Typographia, 1923 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1923-01-05 / 1. szám
Budapest, 1923 január 5 *2720877846*wljVenötödik évfolyam I /V/ . 33101 szám TYP 0 GRAPHIA 'A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE „ ., „ __ ... , , . SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Megjelenik minden neten pénteken. Kie bttt) A PEST VITT RIÍTÍkfir^IS TTTf A 1 «7 í At Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetéfizetesi az egesz evre 1800 korona. Egyes Vll, inhKKULMfc>-lJ TLA 1. SZÁM, sok nonparenle-soronként megállapodás szerint számíttatnak és előre fizetendők. fizetesi ar evre iwww Aurura. Cigién------------------------ ------? —-----számára 20 korona. Telefon: József 1—33 FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON Szolidaritás. Teljesem osztjuk azoknak a véleményét, akik szerint a szegény ember élete nem ér mostanság egy rézpitykét A vigasz csak az, hogy ez nemcsak nálunk van így, hanem talán a Föld nagyobbik felén. Persze lesznek, akik nem osztják ezt a pesszimista világnézetet, mert kivételek mindenhol vannak, még osztályostársaink között is, lévén az élet szemlélete teljesen egyéni. Hogy azonban a sötéten látóknak egy kis igazuk van, bizonyítja az, hogy az emberek túlnyomó része annyira elégedetlen, annyira elkeseredett, hogy ha megtalálhatnák azt a bizonyos archimedesi pontot, még kiemelnék ezt a sárgombócot a két sarkából és beletaszítanák a végtelenbe. És miért e nagy harag? Pusztán azért, mert a szépből és jóból az emberek többségének vékonyan mérnek, ellenben a csúnyából és rosszból annál bőségesebben. Bízvást elmondhatjuk, hogy életünkben parányi az öröm, de sereges a jaj! Egy kis gondért bizony nem kell a szomszédba mennünk. Pedig az élet apró kellemetlenségeivel már nem is hadakozunk, nem is látjuk, észre se vesszük a kicsiny bajokat. Ha azokkal is harcba szállnánk, sosem volna békességünk. Egy kis örömet már csak mi is elvárunk az élettől, nem csupán gyötrődést. Csak hébe-korba vegyül életünkbe egy-egy örömcsöpp, mintegy igazolásául annak a közmondásnak, hogy a jó rosszal van keverve. Igaz, hogy a keverés nekünk mindig úgy esik, hogy vastag rossz mellett van vékonyka jó. Ez kár ugyan, de olyan, amely haszonnal is jár, mert arra tanít, hogy ne várjunk sokat az élettől így aztán a kicsiny jónak is tudunk örülni, ami mindig csak kibékít bennünket az élettel. Lám, csak a napokban volt egy kis örömünk, amikor egyik szép példáját láttuk a munkáserénynek: a kollégiális áldozatkészséget és szolidaritást. A svájci nyomdászoknak nyújtott segítségre gondolunk. A kollégiális szeretetnek ilyen teherbírása kiben nem kelt jóleső örömet? Most még egy újabb esetét mutatjuk be a nyomdászösszetartozandóság érzésének. . A newyorki magyar nyomdászok szolgáltatták ezt a példáját a szaktársi szeretetnek és áldozatkészségnek. Meglepték az óhaza szükséget látó munkanélküli nyomdászait egy kis ajándékkal. Pedig ők sem élhetnek bőségben, ha a magyar ínséget nem is ismerik. Egy maroknyi magyar nyomdász 105.000 koronát küldött az itthoni munkanélküliek támogatására. Nem szép példája-e ez a szolidaritásnak? Újév előtt kaptuk meg a newyorki kollégáink levelét, amelyet egész terjedelmében közreadunk: HUNGARIAN TYPOGRAPHICAL UNION L T. U. No. 440. NEW YOLKI MAGVAS NYOmDÁSZ UNION Kedves Kolléga! A Magyar Nyomdász Union november havi ülésén megszavazott 50 dollárt a budapesti munkanélküli nyomdászok segélyezésére, hogy ezen összeget mint karácsonyi ajándékot a munkanélküli szaktársak között szétosztani szíveskedjék. Tekintetbe véve a munkanélküliek nagy számát, nagyon jól tudjuk, hogy ezen összeg igazán nagyon kevés ahhoz, hogy ezzel a munkanélküliek összessége némileg is segítve legyen. Éppen ezért szervezetünk nevében Önt kérem föl, hogy ezen összeget az ön vagy Önök belátása szerint osszák szét a jogosult és a lehető legnagyobb szükségben lévő munkanélküli szaktársak között. Szaktársi tisztelettel l. Fisher titkár, 1278 First Ave. New York, N. Y. U. i. Mellékelve 105.000 korona csekkben. Kérem szives értesítését figyelem vétele után. Köszönettel vettük az ajándékot, de minthogy a karácsonyi segélyeket már kiosztottuk, az egész összeget átadtuk a Jótékonysági Körnek, amelynek hivatása a szükséget szenvedőknek támogatása. A Jótékonysági Kör vezetősége a következő köszönőlevelet intézte newyorki szaktársainkhoz: A Magyar Nyomdász Union t. Vezetőségének Kedves Szaktársak! New York. A Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Jótékonysági Köre nevében tisztelettel értesítjük önöket, hogy a 105.000 koronáról szóló csekket megkaptuk. Amikor ennek átvételét kötelességszerűen nyugtázzuk, szükségét érezzük annak, hogy a kötelességszerűségen túlmenve, kifejezést adjunk azoknak az érzéseknek is, amelyek lelkünket áthatják az Önök adományának kapcsán. Az Önök adománya, amellyel szükségbe jutott munkástársaink segítségére sietnek, újabb bizonyítéka annak, hogy ha az élet viszontagságai, a létért való küzdelem messze sodorja is egymástól a munkásokat, azért a szolidaritás érzése közös marad. Végtelenül jólesik azt tudnunk, hogy az országhatárokon és tengeren túl élő szaktársaink róla feledkeznek meg az itthoniakról. A munkásszolidaritásnak ez a megnyilvánulás a legszebb kifejezője a bennünket összekötő érzéseknek. A Jótékonysági Kör nevében fogadják hálás köszönetünket. Szaktársi üdvözlettel Qzyürey Rudolf elnök. Becsessé teszi ezt az adományt az, hogy kollégiális szeretettel küldték segítségre szoruló kollégáiknak. Becses még azért is, mert ők sem ülnek a pénzen, mint a tyúk a tojásokon, hogy a dollárok szaporodjanak. A szükségesből vonták el azt azzal a nemes szándékkal, hogy szükséget enyhítsenek. Hisszük, hogy amit adtak, jó szívvel adták és nem az ő hibájuk, hogy a szükség ma nálunk akkora, hogy sokkal több pénz is kevés volna arra, hogy igazi segítség legyen. Maga a tett érdemel dicséretet, mert kidomborítja a nyomdászok szolidaritását, megjavulna az erkölcs is. De ha azt látják, hogy egy külföldi diplomatát autókkal, zászlósaikkal, alabardosokkal s díszbe öltözött rendőrök egész seregével fogadnak, ahelyett, hogy két talpig gyászba öltözött államhivatalnok fogadná egy lovas konflissal, akkor nem szabad csodálkoznunk, ha a vagyonos polgárság igyekszik átvenni azt a balkáni szü fényűzést, a parvenii pedig utánozza, mert hiszen ő sem akar lemaradni a virtusnál és hires magyar *vendégszeretetné. De itt is fölötlik a kérdés: az állam honnan és miből teszi ezt? A forrás egy és ugyanaz! A dolgozók koronáiból, melyet fogyasztási adó címén fizetünk és segít hozzá a héten életbelépő kereseti adó, amelyet úgy játszhat ki mindenki, ahogy akar, csak a munkás nem, mert a fizetéséből levonják. Ezek a meglátások és gondolatok jutnak eszünkbe, amikor ismét ötvenkét hét áll előttünk, nekünk dolgozóknak, akik magunkat megtapogatva, csak azt tudjuk, hogy átmentettük hitvány, örömtelen életünket egy újabb esztendőre, hónapra vagy esetleg napokra. A munka robotosainak a legnagyobb takarékosság szemmeltartásával csak az életet sikerült átmenteni és bárhogy igyekszünk simulni munkaadóink teljesítőképességéhez, ebből megállapításunkból nem engedünk. Az a tény, ahogy béreink ezrekben fejeződnek ki, nem vigasztalás számunkra, mert szembeállítjuk azt a minden vonalon mutatkozó törekvést, amely mindennél az aranyparitás, tehát a békeárakhoz igazodik. A nyomdaipar sem tud ettől szabadulni és a papír, festék, gáz, villany és egyéb termelési eszközök vételénél nem tudja figyelmen kívül hagyni, csak a munkabérek nem idomulhatnak az aranyparitáshoz. Mint már föntebb említettük, munkaadóink emberséges fölfogását a fizetett béreket illetően nem vonjuk kétségbe, mert hiszen még azt is megértjük, hogy simulni kell nekik más ipari munkások béreihez, de amint ez ezeknek is kevés, úgy mi sem mondhatunk mást, hogy szegényes keresetünk csak az ételre elég, de semmi egyéb szükségletet nem elégít ki. Tehát nyugalommal mondjuk ezt munkaadóinknak, mint akik maguk is háztartást vezetnek és ha igényeikkel szemben negyedrészre szállítják le munkásaik igényét, vajjon találnának-e fedezetet a nyomdai munkás mai béréből például évente egy-egy öltözet ruhára vagy cipőre, öttagú családot nem is számítva. Ha erre megnyugtató választ kapnánk, úgy minden nyomdai munkást az elemi számtani műveletekből meg kellene buktatni, gyámság alá helyezni és központilag gondoskodni az új számolgatásról. De térjünk csak vissza az aranyparitáshoz! Ha lehetne a béreknél aranybérekről beszélni úgy ma a legkisebb fizetés, két darab huszkoronás aranyat véve alapul, 22.000 korona, míg egy lapszedőé 33.000 korona volna. Tessék csak próbát tenni bárkinek, ki lehetne hozni belőle a ruhát is, a cipőt is, sőt panaszra se lenne kapható a lapunk. Az év első hetében csak a remény táplál, ez a bűvös szer, amely immár évek óta tartja bennünk az életet. Nem kívánunk elkényeztetést, csak több belátást, panaszaink megértését és reméljük, akkor elkövetkezik egy jobb, boldogerő Göncz Mihály. Az első hétre. Ha csak azokon a helyeken búcsúztak az elmúlt esztendőtől, amelyek a lapokban hirdették a különböző és szenzációs, Szilveszter-estélyeket, úgy megállapíthatjuk, hogy van még szerencsétlen és szűk országunkban jó pár ezer ember, akik az életet fenékig élvezik és milliókat dobtak oda egyetlen éjszaka örömeiért. Mert hogy föltevésünk való, könnyen magyarázatot kapunk, ha pusztán az üzletet nézzük és nincsen okunk föltételezni, hogy a Szilveszter-estélyeket hirdető üzletemberek minden realitás nélkül fektették volna pénzüket abba a sok inyencfalatba és az italok sokféle fajába, amely bizonyára bőségesen fogyott az év utolsó napján. A nyilvános dőzsölés mellett a magánházak ezrei, tettek ki magukért és szórták a milliókat. És itt föl kell tennünk a kérdést, honnan, miből, milyen munkával szerezték az elpocsékolt vagyont? Míg az elköltött milliókat megszerezték, éreztek-e bágyadtságot, fáradalmat, vagy másokat dolgoztattak érte, mások verejtéke hullott az elherdált milliókért? Mindenütt a fényűző pompa, a takarékosság legkisebb igyekezete nélkül! Soha annyi prém és drágaság nem sétáltatta magát a korzón, mint a jelen időkben. Vegyük még számításba azt a tömérdek kincset, amit ajándék címén osztogattak, é, nem a munkásoknak, a vagyon szorgos gyűjtőinek, hanem a szent házasság mellett kitartott karcsulábu nőknek, ismét vissza kell térnünk előbbi kérdésünkhöz: miből, honnan? Egészen őszintén kijelentjük, nem is csodálkozunk a dolgok fölött. Meggyőződésünk, ha példát látnának, ha példaadással maga az állam szolgálna a takarékosság terén, föltétlenül Vissza az önkormányzattal! Magyarország szervezett munkássága látván államnak és társadalomnak a szociálpolitikai törekvésekkel szemben való rideg közönyösséget és a szociális bajokkal szemben való érzéketlenségét, nagy anyagi és erkölcsi áldozathozatallal önerejéből megteremtette a munkásbiztosítást. A munkásbiztosító intézménye az önkormányzat idejében nagyszerűen fejlődött, erősödött és becsülettel megfelelt hivatásának. Ezernyi és tízezernyi szenvedő munkástestvérünknek valóságos Mekkája volt a munkásbiztosító pénztár mindazideig, míg aztán az áldásos kurzus „konstruktiv ” embereinek sikerült lezülleszteni az országnak ezen egyetlen komoly szociálpolitikai alkotását is. A munkásgyülölő kurzus* ifjak a munkásbiztositást kitépték ambnak kezéből, akik azt megalkották és akiknek kitűnő vezetése alatt a magyar munkásbiztositó pénztárak európai színvonalra emelkedtek. A Sörház utcából dirigált ébredő gazdálkodás fölrúgta a munkásbiztositó pénztár törvényben biztosított önkormányzatát, utcára dobta, a