nem volt képes az Internacionálét életre kelteni. Az egybehívott kongresszust nem lehetett megtartani. De vigasztalásul Oroszországban a bolseviki szocialista kormány jutott uralomra, ami a békének újabb reményét lopta az emberiség szivébe. És joggal, mert az orosz szocialisták uralmuk első napjától szakadatlanul munkálják a béke művét és rövid napok kérdése, ha nem is az egész emberiségnek, de az orosz nép számára meghozzák azt, amit a cárizmus és a burzsoázia aljas indokokból elrabolt tőlük. Ebbe az időbe esik bele a budapesti munkások hatalmas megmozdulása a választójogért. Rengeteg embertömeg kivonult a műhelyből és gyárból és az éppen itt időző királyhoz a polgárság küldöttséget menesztett azzal a megbízatással, hogy a király előtt komolyan és őszintén tárja fel a helyzetet és választójogos kormány kinevezését követelje.Ennek a megmozdulásnak — érthető’okokból — sikere volt. A király igen gyorsan elcsapta Tiszát és pártját és úgynevezett demokratikus kormányt nevezett ki, amelynek „legelső és elodázhatatlan feladata a választójog megalkotása. Ehhez hasonló megmozdulása volt a budapesti munkásságnak a november 25-én rendezett békedemonstráció. Ennek is volt némi sikere, mert a már nyilvánosságra merészkedő annexiós nagyurakat visszakergette a sötét vermekbe, akik azóta csendesen dörmögnek és nem zavarják a nép békét követelő elhatározását. De az embervért még mindig csapolják. Ki tudja, meddig tart ez az őrült állapot. Ki tudja, még milyen megpróbáltatásoknak nézünk eléje vagy milyen harcok tüzébe kerülünk. Ez az esztendő megmutatta, hogy akik akarnak, azok tudnak cselekedni. Csak politikai érettség és szakszervezeti fegyelmezettség kell hozzá. A nyomdai munkások e kettő birtokában vannak. Még sehol sincs meg a teljes leszámolás. A béke sem hozza meg a kizsákmányolás alól való teljes felszabadulást. De a megnövekedett osztálytudat és fegyelmezettség közelebb juttat hozzá. Ennek segítségével folytatjuk a szakszervezeti, szociális és belső megerősödés munkáját és felkészülünk arra, hogy anyagi és kulturális emelkedettséggel a nagy sorakozásnál teljes felszereléssel ott lehessünk. . # Kft előadás. Az elfogulatlan orvosi tudomány megdönthetetlen statisztikai adatok segítségével bizonyítja, hogy nemcsak ágyú és puska pusztítja az emberi életet, hanem a mai társadalmi rendszer általában a nép színe-javát halálra ítéli. Gümőkór, veneria és alkohol — e hármas népbetegség borzalmasan pusztítja Magyarország, de különösen a nagyobb városok lakosságát és elsősorban a szegényebb néposztályt. A számok ereje bizonyítja ezt. Pikter Gyula egyetemi tanár például 1911-ben tíz évre visszamenőleg a gümőkóros betegek szociális viszonyait vizsgálta meg és arra a megdöbbentő tapasztalatra jutott, hogy a gazdagokat e betegség sokkal jobban kíméli, mint a szegényeket. Ugyanis rájött arra, hogy míg 1000 ötszobás lakással rendelkező gümőkóros beteg közül egy évben csupán 2, addig az egyszobás lakással bíró közül 40 pusztul el. De azt is kimutatja, hogy ott, ahol a szegényebb néposztály túlzsúfolt lakásokban ágyrajárókkal megterhelten tartózkodnak, tízszer akkora a megbetegedés, mint az úri negyedekben. A III. és X. kerületben sokkal többen pusztulnak el tüdőgümőkórban, mint a IV. kerületben. Hasonló eredményre jutottak Párisban, ahol szintén vizsgálódás tárgyává tették a tüdőgümőkóros megbetegedések okait: ahol a vagyon és jólét fintorgat, ott a kitűnő táplálkozás, a szellős és bőséges lakás elkergeti és elpusztítja a gümőkóros bacillusokat, ellenben, ahol a szegénység üt tanyát, ott a silány és kevés étkezés és a rossz lakás egyenesen életre kelti a tüdőt pusztító apró állatkákat. Bízvást lehet állítani, hogy a mai társadalmi rend a betegséget és a halált is osztályjelleggel ruházza fe. De nemcsak a tömegnyomor teremti meg a népbetegségeket, hanem az ipari foglalkozás is borzalmas pusztításokat okoz. Az Országos Munkásbetegsegélyző Pénztár kimutatása szerint a legtöbb gümőkóros megbetegedési esetet a nyomdai munkások szolgáltatják. Könyvkötők, famunkások és más gyári alkalmazottak szintén sokat szenvednek e pusztító betegség miatt. Ennek főleg az az oka, hogy a munkásság, amely megértette a szervezeti és politikai célokért való harcot, a magasabb munkabér, rövidebb munkaidő és általában szociális emelkedettségért akárhányszor a munkaerőt tagadta meg, de sohasem akart a gyárak és műhelyek higiénikus voltáért komoly akciót kezdeményezni. Pedig a munkásság a műhelyben és a gyárban tölti el életének legnagyobb részét, nem lehet tehát közömbös előtte, hogy az ipari mérgezésen kívül még a sötét, penészes, mérges gombákkal telített, pinceműhelyek is szedjenek áldozatokat. A jövő szempontjából a szervezett munkásságnak a politikai és gazdasági célok mellé a műhelyhigiéniát is az elsőrendű követelések sorába kell állítania. A bujakór szintén áldozatokat szed, de míg a háború előtt főleg a férfiak között pusztított, ma a nők körében is nagyszámban vannak veneriás betegek. Ezek sokat szenvednek külö-