Udvarhely Szék, 2000. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-05 / 1. szám
4. oldal vallás Egyházaink történelme A telegdi főesperesség Mai lapszámunkban új sorozatot indítunk, amelyben be szeretnénk mutatni egyházaink történelmét. Azt a több száz éves múltra visszatekintő eseménysorozatot, ami Udvarhelyszék hitéletében végbement, s aminek következtében keresztény székely népünk, különböző vallásfelekezethez tartozva, ugyanazt az egy Istent imádja, és sorsa jobbra fordulását atyai szeretetétől és segítségétől várja. Kettős jubileum 2000. január elsején magyar kereszténységünk millenniumi éve kezdődött. 1999. karácsonyának éjféli miséjén Rómában II. János Pál pápa megnyitotta a szentévet, a testvériség és a megbékélés szellemében. A Szentatya szándéka, hogy Krisztus születésének kétezredik évfordulóján az emberiség, de főleg a keresztények egymásra találjanak, a világban szűnjön meg a békétlenség, a nemzetek közti gyűlölet, s minden ember ismerje föl a másikban a testvért. Ez szűkebb pátriánkra is érvényes. Székelyudvarhely lakóira a vallásfelekezeti türelem volt a jellemző. Ennek nagyon szép példája, hogy a régi Szent Miklós plébániatemplomot a reformáció kezdetén egy ideig a római katolikusok és a reformátusok is használták. A mai, főtéri református templom elődjét pedig a város összlakosságának hozzájárulásával építették, függetlenül attól, hogy ki milyen vallásfelekezethez tartozott. Az egymás másságának elfogadása érdekében szükséges, hogy a kétezredik év embere jobban megismerje a másik vallásfelekezet történelmét, s mindazt, ami a keresztényi kapcsolatban összetartozókat egymáshoz közelebb viheti. A keresztény vallásoknak van egy közös kincsük, a krisztusi tanítás, az Evangéliumok. Ennek a szelleme mindannyiunk számára biztosítani tudja azt a lelkületet - tartozzunk bármelyik felekezethez, amelynek birtokában a gazdagok is a testvéreink, s a szegények is a barátaink lehetnek. Ezer éves kereszténységünk olyan sziklaszilárd alap, amire biztosan építhetünk. Most induló sorozatunk arra kellene buzdítson bennünket, hogy a kettős jubileumi év valóban a kereszténységben való megújulásunkat jelentse. A Telegdi főesperesség Udvarhelyszékről az első és pontos írásos emlékeink a pápai tizedjegyzékekben találhatók meg. Az eddigi kutatások szerint Erdély keleti részébe a 12. század végén a Bihar megyei Telegd vidékéről telepítették ide őseinket. Ennek bizonyítéka, hogy az esperesi kerület megtarthatta a „Telegd“ nevet. A pápai dézsmaszedők leírása szerint ehhez az egyházi kerülethez tartoztak a marosi és a csíki alesperességek plébániái is. A szakemberek szerint a Telegdi esperesi kerületnek valószínű Udvarhely volt a központja. Szent István előírása, hogy minden tíz falu építsen templomot, a Nagy-Küküllő és Homoród völgyeibe telepedett székhelyekre is vonatkozott. Az Udvarhelytől két kilométerre levő Székelyszenttamásról tudjuk, hogy az Árpád-kori egyházközséghez tartozott (s még több száz évvel azután is) Lengyelfalva, Tibód, Kadicsfalva, Székelyfancsal, majd később Ülke falu is. Természetes, hogy katolikusok voltak, de az már nem egészen bizonyítható, hogy kezdetben a keleti vagy a nyugati szertartást használták-e. Jakab Elek és Szádeczky Lajos „Udvarhely vármegye története" című könyvében a telegdi főesperességet a moldvai püspökséghez tartozónak írják. Talán ezzel magyarázható az is, hogy az esperesi kerület központjában, Udvarhelyen a keleti egyház által nagyon tisztelt szent Szent Miklós püspök tiszteletére építenek templomot. Egy másik bizonyíték lehet az a nagyon régi Szűz Mária-szobor is, ami a plébánia folyosóján még ma is látható. Az Istenanyát ábrázoló női alak hajkoronája a szakemberek szerint kun kultúrára enged következtetni. A kunok pedig a mai Moldva területén laktak, maga a milkovi püspökséget is a megkeresztelt kunok részére alapították. Ha őseinknek a nyugati hittérítőkkel lett volna az első kapcsolatuk, akkor bizonyára egy, a nyugati egyházban nagy tiszteletnek örvendő szent nevét választották volna az Árpád-kori templom védőszentjévé. De ők a dombot is Szent Miklósról nevezték el, amelyen a templom épült. A pápai tizedjegyzékből azt is megtudhatjuk, hogy az udvarhelyszéki, vagyis a telegdi főesperesi kerület egyházközségei nem rendelkeztek nagy jövedelemmel. A befizetett összegek általában 2-től 8 banálisig terjedtek. Egyedül a bögözi egyházközség fizetett 13 banálist, ami a többihez képest elég tetemes öszszeg volt. 1333-ban Udvarhely István nevű papja 8 banálist tudott adni a pápai adószedőknek. A dézsmaszedők lajstroma szerint 37 egyházközség szerepelt az akkori „Udvarhely vármegyében“, a később Udvarhelyhez csatolt Bardócszék 5 egyházközségével (Bárót, Bibarcfalva, Olasztelek, Száldobos, Vargyas) szaporodott 42-re. Az egykori telegdi főesperesség történeti leírása nagyon hézagos. Még ha írtak is históriát a papok, lelkészek, a többszörös tatár és török dúlás elpusztította azokat, csupán néhány fennmaradt oklevélből következtethetünk itt lakó őseink vallásos életére. Legrégebbi egyháztörténelmi adataink talán az Udvarhelyre, 1592-ben letelepedett jezsuiták által írott Domus História (a „Ház Története“), ami jelenleg a gyulafehérvári Bathyaneumban található. Erről tanúskodik egy 1912-ben kelt jegyzőkönyv, aminek alapján gróf Mikes János udvarhelyi főesperes-plébános, későbbi szombathelyi püspök, a Jézus társasági atyák által írt Domus Históriát elküldte Gyulafehérvárra. A Bathyaneumban ugyanis Majláth püspök egy központi egyházmegyei levéltárat és múzeumot akart létrehozni. Az 1948-as államosítás alkalmával az Európa szerte híres könyvtár is a román kormány fennhatósága alá került, s így az ott levő felbecsülhetetlen értékek is átmentek az állam tulajdonába. Későbbi feljegyzések a reformáció idejéből s az utána következő századokból maradtak ránk, de ezekről majd a következők részekben olvashatnak. DERZSY András 2000. január 5-11.