Typographia, 1937 (69. évfolyam, 1-53. szám)
1937-01-01 / 1. szám
Budapest, 1937 január 1 *272 0877861* Hatvankilencedik évfolyam | N Vo . 35112 1. szám TYPOGRAPHY A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Sir? Egy déni évfeen 5 ppergőe Egyes BUDAPEST VIII. BÉRKOCSIS UCCA 1. SZÁM szám ára 20 fillér. Telefonszám: 1-301-33 FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés ára: milliméter soronként 30 fillér. A hirdetés díja mindenkor előre fizetendő Üjabb küzdelmek előtt Remények, megvalósulatlan akarások és az életet emberibbé formáló törekvések temetője volt az elmúlt esztendő is. Ez a körülmény — sajnos — nem új előttünk, mert hiszen az utóbbi évek folyamán hozzászokhattunk ehhez. Az elmúltak sem voltak jobbak, sőt. Éppen ezért élt a reménység a lelkekben, hogy rosszabb már nem jöhet. A hét szűk esztendőt alaposan kiböjtöltük már, itt volna az ideje, hogy elkövetkezzenek a kövér, a vágyak és reménységek megvalósulásának oly régen várt évei is. Az emberi lélek csodálatos beállítottságánál fogva nem törik meg a sorscsapások alatt. A csalódásokat újabb , reménykedések váltják fel, és tovább folyik a harc az életért, annak jobbátétele érdekében. És így van ez jól, mert ilyen körülmények között sohasem tud erőt venni rajtunk a csüggedés, a reményvesztettség minden emberi akarást megbénító hitetlensége. Az élet rideg könyörtelensége csak még jobban megacélozza erőinket a küzdelemre, meggyőződéssel télíti meg lelkeinket és újabb harcra ösztönöz bennünket. " Ezt eléggé példázzák a mögöttünk hagyott nyomorúságteljes esztendők. Minden tevékenységünk abban merült ki, hogy gátakat emeljünk a gazdasági válság nyomában járó, mindent elpusztító áradásnak, hogy épségben mentsük át harcos küzdelmeink eredményeit, a mi közös összefogásunkkal létrehozott és az élet legsúlyosabb válságaiban segítséget nyújtó intézményeinket. Hogy nem következhetett be gátszakadás, az annak tudható be, hogy a nyomdai munkásság emelkedett szellemmel, hihetetlen eltökélt akarással állt őrhelyén és vállalta a munkából reásúlyosodó részt. Hihetetlen áldozatkészséggel óvta meg a pusztulástól azokat a javakat, amelyeket hosszú esztendők szorgos munkájával teremtettek meg elődeink és fejlesztettek tovább azok, akik az utóbbi két évtized alatt nemcsak szemlélői, de aktív részesei voltak a nagy történelmi eseményeknek. Szívós kitartásunk, töretlen hitünk és meggyőződésünk, nemkülönben áldozatkészségünk megtermelte gyümölcsét, mert nemcsak átmentettük, hanem szaporítottuk is javainkat, amelyeknek rendeltetése a mi testvéri közösségünkbe tartozóknak az élet válságaiban való megsegítése. Nem kérkedés ennek megállapítása. Hanem örömteljes lerögzítése a tényeknek, amikor ezt elmondjuk és följegyezzük a nyomdásztörténelem lapjaira, okulásul és tanulságul az utánunk jövő korok nyomdászainak. A nyomdásztörténelem legragyogóbb fegyvertényei mellett nem kisebb jelentőségű az a küzdelem, amelyet a véres háború és a vértelen, de szörnyű nyomort és szenvedést jelentő gazdasági válság esztendeiben kellett megvívnunk, teljesen önmagunkra utaltan. Mert hiszen ebben a létünkért folytatott harcunkban csak ellenfeleink voltak és nem támogatóink. Ellenfeleink, akik nem egyszer fordultak sanda tekintettel és közeledtek megsemmisítő gonosz szándékkal felénk. Azonban a mi egységbe kovácsolódott sorainkon nem tudott erőt venni semmiféle ármánykodás. A nyomdai munkásság átérezte elhivatottságát és azt a sorsdöntő szerepét, amellyel önmagának és az elkövetkezendő generációknak tartozik. És ennek a felfogásának megfelelőleg cselekedett és bástyázta körül intézményeinket és a szájától vonta el a falatot, hogy filléreivel áldozzon a mi testvéri közösségünk oltárán. Kell-e magasztosabb hivatás a közjó szolgálásánál? Lehet-e fölemelőbb érzése az emberi léleknek, mint javára lenni embertársainknak, sorstársainknak? Lehet-e fenköitebb gondolat, mint száműzni tudatunkból az enyéim, tied szétválasztó fogalmát és egy testvéri érzésben összeborulni és egymást megpróbáltatásainkban támogatni. Nincs és nem lehet ennél magasztosabb és fölemelőbb érzés, senki számára sem. És mi, nyomdászok, ezt cselekedtük a mögöttünk hagyott sivár, nyomorúságos és megpróbáltatásokkal teljes esztendők folyamán. Ez a tény az elkövetkezendő korokban mindenkor bizonyítani fogja a nyomdai munkásság harcos és áldozatos magatartásának nagyszerűségét, csodálatos erőkifejtését és hagyományként örökségül hagyott erényének tündöklően példát adó kiválóságát. Mily magasztosan kellett élnie lelkünkben a szolidaritás eggyé kovácsoló eszméjének, hogy ezt közös akarattal és elhatározással meg tudtuk csinálni. Mily mélyen vésődött szívünkbe elődeink hagyományként átplántált érzése, hogy képesek voltunk minderre. Mily nemesen szép ez az ajándéka az elődöknek és mily dicső érzés számunkra, hogy ezzel valamennyiünk javára, boldogulására lehettünk. A Sors kegyes jutalmaként kell fogadnunk, hogy részesei lehettünk, ha szenvedésektől sújtottan is, ennek a nagyszerű teljesítménynek, amely örökre följegyezve marad a nyomdásztörténelem lámáin. Összetörhettek nagy állami és gazdasági egységek, leomolhattak öröknek hitt hatalmak, trónok, lángba borulhatott körülöttünk minden, felharsanhatott a faji és felekezeti gyűlölet hangja —■ és mi mégis itt állunk egységesen, szétválaszthatatlanul és példázva a legszebb eszményt: az emberi szeretetet. Csak ennek köszönhetjük, hogy meg tudtunk küzdeni a legsúlyosabb nehézségekkel és ezen keresztül tudtunk enyhíteni a szenvedések terhén. Az elmúlt esztendőről sem tudunk jobbat mondani, mint az előzőkről, amelyeknek tartama alatt oly sokat kellett küzdenünk önmagunkért, valamennyiünkért. Hogy mit hoz a jövő esztendő? Erre a kérdésre nehéz válaszolni. De.bármit is hozzon a jövendő, ha megpróbáltatások elé is kell — talán — mennünk, akkor sincs okunk félni, mert úgy mint eddig, úgy ezután is tudni fogjuk kötelességünket. Tudni fogjuk, hogy csak magunkban, harcos készségünkben és töretlen akarásunkban bízhatunk. Ha ennek a felfogásnak jegyében, újabb küzdelmekre fölkészülten megyünk a jövendő elébe, úgy csalódás nem érhet bennünket és nemcsak remélhetünk, hanem bízva bízhatunk abban, hogy boldogabb lesz az új esztendő! " 1937OLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN ÖSSZES SZAKTÁRSAINKNAK, OLVASÓINKNAK, MUNKATÁRSAINKNAK, VALAMINT JÓBARÁTAINKNAK SZAKTÁRSI SZERETETTEL A TYPOGRAPHIA SZERKESZTŐSÉGE ÉS KIADÓHIVATALA „Ének az Ipoly mellől“ cím alatt a „Typographia“ 1935 március 22-i számában a balassagyarmati Kátai-nyomda viszonyaival foglalkozott. Kátai Gyula hitelrontás miatt tett feljelentést, de ebben az eljárást nyomozás után az ügyészség megszüntette. Majd a cikk következő kitételei miatt rágalmazás és becsületsértés miatt tett feljelentést: „Nos hát annyi, hogy nevezett úr mint könyvkereskedősegéd jutott kapcsolatba a nyomdaiparral.“ „Azonban, miután Kátai úr a nyomdászmesterséghez annyit értett, mint az a bizonyos hajdú a harangöntéshez, no meg, mert lévén a nyomdaipar képesítéshez kötött ipar, nem kapott iparengedélyt.“ „A felszabadulást követőleg, amikor nagy pátosszal üdvözölte az ifjakat és elmagyarázta nekik az élet és a munka egymáshoz való szoros kapcsolatát, közölte, hogy napi tízórai munka mellett Mócsán János heti 10 P, Kertész József pedig 14 P fizetést fog kapni.“ „E sorok írója, ha érintette is a város történelmi múltját, a jelenben kutatott és onnan ásta ki ezt az adatot, amely sehogyan sem válik dicsőségére sem a vármegyének, sem a városnak, de amely egyenesen szégyene az egész egyetemes nyomdaiparnak.“ A budapesti törvényszéken dr Várady- Brenner tanácsa tárgyalta az ügyet. A cikkért a felelősséget ifj. Mdnárcsik Antal szaktárs vállalta. Dr Pető Ernő védő közérdekből bizonyítást ajánlott arra, hogy Kátai Gyula főmagánvádlónak tényleg nincs meg a szakmabeli képesítése, s hogy nyomdai iparengedélyét emiatt vissza is vonták s hogy tényleg éhbérért dolgoztatott. Rámutatott arra, hogy a kollektív szerződésen kívül lévő nyomdák ártalmára vannak a nyomdaiparnak, mert így képesek szennykonkurrenciát űzni. A törvényszék elrendelte a valódiság bizonyítását s ennek során beszerezte és a főtárgyaláson ismertette a balassagyarmati Általános Ipartestületnek a budapesti Sokszorosító Ipartestülethez írt átiratát, amely szintén kiemeli, hogy a Kátai Gyula nyomdája által szállított és más nyomdák által szállított árak közötti nagy árdifferencia úgy adódik elő, hogy nevezett szinte éhbérért dolgoztat munkásaival. Tanoncokkal és mindenesekkel is dolgoztat s ennek havi 80 %-t fizet. Nyolc óra helyett 13 órát is dolgoztat. Az iparengedély kiadását az ipartestület ellenezte, azonban az iparhatóság ennek dacára kiadta. _ A bíróság ismertette a Budapesti Sokszorosító Ipartestületnek a budapesti Kereskedelmi és Iparkamarához intézett átiratát, amelyben szóvateszi Kátai ál-rombolását s intézkedést kér, hogy a jogosulatlanul kiadott iparigazolvány felülvizsgáltassék, mert nincs meg a szakmai képesítése. Beszereztettek és ismertettek Balassagyarmat_ _polgármesterének és Nógrád megye alispánjának azon határozatai, amelyekkel Hátainak az iparigazolványát visszavonták, mert nyomdászipari képesítését megfelelően igazolni nem tudta. Kihallgatta a bíróság még Pálmonostori Lajos és Kertész József betűszedőket, akik Kátai műhelyében dolgoztak s akik vallomásukban megerősítették, hogy heti 10 és 12 P fizetést kaptak, napi 9—10 órát dolgoztak, gyakran túlóráztak is, de a különórákért díjazást sohasem kaptak. Dr Somló József balassagyarmati ho vvéd,a tomagánvádló képviselője, vádbeszédében arra hivatkozott, hogy a balassagyarmati többi nyomdában is hasonló a helyzet s csak a konkurrencia mesterkedései folytán vonták vissza az iparengedélyt. A helyzet tehát nem adott okot arra, hogy Kátairól azt lehessen írni, hogy szégyene a nyomdaiparnak, kérte bűnösség megállapítását és a cikk írójának el a ítéleset. Dr Pető Ernő védő rámutatott arra, hogy a kollektív egyezmény a nyomdaiparban mF?51?4 ° k .68 munkások harmonikus együttaműködését biztosítja, ami alól rendszerint csak a kepesités nélküli, rossz munkát szolgáltató nyomdák vonták ki magukat, amit ezúttal a hatóságok is igazoltak azzal, hogy a jogosulatlanul szerzett iparengedélyt meg is vonták. Kimutatta a kollektív szerződésből, hogy a rendezett munkaviszonyok között dolgozó nyomdákban olyan munkások, akik a főmagánvádlónál 10—12 P heti fizetést kaptak. 35—40 P-t keresnek s a különóráikat is megfizetik. Joggal állította tehát a cikk főmagánvádlóról, hogy a nyomdászmesterséghez nem ért, éhbérért dolgoztat s hogy azok az adatok, amelyek a nyomdájáról bebizonyítást nyertek, szégyenei a nyomdaiparnak. Kérte ez alapon a cikk írójának felmentését. A bíróság Mlinárcsik Antal szaktársát fel is mentette, mert a beszerzett okiratok és kihallgatott tanúk vallomásai alapján megállapította, hogy igazat írt. Főmagánvádló képviselője az ítéllet ellen fellebbezést jelentett be,.