Typographia, 1994 (126. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
2 TYPOGRAPHIA 1994. JANUÁR A szociáldemokrata párt és a szakszervezetek Nehezen magyarázható az a hisztériának is nevezhető háborgás, mely egyes szakszervezeti vezetők azon bejelentését kísérte, hogy indulnak a következő választásokon. Itt egy kicsit pontosítanunk kell, mert a háborgás a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségéhez tartozó szakszervezetek vezetőiről szólt, akik a szocialisták színeiben indulnak. Sok mindennel lehetne érvelnünk, így a nyugati példák felsorolásával. Úgy tűnik azonban, hogy ilyen esetekben az áhított nyugati demokráciák sem példák. Próbáljuk érvelni múltunkkal. Vizsgáljuk meg az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt és az ez idő tájt már izmosodó, alapszabállyal rendelkező szakszervezetek viszonyát. Magyarországon a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek kapcsolata sajátos utat járt be. Ennek alapja a korabeli egyesületi (egyesülési) és gyülekezési jogszabályokban keresendő. A szakszervezetekben tiltott volt a politizálás. A szakszervezeteknek még az „összebeszélésre” sem volt joguk. Ugyanakkor a politikai pártok nem rendelkeztek azokkal a jogokkal, amelyekkel a hatóságok által jóváhagyott alapszabállyal rendelkező egyesületek, így a szakegyletek, segélyező egyesületek. A politikai pártok tagszervezeteket nem építhettek ki, gyűléseket csak esetenként megkért engedéllyel tarthattak, tagsági díjat nem szedhettek. Egyébként „ ...valamely politikai pártnak országos szervezése kormányhatóságilag engedélyhez kötve” nem volt. A polgári pártokat a politikai pártokra vonatkozó megkötések nem érintették, csak a szociáldemokratákat. Az akkori polgári pártoknak nem volt szükségük végül is tagszervezésre. Tagságuk tisztségviselőkből, állami és megyei vezető személyiségekből, országgyűlési képviselőkből állt. A szavazókat választások idején keresték meg. A politikacsinálást belső ügyüknek tekintették, a tömeg erre illetéktelen volt. Választási joggal a széles néprétegek nem rendelkeztek. Már az Általános Munkásegylet - 1993-ban ünnepeltük megalakulásának 125. évfordulóját - arra törekedett, hogy tagokat toborozzon, akik tagkönyvvel rendelkeznek és tagdíjat fizetnek. Elsősorban a szakegyletekre támaszkodtak. Azt javasolták, hogy a szakegyletek csatlakozzanak a munkásegylethez. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a szakegylet tagjai után beíratási díjat fizettek. A szakegylet tagja a munkásegylet tagja is lett egyúttal. A szociáldemokraták világosan látták, hogy nem elegendő a felvilágosító szó, kézzelfogható érvek is szükségesek az egyletbe való belépéshez. A szakegyletek küzdelme a jobb munka- és bérviszonyokért, a segélyezés párosuljon a szociáldemokrata párt céljainak támogatásával. Mindezek kölcsönösséget tételeztek fel a szakszervezetek és a párt között. A szociáldemokrata párt célkitűzései elfogadhatóak voltak a szakszervezeteknek, s ezért érdekeltté váltak a szociáldemokrata párt támogatásában. A közismert megfogalmazás szerint: a szakszervezet a leves, a politikai szervezet a só”, azt jelenti, hogy a jobb munkafeltételekért, a jobb életkörülményekért való harcnak távlatot a munkások érdekeit vállaló politikai párt nyújthatott. Az 1894-es pártkongreszszus a szociáldemokraták kötelességévé tette a szakszervezeti tagságot. 1900-tól a szakszervezeti tagság már feltétele volt a párttagságnak. Az 1903- as pártkongresszus kimondta a szervezeti pártadó bevezetését illetve a tag azon kötelezettségét, hogy belépjen valamelyik szakmai vagy pártszervezetbe. A kötelezővé tétel talán a mai fülnek kissé idegenül hangzik. Vizsgáljuk meg ennek okait. Az előbbiekben már jeleztük azoknak a jogviszonyoknak a korlátait, melyek behatárolták a szakszervezetek és a szociáldemokrata párt mozgásterét. A politikai pártnak nem kellett hatóságilag bejegyzett alapszabállyal rendelkeznie, így azonban szervezeti életet sem élhetett, mert az az egyesületekre vonatkozott. Az egyesületek működését a belügyminiszter engedélyezte, alapszabállyal rendelkeztek, politikai tevékenységet azonban nem folytathattak. E jogi szabályozás végrehajthatatlansága hozta létre 1903-tól Magyarországon az ún. szabad szervezeteket. A hivatalos és nem támadható indokként a pártsajtó és - irodalom terjesztését, a munkásszolidaritás fejlesztését jelölték meg. „A szabad szervezet tehát olyan szervezet volt, amely egyesületként fejtett ki politikai és gazdasági tevékenységet, hatóságilag jóváhagyott alapszabályok nélkül.” A szabad szervezet adott lehetőséget arra, hogy az országosan nem szervezett rétegek - a nők, az ifjúmunkások, a szociáldemokrata értelmiség - politizáló szervezetet hozzanak létre. 1905-ben a Nőmunkás című lap előfizetői létrehozták a nők szabadszervezetét, hasonlóan az ifjúmunkások 1907-ben. A Szaktanács formailag szintén mint lapszervezet működött, mert költségeit hivatalosan a havonta megjelenő Szakszervezeti Értesítő előfizetési díjaiból fedezte. A tagszervezetek a valóságban rendszeres járulékot fizettek a Szaktanács működtetésére. A politikai jogok hiánya, az általános és titkos választójogért folytatott küzdelem erősítette a szakszervezeteket, ugyanakkor fogékonnyá tette a szakszervezetekbe tömörült munkásságot a szociáldemokrata eszmék iránt. 1906-1907-ben az ún. ellenállási pénztárakból megszülettek a szakmai szabad szervezetek. A szakszervezet ez időtől „a szabad szervezetekkel kiegészített szakegyesületet” jelentette. A szakegyesület az alapszabályokban rögzített feladatokat látta el - segélyezés, oktatás, munkaközvetítés -, a szabad szervezetek irányították a bérmozgalmakat, kezelték az ellenállási alapot. Az ellenállási alapba került a tagok szabadszervezeti járuléka, mely formailag a szaklapok előfizetési díja volt. E féllegális szerveződés a hatóságok előtt ismert volt, fellépni ellene nemigen tudtak. E néhány sorral jelezni kívántuk a szakszervezetek és a szociáldemokrata párt összefonódásának okait. Csak megjegyezzük, hogy e kényszer szülte sajátos összefonódás sok vitára adott okot a párt és a szakszervezetek szétválasztása kérdésében. Az 1908-as szakszervezeti kongresszuson a nyomdász Rothenstein Mór kifejtette, „ha a szakszervezetek politikával vannak elfoglalva, nem tudnak gazdasági eredményekért harcolni, és akkor végeredményben a politikai mozgalom is szenved, mert a pártadó csökken”. Ez volt a véleménye több kiemelkedő szakszervezeti vezetőnek is, a vasas Malasits Gézának, az ugyancsak nyomdász Peidl Gyulának, Preusz Mórnak, Jászai Samunak, a szaktanács titkárának. A szakszervezetek és párt egymástól való függetlensége éveken keresztül változó erősséggel napirendre került. Az 1918-19-es forradalmak után, amikor a szakszervezeteknek és a szociáldemokrata pártnak a fennmaradásért kellett küzdeni, kinyilvánították összetartozásukat. A Szakszervezeti Értesítő 1919. november 15-i számában hozták le: „Az ipari munkások modern szakszervezetei szociáldemokrata alapon állnak és magukénak vallják mindazon törekvéseket, amelyeket a szociáldemokrata munkások politikai pártja, törvényhozási úton, politikai szempontból kíván megvalósítani.” Ez azt jelentette gyakorlatilag, hogy az a szervezet, mely nem fogadta volna el a pártban hozott többségi határozatot, nem maradhatott a Szaktanács tagja. A szakszervezetek vezetői, a szaklapok szerkesztői alkották a pártvezetést is egyben, nem adva fel szakszervezeti munkájukat. Továbbá tagjai maradtak - ez sok esetben jelképes volt - szakszervezetük valamelyik nagyobb létszámú vezetőtestületének. A szakszervezetekben folyamatosan dolgozó kiváló személyiségek - szövetségek, országos szakegyletek titkárai -, akik a pártvezetés tagjai voltak, egyidejűleg több fontos megbízatással is rendelkeztek: országgyűlési képviselők, a fővárosi törvényhatósági bizottság, a társadalombiztosítási önkormányzat szociáldemokrata frakciójának, illetve pártvállalatok igazgatósági tagjai voltak. Az 1922-es választások az együttműködést tovább erősítették, s ez nemcsak a választások anyagi alapjainak fedezését jelentette a szakszervezetek részéről, hanem a szaklapokon keresztül propagandát is. A szakszervezetek részt vállaltak a bizalmikon keresztül a választói névjegyzékek ellenőrzésében. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek közös célkitűzéseit a parlamenti frakció képviselte. A parlamenti frakció álláspontját az őket delegáló szervezet vezetőtestületei véleménye alapján alakította ki. A frakció tagjai mind az 1922-26, mind az azt követő ciklusban fele arányban voltak szakszervezeti vezetők, fele arányban valamelyik pártszerv vagy intézmény tisztségviselői. Véleményük kialakításában elsődleges volt a párt-, szakszervezeti (vagy) intézményi hovatartozásuk. A parlamenti frakcióba elsősorban azok kerültek, akik széles körben voltak ismertek. Az ismertség alapja a mozgalomban betöltött pozícióból adódott. A frakció tagjai folyamatosan konzultáltak a szociáldemokrata párt vezetésével, és 1923-tól fokozottabban a Szaktanáccsal. A szakszervezetek fontosnak tartották a személyes képviseletet a parlamenti frakcióban. Az volt a véleményük, hogy ilyen módon hatékonyabban léphetnek fel a szakszervezetükbe tartozó munkavállalókért. Amikor 1922-ben a vasasoknál egyesek felvetették, hogy a képviselőség összeférhetetlen a szakszervezetben betöltött funkcióval, azt a testület egyhangúlag visszautasította. Lux Tisztelt Nyugdíjasbizottság! Czeizel Lajos elnök! Köszönettel vettem és nagy örömmel október 17-én kelt levelüket, melyben értesítettek, hogy karácsonyi segélyben részesülök. Döntésüket őszintén nagyra értékelem - miután azonban férjemmel ketten élünk, így terheinket nem érezzük olyan súlyosnak. Úgy döntöttem, hogy helyettem egy egyedülálló nyugdíjasnak adják, mert az biztos jobban rászorul. Remélem, nem tartják hálátlanságnak, de én jó szívvel nem tudnám élvezni azt, amire másoknak nagyobb szükségük van. Budapest, 1993. november 18. Gonzlik Károlyné Tisztelt Czeizek Lajos úr! Köszönettel vettük értesítésüket, hogy nem feledkeztek meg idős édesanyámról és saját kérése nélkül is segíteni igyekeztek a napi anyagi gondok megoldásában. Édesanyám sajnálatos egészségi állapotában az anyagi támogatásuknál nagyobb ajándék, ha levelet kap és a „Szakegylet” keresi meg őt. Ilyenkor ismét aktív, fiatal lesz, elmeséli tanulóéveit és munkahelyi emlékeit. Mindenkinek büszkén mutatja, hogy rá még most is emlékeznek, mert ő jó munkaerő volt. Igyekszem hálás gyermekként gondoskodni Édesanyámról, de ezeket az örömöket csak önök tudják megszerezni neki, ezért magam és családom nevében is hálás köszönetemet fejezem ki. Fáradságos munkájukért, amit az idős szaktársakért, így édesanyámért is végeznek, hálás szívvel mondok köszönetet, úgy is mint a szakmától elszakadt, de a nyomdászok nagy családjától el nem váló kolléga. Kívánok önöknek nagyon jó egészséget áldozatkész munkájukhoz, kellemes és örömteli karácsonyi ünnepeket, békés, boldog új esztendőt. Budapest, 1993. december 20. Üdvözlettel: Iludits Károly A papíripari dolgozók szövetségest keresnek (Folytatás az 1. oldalról.) kus és gyors legyen, hanem folyamatában elhúzódó, reális nagyságrendű. Sajnos, ezt a termelés viszszaesése miatt nem tudtuk elérni. - A szakszervezet nem lép fel az ilyen jelenségek ellen? - A létszámcsökkentés ellen sajnos nagyon nehéz bármit tenni. Az elkövetkező időkben az üzemi tanács és a szakszervezet igen szoros együttműködése szükséges, hogy ezt a folyamatot megállítsuk. Jó lehetőséget ad ehhez a munkavédelemről szóló törvény, amelynek értelmében munkavédelmi bizottságokat kell létrehozni. Ezek megakadályozhatják majd, hogy egy-egy gépen a biztonságosnál kevesebb munkás dolgozzon. - Úgy hírlik, béreik is gyalázatosak... - Valójában az országos átlagnál alig minimálisan magasabbak. A pótlékokkal együtt átlag huszonötezer forintos a bruttó átlagbér - ez valóban alacsony. Ennél sokkal többet vártunk volna az új tulajdonosoktól. - Milyen stádiumban van a papíripar privatizációja? - Az ÁVÜ döntése szerint az egész papíripart és feldolgozást privatizálni kell, az állam nem kíván belőle tulajdonrészt megtartani. Ez záros határidőn belül teljesül, alig néhány gyárunk maradt még gazda nélkül. - Milyenek a kezdeti tapasztalatok? Sajnos, a privatizáció után egy részvénytársaságnál nagyon szép kifejezéssel szólva „szüneteltetik” a termelést, ami gyakorlatilag azt jelenti: a gyár minden dolgozóját elbocsátották és ebben a gyárban egy háromtagú igazgatóság valójában kereskedelmi tevékenységet folytat - természetesen nem magyar papírral. Ez történt például a Szolnoki Papírgyár Részvénytársaságnál... - Szakszervezetüknek milyen a mozgástere? - Meglehetősen beszűkült. Egyik célunk a minél jobb kollektív szerződések megkötése, a másik, hogy a privatizációs tárgyalások során a szerződések megkötésénél a szociális kérdésekben minél jobb pozíciókat érjünk el. Megkötöttük az 1994-től hatályos szakmai kollektív szerződésünket, hiszen december 31-én lejárt a korábbi. - Az új tulajdonosok elfogadják-e partnerként szervezetüket? - Inkább úgy fogalmaznék, hogy az új tulajdonosok nem ellenzik a kapcsolattartást a szakszervezetekkel, s nem ellenzik az új kollektív szerződéseket sem. De a szakszervezet nem a tulajdonossal kerül tárgyalási pozícióba, hanem az általa kinevezett menedzserrel. - Fontolgatják-e a korábbi együttműködés folytatását volt testvérszervezetükkel, a nyomdászszakszervezettel? - Ezt feltétlenül szükségesnek tartjuk. Nemcsak én személy szerint, hanem a PDSZ teljes testülete fontosnak tartja, hogy szövetségeseket, kapcsolatot keressünk és alakítsunk ki elsősorban a rokonszakmákkal; ez persze nem lehet kizáró bármelyik szakszervezettel. Hosszabb távon mi is úgy látjuk, hogy az MSZOSZ-on belül szakmai tömörülések, szövetségek előtt lesznek nagyobb lehetőségek és így teremtődik meg az érdekvédelem igazi hatékonysága. Győri Illés György