Typographia, 1927 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1927-01-01 / 1. szám
Budapest, 1927 januári ötvenkilencedik évfolyam INY « C/ 3 > 108 f. szám TYPOGRAPHY A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden héten pénteken. Előrin vett kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés fizetési ár egy félévre 5 pengő. Egyes 1.LIJArhM VIII, BÉRKOCSIS UCCA 1. SZÁM, ára: milliméter soronként 30 fillér. A szám ára 20 fillér. Telefon: József 1—33 FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON hirdetés díja mindenkor előre fizetendő Határozat Az Országos Bizottság a vidéki tanoncszerződések körül mindinkább tapasztalható súlyos szabálytalanságok megakadályozása ügyében határozatilag kimondta, hogy minden egyes szaktársnak, de elsősorban a bizalmi férfiaknak és a helyi bizottságoknak erkölcsi kötelességük szigorúan őrködni afölött, hogy a megkötendő szerződések az árszabály feltételeinek pontosan megfeleljenek. Kimondta egyúttal, hogy az ezután történő minden tanoncszerződésről egy hiteles másolat a Typographia hivatalának haladéktalanul beküldendő. _________ Figyelmeztetésül! Az 1926 december 26-tól 1927 január 1-ig terjedő hétre a tagsági díj szakmunkásoknak és más foglalkozásúaknak 3 pengő 50 fillér, munkásnőknek és segédmunkásoknak 2 pengő hetenként. Beiratási díj 2 pengő. Segélyek. Táppénz szakmunkásoknak napi 2 pengő, munkásnőknek és segédmunkásoknak napi 80 fillér. Munkanélkülisegély Szakmunkásoknak 3 pengő 43 fillér, munkásnőknek és segédmunkásoknak 2 pengő. Utassegély napi 1 pengő 60 fillér. R rokkantsegély 0.40, 080, 1.00, 1.60, 2.40, 3.20 és 4 pengő hetenként. Pótsegély 9.60, 14.80, 17.50, 17.90, 18.10, 18.30 és 20 pengő hetenként. Árvasegély havi 7 és 10 pengő. Özvegységévi 100, 125, 420 és 600 pengő. Temetési illetmény 114 pengő. Szülési segély 45 pengő._______________ Békéltetőbizottsági határozatok Budapest, 1926 szeptember 1. Panasz. K. B. gépmester panasza a ' T.K. nyomda rt. cég ellen, mert bepanaszolt cég panaszosnak egynapi munkabérét és kisegítő pótlékát nem fizette ki. Határozat: A békéltetőbizottság kötelezi a bepanaszolt céget arra, hogy panaszosnak egynapi munkabért és kisegítői pótlékot, összesen 125.000 koronát három napon belül a Főnökiegyesület pénztáránál lefizessen. A bizottság a T.K.-cég azon eljárása fölött, hogy meghívás dacára sem jelent meg a tárgyaláson, rosszalását fejezi ki. Békéscsaba- 1926 november 11. Panasz. T. M. panasza az orosházi D- M. nyomdacég ellen azért, mert mint árszabályhű nyomdacég, nyomdájában évek óta szervezetlen munkásokat alkalmaz, továbbá az árszabályban megállapított bérminimumnál kevesebbet fizet. A cég kiadásában megjelenő „Orosházi Friss Hírek“ című napilapnál alkalmazottak bérszabályellenes foglalkoztatása és a munkaidő be nem tartása miatt. A nyomdában úgy a nappali üzemben, mint a lapnál szedőgépmester van alkalmazásban. Különórát a cég egyáltalán nem fizet. Határozat: A békéltetőbizottság az orosházi Demártsik Ferenc nyomdacéget a bérszabályzathű üzemek sorából törik Quo vadis? Egy küzdelemben és tanulságokban gazdag esztendő fáradságos munkájával terhelten, eltikkadva a folytonos életküzdelmektől, egy pillanatra pihenőt tartunk a most lepörgött esztendő után. Egyetlen pillanatra, hogy visszatekinthessünk a megtett útra, amelyet 52 hét alatt az élet terhétől roskatagon, verejtékezve jártunk meg, hogy számot vessünk önmagunkkal; vajjon nem terhel-e mulasztás, nem hagytunk-e figyelmen kívül olyan dolgokat, amelyeknek révén életviszonyaink úgy kulturális, mint gazdasági vonatkozásban javulhatott volna. Megtettünk-e minden tőlünk telhetőt azért, hogy az előttünk lévő utat göröngyeitől simábbá, járhatóbbá tegyük, hogy a kálvárián út után elérjünk abba a magasságba, ahonnan nyíltabbá válik a szemhatár, ahonnan jobban megláthatjuk közös törekvéseink megvalósulásának lehetőségét. Ha a múltba vetjük tekintetünket, azt látjuk, hogy verejtékezve munkálkodtunk életszínvonalunk feljavításán; ha az eredményeket tekintjük, arra a megállapításra jutunk, hogy az elért eredmények nem állanak arányban azzal az erőkifejtéssel, amelyet rájuk pazaroltunk. De az is bizonyos, hogy az elért eredmények, ha nem is égrengetőek, nem lebecsülendők. Az elmúlt évtized alatt ezer sebből véreztünk, ezer seben keresztül illant el életenergiáink, mondhatnánk, ennek a fölhasználatlanul elillanó energiának az utolsó szikrája lobbant lángra az elmúlt év elején, amikor sorsunk enyhüléséért, exisztenciánnk biztosabbá tétele érdekében fölmondottuk az árszabályt. Sok keserűségnek, csalódásnak és hiábavaló várakozásnak a szüleménye volt ez az elhatározás, egyben intő jel azok felé, akik sorsunk jobbrafordulásának lehetőségét kezükben tartották. Az ellenforradalom súlyos erkölcsi leromlást idézett elő. Az amúgyis rossz gazdasági viszonyok következtében súlyos megaláztatásokat kényszerültünk elviselni. Több évtizedes árszabályközösségünkön ütött rést az a szellem, amelyet az ellenforradalmi reakció hozott magával. Kevesen voltak azok, akik emancipálni tudták magukat ettől, és sajnos, ez a fölfogás érvényesült átmenetileg a nyomdaipar főnöki érdekeltségénél is a nyomdai munkássággal szemben. Ennek tudható be azután, hogy az árszabályban megállapított munkaföltételeken olyan mérvű tágítás történt, amely ellen általános fölzúdulás volt a nyomdai munkásság részéről, s amelybe egy pillanatra sem tudott belenyugodni. Állandó nyugtalanságnak volt az okozója az 1920., illetve 1923. évben keresztülcőlzakolt és életre léptetett 72 pont; ez ellen indultunk — utolsó és döntő rohamra az elmúlt év elején. Ezt a törekvésünket teljes mértékben siker koronázta és jólesőleg regisztrálhatjuk ásd a tényt, hogy főnökeink is jobb belátásra jöttek, amikor az addig tanúsított merev álláspontjukat föladták. Az árszabályrevíziót az egész országra kiterjedően sikerült megoldani. A munkabéreknél minimális javulást értünk el. Április elején léptek életbe a 100%-os indexparitás alapján álló munkabérek. Az árszabálytárgyalások közel három hónapig tartottak, ami az elvégzett munka alaposságának bizonyítéka. Fölvetődik a kérdés, hogy az elmúlt év hozott-e valami enyhülést az általános, így a nyomdai munkásság helyzetében? Vajjon munkánk ellenértékeként megfelelőbb lett-e a munkabérünk? Életviszonyaink javultak-e olyan mértékben, hogy ez igényeink kielégítését csak némikép is elősegítette volna? Mindmegannyi kérdés, amelyre nem nehéz a felelet. Nem pedig azért, mert a megállapított munkabér, ha az indexparitáson túl is jutott, a való élettől még nagyon távol áll. A jelenlegi munkabérek, ha haladást is jelentenek az elmúlt évekkel szemben, messze vannak még vásárlóértékben a békeparitástól és az is bizonyos, hogy súlyos gondokkal kénytelen megküzdeni ma is a nyomdai munkásság puszta életének föntartásáért. A gazdasági élet tartós pangása következtében a nyomdai munkásságnak meglehetősen nagy része szorul ki a munkaalkalmakból és a dolgozók feje fölött is Damokles-kardként lebeg a munkanélküliség réme. A történelmi hűség kedvéért, de még azért is, hogy rámutassunk a kormányzat gazdaságpolitikájára, meg kell említenünk, hogy a kormány a „Világ“ betiltásával sok nyomdai munkásnak Aitette el kenyérkereseti lehetőségét. Ezzel a ténykedésével is nagyban hozzájárult a nyomdaipar helyzetének lerontásához, de ezenkívül a sajtószabadságon is súlyos és helyrehozhatatlan sérelem esett. Általában a kormánynak a sajtó megrendszabályozását célzó intézkedése minden esetben a keze munkájából élő nyomdai munkást sújtotta elsősorban. Az elmúlt év másik kimagasló történelmi eseménye a küldöttközgyűlés volt. Az árszabályrevízió után végre arra is sor kerülhetett, hogy szétnézzünk a magunk portáján is. A bekövetkezett nyugalmasabb időt sem töltöttük tétlenül, sőt ebben a tekintetben jólesőleg állapíthatjuk meg, hogy szaktársaink is fölocsúdtak az elmúlt években tanúsított letargiából. A küldöttközgyűlést megelőzőleg nem várt érdeklődés mutatkozott szaktársaink részéről és büszkén mondhatjuk el, hogy a közös érdek fölismerése mindig egy táborba gyűjti szaktársainkat, ha annak előbbreviteléről van szó. A kongresszuson hozott határozatok mindegyike tanúbizonyság erre. A munkabérek emelkedésével egyidejűleg a közösséggel szemben érzett kötelességteljesítésről sem feledkezett meg a nyomdai munkásság. A kongresszus bölcs és körültekintő határozatából folyólag abba a helyzetbe jutottunk, hogy a segélyeket az egész vonalon a békeéveknek megfelelően szabályoztuk. A munkanélküli- és rokkantsegély, valamint a betegsegély teljesen egyenértékűvé vált a békeidőben fizetett segélyekkel. Emelkedett a halálozási-, özvegy- és árvasegély is. A már több évre húzódó, a munkásnők és segédmunkások rokkantsegélyezésének ügyével szemben is emelkedettségre valló felfogást tanúsítottak küldötteink, ennek végleges rendezése, illetve életbeléptetése fölött a közeli napok hozzák meg az érdekeltek döntésének eredményét. A segélyek emelésével egyidejűleg az illetékek emelése is szükségessé vált és a közösséggel szemben az újabb megterhelést is szívesen vállalták szaktársaink Ezenkívül súlyt helyezett a kongresszus arra is, hogy a múltak mulasztásai minden tekintetben pótoltassanak. Az oktatás ügye fölött nem siklott keresztül a kongresszus, hanem mélyenszántó vitában foglalkozott ezzel a mondhatnánk legfontosabb kérdéssel. Tanúbizonyságát szolgáltatta ezzel a ténnyel, hogy az anyagiasságon fölül kulturális igényeink kielégítése nem alárendelt jelentőségű ügyünk. Az oktatás két részre osztottan fogja szolgálni a haladás ügyét: általános művelődés és szakmafejlesztés formájában. A szakmafejlesztés terén az a fölfogás alakult ki, hogy az elméleti oktatáson kívül a gyakorlati kiképzésre is súly helyeztessék. Úgyhogy e tekintetben az eddig követett gyakorlattal szemben már irány felé tartunk. Hogy ennek meglesz a kívánt eredménye, az nem lehet kétséges, aminthogy bízunk abban is, hogy szaktársainkban a kulturális vonatkozású dolgokkal szemben nem szalmaláng a tapasztalt lelkesedés. A titokzatos jövő felé fordítva fürkésző tekintetünket, azt sűrű homály fedi. Nem rajzolódik ki szemünk előtt a jövő képe, de érezzük, hogy küzdelmes napok előestéjén vagyunk. Érezzük, hogy nem következik el számunkra: a pihenés, a nyugalom ideje. Érezzük, hogy harcok előtt állunk. Az élet örök törvénye a harc, a küzdelem. A törvényszerűségen túl, a reakció gondoskodik arról, hogy ne következhessen el a nyugalom, az építő munka ideje. Eddig is harc Amit az életünk, eddig is minden talpalatnyi előrehaladásért súlyos áldozatokat és megpróbáltatásokat kellett vállalnunk. Most sem térünk ki ez elől, amikor a kormányzat felelős tényezőinek hordódemagógiája tajtékot köpköd felénk. Kíméletlen harcot hirdetnek ellenünk azok, akik eddig sem ismertek kíméletet a dolgozókkal szemben, kíméletlen lesz a védekezésünk a megsemmisítésünkre irányuló törekvésekkel szemben. Fürkészen mered a tekintetünk a jövő homályába, látjuk és nem tévesztjük szem elől a célt. Tudjuk, hogy céljaink eléréséhez csak küzdelmes harcokon keresztül juthatunk el. Ha a reakció ezer ördöge fog össze ellenünk, érezzük, hogy győzni fogunk. Rendületlen hittel, nagy magabízással álljuk a jövő minden harcát ugyanazzal az elszántsággal, mint a múltban. A múltból merítjük a hitet, a múlt tanulságaival fölvértezetten szállunk szembe minden megsemmisítésünkre irányuló törekvéssel, amint bízunk abban is, hogy nem késhet már soká egy szebb, egy boldogabb Új Esztendő.